Díj!

Köszönöm szépen az újabb díjat és a 86 rendszeres olvasót!
Imádlak titeket!

Lana Heidi Dawson

Ragyogás - 4. fejezet első fele

4. fejezet: Lelki gondok és I.S.K.O.L.A. (2/1)

- Rohadtul lekezelő volt, és egyáltalán nem félt tőlem. Tudod, ahogy egyre idegesebb lettem, úgy akartam minél jobban nekimenni. Úgy bánt velem, mint egy kupac trágyával. ÉS NEM FÉLT! Ez ugyanannyira lenyűgözött, mint amennyire dühített - mondtam indulatosan - de elég halkan, hogy apám ne halljon semmit - miközben Edwarddal egymással szemben ültünk az ágyamon. Már éjszaka volt, de tökéletesen láttam így is mindent. Szomorúan felsóhajtott.

- Tudod, még mindig nyomorultul érzem magam, amiért ezt tettem veled. Tudtam, hogy ez lesz. Mindig is kívülálló leszel, és ha itt befejeztük a sulit, bizony el kell majd mennünk - mondta, mire én megsimogattam az arcát.

Elgondolkozva néztem káprázatosan szép vonásait.

- Nem kell mindenért magadat hibáztatnod Edward. Te is nagyon jól tudod, hogy mióta megtudtam mik vagytok, szeretnék olyan lenni mint ti - mondtam, mire dühösen villant a tekintete.

- Ó igen? Nézz magadra Bella! Itt ülünk hajnali kettőkor a sötétben, miközben tökéletesen jól látsz és az egész város mozgolódását hallod. Rosszul érzed magad amiatt, mert egy ember elítél azért ami lettél. Ne érezzem rosszul magam? Emlékszel mit mondtam az ebédlőben? Én a rossz fiú vagyok, és ez sohasem fog változni. Az emberek ezt nem fogadják jól, akármit csinálsz! - mondta, miközben dühösen elfordult tőlem. Most még rosszabbul éreztem magam. Lassan felálltam, és az ablakhoz sétáltam. A karjaim összefűztem a mellem alatt, és felbámultam a holdsarlóra.

Hosszú ideig csendben voltunk amikor végül kissé remegő hangon megszólaltam. Még így félig elszorult torokkal is gyönyörű hangom volt, ami most nagyon zavart.

- Ezt azelőtt kellett volna megmondanod, mielőtt megígérted, hogy örökké együtt leszünk - suttogtam. - Tudom, hogy nincs már jó illatom, meleg és puha testem, sőt, boldogan és szerelmesen csillogó csokoládébarna tekintetem. Ha ez zavar, akkor menj el, majdcsak nem szakadok bele - mondtam, és a szemem szúrni kezdett. Ha tudnék sírni biztosan zokogtam volna. Hirtelen magához rántott, és pár centiről bámult bele a szemeimbe. Hitetlenkedés és fájdalom csillogott a tekintetében.

- Bella! Elbeszélünk egymás mellett, nem igaz? - kérdezte, miközben szorosan magához ölelt. Én úgy maradtam, és nem öleltem vissza. Elhúzódott tőlem, és leült az ablak alá a földre. Lehúzott az ölébe, és így szinte elkápráztatott. Még most is képes rá, pedig... A szeme csillogott, és a holdfény pont az arcára világított. Az arcom simogatta, és beszélni kezdett.

- Semmi sem fontosabb nálad a világon. A létezésem értelmét jelented Bella, és ezen semmi sem változtatott. Nagyon finom illatod van, puha vagy és egyforma a testhőmérsékletünk. Gyönyörű vagy, és alig merem elhinni, hogy egy ilyen szép lény valóban engem választott. A szemed pedig bár vörös, legnagyobb örömömre még mindig érzelmektől csillog. Mindennél jobban szeretlek, de nem akartam, hogy ilyen korán félbetörjön az életed - mondta, mire én szorosan hozzábújtam. Aztán hirtelen eszembe jutott valami.

- Létezés? Azt mondtad, hogy létezés. Miért, ez nem élet? Nem lélegzünk? Nem érzékelünk? Nem érzünk? - kérdeztem, mire elgondolkodva nézett rám.

- Nem dobog a szívünk. Ez rendellenes dolog Bella. Egy lelketlen szörnyeteg vagyok, aki már gyilkolt. Egy gyilkos számára nincs bocsánat kicsim. És én mindent megtettem volna annak érdekében, hogy soha ne kerülj ilyen helyzetbe - mondta és elfordította a fejét. Mérges voltam rá, ezért elkaptam az állát, és kényszerítettem, hogy a szemembe nézzen.

- Edward... édesem... ezzel most szép nagy hülyeséget mondtál. Azt mondod lelketlen szörnyeteg? Esme? Ő ha jól tudom már ivott emberi vért. A legszeretetreméltóbb ember a világon akit ismerek. És Emmett? A család humoristája és kabala macija? És Jasper? Az a fiú úgy imádja Alice-t akár egy istennőt. Te pedig? Saját magadat is feláldoznád a családodért, nem is beszélve arról, hogyha nem lenne lelketek nem éreznél bűntudatot. Igaz, nem dobog a szívünk. Ez nem rendellenes, csak természetfeletti. Végül is mesebeli lények vagyunk, csak épp ez most valóság. Köztetek érzem magam teljesnek, és nem egy csapat tizenéves ember között. Anya is tudta mindig, hogy én nem tartozom az emberek közé. Azzal viccelődtünk, hogy biztosan egy földönkívüli hozott engem ajándékba neki. Sohasem voltam igazán önmagam addig, amíg fel nem ébredtem ma reggel. Annyi minden más, és ez a másság tetszik. Csatlakoznék Emmetthez. A vámpírlétnek vannak előnyei és hátrányai is, de én igyekszem minden előnyét kiélvezni - mondtam, majd Edward hihetetlen erővel tepert le a földre.

- Annyira... annyira... de annyira szeretlek! - mondogatta a csókok között, az én szívem pedig szinte újra megdobbant. Minden egyes szót komolyan gondoltam. Nem szörnyetegek. Ő nem lehet szörnyeteg.

****

Nagyjából fél órája ment el Edward, én pedig izgultam. Nagyon nagyon izgultam. Hallottam, hogy apa épp a fürdőben készülődik, és mivel nekem nem volt szükségem ilyesmikre már, inkább nekiálltam felöltözni. A szokásos farmer-pulcsi összeállítás volt rajtam, mégis úgy néztem ki, mint egy fotómodell szakadt ruhában. Magamban jót nevettem ezen, de aztán inkább betettem egy konttaktlencsét, és próbaképp pislogtam nhányat. Bedobtam még két dobozkával a táskámba, majd elindultam lefelé. Bizony, de amikor ki akartam nyitni az ajtót, kicsit erősebben fogtam meg mint kellett volna, és a letört kilincs a kezemben maradt. Egy percig bámultam az eldeformálódott fémdarabot a kezemben, majd nyűszítve felnevettem. Óvatosan kifeszítettem az ajtót, aminek az lett a vége, hogy a zár teljesen széttört, de legalább a fának nem esett baja. Oké, jöhet egy új zár. Remek.

Lesiettem a lépcsőn, és az előszobában felkaptam a sportcipőm.

- Bella? - szólt ki apa a konyhából.

- Igen? - kérdeztem, és bedugtam a fejem. Éppen a kávéját itta, és a reggeli újság volt a kezében.

- Minden oké? Úgy hallottam, mintha eltört volna valami odafönt - kérdezte, én meg egy tizedmásodpercre lefagytam, de aztán már válasz után kutattam.

- Ööö... az ajtó. Mármint a zár. Képzeld, annyira becsaptam egyik nap, hogy elrepedt, és most adta meg magát véglegesen. Bocsi - tettem hozzá, mire felvont szemöldökkel nézett rám.

- Okééé... Biztosan jól vagy? nagyon sápadtnak tűnsz ma reggel! Ha nem akarod, akkor még nem muszáj iskolába menned - mondta, miközben felállt. Én hátráltam egy lépést, és közben felkaptam a táskám.

- Ugyan! Mindig ilyen sápadt voltam apa, és megyek suliba! Szia! - mondtam gyorsan, majd kislisszoltam az ajtón. Beültem a furgonomba, amit eddig annyira szerettem. Igen, eddig, mivel már inkább idegesített. Túl hangos volt az érzékeny hallásomnak, és túl lassú a gyorsaságomnak. Kerek tíz percbe telt mire beértem a suli parkolójába. Beálltam Emmett nagy gépe mellé, aki vigyorogva nézett rám. Kissé bosszús arckifejezéssel szállhattam ki, mert még szélesebb lett a vigyora.

- Na mi újság Belluska? - kérdezte, és akkor láttam, hogy egyedül ő van itt a Cullenek közül. Ellenben a többi diákkal, akik érdeklődve nézték, ahogy fesztelenül Emmetthez sétáltam, és nekidőltem a kocsijának. Mély levegőt vettem, de a szomjúságom nem nőtt, így megnyugodva vettem még párat.

- Ne is kérdezd! - mondtam, mire felnevetett.

- Bénáztál? Meséld el! - kérte, és úgy nézett ki mint egy kisgyerek. Akaratlanul is elmosolyodtam, és megöleltem. A diákok között felerősödött a pusmogás.

- Hallod? Azt hiszik, hogy összeszűrtük a levet - nevettem fel, miután elengedtük egymást. Velem nevetett, de aztán egy kaján kifejezéssel az arcán nézett rám.

- Óh, nem hiszik, tudják! - kacsintott rám, mire én vállba vertem. Viccesen megdörzsölgette a karját, majd odasúgta. - Egész jó, bár én biztosan lenyomnálak! - mondta, mire csak megforgattam a szemeimet.

- Visszatérve a bénázásra. Magamra zártam a szobám ajtaját, mivel kifelé menet a kezemben maradt a kilincs. Aztán felfeszítettem az ajtót, de eltört a zár. Elég ciki volt - mondtam, mire hangosan kiröhögött. Megráztam a fejem, és megvártam míg lecsillapodik. - Szóval, a többiek? - kérdeztem, mire megrántotta a vállát.

- Alice egyfolytában mérgelődött reggel a szép pulcsid és nadrágod miatt. Jasper őt nyugtatgatta, Eddy meg Esme-vel beszélgetett. Rose és én bejöttünk leadni a továbbtanulós papírjainkat. Rose azt intézi most. Ja és Jazzét is. Szerintem pár perc és itt lesznek a többiek is - mondta, mire én csak bólintottam. Az alice-es dolgon csak mosolyogni tudtam.

- Oké - sóhajtottam fel. Emmett átkarolta a vállam, és magához húzott.

- Egyébként jól vagy húgi? - kérdezte kicsit komolyabban. Ez a megmozdulása tényleg annyira bátyós volt. Elmosolyodva bólintottam.

- Persze Em. Nem tudom mi lenne velem nélkületek - mondtam, miközben felnéztem rá. Egy pillanatra kedvesen nézett rám, de aztán már inkább huncutul.

- Nem lennél vámpír - súgta, mire oldalba könyököltem. Ekkor fordult be az ezüst volvo a parkolóba. Emmett még szorosabbra vette a karját a vállam körül, és amikor értetlenül felnénéztem az arcára, kaján vigyorral figyelte a kocsiból kiszálló Edwardot. És Edward valóban elég mérgesen nézte a bátyát. Te jó ég! Kibújtam Em karja alól, és Edwardhoz libbentem. Nem tudok más szót találni erre, mert szinte lábujjhegyen lépkedtem. Túl kecses volt, így igyekeztem emberibben lépkedni, járni, viselkedni.

- Szia! - köszöntem, mire ő azonnal megcsókolt. Erősen magához szorított, és szenvedélyesen, éhesen falta az ajkaim. Annyira birtokló volt, hogy vámpír létemre teljesen elgyengültem. Elöntött a vágy, és forrón égette a testem.

- Edward! Bella! - szólt ránk Jasper, de nem sokat ért. Ekkor viszont Alice elkapta a csuklóm, és elhúzott a bejárat felé.

- Még egy másodperc és Jasper mindenki szeme láttára tepert volna le engem. Bírjatok egy kicsit magatokkal! - mondta, de igazából alig bírta ki nevetés nélkül.

- Héh! Nem én kezdtem - mondtam, miközben éreztem, hogy bizsereg az arcom. Ha ember lennék, biztosan teljesen elvörösödtem volna. alice viszont csak kuncogott.

- Nah, igen. Emmett kezdte - mondta nevetve, én pedig inkább nem szóltam semmit.

Ragyogás - 3. fejezet

3. fejezet: Kitalált és valós mese

- Elmentünk játszani, és váratlanul jött pár ismerősük is. Két pasi meg egy nő. Victoria, James és Laurent. Laurenttel semmi gond nem volt, de a másik két ember nagyon agresszív volt. Volt egy vitám Jamesszel és Victoriával, és Edward... öhm... nem nekem adott igazat. Nagyon nyűgös voltam egyébként is, és hiányzott már anya. Berágtam tök feleslegesen... Azt hiszem kicsit besokalltam. Nem akartalak megbántani apa, de máshogy nem engedtél volna el egyedül, és nekem egy kis nyugalom kellett. Szeretek itt lakni veled, mert minden olyan csendes, és igazából az esőt és a hideget is könnyen megszoktam. Mindenesetre egyenlőre eszem ágában sincs elköltözni Floridába, vagy vissza haza, vagy bárhová máshova - mondtam, és örültem, hogy nem kell a szemébe néznem. Egy mély levegővételt hallottam mögülem.

- Szóval semmi köze a Cullen gyereknek ahhoz, hogy szeretsz itt lakni? - morgott, én pedig felnevettem.

- Hát... oké! Edward nagyon fontos számomra, és a családját is nagyon kedvelem és tisztelem. És talán egy kicsit ők is az oka, de nem velük élek, hanem veled apa - mondtam, mire rábólintott és elmosolyodott. Szegény nagyon kialvatlannak tűnt, de lényegesen javult mióta hazaértem. Lelkiismeret furdalásom lett amiatt, ahogy bántam vele. Tényleg nagyon szeret, még akkor is, ha nem igazán mutatja ki mindig.

- Értem - motyogta apám, majd meghallottuk a dudálást. Kinéztem az ablakon, és Jacob szállt ki Billyvel. Jake besegítette a székébe az apját, majd elindultak az ajtó felé. - Három hét szobafogság minimum - szólalt meg apám. Charlie kiment eléjük, én pedig minden szavukat hallottam.

- Szevasz haver! - köszönt Billy, mire apám felhorkant, és kezet fogtak.

- Sziasztok! Jake, fiam napról napra nagyobb vagy. Minek ez a sok izom? - kérdezte apám, mire Jacob elvigyorodott.

