Van Remény - 14. fejezet

14. fejezet: Nagyszabású tervek 5/3.


(Chris szemszöge)


Igen, igen. A telóm az csörgött, csak azt nem tudom hogy hol. Kicsit szétszórt lettem az utóbbi időben, és nem igazán vannak meg a dolgok. Majd nagy nehezen, követve a hangot, meg is találtam az ágyban, a fejtámla mellé becsúszva. Ránéztem a kijelzőre, és hirtelen meglódult pici fagyos szívem. Emmett hív.

- Szia szívem! - köszöntem lelkesen.
- Szia Chris. Mi a helyzet otthon, - kérdezte kelletlenül, ami nekem már kezdett gyanús lenni.
- Hát, mindenki jól van, majd délelőtt megyek vadászni Esmevel és Roseval, na meg Demetri elkísér minket. - válaszoltam.
- Demetri? - kérdezte egy kicsit erélyesebben. - Minek?
- Hogy minek? Mondjuk azért, mert nem tudni hogy azok a Román fajzatok mikor bukkannak itt fel. Na jó, tudjuk hogy egy hét múlva, de sohasem lehet tudni hogy enm küldenek-e valakit előre. Ezért jön valaki aki vigyáz ránk. talán baj? - mondtam már egy kis éllel a hangomban.
- Jaj nem, ne érts félre, csak mindegy. Ne haragudj! Nem vagyok jó formában. Csak a hangodat akartam hallani. - mondta nagyot szusszantva a telefonba.
- Emmett, édesem minden oké? - kérdeztem aggódva. Olyan nyúzott volt a hangja.
- Persze, velem igen. Mond csak Chris. Nem vettél észre magadon furcsaságokat? Valami kis változást? - kérdezte, és olyan gyanakvó volt!
- Hát, azt leszámítva hogy van egy új képességem nincs semmi. Este fedeztük fel Eleazarral. Úgy néz ki, hogy értek az időjáráshoz. - hadartam.
- Hogy mi? Értesz hozzá? Mi? Mesélj el mindent! - értetlenkedett, de aztán elmondtam neki mindent az estével kapcsolatban, egészen addig amíg elindultam sétálni.
- Értem. Van más is? Figyelj ez fontos. Bellával van egy elméletünk kicsim. A sok alvás, a sok evés, és a sok hiszti magyarázata. - motyogta a telefonba.
- Jaj, mit találtatok már ki? Ezek olyan dolgok Em, amiket egy félvámpír csinál. Eszik, alszik, és na jó a hisztiről én tehetek igazából, de csak a sok alvás miatt van szerintem. Majd megpróbálok nem túlreagálni mindent. - magyarázkodtam.
- Na ne beszélj Chris. Az első hónapban a beköltözésed után,semmi nem volt. Minden az után kezdődött hogy megosztottad velem az ágyad is. Gondolkozz egy kicsit szívem el ezen, és figyeld magad közben. Jó? - problémázott, de éreztem hogy valahol igaza van. Tényleg azóta van a sok furcsaság, meg minden.
- Rendben. Megígérem hogy ha valami hülyeség történik megint velem, azonnal felhívlak. Mikor jöttök? - hessegettem el a gondolatait más irányba.
- Mi Bellával csak holnap után hajnalban, de Carlisle már ma este otthon lesz. Edward és Jasper is maradnak még, mert erre sok a hegyioroszlán. Akkor majd hívj kicsim. És vigyáz magadra!
- Rendben, felhívlak, és vigyázok is magamra. Szeretlek Emmett. Szia.
- Én is szeretlek, szia Chris. - mondta, majd lerakta a telefont.

