Más élet és a Volturi II. - 1. fejezet

Más élet és a Volturi 2.


1. fejezet: Beaver, és a találkozás

Két és fél hét telt el mióta kineveztek Volturi vezetőnek. Bár ez csak egy cím, Emmett mégis imádja rajtam köszörülni a nyelvét. A szemeim most a vörös és a barna egy érdekes árnyalatában játszanak. Elég nehéz átszoknom erre az életmódra, de sokat segítenek a többiek. Három napja már suliba is járunk, és már kezdem megszokni a bámulást. Arotól mielőtt eljöttem, kaptam egy Ferrarit, hogy ha már nem vagyok olaszban, legyen egy igazi olasz kocsim, így volt bátorságom azzal bemenni suliba. Úgy csurgatták rá a nyálukat a diákok, hogy az már röhejes volt. Na meg az, hogy sokkal jobb a hallásunk, és meghalljuk a suttogásokat, főleg a menzán. Elég idegesítőek.... Nem az én idegeimnek való egész nap azt hallgatni, hogy Edward milyen cuki, és mennyire izmos, vagy egy alpári kifejezést felidézve, "milyen jó a segge!". Rettenetesen ingerlő. Ettől függetlenül, ilyenkor vicces nézni a képük, főleg ha ezeket meghallva megcsókolom, vagy végigsimítok a "jó seggén". Szinte felgyullad az arcuk. Kislányok.

A ház amibe beköltöztünk, csodálatos! Már minden készen állt, berendezve, felújítva. A három emelet magas ház, két oldala üvegből volt, és a külseje lágy barackszínű. Annyival volt jobb ez a forksi háznál, hogy itt az üvegek nem engedtek semmit sem láttatni. Ha valaki be kart kukucskálni, önmagát látta benne. Ez egy nagyon hasznos megoldás, főleg ha napos időben mászkálunk a nagy ablakok előtt. Ez kivételesen nem az erdőben volt, hanem teljesen kint a városka szélén, és a hátsókertnél kezdődött az erdő. Magas kőfal határolta körbe, így az udvarra sem láttak be, tehát így sem kellett elbújnunk. Legjobban az Edwarddal közös szobánk tetszett. Minden fehér, kék, ezüst és fekete színben játszott. Ott volt a jellegzetes fekete bőrkanapé, de egy ezüst keretes nagy franciaágy is helyet kapott. Egy egész fal volt tele zenékkel és lemezekkel. A másik falnál pedig egy nagy könyvespolc foglalt helyet, amin ott sorakoztak a romantika és a realizmus korszaka által szült művek. A kedvenceim. Emily Bronte - Üvöltő szelek, Shakespeare összes műve, Dosztojevszkij - Bűn és bűnhődés, és még sorolhatnám. Imádtam az egészet. Ennyi idő alatt, tökéletesen sikerült beilleszkednünk.

- Ms Cullen! Kérem, levezetné nekem ezt az egyenletet, és megmondaná, hogy mivel van dolgunk? - rángatott ki a mélázásból a matek tanár.

- Persze Mr. Grant. Ez egy másodfokú egyenlet, amit a megoldóképlet alapján oldunk meg. A megoldóképlet pedig... - kezdtem el magyarázni. Közben helyeslően bólogatott, és mosolygott rám. Be vagyok vágódva nála... - Az egyenlet pedig nem megoldható, mert mínusz kerül a gyökjel alá. Tehát nincs megoldás - jelentettem ki, ő pedig kettőt tapsolt, majd ment tovább. Legalább bezsebeltem egy matek ötöst. Hamarosan csengettek, és Alice-szel elindultunk kifelé.

- Nem mehetsz! - súgta oda Alice, amit nem értettem, de aztán rögtön félrehívott a tanár.

- Isabella, indul egy országos matematika verseny, úgy gondolom, a tizedik évfolyamon képviselhetnéd te az iskolánkat. Mit szólsz hozz? - kérdezte lelkesen az elvarázsolt tanár. Eszembe jutott Alice mondata.

- Sajnálom, de nem szeretnék részt venni ilyesmiben. Sok a tanulni valónk, és én az orvosira készülök uram. Nem lehet, nincs rá időm - hervasztottam lejjebb a mosolyát.

- Orvosi? Nahát, akkor sok sikert de azért sajnálom, mert különös érzéked van a matematikához. Szerbusz! - intett el, én pedig értve a szóból, elhagytam a termet. Ez volt az utolsó óránk, így a parkolóba igyekeztem. Már mindenki ott várt, én pedig Edward karjaiba perdültem.

- Matek verseny? Különös érzék? - kuncogott a hajamba.

- Hé, amíg ember voltam utáltam a matekot... Legalábbis Phoenixben igen. Itt milyen voltam? - kérdeztem, de Alice csilingelő nevetése szakította félbe Edwardot aki válaszolni akart.

- Erős hármas hathatós segítséggel... - kacsintott húgom Edwardra, és ezen jót nevettünk. Bepattantunk a kocsijainkba, majd elindultunk haza. Én Alicet és Jaspert fuvaroztam szerelmemen kívül, míg Rose és Emmett az új deeppel jöttek mögöttünk. Em gyorsított, és egészen rám húzta a Land Rovert. Na ne! Ráléptem a gázra, és gyorsan eltűntünk. Farolva álltam be az udvarra, és mikor már mind nevetve kiszálltunk, megérkeztek Emmették is.