- Ugyan Charlie! Kamaszodok, mi minden nap növünk pár centit! - legyintett, de azért valami fura volt a hangjában. Egyébként apámnak igaza volt. Jake izmosabb és magasabb volt, mióta utoljára láttam. Mikor is volt az? Egy hónapja? Kettő?

- Na segíts te vénség, mert kezd szemerkélni az eső! - mondta Billy, és a két karton sört Jake kezébe nyomta. Apám pedig szépen felkerekezte Billyt a verandára. Nyílt az ajtó, én pedig pont akkor tettem be az egyik pizzát a sütőbe.

- HMM! Jó illata van! Pizza lesz? - kérdezte Jacob, mire apa és Billy felnevettek.

- Igen az. Bella a konyhában van Jacob! - mondta apám, én pedig úgy tettem, mintha nem vettem volna észre a mögém lopózó Jacobot. Hirtelen megérintette a vállam, én pedig nagyon jó színészi képességekkel megáldva, elejtettem egy paradicsomot, és levegőért kaptam. Jake közben nevetni kezdett.

- Szia! Megijesztettél! - mondtam, majd amikor Jake rám nézett kicsit kimeredt a szeme.

- Hűha Bells! Mi történt veled? - kérdezte, mire én csak felvontam a szemöldököm.

- Semmi, miért? - kérdeztem, mire csak vállat vont. Aztán lehajolt a sütőhöz.

- Csak úgy. Más vagy most. Jó értelemben, úgy értem - mondta, mire én majdnem felhorkantam. Jó értelemben más? Épp ez az, hogy most vámpír vagyok és nem ember. Szóval rossz értelemben...

- Aha biztosan! - motyogtam, és rászórtam a sajtot a másik megpakolt pizzalapra is.

- Jake! gyere mutatok valamit! - hívta ki Charlie Jake-et, és helyette Billy gurult be. Jól hallottam minden kis neszt az egész házban, és környéken.

- Megszegték a szerződést - szólalt meg mély, komoly hangon. A szemem szorosan lezártam, majd felsóhajtottam, és megpördülve ránéztem. Az ijedségtől és a haragtól kitisztult a látásom, ez pedig azt jelentette, hogy a kontaktlencsének annyi. A méreg szétmarta. Billy dühösen nézett vérvörös szemeimbe.

- Nem ők voltak - dőltem neki a konyhapultnak.

- Ezt meg kell magyaráznod, vagy nem lesz jó vége - figyelmeztetett, és tiszteltem őt azért, mert nem félt tőlem.

- Két nomád megtámadott engem, és a Cullenek elmenekítettek délre. De átvert az egyik, és elcsalt a biztonságos helyről. A férfi megharapott, akit azután a Cullen család elintézett. De későn értek oda, és túl sok méreg került a szervezetembe. Ma hajnalban tértem magamhoz, de haza kellett jönnöm. Nem kívánom az emberi vért, tehát nincs félnivalója tőlem az embereknek. Gondolom ezentúl La Push számomra tiltott hely - jegyeztem meg, mire elgondolkozott. Végül lassan rábólintott.

- Nem lépheted át a határt, és ugyanazok a szabályok vonatkoznak rád, mint a Cullenekre. Nem haraphatsz meg egy embert sem, és nem vadászol a város közelében. Hogy érted azt, hogy nem kívánod az emberi vért? - kérdezte, mire én komolyan és pislogás nélkül néztem a szemébe.

- Érzem az illatát, de olyan semlegesnek érzem. Mint az embereknek a víz. Ellenben az állatok vérét nagyon is csábítónak találom, tehát nem lesz semmi gond. És ha most megbocsátasz, akkor kimennék a mosdóba, mivel nem szeretnék így mutatkozni Jake és Charlie előtt - mondtam, miközben a szememre mutattam. Ő bólintott és arrébb gurult. Amikor elhaladtam mellette, újra megszólalt.

- Ha legközelebb jövünk, nem bánnám, ha távol tartanád magad a háztól. Nem szeretném, hogy a fiam közelében legyél - mondta, mire összeszorítottam a szemem. Ez az egy mondat jobban fájt mint bármi más. Mintha fertőző lennék.

- Bár ez az én házam, és te nem parancsolsz itt, nem leszek itthon legközelebb. Három hétig szobafogságra vagyok ítélve, de utána bármikor meglátogathatjátok apámat - feleltem hátra sem nézve, majd bementem a fürdőbe.

Ez nagyon fájt. Szemét volt velem Billy, és nagyon rosszul esett. Bár jobb lesz Jake-nek hogyha tényleg nem barátkozik velem. Mérgemben azt sem tudtam mit verjek szét. Mélyeket lélegeztem és morogtam, de sikerült lenyugodnom. Nagyon nehéz volt, de én megtettem mindent. Végül beraktam a barna kontaktlencséket, és visszamentem a konyhába. Jó fél órát bent lehettem, mert a kaja épp kész lett. Felvágtam szeletekre, majd bevittem a nappaliban. Mind a hárman a kanapén ültek, és míg apa meg Billy söröztek, Jacob kezében egy dobozos kóla volt. Letettem a kis asztalra a két tálca pizzát, majd fogtam egy tányért, és rátettem egy szeletet. Közben végig Billyre néztem.

- Én odafent eszem meg. Vacsi után lefekszem aludni, jó éjszakát! - köszöntem el, mire két jó éjszakát hangzott el, és egy mézesmázosan előadott "Viszlát Bella!" Billytől. Fortyogva a dühtől, felmentem a szobámba, és igyekeztem nagyon lassan és gyengéden becsukni az ajtót. A pizzát tányérral együtt kivágtam az ablakon, és jó messzire elrepült be az erdő mélyére. Szuper! Végigdőltem az ágyamon, de akkor meghallottam a közelgő lépteket. Mélyet szippantottam a levegőből, és a napfény valamint orgona illat rögtön jobb kedvre derített.

Edward szótlanul ledőlt mellém, majd a hátamat simogatta, miközben egymást néztük.

*------------------------------------------*

Lehetetlen friss most nem lesz, de helyette hoztam ezt. Komizzatok bátran! Puszi, Lana

Ragyogás - 1. és 2. fejezet

A szavazás alapján, ami bár nagyon szoros volt, nyert a ragyogás. :) Ezért ezt rakosgatom fel először, csak aztán a Volturisat, majd a Mary életét. Köszönöm, hogy ennyien szavaztatok és olvastok! Puszi, Lana

Ragyogás

Ismertető

A Ragyogás című törim, Bella szemszögéből íródik. A balett teremnél kezdődik és folytatódik minden. James megharapja Bellát, ám Edward már nem tudja kiszívni a mérget, mivel elkéstek. Bella ugyan életben marad, de átváltozik, és így kényszerül bele a vámpírok természetfeletti világába. Iskola, szülők, barátok, szerelem, problémák, farkasok, egyszóval izgalmas lesz, persze csak akkor ha nem csapom össze. :D Na szóval, remélem majd elnyeri a tetszéseteket.

1. fejezet: Furcsa Bella

Tűz.

Éget, perzsel, felemészt. Ezt érzem lassan már... kitudja mióta. Szinte magam előtt láttam, ahogy a testem elég, és semmi sem marad belőlem, csak egy kupac hamu.

De... mi történt velem egyáltalán?

Csak nagyon lassan lépett működésbe az agyam, aztán pedig már szédítő sebességgel jöttek elő az emlékek.

A baseball, a nomádok, a nyomkövető, aztán Charlie.... Istenem! Apa! Mi lesz vele, ha meghalok? És Edwarddal? Nem! Nekem élnem kell! Érte, értünk!

Kicsit jobban erőltettem, és eszembe jutott több dolog is.

Jasper és Alice elmenekítettek Phoenixbe. Igen, emlékszem. Aztán én... a szökésem... teljesen megőrültem azt hiszem. Hogy juthatott eszembe odamenni? Hisz átvert az a mocsok! Jó ég! De szerelmem megmentett. Vagyis azt hiszem, mivel én közben már égni kezdtem. Alice és Carlisle hangja...

- Már túl késő - suttogta Carlsile.

- Nincs mit tenni, láttam, hogy megtörténik! - mondta Alice, és a hangja annyira sírós volt. Bár csak megvigasztalhatnám legjobb barátnőmet!

De mihez van túl késő? És akkor eszembe jutott. James, a nyomkövető... megharapott! Akkor én... Istenem! Ez az átváltozás! Alice mondta, hogy olyan, mintha elevenen elégetnék az embert. Kibírhatatlan. Igaza volt. Ez borzalmas, de már annyira kiszáradt a torkom, hogy kiabálni sem tudok. Biztosan be leszek rekedve.

Ekkor viszont megváltozott valami. A testemet átjárta az erő. Legyőzhetetlennek éreztem magam, és ez megijesztett.

Hirtelen törtek be elmémbe a külvilág zajai, és egész testem görcsbe rándult. Olyan furcsa volt az egész. Madárcsiripelést hallottam, autók zúgását, egy patak csobogását, a vadak patáinak és mancsainak hangját. Aztán közvetlenül mellettem egy egyenletes lélegzést, és még hat ilyen hangot nem messze tőlem. Edény csörömpölést, beszélgetést, a tv hangját, ami azt hiszem egy focimeccs zaja volt.

Illatok. Rengeteg finom illat. Közvetlenül mellettem napfény és orgona illatot éreztem. Napfény illat... Edward! Ezt a fenséges, finom illatot még emberként is meg tudtam jegyezni, és száz ember közül is tudtam volna, hogy kié.

Léptek zaját hallottam. Könnyű, légies léptek, és mivel gyors és rövid lépések voltak, gondoltam siet.

- Már csak pár perc! Már magánál kell, hogy legyen! - mondta az előbbi lépések gazdája, akinek a hangjára leginkább a csilingelő szó illet volna. Alice. Tudtam, hogy ő az. Az illata kicsit kókuszos volt, ami igazán kellemes volt.

- Bella? Hallasz, kicsim? - kérdezte a világ legcsodásabb hangja. Meggyötört, és fájdalmas volt, és meg akartam őt nyugtatni, hogy semmi baj, minden rendben lesz. Épp válaszolni akartam, amikor észrevettem, hogy az ujjaimból kezd eltűnni a forróság. Kellemesen hűvös volt, és tudtam, a nehezén már túl vagyok. Lassan de biztosan egyre jobban a szívemre húzódott a forróság, és én fájdalmasan felnyögtem. Elviselhetetlen volt, és tudtam, hogy itt a vég. A szívem eszeveszett tempóban dübörgött, és csak távolról hallottam, hogy nyílik az ajtó, és még többen belépnek a szobába. Mellkasom tüzelt, és a szívem ki akarta törni a bordáimat. Aztán amilyen fájdalmas volt, olyan hirtelen lett vége. Még két lassuló dobbanás, aztán semmi. Megállt, és soha többé nem fog újra elindulni.

Érzékeim az eddigieknél is élesebbek lettek, és ekkor éreztem meg, hogy valaki fogja a kezem. Kicsit megszorította, mire én hirtelen nyitottam ki a szemem, és villantottam rá a tekintetem. Edward volt az. Az a lény, akit én a legjobban szeretek a világon.

- Szia - suttogta, mire én rámosolyogtam. Visszamosolygott, és mintha megkönnyebbült volna egy picit. Megdöbbentő volt így látni őt. Annyival élesebben... és a színek! Elképesztő volt. Szerelmem tekintetét figyeltem, amely most korom fekete volt, és tele önváddal és bűntudattal. A kezem felemeltem, és még mindig fekve, megérintettem az arcát. A bőre most nem volt jéghideg és kőkemény. Puhának tűnt és selymesnek, és a bőre az enyémmel egyforma hőmérsékletű volt.

- Hagyd abba az önmarcangolást Edward Cullen! - mondtam halkan, de határozott hangon. Több kuncogás és nevetés félét is hallottam az ajtó felől, mire felültem. Elképesztő gyors voltam, ami nem kicsit lepett meg. Végignéztem a Cullen családon, és majdnem tátva maradt a szám. Mindig is tudtam, hogy szépek, de az új élesebb látásom több mindent észrevett. Carlisle mint egy görög isten. Rámosolyogtam, amit őszintén viszonzott. Emmett hatalmas vigyora sem segített abbahagyni az idióta mosolygást. Alice vidáman és teljesen felpörögve nézett rám. Össze vissza mocorgott Jasper mögött. Jasper... ő... nagyon szép volt, de a rengeteg sebhely a testén meglepett. Észrevehette az érzéseim, mert csak bátorítóan mosolygott rám. Megcsóváltam a fejem, és most Esme-re néztem. Ő a férjéhez bújt, miközben szeretettel nézett engem. Utoljára Rosalie-t hagytam. Nem mertem a szemébe nézni, ám amikor mégis megtettem, meglepődtem.

Sem undor, sem utálat nem volt benne. Inkább együttérzés, és... talán kíváncsiság?

- Eddig is úgy gondoltam, hogy szépek vagytok, de most... - motyogtam, mire Emmett és Jasper felnevettek.

- Mennyire verted be a fejed, húgi? - kérdezte Emmett, mire csak bosszúsan fújtam egyet, amiért rajtam szórakoznak. Jasper azonnal elkomolyodott és engem figyelt. Én pedig csak legyintettem egyet, majd oldalt fordultam és a lábam letettem a földre. Alice szobájában voltam, és a ruhám pedig... Ki a adta rám ezt a selyem cuccot? Lemondóan felsóhajtottam, és most éreztem egy kis égést a torkomban. A kezem odakaptam, de nem volt annyira vészes.

- Jól vagy Bella? - kérdezte Edward, miközben egyik kezét az arcomra simította. Én csak bólintani bírtam, mert a fekete, ónix szempár magába szippantott. Arcunk egyre közeledett egymáshoz, mígnem végül ajkaink összeértek. Magához húzott, én pedig örömmel préselődtem hozzá. Sohasem csókolt meg még így. Szenvedélyes volt, bizsergető és sokkal forróbb, mint az eddigi csókjaink. Mindig is szerettem Edward csókjait, de ez most teljesen új volt és váratlan. Mélyebb, szenvedélyesebb. Nyelveink heves táncot jártak, és percek is eltelhettek mire elváltunk egymástól. A szobában már csak Carlisle és Alice maradt, a többiek illatát pedig a folyosóról éreztem. Carlisle odalépett hozzánk.

- Bella mivel túl sok ember van a környéken, egyenlőre csak ezzel tudjuk csillapítani a szomjadat - nézett rám bocsánatkérően Carlisle, majd egy fehér zacskót adott a kezembe. A tetején lévő kis kupakot lecsavartam, és beleszagoltam. Semmit sem éreztem. Édes illata volt, de nem akartam meginni. Olyan semmilyen volt. Elfintorodtam.

- Mégis mi ez? - kérdeztem, miközben visszacsavartam rá a kupakot. Felnéztem, és észrevettem, hogy a többiek visszajöttek. Mind döbbenten néztek rám.