Egy hangos sóhajjal összecsuktam a telefonom, és csak bámultam rá, majd úgy kb. 4-5 perc elteltével felnéztem Demetrire.
- Mit nézel? - kérdeztem, mert összevont szemöldökkel bámult rám.
- Miféle furcsaságok? - nézett rám még mindig ledermedve.
- Hát, vannak ilyen hülye dolgaim mostanában. Például, nem iszom annyi vért, és hetente többször is eszem emberi kaját. Azt tudnod kell hogy előtte jó ha egy hónapban egyszer megkívántam. - mondtam, majd kicsit elgondolkozott ezen, de utána megint kérdezett.
- Értem. És még? Nem mintha ez nem lenne elég gáz, de gondolom emiatt nem akadt volna ki Emmett. - hát igen rátapintott a lényegre. Éreztem ahogy egy nagyon kicsit felforrósodik az arcom. Elpirultam. A fenébe!
- Hát van még valami. - motyogtam lesütött szemekkel.
- Chris te most zavarban vagy? Mond már hogy mi van! - kérlelt.
- Na jó. Emmett szerint ezek a furcsa dolgok nemsokkal az után kezdődtek hogy először lefeküdtünk. Szerintem viszont ennek semmi köze hozzá. Ez magyarázná azt hogy kétszer annyit alszom, és háromszor annyit eszem? Ez nevetséges. - csattantam fel, miközben felálltam az ágyról, és az ágy mellett járkáltam. Demetri is felült, és a padlót fixírozta egy ideig.
- Figyelj Chris, ha ennyire emberi vagy mostanában, akkor azt hiszem tudom hogy mire jött rá Emmett. Sőt szerintem nem ő hanem Bella volt az aki ezt felhozhatta neki. Már ne is haragudj, de Emmett ilyenre sohasem gondolna. - mondta, és közben egy apró mosoly ült a szája szélén.
- És mégis mi lenne az? - kérdeztem fellengzősen, miközben megálltam előtte karba tett kézzel, és gúnyos mosollyal az arcomon.
- Nem egyértelmű? Ugyan már! Szerintem terhes vagy. - jelentette ki. Először fel sem fogtam amit mondott, aztán pedig kitört belőlem a mindent elsöprő nevetés.
- Ezt...most...komolyan...mondod? - kérdeztem fulladozva, mire ő tök komoly arccal meredt rám. Azonnal lefagyott a képemről a nevetés utáni kis mosoly.
- A lehető legkomolyabban. Hallottam hogy Carlisle ma hazajön, ő megvizsgál majd, és kiderül, hogy most feleslegesen röhögtél ki. - durcáskodott.
- Még hogy én hisztizek sokat. - morogtam az orrom alatt.
- Ezt hallottam ám. - nevetett.
- De Dem! Figyelj! Tudom hogy kínos téma, de nekem nem lehet kisbabám. Soha nem volt meg, és egyébként is félig vámpír vagyok! Egy vámpírnak nem lehet gyereke. - fakadtam ki.
- Ahha. Igazad van tényleg kínos. De figyelj! Attól hogy az az emberi dolog elmaradt, még nem jelenti hogy terméketlen lennél. Egyébként meg ha nem lehetne egy vámpírnak gyereke akkor te hogy vagy itt most? - kérdezte gúnyosan.
- Én a női vámpírokra értettem. A nők teste sokat változik a terhesség alatt, és az én testem pedig már legalább 170 éve nem változott. Miből gondolod, hogy majd most fog? - vitatkoztam.
- Nos, ne hasonlíttasd magad az embernőkhöz, mert nem vagy az. És ha nem hiszel nekem akkor majd Carlsile megmondja hogy igazam volt. - ellenkezett.
- Jó rendben majd meglátjuk. Úgy is nekem lesz igazam, és ki fog derülni hogy simán bekattantam.
- Fogadunk? Lásd be Chris! Ez az egyetlen normális magyarázat mindenre. Az semmivel sem jobb hogy bekattantál. Akkor már inkább egy kisbaba. - vigyorgott.
- Rendben majd meglátjuk. Most pedig, ha megbocsát az uraság, elmennék zuhanyozni. - viccelődtem.
- Ez csak természetes hölgyem! Intézze csak emberi szükségleteit. Én majd megvárom az ajtó előtt. - mondta, majd meghajolt és az ajtó felé indult. Nem bírtam ki röhögés nélkül, és szinte fulladozva szóltam utána.
- Hé Dem! Ne siess annyira! Maradhatsz, a fürdőnek is van ajtaja. - nevettem, mire elvigyorodott, és leült az asztalhoz. Közben odamentem a gardróbunkhoz, és szélesre tártam az ajtaját. Bementem, sétálgattam a "ruhák óriás szobájában" és nem tudtam mit vegyek fel. Hallottam ahogy Demetri is bejön, és füttyent egyet mögöttem.
- Szép gyűjtemény. - mondta, majd nevetett a tanácstalanságomon.
- Köszi, Alicevel vásároltuk magunkat agyon a cél érdekében. - vigyorogtam rá. Mire ő csak elismerően legyintett a kezével.
- Nehéz döntés mi? - röhögött mögöttem, amikor még 5 perc elteltével is a ruháimat lestem. Túl sok van belőle!