- Bella! Ez visszavágóért kiállt. Délután kettesben megyünk vadászni! - mondta röhögve, miután kipattant a kocsiból. Tudtam, hogy ez mit jelent. Vadászattal egybekötött bunyó. Nagyjából háromnaponta kell vadásznom még, így Emmettel mindig jókat verekszünk, nem beszélve arról, hogy a medve és oroszlán vér még az elviselhető kategóriába tartozik, a büdös növényevőkkel ellentétben.

- Rendben! - adtam neki egy taslit amikor elterültünk a hatalmas ülőgarnitúrán a nappaliban. Bekapcsolta a focimeccset, és azt lestük, miközben Edward az ölébe húzott.

- Sziasztok! Milyen volt a suli? - kérdezte Esme.

- Unalmas! - mondtuk öten egyszerre, csak Alice vágta rá, hogy szuper. Esme kinevetett minket, aztán bekapcsolta a projektort és kivetítette nekünk a laptopján lévő terveket.

- Mit szóltok hozzá? - kérdezte, és egy gyönyörű új óvoda képsorozatát, terveit nézhettük meg. Esme saját tervezése.

- Mutatós. Mi ez? - kérdezte Emmett.

- A seattle-i új óvoda tervei. Jövőhéttől azon fogok dolgozni, hétvégén pedig jótékonysági rendezvény lesz, hogy összegyűljön a pénz. Persze egy névtelen adakozó fogja utalni a szükséges összeg háromnegyedét... - mosolygott ravaszan. Hát igen, a Culleneknek több mint elegendő pénzük van, nem beszélve az én európai számlámról.

- Ügyes vagy anya! Nagyon szép! - jelentette ki Rosalie, csillogó szemekkel. Mindig teljesen más arcát mutatta, hogyha gyerekekről, vagy a jólétükről volt szó. Ő járt el Esme-vel is az árvaházba amikor ételt és játékokat vittek.
Néztük még egy-két órát a meccset, majd átöltöztem egy fekete csőfarmerbe és egy kék trikóba, amik már voltak egyszer rajtam, és elindultunk Emmettel vadászni. Futottunk, közben ide oda lökdöstük egymást. Még jó, hogy Emmetthez közeli erőm maradt, így igazán élveztük ezeket. Erősebbek voltunk a családban mindenkinél. Löktem egyet rajta, mire átrepült három fán keresztül, és az elsőt vitte is magával. Elterült a földön és nem kelt fel. Jeges rémület uralkodott el rajtam. Oda mentem, és megnéztem de látszólag semmi baja nem volt, persze a nuku pulzus és légzés mellett. Hirtelen kinyitotta a szemét és elhajított. A kis szemét! Jót röhögött rajtam, ahogy a kiszakadt nadrágom nézegettem.

- Pfúú Emmett! Ezért kinyírlak! - kiáltottam rá, majd utána eredtem és üldözőbe vettem. Az meg hahotázva rohant, majd hirtelen megtorpant.

- Bella, menjünk! - mondta, és komoly arccal elkapta a kezem és húzni kezdett a fák közé a kis tisztásról amin álltunk. De akkor én is megéreztem a szagot. Büdös volt. Nagyon nagyon, és minden izmom megmerevedett. A fák közül, előttem egy fekete óriási farkas lépett ki. Ösztönösen magam mögé húztam Emmettet és védekező állást vettem fel. A jobb kezem elkékült, ahogy fagypont alá csökkent ott a hőmérséklet.

- Nyugi Bella! - kapta el a kezem, és akkor vettem észre, hogy nagyjából nyolc olyan hatalmas farkas vett körbe minket. Morogtak és vicsorogtak, majd kettő visszament a fák közé. A fekete és egy rozsdabarna.
Helyette két indiánfiú lépett ki. Azonnal ellazítottam magam, és próbáltam nem vicsorogni.

- Cullen! - biccentett az egyik, aki idősebbnek nézett ki. Úgy nagyjából 26 körüli lehetett.

- Black! - viszonozta Emmett a gesztust. Ekkor bevillant az, amit Edward mondott az első forksi látogatásomkor. Jacob Black, a legjobb barátom volt.

- Tudtam, hogy a szőkékre buksz, de ő nem Rosalie. Szóval, mi van a Cullen családdal? - kérdezte Jacob.

- Rose jól van. Beaverben lakunk, és itt az egész család - tájékoztatta komolyan Emmett. Ritkán látni ilyennek. A helyzet megköveteli. Vérfarkasok... - Ki a srác? - bökött a mellette álló fiú felé. Nagyjából húsz körüli lehetett.

- Raul Uley, Sam fia. A te barátnőd ki? - kérdezte, mire Emmett elvigyorodott, és a többi farkas feszülten, de távoztak az erdőbe. Utánuk hat fiatal lépett ki, az egyik lány volt.

- Nem ismersz meg Jacob? - kérdeztem, mire zavart lett az arca. Jobban szemügyre vett, láttam, ahogy méreget a csokoládé színű szemeivel.

- Nem. Ritkán haverkodok vérszopókkal. Nyugtass meg, hogy nem csak kihagy az emlékezetem - mondta kissé talán csípősen. Huh, nehogy felmenjen a pumpa bennem.

- Neked biztosan nem, nekem viszont annál inkább. Bella vagyok, Jacob... - mondtam, és hátrahőkölt a döbbenettől. Erősen megremegett, de a csapat lánytagja odament és a kezét a vállára helyezte. Még jobban végignézett, és a felismerés megcsillant a szemeiben.

- Úgy vélem, beszélnünk kell! - közölte, Em pedig elővette a telefonját. Hallottam, ahogy Carlisle-val beszél, aztán megszakad a vonal.

- Jönnek - bólintott Emmett.