- Ez... biztos jól vagy Bella? Nem vagy szomjas? Ez lehetetlen, nem lennél képes ellenállni az emberi vérnek! - mondta Edward aggodalmasan, mire én meglepődve néztem rájuk.

- Ez donorvér? - jöttem rá, és amikor bólintottak, elfintorodtam.

- Nem kell. Nincs túl jó illata - ráztam a fejem, és többen is levegőért kaptak.

- Biztos vagy benne? - tudakolta Carlisle, de már úgy csillogott a tekintete, mint a gyémánt. Öröm és büszkeség volt benne, ami nagy mértékű reménnyel keveredett.

- Én szomjas vagyok, de ezt nem kívánom - mondtam kissé kétségbeesve. Már megint egy újabb furcsaság.

- Semmi baj Bella. Tulajdonképpen ez nagyszerű, csak nem értjük. Ilyet még nem tapasztaltunk soha. Edward, menjetek el vadászni - mondta Carlisle. Edward felpattant, és én is követtem. Megfogta a kezem, majd kihúzott a házból.

- Valami rosszat csináltam? Carlisle nagyon furcsa volt - kérdeztem, amikor kiértünk a házból. Edward megrázta a fejét.

- Nem csináltál semmi rosszat Bella. Épp ez az! Nem kívánod az emberi vért, ami bár furcsa, mégis nagyszerű. Különleges vagy - simogatta meg az arcom, majd lágy csókot nyomott az ajkaimra. Aztán futásnak eredtünk. Most a sebesség inkább felvillanyozott, mint rosszullétet okozott volna. Amikor már elég messze értünk a háztól, Edward leállított. Izgatottan néztem körbe, és megannyi édes illat szökött az orromba.

- Hm.. mi ez? - tudakoltam kíváncsian. Ő vigyorogva nézett rám, majd elém állt.

- Hunyd be a szemed. Mit érzel? - kérdezte halk hangon, én pedig engedelmeskedtem neki. Kis ideig szaglásztam és füleltem, aztán a szemeim kipattantak.

- Őzek. Talán öten... nem. Négyen vannak - bólintottam, mire mosolyogva intett a fejével.

- Csak kövesd az ösztöneid! - mondta, én pedig futásnak eredtem. A kis csorda még csak fel sem eszmélt, amikor már az utolsó megtermett őz vérét ittam. Finom volt és édes, és csillapította a torkom kaparását. Felegyenesedtem, és megláttam amint szerelmem két fával arrébb figyel engem. A szemei csillogtak, és ő is vadászhatott amíg én el voltam foglalva, mert aranybarna tekintete az enyémbe fúródott. Szemtelenül végigmért, és én pedig tutira elvörösödtem volna, ha még ember lennék. Alice ruhájából csak cafatok lógtak rajtam.

- Csinos! - vigyorgott rám szerelmem, és amikor zavartan félrenéztem felnevetett. Igazán boldog volt, aminek nagyon örültem. Aztán megkönyörült rajtam, és rám adta az ingét. Bár nem sokat takart, de még mindig többet mint a szétszaggatott ruhám.

- Mehetünk vissza? - kérdeztem.

- Ha nem vagy már szomjas, igen! - mondta, én pedig csak megráztam a fejem.

- Mehetünk - mondtam, majd visszafelé is kézen fogva futottunk. Egy pillanat alatt hazaértünk, és odabent mindenki mosolyogva várt minket.

- Hogy ment? - érdeklődött Carlisle.

- Az állati vérre jobban bukom - mondtam, mire felnevettek. Aztán leültünk a nappaliban, és én kicsit elkomorultam.

- Mi a baj szerelmem? - súgta Edward a fülembe, miközben az ölébe húzott. Felsóhajtottam.

- Haza kell mennem - mondtam, mire mind lemerevedtek.

- Bella, a kockázat... - kezdett bele Jasper, de én közbevágtam.

- Nem is kívánom az emberi vért Jasper! Ha jól számoltam, akkor most vasárnap délelőtt van. Hétfőn suliba fogok menni, és apával még ma beszélnem kell! - mondtam, mire szomorúan néztek rám. Aztán Alice felkuncogott. Mindenki ránézett, még Edward is bosszús képet vágott, mert Alice nem engedte, hogy lássa amit látott.

- Nem lesz semmi baj. Charlie három hét szobafogságra fog ítélni, miközben te éjjel itt fogsz tanyázni nálunk. Aztán majd megyünk vásárolni. Apropó, gyorsan el kell rohannom kontaktlencséért. Ezek a szemek mégiscsak túl feltűnőek! - pattant fel Alice, mi meg csodálkozva néztünk utána, amint elment telefonálni egy közeli optikába.

Aztán kitört a nevetés.

- Csak bízd Alice-re! - csóválta meg Edward a fejét.

- Ritka madárka vagy Belluska! - kötött belém Emmett.

- Ne kezd el könyörgöm! - néztem rá, mire csak vigyorogva megrázta a fejét.

- Csak folytatom! Kár, hogy már nem fogsz felbukni, vagy elesni. Kel valami más, amin szórakozhatok! - mondta, mire csak felnyögtem. Edward a nyakamba fúrta az arcát, és felkuncogott. Ekkor Alice robogott vissza a nappaliba.

- Két óra és elkészülnek, egy fél éves adaggal. Annyi idő alatt már neked is arany színű lesz a szemed - csacsogta, én pedig most először megláttam magam. A hatalmas üvegfal visszatükröződött, és én teljesen öntudatlanul álltam fel, és léptem elé. A bőröm nem sokat világosodott, de már csak fehér volt, és semmi emberi szín nem volt benne. Az arcvonásaim finomabbak lettek, míg a testem vonalai élesebbek. Semmi felesleg, vagy bőrhiba. A szemeim viszont... hátborzongatóan vörösek voltak.

- Mennyit mondtál, fél év? - kérdeztem, mire Edward átkarolt hátulról.

- Gyönyörű vagy! - mormolta, én pedig arany színű szemeibe nézve mosolyogtam. Életemben először úgy éreztem, tartozom valahova.

2. fejezet: Charlie

A telefon lassan és hosszan kicsengett. Egyszer, kétszer, majd apám vette fel.

- Swan rendőrfőnök - mondta, én pedig nagy levegőt véve beleszóltam.

- Szia apa - nyögtem ki, mire egy hatalmas nagy sóhajt hallottam a vonal túloldaláról.

- Bella? Bella! Az isten szerelmére! Már hívtam a phoenix-i házatokat is, de senki nem vette fel. A telefonod négy napja ki van kapcsolva, és anyád is halálra rémült! - fakadt ki, és hallottam a hangján, hogy bizony a könnyeivel küszködik. Annyira elszégyelltem magam.

- Sajnálom apa. A telefonom lemerült, és nem vittem töltőt. És nem mentem haza a házunkba, hanem egy motelben voltam. Ne haragudj, de... én... mindegy. Otthon elmagyarázok mindent. Fél óra múlva Forksban vagyok, mert Edward és Carlisle eljöttek értem - mondtam, és ő megkönnyebbülten fellélegzett.

- Mindent el kell mondanod! - figyelmeztetett, mire felsóhajtottam.

- Szeretlek apu! - mondtam, ő pedig lerakta a telefont. Arcom a kezeimbe temettem, és tudtam, apa nagyon haragszik.

- Majd megbékél - mondta Edward, aki az ajtófélfának támaszkodott, és karba tett kézzel nézett rám. Frusztráltan kifújtam a levegőt.

- Persze, de a bizalmát elvesztettem. Miféle idióta rohan el Phoenixbe azért, mert a barátjával összevesztek?! Biztos egy hisztis libának tart - akadtam ki, mire Edward csak megrázta a fejét. Mellém ült, és megfogta a kezem.

- Nem hiszi azt. Szeret téged, de az aggodalomtól majd megőrült ezen a héten - mondta, majd gyengéden magához húzott. - És ha abbahagytad a hisztit, Alice vár a szobájában - vigyorgott, mire én beleütöttem egyet a vállába. Nem éreztem erősnek, ő mégis elfintorodott.

- Au! Kicsim, vigyázz mert összetörsz - mondta, én pedig teljesen megrémülve néztem rá.

- Oh, nem akartam! - mondtam, és megsimogattam a vállát. Végiglöktem a kanapéján, majd ráfeküdtem. Az ingét félrehúztam, csakhogy a fájó területre adhassak neki pár gyógyító puszit.

- Még... mindig... fáj? - kérdeztem, és minden egyes szónál hozzáérintettem ajkaim a bőréhez. A légzése gyorsabb lett, és a szorítása a derekamon erősebb.

- Bella... - sóhajtotta a hajamba, majd maga alá fordított, és lecsapott a számra. Először a felső, majd az alsó ajkam cirógatta, és amikor elegem lett a kis játékából, gyengéden megharaptam az alsó ajkát. Ő felmordult, majd nyelvét hevesen a számba lökte, csakhogy táncra hívja az enyémet. Mindenről elfeledkezve szenvedélyesen csókolóztunk, amikor egy vaku villant. Elszakadtunk egymástól és az ajtóban vigyorgó Emmettre néztünk.

- Ez valami csúcs lett! Holnapra egész Forks ki lesz plakátolva! - röhögött, mire én morogni kezdtem, és neki akartam ugrani, de Edward erősen ott tartott a kanapéján.

- Huh, de ijesztő! Na gyere Belluska! - mondta, miközben ökleit felemelte. Hatalmas vigyor ült még mindig az arcán, amit én szívesen letöröltem volna.
Alig ismertem magamra.

- Emmett, tűnés! - mondta Edward, mire az a nagy mamlasz egy kacsintás után bevágta Edward szobájának ajtaját.

- Ezért még kapni fog - morogtam, de amikor belenéztem Edward arany színű, nevető szemeibe, kissé sikerült lenyugodnom. - Mi az? - kérdeztem, ő pedig felnevetett.

- Nagyon tetszik ez a vadság Bella. A vámpírok ösztönlények, és kezdem megszokni, hogy nem vagy már annyira törékeny, szerelmem. Nagyon tetszik a dolog - suttogta, mire én azonnal az ajkai után kaptam. Éppen belemerültünk volna egy kicsit jobban, amikor Alice rontott be.

- Bella! Elvileg húsz perc múlva otthon kellene lenned! Azonnal gyere! - mondta, majd megfogta a kezem, és elhúzott Edwardtól.

- De Alice... - tiltakoztam, mire csak bosszúsan nézett rám. Felsóhajtottam.

- Rendben - mondtam, ő pedig ragyogó mosolyt villantott fel.

- Először is nézünk neked valami ruhát, aztán megmutatom, hogy sminkeld ki magad kicsit emberibbre. Ha ezzel végeztünk, akkor megkapod a sötétbarna kontaktlencséket is - lelkesedett, majd a szobájába érve, berontott a gardróbjába. Amikor kijött, egy farmer volt nála és egy sötétkék felső. Majd egy tornacipőt is előszedett.

- Ezeket vedd fel! - mondta, én pedig hálásan rámosolyogtam.

- Ne nézz így rám! Kissé feltűnő lenne, ha hazaállítanál valami totálisan szexi ruciban és tűsarkúval, semmiféle koordinációs problémával. Majd elmegyünk vásárolni, és így Charlie-nak sem fog feltűnni, hogy mennyire hirtelen a változás - jelentette ki, mire rögtön leolvadt a mosoly az arcomról. Tehetetlenül felsóhajtottam, majd gyorsan átöltöztem.

- Nem nyerhetek, igaz? És most? - kérdeztem , mire Alice egy szék felé intett a fésülködőasztalánál. Úgy ültetett le a székre, hogy a tükörbe ne lássak bele. Előszedett egy halom cuccot, majd nekiállt kimázolni az arcom. Egy nagyon halvány barna árnyalatú por alapozót tett rám, majd szépen kipirosította az arcom. Ezután a kezembe nyomott egy dobozka kontaktlencsét, amit betettem. Nagyon zavaró érzés volt, és rontotta a látásom, de gyorsan hozzászoktam. Aztán Alice megfésülte a hajam, és egy hajpántot rakott bele, hogy megtartsa a szemembe lógó tincseket.

- Na milyen? - kérdezte, mikor megfordított a székkel. A hajam és a ruhám olyan volt mint a régi Bella, de az arcom még mindig túl szépnek tűnt. Bár az arcom enyhén piroslott, és nem volt olyan nagyon sápadt mint a karom, még mindig túl "cullenesnek" tűntem. A szemem, köszönhetően a sötétbarna kontaktlencsének és a vérvörös íriszemnek, most kicsit vörösesbarnás volt. Majdnem olyan csoki színű mint régen. Alice-re néztem, aki még mindig a válaszom várta. Szó nélkül megöleltem, mire elmosolyodott.

- Köszönöm nővérkém - mondtam, mire felkacagott.

- Semmiség húgi - mondta, majd elkapta a kezem, és kihúzott a folyosóra. A lépcsőhöz érve, felpattant a korlátra, és mint egy igazi légtornász, azon egyensúlyozva lépkedett le. Nem tűnt nehéznek, így én is követtem. Úgy ment mint az 1x1! Csak egymás elé kellett rakosgatnom a lábaim, és egyszer sem billentem meg. Lent a nappaliban mosolyogva vártak minket. A korlát végén Alice egy kecses szaltóval landolt, ám én inkább csak leugrottam róla.

- Ez szuper! - lelkendeztem, mire mindenki nevetni kezdett. Aztán felsikkantottam amikor Edward felkapott, és már kint is ültünk a furgonban. Edward indított, Alice pedig mögöttünk jött Edward kocsijával. Már másodpercek óta a földúton mentünk, mikor kissé idétlenül megszólaltam.

- Lassú... - motyogtam, mire Edward felnevetett. Kinyújtottam rá a nyelvem, mire csillogó szemei a számra tapadtak.

- Én megmondtam, hogy az. De egy új kocsi... - kezdett bele, mire a szájára tettem az egyik ujjam. Ő gyorsan megpuszilta.

- Inkább vezess! - fordítottam vissza az arcát az útra. Megint nevetett, mire az én egész belsőm felmelegedni látszott. Még sohasem láttam ennyire felszabadultnak és boldognak. Azt hittem, hogy nagyon maga alatt lesz, amiért nem tudott megvédeni, de mióta megvolt az első vadászatunk és beszélgetésünk, teljesen feloldódott.

- Szeretlek! - szólaltam meg, mire ő rögtön rám nézett. Megsimogatta az arcomat, majd összefűzte az ujjainkat.