- Aha, de nyugi már tudom hogy mit fogok felvenni. Ha nincsenek itt a fiúk, akkor jöhet a töménytelen mennyiségű rózsaszín. - nevettem fel, és arra gondoltam, hogy felveszem azt a pink koktélruhát és babarózsaszín lakk tűsarkút, amit egy hete vettünk Alicevel. Szuper. Elő is szedtem őket, de amikor megfordultam, Demetri elképedt fejével találtam magam szembe. Muszáj volt, nem bírtam ki! Telibe a képébe röhögtem, és bevonultam a fürdőbe. Fura egy vámpír ez a srác, de mégis kedves, és udvarias. Na majd akkor fog végleg kiábrándulni a barátság dologból, amikor meglátja a rózsaszín cuccaimat. gyorsba lezuhanyoztam, aztán törölközés, és haj szárítás/vasalás. Mindent megoldottam fél óra alatt, így gyorsan fel is öltöztem. Nagyon vicces volt. Most tényleg egy Barbie babának éreztem magam, de legalábbis nem egy 182 éves nőnek. Szimplán egy kislánynak kötelezettségek, és minden felelősség nélkül. Kiléptem a fürdőből, és a hatás nem maradt el. Hatalmas kerek szemekkel bámult rám, majd fél perc múlva, (ami kicsit sok reakcióidő egy vámpírnál) a hasát fogva röhögött. Én is nevettem, de csak intettem a kezemmel hogy jöjjön, amikor megláttam valami különöset a gardrób Emmett felöli részén. Alice nem is mondta hogy vett Emmettnek rózsaszín inget. Nos, ahogy én a drága vőlegényem ismerem, előbb kötné fel magét, minthogy fel vegyen egy ilyen inget. Odamentem és vigyorogva kihúztam. Megnéztem, és ráadásul nem is Emmett mérete volt. akkor lehet hogy Jazz vagy Edward tulajdona, de ők sem vennék fel. Hirtelen ötlettől vezérelve megfordultam, és Demetri ijedt arckifejezésére gúnyosan elmosolyodtam.
- Vetkőzz! - löktem le az ágyra, mire nevetni kezdett.
- Hé szivi, ez kicsit gyors. Még csak két napja ismerjük egymást. - nyögte ki.
- Idióta! Nem csinálunk semmit, csak vedd át az inged! Tessék milyen szép és jó illatú. - dobtam neki oda a rózsaszín csodát.
- Ne már Chris! Én fel nem veszem! Ez förtelmes! - dobta vissza.
- Dehogynem! Emlékszel? A hisztijeimmel együtt kell a barátomnak lenned! Egyébként is mindenki imádná. Olyan jól összeöltöznénk! Légysziii! Ne kéresd már magad! - mondtam, mire hallottuk hogy Alice lent hangosan nevetni kezdett. Már tudtam hogy nyert ügyem van! Remélem készíti a fényképezőt. Dem csak megcsóválta a fejét, és levette a fekete ingét.
- Gonosz bestiák! te is meg a nővéreid is. - morogta, de átvette az inget. Győzelemittasan húztam ki a szobából, és útközben elengedtem a kezét hogy letáncolhassak a lépcsőn. Ahogy leértem akkor vettem észre hogy Aroék is ott vannak, és engem figyelnek. Jane arca gúnyos fintorba rándult, de a többiek csak mosolyogva csóválták a fejüket.
- Hé ez semmi! - szóltam rájuk. - Demetrit figyeljétek! - mondtam, majd mindenki az érkezőre nézet. Gondolom észre sem vették hogy lejött, annyira lefoglaltam őket. Szegények. Majd olyat hallottunk, amit én és a Cullenek valószínűleg még soha ezelőtt. Jane dallamosan csilingelő nevetését. Gyönyörű hangja volt. Majd mindenki csatalakozott hozzá, mert Demetri a szőke felzselézett hajával, fekete farmerben és rózsaszín ingben, na meg plusz a sötétszürke köpeny... szóval elég viccesen festett.
- Összeöltöztetek. - mondta végül Aro még mindig somolyogva, de már komoly hangon, mire megint kitört a nevetés. Dem sem bírta, inkább nevette ő is az egész idióta ötletemen. Az egész nap így ment el. Alice egész nap kattintgatott, a Volturikról, és rólunk is. Voltunk vadászni is, és ahogy megéreztem a vadat, olyan szomjúság öntött el, hogy végül 5 szarvasbika után sikerült leállnom. Nem is éreztem hogy ennyire szomjas vagyok. Már késő délután volt, amire hazaértünk. legnagyobb meglepetésemre, Carlisle előbb hazaért, és éppen rólam folyt a vita. Persze a képességem, és a túlzott emberi funkciók. Majd ahogy beléptem Demetrivel az ajtón, (aki persze szerintem direkt tette tönkre azt a szép inget a vadászat közben) mindenki elhallgatott. Carlislenek volt annyi lélekjelenléte, hogy felálljon és odahívjon a kanapéra. Miután leültünk, szépen elkezdte magyarázni, hogy szerinte én terhes vagyok, és meg szeretne vizsgálni. Ránéztem Demetrire, aki időközben elém ült le a földre. És most teleszájjal vigyorgott, azzal a bizonyos "én megmondtam előre" nézéssel. Megadóan sóhajtottam egyet, majd követtem Carlislet az emeletre.