Van Remény - 3. fejezet

3. fejezet: Csak csajok

Ez a fejezet, egy kis ajándék, ami Chris szemszögéből íródik. Úgy gondoltam, hogy így jobban át fog jönni az egész. Puszi, Heidi

Annyira elgyengültem, igazából nem tudom hogy miért, lehet hogy a sok stressz. A Cullen család még rendesebb volt mint gondoltam. Mondjuk Emmett nem kicsit lepődött meg, és Jasper is elég gyanakvó velem szemben, de legalább a lányokkal jól ki fogok jönni. Alice és Bella elkísértek a folyóhoz, és lemostuk rólam azt a rengeteg koszt meg vért. Alice adott új ruhákat is, bár másik felsőt nem hozott magával, ezért kaptam egy óriási pólót.

- Jesszus Alice! Ez kié? – néztem végig magamon, és hát az a nagy fekete póló a combom közepéig lelógott.

- Mi? Jah, a póló? Az Emmetté, de nyugi nagyon jól áll! – vigyorog rám.

- Aha, már nadrág sem kell. – nevettem én is el magam.

- Az azért igen! Elég hideg lesz, nem kellene hogy megfázz. – ahh, Bella olyan anyáskodó tud lenni.

- Na ez az! Majd erről is beszélünk. De igazad van naci az kell. – adtam nekik igazat, és elvettem a fekete vászon csőnadrágot. Igazán jól néztem ki! Egy óriási férfipólóban, ami inkább hatott hálóingnek, és egy kis vékony szűk fekete nadrágban. A hajamat összecopfoztam, így igazán jó kislányos lett az összhatás.

- Egyébként Chris, azt mondtad hogy Emmettet láttad először, szerinted ez miért lehet? Mármint, láthattad volna Carlislet is vagy Edwardot vagy Jaspert. Te mégis őt láttad először. – kérdezte Alice, és hát igazából ez egy nagyon is érdekes kérdés.

- Hát ezt én sem tudom. Egy szomorú srácot láttam, amint ül az osztályban, és én leülök mellé órán. Ez volt az első amit Emmettről láttam. A második az volt, hogy bekanyarodok egy parkolóba, ahol a Forksi Középiskola táblája van. A kettőt összekapcsoltam, és ezért jöttem ide. Amikor a repülőn ültem, akkor álmodtam az egész családról. Ez nekem bőven elég indok volt, meg akartalak találni titeket.

- Szóval, akkor végül is Em miatt volt az egész. – foglalta össze Bella.

- Azt hiszem hogy igen. Ő nagyon… kedves. – válaszoltam, és biztos elpirultam volna, ha elbírtam volna.

- Tudod Chris, Emmett teljesen más volt. Egy tragédia teljesen megváltoztatta, és nem akarom, hogy csalódás érje újra. Csak akkor foglalkozz vele, ha komolyan is gondolod. Ő nekem a legkedvesebb családtagom, persze csak Edward után. Én esküszöm, ha fájdalmat okozol neki akkor velem gyűlik meg a bajod. – igaz, hogy mosolygott Bella amikor ezt mondta, de éreztem hogy komolyan gondolja.

- Jaj, Bells. Muszáj halálra rémíteni? – próbált megvédeni Alice.

- Nem Alice! Hagyd! Értem Bella, és eszem ágában sincs megbántani. Tudod ő nagyon fontos nekem, és úgy látom neked is. Egyébként ha ő is engedi akkor boldoggá tudnám tenni szerintem.

-Rendben, de ne felejtsd el azt, amit mondtam. – nézett rám jelentőség teljesen.

- Nyugi, nem fogom! Most pedig, vissza kellene menni. Láttátok Carlisle mohó, kíváncsi tekintetét? Aggasztó… - nevettem fel hangosan.

- Igen, láttuk. Rendesen ki fog kérdezni. De ne félj, majd úgy a felénél kimentelek azzal hogy fáradt vagy. – mondta Alice.

- Ó, rendes tőled, de nem kell. Örülök hogy kíváncsi rám. – ekkor hirtelen egy kép úszott be a szemem elé, amin Emmett kezét fogtam, a másik kezében meg a bőröndöm volt, és épp… beköltöztem volna a nagy házba? Hű…

- Chris? Chris? Jól vagy? Hé! – kalimpált a szemem előtt Alice.

- Jah, igen. Jól. Több mint jól. Azt hiszem a többiek elhatároztak valami fontosat. – válaszoltam mosolyogva.

- Ó ne! Megláttad! A francba! Pedig reméltem hogy nem fogod. Igen, egyébként nagyon jó lesz. – nevetett már a végén Alice.

- Elmondanátok hogy miről van szó? – érdeklődött Bell.

- Ahha, Chris odaköltözik hozzánk! Szombaton, azt hiszem. Tök szuper lesz. – lelkendezett Alice.

- Hurrá, lassan Forks, hemzsegni fog a vámpíroktól! – morogta oda nekem Bella.

- Jajj nyugi hugi! Nem kellene ilyen morcinak lenni. – ölelgette meg őt Alice.

- De ha ennyire zavar, akkor nem fogom elfogadni. – próbáltam menteni a menthetőt.

- Engem aztán nem zavarsz. Mondom, én csak attól félek hogy Emmettnek ebből valami baja lesz. De amíg komolyak a szándékaid, addig nem igazán érdekel. Rendes kiscsaj vagy Chris. – válaszolta Bella.

- Kiscsaj? Mond csak hány éves vagy? – kezdtem ideges lenni, a flegmasága miatt.

- Bella 123, én meg annyi körül lehetek mint te. – válaszolta helyette Alice.

- Nahát akkor csak semmi kiscsaj. Azt majd úgy is hallgathatom a fiúktól. Legalább ti ne lányok. – kértem meg őket.

- Jól van rendben! És bocs hogy egy picit undok voltam, de mint már mondtam féltem Emmettet. Azért bírlak, már mondtam. - Erre már inkább nem mondtam semmit, csak elindultunk visszafelé. Bella és Alice mögöttem jöttek, és sugdolóztak. Biztos azthitték hogy nem hallok semmit, pedig a hallásom legalább annyira jó mint az övéké.

- Bella! Ha hallanád magad! Ugyan azt csinálod amit Rose csinált veled. Te sem érdemelted meg, és Chris sem! Hagyd abba! – morogta Alice.

- Rendben, de esküszöm hogy velem gyűlik meg a baja ha valami rosszul sül el.- suttogta vissza Bell.

- Ahh, mindegy is. Nyugodj le inkább egy picit, mert így Jazz rögtön megérzi rajtad az idegességet. Már csak az kellene, hogy ő se bízzon Chrisben. Ő rendes lány. – mérgelődött még mindig.

- Jó. Befejeztem. – vetette oda még Bella.

A további két perces úton nem mondott Bella semmit, csak odajöttek a két oldalamra, és belém karoltak. Reméltem hogy Bellával is jobb lesz a viszonyom egy idő után majd, de először még meg kell hogy bízzon bennem. Amikor kiléptünk a fák közül, ott ültek a többiek a tűz körül, persze csak tisztes távolságban.