- Én is nagyon szeretlek! Örökké! - ígérte meg, majd megpuszilta az ujjaim. Örökké... Határtalan boldogság áradt szét bennem, és a szemem nem tudtam levenni az arcáról. Még akkor is őt néztem, amikor megérkeztünk apa házához. Felsóhajtottam, majd letekertem az ablakot. Edward szorítása erősödött a kezemen, én pedig mély levegőt vettem. A levegőben sokféle szag volt, de a két legjellemzőbb az eső és valamiféle édes illat volt. Attól az édes illattól kicsit kapart a torkom, de rendben voltam. Rámosolyogtam szerelmemre, aki maga is megkönnyebbült, majd kiszállt a kocsiból. Éveknek tűnő másodpercek alatt átért az én oldalamra, és kinyitotta az ajtómat. Együtt sétáltunk fel a verandára, és ekkor rontott ki apa a házból. Szorosan magához ölelt, én pedig igyekeztem a leggyengédebben viszonozni. Kis idő múlva elengedett és nagy kerek szemekkel nézett rajtam végig.

- Észrevette, hogy valami más, de nem tudja mi is az. Örül, hogy lát téged, és szinte könyörögnek a gondolatai, hogy maradj itt vele - suttogta Edward, és észrevettem, hogy apa nem hallotta meg. Hm...

- Sajnálom apa! Mindent amit mondtam! Csak nagyon kiborultam, de soha többé nem fogok ilyet csinálni! - ígértem meg, mire Charlie megkönnyebbülten felsóhajtott.

- Gyere ide te - morogta, majd újra magához szorított. Én arcomat a vállába fúrtam, és mély levegőt vettem az édes illatból. Aztán kifújtam, és semmi csábítót nem éreztem. - Nem haragszom kölyök. Gyere üssünk össze valami kaját, mert Billy és Jacob mindjárt jönnek. Edward! - biccentett neki apám, majd bement a házba.

Edward csak a fejét rázva felsóhajtott. - Nem tudja mit kezdjen velünk - mondta, miközben elmosolyodott, és megcsókolt. Amikor elváltunk csillogó szemekkel néztem rá.

- Majd belenyugszik, egyébként örülnék neki, ha majd Carlisle megbeszélné vele, hogy hagy menjek el veletek én is napos időben kempingezni - mondtam, mire ő elmosolyodott és rábólintott.

- Már gondoltunk erre. És ne felejtsd el, hogy mit mondott Alice és Esme! Pislogás, vakarózás, haj igazítás, kis mozgás, lélegzés... - mondta, én pedig csak a szemeimet forgattam.

- Igen tudom Edward, nem lesz semmi gond! - nyugtattam meg, mire még egyszer megcsókolt, majd beült Alice mellé a volvóba, és elhajtottak. Még ott álltam pár percig, majd bementem apához a konyhába. Odafigyeltem rá, hogy lassan menjek.

- Szóval, elmondod mi volt ez? - kérdezte, a konyhaasztalnál ülve. Én bólintottam, miközben két pizzalapot vettem elő. Kipakoltam az asztalra még a sonkát, a kukoricát, a pizzakrémet és a sajtot is. Nekiálltam sajtot reszelni, és lassan beszélni kezdtem...



Hát ez lett volna a második fejezet. Remélem tetszett, és ne felejtsetek el komizni. Köszi! Lana :)

Lehetetlen - 5. fejezet

Hm... összegyűlt a 10 komi, sőt! Ezért itt az új Lehetetlen fejezet is. Hihetetlen milyen rendes vagyok. Ragyogás és Lehetetlen friss is egy napon. :D Puszi, Lana

5. fejezet: Vallomás és a Denalik

A sziklaugrás és a vadászat nagyon jól sikerült, és miután letudtam az őrjáratot is, hazafutottam. A fák között felöltöztem, és úgy léptem ki a ház előtt lévő fűre. Ekkor vettem észre, hogy egy ezüst színű volvo áll a kocsim előtt. Mélyet sóhajtottam, hisz pontosan tudtam, ki az. Odasétáltam a kocsihoz, és a vezető oldalán nekidőltem az autónak. Mellettem kinyílt az ajtó, és Edward szállt ki a kocsiból.

- Szia - köszönt halkan, mire felsóhajtottam. Utáltam az egész bevésődést, amiért már csak a hangját hallva is elárasztott a melegség. Felnéztem az eléggé nyúzott arcára, és elmosolyodtam.

- Kialvatlannak tűnsz - jegyeztem meg humorosan, mire elmosolyodott.

- Oh, igen tudom. Majd beveszek rá valamit - felelte miközben mosolygott. Percekig csak csendesen álltunk a kocsijának dőlve, amikor megszólalt.

- Carlisle mindent elmondott a bevésődésről - mondta szinte csak suttogva, mire én hangosan felsóhajtottam.

- Na igen. Szeretnéd, ha bocsánatot kérnék? Csak azért, mert megteszem, de azt tudnod kell, hogy ezt nem lehet szabályozni - mondtam, mire megrázta a fejét.

- Te akarsz bocsánatot kérni? Ez annyira jellemző rád! Nekem kellene! Sajnálom... Kérlek... Nagyon kérlek! Bocsáss meg nekem Bella! - kérlelt suttogva, miközben szorosan magához húzott. Nem tudtam mit mondjak. Bevésődtem ebbe a fiúba, akit fél év elteltével sem tudtam elfelejteni. Akit a mai napig szeretek.

- Miért kérsz bocsánatot? - kérdeztem halkan, mire zavartan nézett a szemembe.

- Akkor hazudtam neked Bella. Nem volt egy szó sem igaz abból, amit ott mondtam az ösvényen. Megtörtént az amitől a legjobban féltem. Az, hogy a családom valamelyik tagja rád támad. Iszonyatosan féltettelek és még most is nagyon féltelek. A létezésem egy merő üresség volt nélküled. Nagyon szeretlek Bella! - mondta komolyan, és tudtam, hogy nem hazudik. Éreztem, hogy az igazat mondja, de nem tudom egyik pillanatról a másikra kinyitni a szívem neki.

- Nekem... idő kell. Ha bebizonyítod, hogy mindent komolyan gondolsz, és visszaszerzed a bizalmam, akkor majd megbocsátok. Addig... bizonyíts! Egyébként pedig újra meg kell ismernünk egymást, főleg neked, mert én már nem az a Bella vagyok akit fél éve itt hagytál Forksban. Holnap megbeszéljük, nálatok. Rendben? - kérdeztem, de a torkomat fojtogatta a sírás. Annyira meg akartam neki mondani, hogy szeretem, de nem tehettem meg. Még nem. Többször nem bírnám ki, ha elhagyna, ezért muszáj kicsit védenem magam. Láttam, hogy egy kis csalódottság, de főleg elszántság van a szemében. Elmosolyodtam, és végigsimítottam az arcán. - Holnap találkozunk! - súgtam a fülébe, majd megpusziltam az arcát. Ő mély levegőt vett, és végigsimított a hátamon. Gyorsan hátrébb léptem, majd lassan elhátrálva tőle bementem a házba.

***

A Cullen ház melletti erdőben öltözködtem éppen. Mivel hétvége volt, én szabadnapos voltam őrjárat ügyben is, és ilyenkor vasárnap, Embry és Quil tartotta a frontot. Nem tudtam nem izgulni amiatt, hogy ma megint láthatom Edwardot. Felkapkodtam a ruháim amit a számban hoztam, de sajnos csak későn jutott eszembe Emmett. Igaz, a falkában az volt a lényeg, hogy minél kevesebb ruhát keljen magunkkal vinni, nem tudtam, hogy a Cullen család mennyire tolerálja ezt. Mindenesetre egy bikinit és egy nagyon rövid farmernadrágot cipeltem el egészen idáig. Amikor kiléptem a fák közül, nem jött ki senki. Tudtam, hogy Alice nem lát engem, és már amúgy is eléggé kiismertem magam a házban.

A verandára fellépve észrevettem valami szokatlant. Öt idegen vámpír illatát éreztem, de nem bűzlöttek az emberi vértől. Kicsit megkönnyebbültem, de azért kíváncsi is lettem. Beléptem a házba, és a nappali felől nevetést, izgatott beszélgetést hallottam. Beljebb mentem, és amikor beléptem tizenegy arany szempár nézett rám.

- Sziasztok! - köszöntem, de ekkor már két erős kar ölelt át. Én megadóan simultam Edward karjaiba, ő pedig végig simított a hátamon és a hajamon. Homlokon csókolt, majd elengedett. - Szia... - köszöntem halkan, mikor belenéztem gyönyörű aranybarna szemeibe.

- Szia - mondta, aztán végignézett rajtam. Felül semmi más nem volt rajtam, csak a bikinim felső része, ami szinte vonzotta a szemeit. KIcsit elpirultam, amit ő mosolyogva vett észre. A szemei annyira csillogtak, és boldogan fénylettek.

- Bella! Mintha kicsit alul öltözött lennél! - nevetett fel Emmett. Csak nyelvet nyújtottam rá, majd kinéztem az ablakon. Az idő borús volt, és nagyjából tíz fok lehetett. Hülye képet vágva Emmettre néztem.

- Nem mondod? Pedig nekem strandidőnek tűnik - mondtam, amire szinte mindenki felkuncogott, míg Emmett csak vigyorgott.

- Meg fogsz fázni édesem! - jött oda Esme és megölelt. Elnevettem magam.

- Nehezen. Már mondtam, a testem 45 fokos Esme - forgattam a szemeim, mire kíváncsian néztek rám. - Farkasos dolog, így valószínűleg sohasem fogok megfázni vagy megbetegedni - mondtam, mire értőn bólintottak.

- Eleazar Denali vagyok, és ők a családom! A feleségem Carmen, a lányok pedig Tanya, Irina és Kate - állt fel egy férfi az újak közül. Szépen bemutatott mindenkinek, én pedig kezet fogtam velük. A Tanya nevű lány olyan rosszindulatúan nézett rám, hogy nem is nyújtottam neki kezet.

- Jó napot! A nevem Isabella Swan, de inkább csak Bella - feleltem, ők pedig mosolyogva bólintottak. Hallottam, ahogy valaki felhorkan. Odanéztem, és Tanya fintorát még épp sikerült elkapnom.

- Már megbocsáss, valami problémád van? - kérdeztem, mire ő talpra ugrott.

- Probléma? Csak az van itt. Kezdjük veled! - mondta dühösen, mire mindenki rémülten nézett rám. Edward volt az egyetlen, aki mögém lépett és egy halk morgást hallatott.

- Tanya! - kiáltott fel méltatlankodva Eleazar, Carmen, Irina és Kate egyszerre. A dühös vámpírlány oda sem figyelt rájuk.

- Tulajdonképpen mi a bajod velem, édesem? - léptem közelebb, mert utálom ha lekezelnek és gyengének néznek.

- Te csak ne édesemezz itt nekem! És, hogy mi a bajom? Nos, a förtelmes kutyaszagon és a lihegéseden kívül semmi bajom veled blöki! Hozzá ne merj nyúlni még egyszer az én Edwardomhoz! - morgott rám, én pedig rémülten néztem rá. Persze a fene se ijedt meg tőle... Figyelmesen végignéztem Edwardon, aki nagyon csúnyán nézett Tanyara. Okoskodó fejjel fordultam vissza a lány felé.

- Bocsi, de nincs ráírva a neved! - vetettem oda neki, és már egyfolytában morgott. Emmett felnevetett, és valami olyat mormogott, hogy "csajbunyó". Én viszont hátat fordítottam neki, és a lépcső felé kezdtem lépdelni. - Alice, adnál nekem valami felsőt? - kérdeztem, de akkor meghallottam Tanya morgását. Valami erősen elkapta a karom, és irdatlanul megszorította. Szinte éreztem, ahogy az ízületeim szétroncsolódnak. A szám összeszorítottam, és a fogaim között szűrtem ki a szavakat.

- Engedj el, vagy nagyon megbánod! - láttam, ahogy a többiek felénk mozdulnak, de én felemeltem a másik kezem, ezzel megállítva őket. Már nagyon remegtem.

- Most megijedtem, te kis ribanc - susogta, és nekem erről rögtön Viktoria jutott eszembe. Nem akartam többé olyan kiszolgáltatott helyzetbe kerülni. A kezem ökölbe szorult, és teljes erőmből behúztam egyet Tanyanak, ami azért nem kevés. Ő eltántorodott tőlem, és amikor felegyenesedett már kapta is a következőt. Dühösen morgott és vicsorgott rám, és mivel félig emberi erővel semmire sem megyek, átváltoztam. A ruháim cafatokra szakadtak, és mivel Tanya nem volt valami magas, négy lábon egy magas voltam vele. Folyamatosan morogtam, de őt gyorsan lefogták a Denaliak. Egy kis kezet éreztem az oldalamnál, és amikor elfordítottam a fejem, Alice szemeivel találtam szemben magam. Megnyaltam az arcát, mire ő megsimogatta a fejem.

- Nyugalom lányok! - szólt ránk Jasper. Én csak dühösen szuszogtam, de közben megpróbáltam Alice kedves simogatására koncentrálni. Éreztem, hogy a pajzsom is kiengedtem egy kicsit, azért tudott csak Alice közel jönni hozzám. Ő alatta volt. Erősen koncentráltam, és Edwardra néztem, ő valami hihetetlen csillogással a szemében nézett rám.

- Vigyétek innen, hogy vissza tudjak változni! - szóltam Edwardra gondolatban, ő pedig csodálkozva nézett rám. - Edward! - nyomatékosítottam, mire rögtön mozdult.

- Persze! Srácok, vigyük ki Tanyat, mert Bella addig nem akar visszaváltozni - mondta, mire az összes fiú, elhagyta a házat, miközben Emmett és Jazz kivitték Tanyat. Én elléptem Alice mellől, majd a kanapé mögé állva visszaváltoztam. Rose kuncogni kezdett, és rájöttem, teljesen meztelen vagyok. Kate egy plédet dobott felém, ami eddig a kanapén volt. Gyorsan magam köré csavartam.

- Öhm.. köszönöm, és sajnálom! - mondtam, de amikor kinyújtottam a karom, felszisszentem. Esme és Alice rögtön mellettem termettek.

- Ez nagyon csúnya Bella! - morogta Alice, és láttam rajta, hogy elég dühös. Megnéztem a karom, és a bal bicepszem kék és lila volt. Máris gyógyulásnak indult, de azért még kell néhány perc neki.

- Áh, ez semmiség. Alice akkor kaphatnék valami ruhát? - kérdeztem, mire minden lány felnevetett, és Alice bólintott. Ekkor lépett be Carlisle.

- Itt meg... Bella! - nézett rám nagy kerek szemekkel.

- Szia Carlisle! - köszöntem, majd elindultam Alice és Kate társaságában az emeletre. Közben hallottam, ahogy Carmen és Esme elmagyarázzák a történteket neki. Gondolom, most végzett a kórházban.

A lányokkal bementünk Alice szobájába, ott is a hatalmas gardróbba. Alice töprengő fejet vágott, miközben végignézett rajtam.

- Nem adok rád semmi drága cuccot, mert ki tudja Tanya mikor húzza ki újra a gyufát nálad - rázta a fejét, én meg megkönnyebbülten felsóhajtottam. Akkor semmi selyem és estélyi ruha. Hála az égnek! Kate felkuncogott, és elővett nekem egy farmer térdnadrágot, meg egy sima fehér felsőt. Alice addig egy melltartót és egy bugyit szedett elő nekem, majd magamra hagytak felöltözni. Amikor készen kiléptem a gardróbból, Alice egy fehér tűsarkút nyomott a kezembe. Hatalmas kiskutyaszemekkel nézett rám. Felsóhajtottam, és felvettem.

- Szuperül nézel ki Bella! - mondta Kate, én pedig elmosolyodtam.

- Köszi - néztem rá kedvesen, igazán pozitív kisugárzása volt ennek a lánynak. Ekkor viszont kopogtak az ajtón.

- Gyere apa! - szólt ki Alice, mire Carlisle egy tekercs gézzel belépett. Ránéztem, mire csak fejcsóválva felhajtottam a karomon a tapadós póló ujját. Carlisle komor arckifejezéssel bekötözte, de előtte még megnyomkodta, és az eléggé fájt, de egy szót sem szóltam.

- Ez nagyon csúnya Bella - mondta ő is, mire csak megráztam a fejem. Nem mondtam, hogy húsz perc múlva még csak nyoma sem lesz. Majd meglepődnek. Miután rátekerte az egész tekercset a felkaromra, lementünk. Mindenki a nappaliban ült, és Tanya Emmett és Jasper között foglalt helyet. Kedvesen rámosolyogtam, és leültem Edward mellé. Rám vicsorgott, de nem ugrott nekem.

- Bella, péntek este azt mondtad, hogy Victoria problémákat okoz Seattle környékén. Utána néztetek? - kérdezte Carlisle, mire én csodálkozva néztem rá.

- Hát nem is mondtam? - kérdeztem inkább csak magamtól, de mindenki hallotta.

- Mit? - kérdezte Jasper.

- Öhm... srácok Victoria csak okozott problémákat. Már nem fog, mivel meghalt - mondtam, mire megdöbbenve néztek rám.

- A falka? - kérdezte Alice, mire csak megráztam a fejem.

- Nem. Jó, elmesélem. Egyik nap épp hazafelé mentem, amikor vámpírszagot éreztem a házunknál. Csak úgy bűzlött az emberi vértől! Tudtam, hogy ki az, mivel Laurentnek jóval előbb annyi lett. Berohantam a házban, és apám a földön feküdt eszméletlenül. Gondolom az a szuka leütötte. Aztán előjött Victoria. Gúnyolódott velem, aztán felkent a falra. Ameddig csak bírtam, emberi alakban maradtam, de aztán átváltoztam, amit nem kis megdöbbenéssel fogadott. A házból kirontva az erdőbe rohant, én meg utána. Teljesen felhergelt azzal, hogy bántotta apámat. Végül utolértem, és sikerült leszednem egy karját. Eléggé vérszomjas lett emiatt, ezért teljesen elvesztette az eszét. Harcoltunk, és egyszer majdnem összeroppantott, de Jacob, Paul és Sam heteket töltöttek a kiképzésemmel, így kitértem előle. Végül ő járt pórul és letéptem a fejét. Akkor ért oda a falka, és ők tüzet raktak. Azt hiszem ennyi. Én öltem meg őt - meséltem lelkesen, mire Emmett felnevetett.

- Ezt nem tudom elhinni! Nem hiszem el, hogy lemaradtam erről! - nevetett, mire csak megforgattam a szemeim. Ekkor Edward megfogta a kezem, én meg kicsit megszorítottam, mivel a szemei éjfeketék voltak. Dühös volt. Lágyan megsimogattam az arcát.

- Edward? Létszíves figyelj rám! Nem lett semmi bajom látod? Jól vagyok - nyugtattam, mert az egész teste megfeszült, és tombolt benne a harag. Végül a szemembe nézett, és szorosan magához ölelt. Amikor kicsit hátrébb húzódtam, már újra borostyán színűek voltak a szemei, bár nem úsztak tiszta világos arany színben.

- Ha még élne, apró darabokra tépném, amiért egyáltalán megfordult a fejében, hogy bántson téged - mondta komoran, mire csak kicsit megszorítottam a kezét. Aztán észrevettem, hogy a bizsergés elmúlt a karomból ott, ahol Tanya megszorított. Rámosolyogtam Edwardra, aztán elengedtem a kezét, és elkezdtem letekerni a gézt.

- Bella, annak még maradnia kell legalább egy hétig. És pihentetned kellene - jegyezte meg Carlisle, mire én csak még szélesebben mosolyogtam. Szinte már vigyorogtam. A gézt teljesen letekertem, és megfeszítettem az izmaim. Halványbarna bőrömön nyoma sem volt semmilyen sérülésnek. Döbbenten néztek rám. Felnevettem.

- Gyorsan gyógyulok - mondtam, majd szépen feltekertem a fáslit, és odaadtam Carlisle kezébe. Ő azért felállt, és megtapogatta a karom. Majd a fejét rázva visszaült Esme mellé.

- Elképesztő... - mondta, mire csak megforgattam a szemem.

- Oh, sok szuper dolog van ebben. Gyorsan gyógyulok, és nagyon magas a testhőmérsékletem. Ezáltal beteg sohasem leszek. Nem öregszünk addig, amíg folyamatosan oda-vissza változunk, és halljuk egymás gondolatait - mondtam szélesen vigyorogva.

- Egymás gondolatait? - kérdezte Rosalie.

- Aha. Gondolj csak bele Rosalie. Amikor egy farkasfalka vadászik, az ösztöneikre hallgatnak és együtt dolgoznak. Együtt mozognak, és így halálosak. Nálunk is így van. Amikor egy vámpírt akarunk elkapni, szinte szédítően jól mozgunk együtt. Ezt pedig nagyban megkönnyíti, hogy halljuk egymás gondolatait miközben farkas alakban vagyunk - magyaráztam, mire elgondolkozva bólintottak. Aztán Emmett hirtelen elvigyorodott.

- De akkor te mindenről tudsz. Úgy értem, hogy azt is tudod mikor, kivel, mit csináltak nem? - kérdezte kajánul.

- Igen valóban tudok mindenről, de bocs, ez már szakmai titok - feleltem, mire kissé csalódottan nézett rám, de aztán újra felcsillant a nagy mackó szeme.

- De akkor ők már láttak meztelenül! - kiáltotta, mire én hangosan felnevettem.

- Ahogy én is őket - feleltem, mire Edward felmorgott mellettem. Emmett, Kate, Irina, Alice és Jasper nevetésben törtek ki. Míg Tanya valami olyasmit morgott, hogy: kurva. Erre szinte mindenki elhallgatott. Edward felugrott, de én elé álltam. Vicsorogva nézett Tanyara, aki meglepődve vissza rá.

- Edward! - tettem a kezem a mellkasára, mire ő automatikusan megfogta a kezem. Elmosolyodtam, majd megfordultam.

- Az a szó ami elhagyta a mocskos szádat, tökéletesen jellemez téged - kezdtem, mire hallottam, ahogy többen is felszisszennek. Emmett viszont izgatottan mocorgott. - Ha jól tudom, Edward évek óta elutasít téged, te mégis ráakaszkodsz - folytattam, mire hangosan morogni kezdett. De én tovább hergeltem. - Remélem neked is leesett, hogy ő a bevésődésem, ezáltal olyan kötelék van kettőnk között, ami még a halálunk után sem szakad meg - magyaráztam kedvesen, ő pedig csak a fejét rázta, és szó szerint nyelte a mérgét. Ekkor viszont megadtam neki a végső döfést. - Egyébként, elgondolkoztál már azon, hogy míg te gyönyörű természetfeletti lényként sem érdekelted, addig engem már emberként is észrevett? - kérdeztem, mire felsikított, és nekem akart ugrani. Ekkor viszont Jasper megfogta a karját, és Tanya elájult. Eléggé rohadtul éreztem magam.

- Tudom, hogy nem esett jól ennyire megbántanod őt, de tudnia kellett mindent. Idővel majd elfogadja és lenyugszik - nézett rám Jasper. Csak megráztam a fejem, és lehuppantam a kanapéra.

- Tényleg Bella! Elfelejtettelek megdicsérni azokért a szép kis ütésekért amit bevittél szegény húginak. Ráadásul emberi alakban. Király volt! - lelkendezett Emmett zavartalanul. Carmen felvitte egy vendégszobába Tanyat, és Irina is felment velük. Csak lemondóan néztem Emmettre.

- Tényleg! Hogy hallottam meg amit gondoltál? - kérdezte Edward, mire én elmosolyodtam.

- Van egy pajzs féle az agyam körül. A falka is csak akkor hallja a gondolataimat amikor akarom, és csak azt amit én akarok. Kivétel akkor, ha farkas alakban kitolom ezt a pajzsot, mert akkor bárkit alá tudok vonni. Akkor rájuk sem hatnak a mentális képességek - mondtam, mire Carlisle lelkesen belekezdett.

- Akkor tehát igaz volt amire következtettem - mondta, én pedig bólintottam.

- Igen, én is érzem, és nagyon figyelemreméltó! - kapcsolódott be Eleazar a beszélgetésbe. Kate csillogó szemekkel elém lépett, és olyan hirtelen fogta meg a karom, hogy még én is meglepődtem. Edward viszont felcsattant.

- Kate! - kiáltotta, de Kate csak kinevette.

- Nem működik. Ez szuper! Még senkivel sem találkoztam, akin ne működött volna - mondta Kate, és nekem fogalmam sem volt mire gondol. Edward látta az arckifejezésem, ezért magyarázni kezdte.

- Kate képes elektromosságot vezetni a bőre mentén. Meg akart rázni téged egy kicsit, de nem működött. Én csak kissé ingerülten felnéztem a vigyorgó lányra.

- Ugyan már Bella! Semmi bajod, és számítottam rá, hogy nem fog működni! - védekezett a lány, mire csak felsóhajtva megráztam a fejem.

Díjak!

Két díj egyszerre! Köszönöm szépen Esme!









7 dolgot kell írni magamról a szabály szerint:

1. Van két tesóm.

2. Nagy Adam Lambert rajongó vagyok... :D

3. A macskámat egy rajzfilmhős után neveztem el. Ki ismeri Iggy Arbuckle-t? xD

4. Napszemüveg mániás vagyok.

5. A kedvenc kajám a Gyros!

6. A kedvenc színem a zöld.

7. Rengeteg kihíváson veszek részt, főleg Harry Potter Fandomban!

És akiknek tovább küldöm:


Jane és Puszmó

Crystal

Mazsola

bia és roxy


Puszi, és nagyon hálás vagyok! :) <3
Lana

Lehetetlen - 4. fejezet

Bocsi a késésért, de sajna nem volt időm rá pénteken és hétvégén. :S De most itt van, és jó hosszú. Remélem nem maradt benne sok hiba. Puszi, Lana



4. fejezet: Fájdalmas magyarázatok




Reggel a telefonom ébresztett. Gyorsan kinyomtam, aztán rendesen kinyújtózkodtam. Felkeltem és a fürdőbe slattyogtam. Gyorsan megmosakodtam, majd kivasaltam a hajam. A szemem kihúztam, és egy kevés sötét árnyalatot tettem a szemhéjamra. Egy szál törülközőben visszamentem a szobámba, közben majdnem el is estem, de szerencsére jó reflexeim most sem hagytak cserben. Bár már sokkal ügyesebben és koordináltabban mozogtam mint régebben, még mindig bénázok néha. Ha a reflexeim nem fejlődtek volna ennyire kiválóvá az átalakulásomkor, akkor most megnézhetném magam.

A szekrényem előtt egy pillanatra megálltam. Mit vegyek fel? Elővettem egy egyszerű csőfarmert, majd hozzá egy fekete garbót. Magas szárú, hat centis tűsarkú csizmát választottam hozzá, majd a kabátomat felkapva lementem. Gyorsan összedobtam egy hét tojásból álló rántottát, és megreggeliztem. Reggeli után bezártam a lakást, majd kocsiba ültem, és nem telt bele tíz perc, máris Angeláék háza előtt voltam. Ang gyorsan bepattant, majd a gázra léptem, és néhány perc múlva bekanyarodtam a suli parkolójába. Kiszálltunk, de én rögtön le is merevedtem. Vámpírszag!

Alig észrevehetően körbenéztem, és egy ismerős autót láttam a parkolóban. Egy ezüst színű Volvo volt, ami kísértetiesen hasonlított Edward kocsijára. Kicsit kavargott a gyomrom, ezért igyekeztem még mélyebbeket lélegezni. Lassan lenyugodtam, és mivel Angie bevárt, elindultunk a bejárathoz. Végig figyeltem, és talán még egyszer kétszer meg is remegtem. Igaz, az önuralmam tökéletes volt, de nem akartam abba belegondolni, hogy összefuthatok akár egy Cullennel is. A seb túl mély, és még mindig túl friss volt. Abban viszont biztos voltam, hogy látni fogom őket, és erre igyekeztem is felkészülni.

Amint beléptem, már biztos voltam benne, hogy a Cullenek itt vannak. Az aulában ugyanis jól érezhető volt az az illat, ami a parkolóban csapott meg.

- Gyere Bella, az első óránk töri! - mondta Angie, mire mindketten elindultunk a töriterem felé. Olyan voltam mint valami paranoiás őrült. Egyfolytában nézelődtem, és próbáltam észrevétlenül szaglászni. Így éreztem azt is, hogy egyre erősödik az illat a terem felé.

- Alice vagy Edward az, akivel közös a törink? - kérdeztem, mire bocsánatkérően nézett rám.

- A töri, az irodalom, a média, a tesi és a matek mindkettejükkel közös. Bioszra viszont azt hiszem csak Edwarddal vagy beosztva. Spanyolon együtt ülünk, és akkor csak mi vagyunk. Viszont az angol nyelv óráid Alice-szel lesznek. Megnéztem, mert megpróbáltuk elintézni, hogy mindenhol velem legyél, de az a helyzet, hogy sok óra be van telve, így azokra kell járniuk, amikre régen is - magyarázta, én pedig felsóhajtottam. Ekkor már a terem előtt álltunk, és a tanár a folyosón jött. Szuper, legalább nem lesz idejük hozzám szólni. Angie bátorítóan nézett rám, én pedig elszántan bólintottam, és beléptünk a terembe. Az édes, tömény illat megcsapott, és eltüsszentettem magam. Nem kezdtem el remegni, és nagyon büszke voltam magamra.

- Egészségedre! - vigyorgott rám Ang, amit én viszonoztam. A kabátunk felakasztottuk a fogasra, majd leültünk az utolsó előtti padba. Szerencsétlenségemre pont mögöttünk ültek, és amikor leültem, láttam, hogy meredten bámulnak. Alice és Edward egyáltalán nem úgy néztek ki, mint mikor elváltunk. A szemük alatt sokkal sötétebb karikák voltak, és hófehér bőrük most inkább szürkésnek tűnt. Megviseltnek látszottak, amit nem tudtam mire vélni. A tanár végül bejött, és elkezdte magyarázni a második világháborúval kapcsolatos érettségitételeink felépítését. Halálra untam magam, mivel ez a része már ki volt dolgozva a tételeimnek. Angela oldalba bökött, hogy írjak, mire csak dünnyögve nekiálltam firkálni.

- Vérfarkas szagot érzek - mondta Alice Edwardnak, de persze annyira halkan, hogy emberi fül ezt nem hallhatta. Összeszorítottam a szám, hogy fel ne nevessek. Edward nem válaszolt semmit, csak felmorrant, amin már tényleg kuncognom kellett. Ang kérdőn nézett rám, mire én megráztam a fejem.

- Semmi - súgtam neki, mire csak megrázta a fejét. Az óra lassan telt, én pedig egyre inkább eluntam magam. Végül fejemet ráhajtottam a padra, amit a tanárnő nem igazán tűrt el.

- Isabella! Megkérhetnélek rá, hogy ne unatkozz ennyire látványosan? - kérdezte, mire lassan felemeltem a fejem. Igazán nem akartam szemtelen lenni, de kicsúszott.

- Megpróbálhatom, hogy ne legyen ennyire feltűnő - feleltem, mire Angela oldalba bökött, de aztán csak fájón masszírozta az ujját. Kellett neki bökdösni. A tanárnő morcosan nézett rám, de amikor mélyen a szemébe néztem, inkább meghátrált. Az emberek tartanak a vadállatoktól, és akárhonnan is nézzük, egy farkas az. Nem szólt semmit, csak folytatta az órát. Mögöttem két kuncogást hallottam, mire halkan felmordultam.

- Ebben semmi mulatságos nincs - morogtam, amit még Ang sem hallott mellettem. Mögöttem viszont még a levegővétel is megszűnt. Ahhoz képest, hogy féltem a fájdalomtól, semmit sem éreztem. Ürességet, megbántottságot, talán egy kevés dühöt, de semmi fájdalmat. Mérges voltam rájuk, amiért elhagytak.

Amikor kicsengettek ráérősen pakoltam össze a dolgaimat, majd elindultam kifelé a teremből. Angela nem jött velem, mivel most biológia órám lesz. A folyosón épp elértem a szekrényemhez, amikor valaki elkapta a karom és nekiperdített a szekrénynek. A mozdulat egyáltalán nem volt erős, inkább figyelemfelkeltő, de engem akkor is zavart. Amikor pedig dühösen felnéztem a koromfekete szemekbe, ledermedtem. Csak bámultam és nem tudtam elszakítani tőle a pillantásom. Rég eltemetett érzéseim újult erővel árasztottak el, míg az ő szemei minden pillanattal világosabb árnyalatot vettek fel. Csak néztem és néztem. A szívem őrült tempóban vert, de én csak élveztem az arany pillantás égetését a bőrömön. Haja ugyanúgy állt mint régen, és a bronz barna tincsek szinte hívogatták a kezeim. Ajkai meggypirosak és nagyon is hívogatóak voltak. Sápadt, de elképesztően gyönyörű bőrén csillogott a neon lámpák fénye. Pillantásom visszatért a szeméhez, és elmerültem az arany tengerekben. Hirtelen döbbentem rá mi történik. Bevésődtem! A szemem lehunytam, és el sem tudtam képzelni, hogy ehhez mit fognak szólni a fiúk. Mély levegőt vettem, és orromat betöltötte édes napfény illata, ami meglepetésemre nem volt irritáló, inkább vonzott.

- Mit akarsz? - nyögtem ki nagy nehezen, mire megtámaszkodott a fejem mellett.

- Nyisd ki a szemed Bella! - kért lágyan, én pedig önkéntelenül is engedelmeskedtem. Hülye bevésődés. Én ezt nem így akartam! Egyáltalán lehetséges ez? Egy vámpír és egy alakváltó? Édes istenem! Paul, Jacob és Sam úgy le fognak hordani. Amint újra a szemébe néztem, éreztem, hogy elvesztem. Láttam a szemében a döbbenetet, és a rengeteg kérdést, de mindenekfelett mérhetetlen öröm és még valami más, amit nem tudtam hová tenni, csillogott tekintetében. Ez a pillantás megremegtette magányos és elhagyatott szívemet. Végül erővel elszakítottam a pillantásom tőle, és átbújtam a karja alatt.

- Bocs, de mennem kell órára - mondtam, majd eliszkoltam a biológia terem felé. A mobilomat elővettem, és benyomtam a gyors hívón a kettest. Viszont Sam nem vette fel. Biztos alszik, vagy épp mászkál valamerre. A fenébe!

Az egész biológia kínszenvedés volt, főleg, hogy mellettem ült, így magamon éreztem a pillantását, és az orromba szökött az illata. Az ablakból hirtelen egy kisebb szellő szökött be, ami felém hozta az illatát, én pedig véletlenül rászorítottam a tollamra, ami darabokra tört a kezemben. Szerencsére senki sem látta, de éreztem, hogy Edward megmozdul mellettem. A tollam törött darabjait szépen beleraktam a tolltartómba, és inkább összefűztem az ujjaim. Ügyesen, okosan végigültem az órát, majd amikor kicsengettek, szélvészként hagytam el a termet. A harmadik óránk volt ma a média. Ez volt az egyetlen amit nagyon vártam. A moziterem felé haladva már nagyon ideges voltam, de amikor megláttam Angelát, egy kicsit feloldódtam.

- Túlélted a bioszt? - kérdezte, én pedig idegesen bólintottam. Látta rajtam a feszültséget, így rákérdezett.

- Mi a baj?

- Bevésődtem - szűrtem a fogaim között a választ, mire ő halkan felsikkantott. Szemei viccesen kitágultak, és hatalmas mosoly terült el az arcán.

- Tényleg?! - kérdezte, mire megint bólintottam. - Ki az? - tudakolta, én pedig úgy néztem rá mint egy idiótára. Hát nem egyértelmű?

- Edward... - motyogtam, de ő szerencsére meghallotta, így nem kellett újra elismételnem. Magassarkúmmal idegesen toporogtam, ő pedig teljesen elgondolkozott. Egy idő után kíváncsian nézett rám.

- Ez lehetséges? - kérdezte, én pedig csak megrántottam a vállam.

- Amint látod. Mit fogok én ezért kapni?! - mondtam, ő pedig elnevette magát. - Ez nem vicces Angela! - mondtam, ő pedig tovább nevetett.

- Oh, de igen az! Csak képzeld el Sam vagy Jared képét! Paul örökké ezzel fog piszkálni. Jake meg valószínűleg ki fogja pusztítani a fél erdőt - kuncogott, én meg csak hitetlenkedve néztem rá. Hogy megváltozott ez a lány! A rózsaszín felhőcskék a szeme előtt nem tesznek neki jót.

- Azt hiszed ez vicces? Nem az! Edward nem szeret engem, de a bevésődés miatt örökre hozzám lett kötve. Még mindig milyen vicces, nem? - kérdeztem ingerülten, mire elkomolyodott.

- Sajnálom! - ölelt meg. Nem tudtam mit tegyek, így inkább Angie illatára koncentrálva lenyugtattam magam. A teremben sokan voltunk, mivel két osztály volt összevonva. Én leadtam a tanárnak a filmet, aminek nagyon megörült, mivel nem sokan csináltak a szabadidejükről anyagot. Angela mesélte, hogy az eddigiek szinte mind természetfilmek voltak. Éppen leültünk az egyik asztalhoz, aminél négy szék volt, amikor Alice táncolt oda hozzánk.

- Sziasztok! Nem lenne gond ha ideülnék? - kérdezte, miközben rám nézett. Nem akartam, de rábólintottam. Annyira elviselhetetlenül hiányzott már a legjobb barátnőm.

- Persze, gyere Alice! - mondta Angela kedvesen, mire Alice gyorsan leült mellém. Angela velem szemben foglalt helyet. Ekkor viszont Alice lassan megérintette a combomon nyugvó kezem. Jéghideg bőre szinte égette az én forró kezem. Rákaptam a tekintetem, és a reményteljes, szeretettel telített pillantás ledöntötte a falaim. Remegve öleltem őt meg, és ő is szorosan fogott engem.

- Nagyon kicsi vagy és nagyon bosszantó... Hiányoztál! - sóhajtottam, mire ő felkacagott. Egy puszit nyomott az arcomra, én pedig mélyen beszívtam és megjegyeztem a kissé túl édes, kókuszos illatát.

- Nélküled semmi sem volt ugyanolyan. Nagyon sajnálom, hogy itt kellett hagyjalak! Annyira hiányoztál! - mondta, én pedig végre rá tudtam mosolyogni. Ekkor viszont a tanár elkezdte az órát. Nocsak, Edward ellógja az órát?

- A mai órán végre láthatunk egy igazán érdekes kisfilmet is. Angela és Isabella a szabadidejükről készítettek nekünk egy videót. El tudnátok mondani nekünk róla valamit, lányok? - kérdezte Mrs. Grant, én pedig összenéztem Angelával. Megköszörültem a torkom, majd belekezdtem.

- Angela és én a legtöbb szabadidőnket La Pushban, az indiánrezervátumban töltjük. Lakik ott néhány rokonom, és minden nap lejárok. Nagyjából egy hónap eseményeit vágtuk össze, amiben főleg a szórakozási lehetőségek vannak benne - mondtam, mire Angela csak vigyorgott. Az asztal alatt megböktem a lábát, mire kicsit feljajdult. Szórósan nézett rám.

- Angela, te is mondani szeretnél valamit? - kérdezte a tanárnő, meghallva a kis nyikkanást. A számat összeharaptam, nehogy kirobbanjon belőlem a nevetés.

- Nem, semmit. Bella már mindent elmondott Mrs. Grant! - felelte illedelmesen. A tanárnő csak megrázta a fejét, majd berakta a dvd-t a lejátszóba. Nem sok értelme volt egy teljes dvd lemezt elhasználni egy tíz perces videóra, de azért így jobb volt.

A film alatt Quil gitározása szólt, amit külön vettünk fel, és tettünk be alá. A film egy kis csoportképpel kezdődött. Rajta volt mindenki. A falka, plusz Emily, Kim, Claire és Angela, valamint az "öregek", azaz Sue, Harry, Billy, Mr Ateara és még Charlie is odaállt melléjük. Az első jelenet egy olyan rész volt, amin épp kocsit szereltünk Jake-kel. Mármint Jake ügyködött, én meg adogattam neki a szerszámokat. Angela filmezett, de váratlanul berohant Embry és Quil, akik nyakon öntöttek engem vízzel. Én felsikítottam és nevetve eredtem utánuk.

A második jelenet a parton volt. Délután sétáltunk, épp mikor egy közös vadászatról jöttünk vissza. A fiúk persze félmeztelenek voltak, míg én és Leah bikiniben flangáltunk. A következő részletet is Angela vette fel. Ott nevetett a háttérben, amikor megérkeztem. Paul hozott Jake kocsijával. A fiúk és Leah már a túloldalon lévő sziklaszirten álltak, és mi is csak köszöntünk Angie-nek, valamint Paul benyögte, hogy: ez zúzós lesz! Odaszaladtunk a fiúkhoz, persze normál emberi tempóban, és mi is nekivetkőztünk.

Mi Leahval bikiniben, míg a fiúk sortban. Egymás mögé álltunk, és Angela ekkor elkiáltotta magát, hogy "mehet a menet", és Jared már le is vetette magát a szikláról. A teremben több lány is felsikkantott, de amikor Jared hangosan nevetve és kiáltozva felbukkant a víz felszínén, egyszerre sóhajtott fel megkönnyebbülésében az osztály. Aztán sorban leugrottunk mind, és mivel én és Leah maradtunk utoljára, most körbenéztem. Felváltva figyeltek engem és a képernyőt. Alice szorítása egyre erősödött a kezemen, majd amikor Leah és én egyszerre futottunk neki, aztán nagyot sikítva ugrottunk, Alice majdnem eltörte a kezem.

Ezután nem volt semmi vészesebb. Még volt pár részlet. Esti tábortűz és sütögetés, Emilynél muffinozás, motorozás a fiúkkal, szörfözés, napozás nagy ritkán. A film végén pedig a falka és Angie grimaszolt, amire széles mosoly kúszott az arcomra. A filmnek vége lett, és szépen megtapsoltak minket. Egyértelműen a sziklaugrás volt a legizgalmasabb rész mindenki számára. Aztán meghallottam mögöttem Lavender közbeszólását.

- Én is simán meg tudnám csinálni! - jelentette ki, mert Mike épp azt beszélte Tylerrel, hogy milyen bátrak vagyunk Leahval. Angela is hallotta, mert csak szem-forgatva nézett rám.

- Szívesen megadnám neki a kezdő lökést - jegyeztem meg, amit csak a mi asztalunknál hallhattak. Alice és Angie felnevetett. Az órán még megnéztünk két videót, de a helyi nemzeti park érdekessége nem nagyon érdekelt. Már úgy ismerem a környékbeli erdőket, mint a tenyerem. Akarom mondani, mancsom...

- Bella! El kell ma jönnöd hozzánk! - mondta Alice lelkesen, mire elhúztam a szám. Semmi értelme nem lenne tiltakozni.

- Rendben, de csak este tudok menni. Angelát hazaviszem, aztán kicsit tanulok, eszek és átmegyek este. Rendben? - kérdeztem, mire Alice megrázta a fejét.

- Minden oké, de az evést hagyd ki. Esme már be is vásárolt. Nagyon izgulnak, talán jobban mint amikor először voltál nálunk - mondta izgatottan, mire csak felsóhajtottam. Drága Esme...

- Rendben! - mondtam, majd Angela és én elindultunk a parkolóba.


Este beültem a kocsimba és elindultam a Cullen ház felé. Nem voltam benne biztos, hogy jó ötlet-e ez, de azt tudtam, hogy mindenképp beszélnem kell velük. Tisztáznunk kell néhány dolgot, de ezt csak úgy tudjuk megtenni, hogyha nyugodtan leülünk és megbeszéljük. Sokáig gondolkoztam azon is, hogy mit fognak hozzám szólni. A farkasság, a bátrabb és bevállalósabb Bella, még idegen számukra.

Sötétkék csőfarmert vettem fel, hozzá pedig egy barna elől zárt, de nagyon is feszülős felsőt. Cipőnek csak egy fekete tornacipőt húztam, és a felsőm fölé pedig a fekete vékonyított fazonú tavaszi dzsekim kaptam fel. Egészen tűrhetően néztem ki, és most még csak direkt nem is sminkeltem. Alig telt bele tíz percbe, már a Cullen háznál voltam. De rég nem jártam itt. Aztán kijöttek a verandára, én pedig leállítottam a motort. Hallottam minden egyes szavuk, de most csak Emmett suttogott.

- Szép kocsi... - füttyentett halkan, de én így is hallottam. Felkuncogtam, majd egy hangos sóhajtás után kiszálltam. A kocsiajtót egy laza mozdulattal visszahajtottam. Muszáj kicsit jobban vigyáznom az autómra, mivel a múltkor is behorpadt az ajtó széle, úgy becsaptam.

Annyira jó volt őket újra látni. Hatalmas mosoly terült el az arcomon, és Jasper is önkéntelenül elmosolyodott. Hát igen, tele vagyok most pozitív érzésekkel. Hihetetlenül boldog voltam amiatt, hogy újra látom őket. Egyedül Edwardra haragudtam... nem, nem is ez a megfelelő szó. Inkább csalódottságot éreztem miatta. Nem így, és nem abban a formában kellett volna szakítania velem. De ugye az érzésein senki sem tud változtatni. Nem szeretett engem, és azt is sejtem, hogy ő nem hagyta, hogy elbúcsúzzanak tőlem a többiek. Ismertem őt mint a tenyerem. Hát kösz Edward Cullen, de nekem nem ez volt a legjobb. Ennyi.

Ekkor viszont egy hangos "Bella!" kiáltással valami kicsi, de kemény csapódott nekem. Elterültünk a motorháztetőn, és hallottam egy nagyon ismerős nevetést is. Emmett. Megnéztem ki landolt rajtam, és Alice vigyorgott rám. Hangosan felnyögtem.

- Jézusom Alice! Semmit sem változtál... - kuncogtam, majd könnyedén felültem a súly ellenére, és feltápászkodtunk a kocsimról. Megnéztem, de szerencsére nem horpadt be.

Gyorsan megöleltem elveszett barátnőmet, aztán az érkezők felé néztem. A szívem dupla fokozaton vert, és már majdnem szédültem. Az édes vámpírszag csak úgy áradt felőlük.

- Bella! - termett előttem Esme, és lágyan megölelt. Esetlenül, egész testemben remegve visszaöleltem. A farkas ki akart törni. Szét akarta marcangolni, de én erősebb voltam, és kordában tartottam. Lassan elengedett, és az orrát ráncolta.

- Sziasztok... - sóhajtottam fel amikor odaértek hozzánk a többiek, de azért megdörzsöltem az orrom.

- Bella! - kiáltotta Emmett, majd felkapott, és megpörgetett a levegőben. Elnevettem magam, majd amikor lerakott, a vállára csaptam egyet. Vigyorogva nézett rám.

- Te vagy tíz centit magasodtál, és milyen izmos lettél! - nézett rám elismerően, mire vállat vontam. Odamentem a kocsimhoz és felültem rá.

- Tudod, hogy van ez... - mondtam, majd mosolyogva integettem Jaspernek is.

- Mi ez az istentelen kutyaszag? - fakadt ki Rosalie. Azonnal ránéztem, és elfintorodtam.

- A te émelyítően édes illatod sem jobb szöszi! - feleltem meggondolatlanul, mire mozdulatlanná dermedtek, és rám bámultak. Francba, hogy nem tudom tartani a szám! - Öhm... bocsánat!? - motyogtam, majd rájuk néztem.

- Annyira aggódtunk! Teljesen eltűnt a jövőd! - fakadt ki Alice. Ránéztem, és nagyot sóhajtottam.

- Mindent elmondok amire kíváncsiak vagytok - mondtam.

- Gyere Bella! Menjünk be! - kapta el a kezem Alice, és gyorsan behúzott a házba. Amikor beléptem remegni kezdtem.

- Alice várj! - mondtam gyorsan, majd kihúztam a kezem az övéből. Lehunytam a szemem, és jó mélyeket szippantottam a levegőből. Az orrom pár perc alatt hozzászokott az illatmennyiséghez, és amikor kinyitottam a szemem, öt aggodalmas szempár nézett rám, míg Rosalie csak utálkozva meredt egy pontra a falon.

- Semmi baj. Egyébként pedig Alice, tudok vigyázni magamra - mondtam, és próbaképp rájuk mosolyogtam. Ők elgondolkozva bólintottak, majd bementünk az étkezőbe.

- Hogy érted azt, hogy tudsz? - kérdezte Rosalie. Ránéztem, és nagyot sóhajtottam. A felsőm ujját felhajtottam, és megmutattam a törzsi tetoválást. Összezavarodva nézték, de én csak Rose szemeire koncentráltam, amik értőn megvillantak.

- Charlie dédnagyanyja Quileute indián volt. Victoria valami nagy dobásra készült, ezért sok haláleset volt Seattle-ben. Nagyon sok farkas van. A falkánk kilenc fős - mondtam, mire döbbenten néztek rám.

- Te vérfarkas vagy? - kérdezte Jasper. Felkuncogtam és bólintottam.

- Nem a teliholdas változat, de igen. Az vagyok - próbáltam viccelni, mire csak megrázta a fejét.

- Bella... elmondanád mi volt amikor mi elmentünk innen? - kérdezte Esme lágyan. Én csak felsóhajtottam.

- Amikor elmentetek, teljesen összetörtem. Tulajdonképpen három hónapon át egy roncs voltam. Úgy éreztem, Edward magával vitte a szívemet, lelkemet, minden erőmet. Csak egy báb voltam, és belülről teljesen üres. Reggel felkeltem, iskolába mentem, hazajöttem, tanultam, ettem és aludtam. Charlie gyakorlatilag kikészült ez idő alatt. Nem egyszer ébredtem sikítozva és zokogva. Azt hiszem, elég mély depresszióba estem. Így visszagondolva elég szánalmas voltam. Az iskolában nem szóltam senkihez sem, és lassan ők sem hozzám. Charlie-nak egyik nap elege lett, és el akart küldeni anyámhoz Floridába. Én sírtam, veszekedtem, és üvöltöztem vele. Nem akartam elhagyni Forksot. Megígértette velem, hogy elmegyek Jessicával mozizni meg vásárolni. Port Angelesben voltunk, és amikor jöttünk haza láttam pár motoros alakot. Azt hittem ők voltak azok, tudjátok, akiktől még régen Edward mentett meg. Tévedtem, de odamentem hozzájuk, és meghívtak egy körre motorral. Én belementem. Ezután sok teljesen őrült baromságokat csináltam, csakhogy az adrenalin hatására halljam Edward hangját - meséltem, amikor Rosalie halkan közbeszólt.

- A bátyám hangját? - kérdezte hitetlenkedve. Még sohasem nézett így rám. Olyan... bűnbánó volt.

- Tudom, őrültség... Rájöttem, hogyha az adrenalin felmegy a véremben, akkor hallom a hangját a fejemben. Teljesen meg voltam kattanva. Aztán vettem két roncs motort. Elvittem La Pushba, mert Jacob jól tudott szerelgetni. Együtt hozzákezdtünk, hogy megcsináljuk őket. Alkatrészeket vettünk, és egy csomót szórakoztunk. Kezdtem úgy érezni, hogy talán ki tudok lábalni a szakadékból. Jacob félt. Egy idősebb srác a rezervátumban, maga mellé vett két-három fiatalabbat, és amolyan "testőröknek, védelmezőknek" nevezték magukat. Sam Jacobot is figyelte már egy ideje, és ez megrémisztette újdonsült legjobb barátomat. Aztán egy nap Jacob beteg lett, és sehogy sem tudtam elérni. Hozzájuk nem mehettem, és a telefonhoz sem jött oda. Nem értettem az egészet. Kezdtem megint magamba fordulni. Úgy döntöttem, hogy elmegyek arra a rétre, ahol mindig Edwarddal voltam. Ahol először láttam őt napfényben. A rétet megtaláltam, habár nagyon sokszor kellett megállnom, vagy épp feltápászkodnom. A rét most kopár volt, és egyáltalán nem olyan, mint amilyenre számítottam. És volt ott valaki, akire tényleg nem is számítottam. Suhanást hallottam, és amikor felnéztem, Laurent állt előttem, égővörös szemekkel - folytattam, de itt döbbenten felszisszentek.

- Laurent kérdezgetett rólatok, én pedig hazudtam neki. Azt mondtam, hogy csak el kellett költöznötök, de minden hétvégén meglátogattok. De őt persze nem lehetett átverni. Érezte itt, hogy több hónapos az illatotok, de nem értette miért hagytátok el a kis kedvenceteket. Aztán közölte, hogy Viktoriának segít, aki engem akar társat társért alapon. Laurent viszont szomjas volt, és meg akart ölni. Fenyegetőztem, de az aztán nagyon sokat ért... Ekkor viszont morgást hallottunk a bokorból, öt hatalmas farkas jött elő. Komolyan mondom, legalább olyan magasak voltak mint egy ló. A városiak eddig azt hitték, hogy hatalmas medvék járnak az erdőben, de rá kellett jönnöm, ez nem igaz. Ők elkapták és megölték Laurentet, én pedig elszaladtam. A lényeg, hogy rövidesen megtudtam, Jacob egy falka tagja lett. Ezért figyelték őt, mert Sam volt az alfa. Sok nehézség árán én is összebarátkoztam Jacobon keresztül velük, és ők bátran közeledtek hozzám. Megszerettem őket, és hamarosan Jacob elmondta nekem, hogy szerelmes belém. Én nem voltam szerelmes, de szeretem őt, ezért belementem. Úgy gondoltam, hogy Jacob majd segíthet kitölteni azt a hatalmas űrt amit Edward hagyott a szívemben. Még csak pár napja voltunk együtt, amikor hirtelen nagyon beteg lettem. Jacobot hívtam, és ő pedig elvitt a rezervátumba. Magas láz, remegés, hányinger, csont és ízületi fájdalom. Átváltozás előtt álltam. Végül kiderült, hogy Leah és Seth Clearwater ha messziről is, de a rokonaim. Még azon az éjszakán átalakultam, és nagyon meg voltam rémülve. Ordítottam, sírtam, nem akartam ezt. Tudtam, hogy ez mit jelent. Mostantól a vámpírok ősi ellenségeim, és én nem akartam veletek ellentétes csapatban játszani. Végül elfogadtam, és egyre jobban élvezni kezdtem az egész farkaslétet. Elmondtam apának - itt döbbenten és nagyon feleslegesen levegőért kaptak.

- Mit szólt hozzá? - suttogta Esme. Én csak rámosolyogtam.

- Óh, nem tudom mi döbbentette meg legjobban, de egész jól fogadta. Meg se tudott szólalni. Elmagyaráztam neki, hogy mi van a falkával és velem, majd áttértünk a vámpíros részre. Azt is elmondtam neki, hogy beleszerettem egy 109 éves fiúba. Elég nagyot nézett, de nem vetett meg titeket. Jóformán mindent elmondtam neki rólatok. Nem haragudott már többet rátok, habár Ed... Edward nagy tüske lehet a szemében. Jacob viszont mielőtt még teljesen meggyógyíthatott volna bevésődött, és én egy kicsit újra összetörtem. Kellett egy kis idő, így elmentem anyához egy hónapra pihenni - mondtam, mire Esme szorította a kezem, míg Alice hozzám bújt.

- Mi az a bevésődés? - kérdezte Carlisle. Elmosolyodtam.

- Egy megszállottsággal határos vonzalom a farkas és a lelkitársa között. Elmagyarázom! Amikor egy farkas belenéz a lelkitársa szemébe, egy nagyon erős kötelék jön közöttük létre. Gyakorlatilag megosztják egymással a lelkük. Jacob, Angela Weberbe vésődött bele, én pedig elengedtem. A bevésődés kortól független. Quil, az egyik fiú a falkából egy két éves kislányt választott. Claire úgy tekinthet Quilre mint a legjobb barátjára, egy bátyóra, később amikor viszont felnő, ő lesz a tökéletes férfi számára. Quil tud várni rá. Ebben nincs semmi rossz, csak egy kicsit furcsa. Ha egy farkas egyszer bevésődik, sohasem lesz képes mást szeretni - magyaráztam, ők meg elgondolkozva bólintottak.

- Te bevésődtél már? - kérdezte Emmett, én pedig kicsit sötéten elmosolyodtam.

- Igen. Ma a suliban. Nagyszerű, mert sikerült örökre magamhoz láncolnom Edwardot - mondtam elég nyomorultul, mire megrázta a fejét. Ekkor viszont megkordult a gyomrom, és felkuncogtak. Én csak elpirultam kicsit.

- Gyere, egyél valamit drágám! - húzott fel Esme. Átmentünk az étkezőbe, és elém rakott egy nagy tányér sült krumplit és húst. Jóízűen ettem, ők pedig mosolyogva néztek.

- Ha nem látnám, el sem hinném, hogy ezt mind meg tudod enni - szörnyülködött Alice.

- Rengeteget eszek, de az összes alakváltó ilyen. Az erős test és hallhatatlanság sok energiát kivesz belőlünk - mondtam, mire Rosalie szólalt meg.

- Halhatatlan vagy? - kérdezte, én pedig lassan rábólintottam.

- Igen - mondtam, és Rosalie szomorúan rázta a fejét. Ekkor viszotn megcsörrent a mobilom. Gyorsan lenyeltema falatot, amjd előhalásztam a szebemből. Embry szánma villogott a kijelzőn.



- Szia bátyus! - köszöntem, mire Embry hadarni kezdett.
- Szia húgi! azonnal ide kell jönnöd, mert Leah megsérült. Járt erre egy nomád, sé elkapta őt őrjárat közben. Sam későn ért oda, és elég csúnya a sebe - magyarázta, mire azonnal felpattantam. Már kötöttem is ki a cipőm, nem foglalkozva a Cullen család figyelő tekintetével.
- Hol vagytok? - kérdeztem, mire frusztráltam felsóhajtott.
- Az észak-nyugati tisztáson. Tdod meliyk az. Muszáj volt kihoznunk az erdőből - felelte.
- Öt perc és ott leszek - mondtam, majd kinyomtam a telefont.



- Mi történt? - aggodalmaskodott Esme. Már a másik cipőm dobtam le közben.

- Az egyik lány a falkából megsérült. Egy nomád elkapta, és nem bírt vele. Azonnal mennem kell! - mondtam. - Ha nem nagy kérés, hazaviszed a kocsim a ruháimmal együtt? - kérdeztem, miközben Alice-re néztem. Ő bólintott, én pedig berohantam a konyhába és levetkőztem. A vámpírszagnak köszönhetően a testem a lehető leggyorsabban változott át. A számban kivittem a ruháim, és Alice kezébe nyomtam. Megnyaltam a kezét, mire felnevetett és megsimogatta a fejem. Meredten néztek rám, én meg egy bólintás után kirohantam a hátsó ajtón.

Nem kellett sok idő, és máris a tisztáson voltam. Kicsit távolabb egy kis tűz égett, és fekete füst szállt fel az égbe. A pajzsom ellöktem magamtól, mert csak így tudtam Leahval beszélni.

- Hogy vagy? - kérdeztem, miközben megböktem az orrommal. Egy nagy vérző seb volt a lábán, és az oldala sem volt rendben.

- Kutyául - horkant fel gondolatban, én pedig elvigyorodtam. Aztán Sam felé fordultam, aki ugyancsak farkasként ült nem messze.

- Találkoztam a Cullenekkel - mondtam, mire mindenki megfeszült és rám néztek. Paul észrevette az idegességünk, és ő is átváltozott. Megvártam, míg felveszi a fonalat, majd levetítettem az egész napomat. Sajnos akaratlanul is belekerült a bevésődéses rész, amire szinte kiröhögtek.

- Szerintem te vagy az első alakváltó, aki vámpírba vésődött bele - kötözködött velem Embry, én meg felkaptam a vizet és neki ugrottam. Csíptünk, haraptunk, karmoltunk, de sajnos ő nagyobb volt és lenyomott. A torka felé csattintgattam az állkapcsom, amikor Sam ránk mordult.

- Követtek téged, itt vannak - közölte, én pedig felnéztem, és valóban ott álltak. Alice kivételével mindenki. Carlisle kezében orvosi táska volt.

- Megvizsgálhatom? - sétált közelebb. Sam Leah elé állt és morogni kezdett. Én is odaügettem hozzájuk, majd oldalba böktem Samet.

- Engedd meg neki! Nem lesz semmi baja Leahnak, és így is nagyon rosszul fest... - pillantottam a közben elszunyókáló Leahra. Sam közben Edwardra nézett, majd üzent neki gondolatban.

- Megvizsgálhatja, de csak semmi hirtelen mozdulat! - jelentette ki, mire Edward bólintott.

- Megvizsgálhatod, de csak óvatosan Carlisle! - figyelmeztette szerelmem őt, és amikor ez a gondolat átfutott az agyamon, Edward rám kapta tekintetét. Hoppá... Morogni kezdtem, de ő csak kicsit elmosolyodott, és a szemei úgy csillogtak, mint talán még soha.

- Eltört néhány bordája, ezt a sebet pedig össze kellene varrnom. Sajnos állatorvosi képzésem nincs, de egy felszívódó varratot készíthetek ha megengeditek - közölte pár perc elteltével Carlisle. Mind Samre néztünk, aki egy hangos vakkantás után bólintott. A művelet csak pár percet vett igénybe, mivel Carlisle villámgyorsan és precízen dolgozott. Paul, Seth és én elmentünk a fák közé visszaváltozni. Nálam Leah ruhái voltak, mivel ő kapott egy altatót, és majd Seth és Paul viszik haza a karjukban. Nagyon sajnáltam szegényt, de tudtam, hogy a legjobb ellátásban részesül. Fesztelenül visszaváltoztunk, majd nem törődve azzal, hogy meztelenek vagyunk, lassan öltözni kezdtünk. Imádom Leaht, amiért szereti a bikini-rövidnadrág összeállítást. Paul vigyorogva kötötte meg a fekete bikini felső részének madzagát a hátamon.

- Tudod, kár, hogy bevésődtél a vérszívóba. Mi nagyon jóban lehettünk volna szívem - nevetett fel Paul, és mi is nevettünk Sethtel mert tudtuk, hogy csak viccel. A fejemet rázva néztem rá, mire rám kacsintott.

- Idióta - mondtam szeretettel, mire felkapott és a vállára dobott. - HÉH! - sikítottam fel, mert egy ugrással kivetődött a bokorból, és szinte ledobott a hátáról. Én guggoló helyzetbe érkeztem, de aztán régi bénaságom egy részét megőrizve elvesztettem az egyensúlyom és seggre ültem. Hallottam, ahogy a két fiú rajtam röhög, és Emmett hahotája sem hiányzott persze. Megvártam amíg elhaladnak mellettem, aztán elrugaszkodtam a földről, és Paul hátára vetettem magam. Ő meg akkorát esett, hogy öröm volt nézni. Most az én nevetésemtől volt hangos a tisztás.

- Szegény, ugye nem lett semmi bajod drágám? - kérdeztem, miközben aggódást tettettem. Ő kissé morcosan nézett, de aztán gonosz mosolyt villantott rám, és felkapott majd megpörgetett. Ezt utáltam, mert mindig elszédültem tőle. Aztán lerakott, és körülöttem pedig forgott a világ. Erősen ott tartottam, és a derekát fogtam. Az ő kezei pedig az én hátamon és derekamon voltak, és el kellett ismernem, hogy elég félreérthető volt a helyzet annak, aki nem ismer minket. Pár pillanat múlva kezdett elmúlni a furcsa szédelgés, és egy puszit nyomtam Paul arcára. Ő szélesen vigyorgott rám. Aztán kibújtam a karjai közül, és búcsúzólag jó erősen mellkason vágtam.

- Szeretlek édes! Pá! - intettem oda színpadiasan, miközben ő a mellkasát fájlalta és dörzsölte. Tudtam, hogy ezt még vissza fogom kapni. Sam felé indultam, és közben láttam, hogy Paul és Seth felemelik Leaht, majd elindulnak a fák közé. Holnap majd elmegyek, és meglátogatom őt. Addig úgyis aludni és gyógyulni fog.

- Bella? - szólt oda nekem Jacob. Kérdőn néztem rá, mire csak intett, hogy menjek oda. Óriásit sóhajtottam, majd odalépkedtem hozzá.

- Mond! - néztem rá kíváncsian, de csak szorosan magához ölelt.

- Vigyázz velük, és csak akkor nyisd meg nekik a kicsi szíved, ha bebizonyítják, hogy érdemesek rá. Tudom milyen bevésődni, hála istennek, de ne lepje el rózsaszín köd az agyad - súgta a fülembe, én pedig elmosolyodtam. Távolabb húzódtam, és mélyen a szemébe nézve válaszoltam.

- Úgy lesz. Jó éjt! - köszöntem el, majd újra Sam felé indultam. Ő épp elfordult Cullenektól, majd mellém ügetett és bólintott. Én csak elmosolyodtam, majd tovább mentem feléjük. Közben Alice is ideért, én pedig Carlisle előtt álltam meg. Láttam, hogy Embry, Quil, Jared, Jacob és Sam eltűnnek a fák között.

- Köszönjük! - mosolyogtam rá hálásan, ő pedig szintén mosolyogva bólintott.

- Épp félbemaradt egy beszélgetésünk. Van kedved folytatni, vagy már nagyon fáradt vagy? - kérdezte Carlisle, én pedig bólintottam.

- Mehetünk. Holnap úgyis egész délelőtt aludnom kell - feleltem, és emberi tempóban kezdtünk el sétálni visszafelé.

- Miért kell? - táncolt mellém Alice. Most, hogy nem látja a jövőm, szörnyen kíváncsi lett.

- Megyünk sziklát ugrani délután, aztán pedig este járőrözök Paullal, utána pedig vadászni megyünk a fiúkkal, de lehet inkább körülnézünk Seattle környékén - feleltem, miközben kicsit nyújtogattam a karom. Rosszul eshettem, amikor Paul ledobott, de nem fogok emiatt aggódni mivel perceken belül helyrejön.

- Vadászni? - kérdezte Jasper felvont szemöldökkel, mire vállat vontam.

- Igen. Szarvasra gondolom. El nem tudjátok képzelni mennyit eszünk. Én magam megeszek egy kétfős reggelit mondjuk olyan 8 körül, és kilenckor már az ebédet várom. Muszáj mást is ennünk, mivel nincs az a háztartás, ami nem mond csődöt a sok kajavétel miatt. Emily, ő Sam az alfa jegyese, állandóan főz nekünk, de szegénynek elég Samet etetni. Igazából élvezem amikor kikapcsolhatok, és csak az ösztöneim irányítanak. Ha nem emberként gondolkozom olyankor, akkor elég finom a nyers hús - vigyorodtam el önkéntelenül is. Ők figyelmesen hallgattak, habár néha hallottam kisebb morranásokat és hasonlókat.

- És milyen sziklaugrásról beszéltél? Amit a médiás kisfilmeteken láttunk? - kérdezte Alice. Én megint csak felsóhajtottam.

- Aha. Az egy nagyon durva adrenalin löket. Hihetetlen érzés! Több tíz méter magasról beleveted magad a tengerbe. A gyorsaság, az erő, mind nagyon... izgalmas - nevettem fel. Ők nem szóltak többet egy szót sem, és lassan visszaértünk a Cullen házhoz.

Most a nappaliban maradtunk, én pedig a lépcsőre ültem le, mivel itt pont huzatban voltam. A házban különösen erős volt mindenhol az édes vámpírszag. Aztán Esme mégis odaült mellém, de érdekes módon, nem feszélyezett a jelenléte. Lágyan megfogta a kezem, én majd kicsit megszorította. Most is úgy bánt velem, mintha még mindig az a törékeny kislány lennék. Rámosolyogtam, majd kérdőn a többiekre néztem. Tudom, hogy rengeteg kérdésük van, de nekem is akad bőven.

- Kérdezzetek nyugodtan - mondtam halkan, mire Carlisle megköszörülte a torkát, és belekezdett.

- Azt mondtad, három hete vagy vérfarkas - kezdte, én pedig bólintottam. Ő is rábólintott, majd folytatta. - Akkor, hogy bírod magad ennyire visszafogni a jelenlétünkben? Bizonyára rémes lehet neked az illatunk - kérdezte kíváncsian, én pedig mély levegőt vettem, és önkéntelenül is megdörzsöltem az orrom. Hallottam, ahogy Emmett felkuncog.

- Ez nem vicces, Emmett! - néztem rá szúrósan, mire ő kissé meglepődve nézett rám.

- Nem mondod, hogy hallottad? - kérdezte, és most én kuncogtam fel.

- Farkas hallás, emlékszel? - mosolyogtam rá, mire csak jókedvűen bólintott. - Visszatérve a te kérdésedre Carlisle... egyfolytában küzdök. Elég nehéz, mivel szinte végigmarja az orrom ez az erős illat. Gondolom az enyém sem kellemesebb számotokra. Tehát, hogy világosabban fogalmazzak, visszafogom a bennem lévő farkast - mondtam, mire Esme újra megszorította kicsit a kezem. Én ránéztem, majd a fejem a vállára hajtottam. A hideg csak úgy sütött a bőréről, de kellemesen hűtötte az én forró testem.

- Nagyon meleg vagy kincsem - mondta Esme, én pedig szinte beleremegtem ebbe a kedves hangba. Majd sírva fakadtam erre a gondoskodó anyai hangra.

- A testem 45 fokos anya - mondtam, és éreztem, hogy még szorosabban szorítja a kezem. Nem érdekelt, hogy elszóltam magam, és nem akartam belegondolni, hogy mi lesz, ha holnap elmennek. Csak a most számított.

- Sajnálom - szólalt meg Jasper. Meglepődve néztem rá, mert ő annyira bűntudatosnak festett, hogy azt már fájt nézni. A szemközti falnak dőlt neki háttal, és mélyen a szemembe nézett.

- Nem kell Jasper - mondtam, és nem fordítottam el a fejem.

- De igen Bella! Hiszen, tudom mit érzel! Majdnem tönkretettünk téged, és nehogy azt hidd, hogy egy nagyon komoly depresszió jelei csak úgy elmúlnak, mert most már kicsit jobban vagy. Látni a szemedben és az érzéseid között is. Az ösztönös bizalmatlanság, a felszínes érzelmek... egyedül a fájdalmad igazi és nagyon mély! Ez pedig mind az én hibám volt. Sajnálom, hogy gyenge voltam - fakadt ki, én pedig megdöbbenve és érzelmileg teljesen kiszipojozottan néztem rá. Igaza volt. Az utóbbi időben apámon, Angelán és a farkasokon kívül senkihez sem volt egyetlen kedves szavam sem. Nem bíztam meg az emberekben, és az a kis naivitásom is ami volt, teljesen eltűnt.

- Én nem haragszom rátok. Az egyetlen és ami annyira nagyon fájt, hogy nem búcsúztatok el. Az indokot elfogadtam volna, hiszen azt világosan a tudtomra adta Edward. De azt, hogy a legjobb barátnőm, a kissé morcos de nagyon védelmező nővérem, a két bátyám, és a szinte második szüleim csak egy szó nélkül itt hagytak, majdnem elviselhetetlen fájdalmat okozott. Azt hittem, én is jelentek valamit a számotokra és nem csak egy nyűg vagyok. Ez az, amiben úgy látszik tévedtem - mondtam halkan, és nagyon fájdalmasan. Jasper arca már szinte eltorzult az én érzéseimet is érezve. Esme meg olyan görcsösen szorította a kezem, hogy féltem eltöri.

- Nem tévedtél! - hallottam meg egy kissé dühös hangot. Meglepődve néztem Rosalie-re.

- Tessék? - kérdeztem értetlenül. A szőke lány felállt, majd elém sétált, és mélyen a szemembe nézett.

- Nem tévedtél Bella! Te tényleg a családunkhoz tartoztál, sőt ha szeretnél, újra tartozhatsz is. De te nem tudod milyen volt az elmúlt több mint fél évben az életünk. Semmi jó nem történt velünk, mindannyian szomorúak voltunk. A család kezdett szétesni, és ezt mindenki megszenvedte. Tudom, hogy sohasem voltam igazán kedves hozzád, de csak azért, mert én nem ezt az életet választottam volna, amit te olyan lelkesen vártál. Bella, egy vámpír teste nem képes a változásra, ezért soha nem lehet mondjuk kisbabánk sem. Eldobnál mindent magadtól csak a szerelemért? Később hidd el megbántad volna, vagy ami még rosszabb, ugyanannyira hiányzott volna ez a rész az életedből, mint nekem. Én csak jót akartam, de ti elválaszthatatlanok voltatok. Jasper is sokszor próbált meggyőzni, és vagy ezerszer elmondta, mennyire szeretitek egymást. El sem akarom képzelni mekkora fájdalmat okozhattunk azzal, hogy elmentünk. Ezzel az egész kis beszéddel csak azt akartam mondani, hogy egy pillanatig se legyen kétséged afelől, hogy te milyen sokat jelentesz nekünk. Igen nekünk, mert nekem is. Te vagy az egyetlen aki képes boldoggá tenni a bátyámat - magyarázta indulatosan, és én elkerekedett szemekkel néztem rá. Síri csend volt a nappaliban és Edward legalább annyira szarul nézett ki mint ahogy én kinézhettem. A csendet végül az én kissé hisztérikus és cinikus nevetésem tört meg. Miután lenyugodtam, csúfondárosan néztem Rosalie-ra és felálltam, hogy ne magasodjon fölém.

- Tudod, igazán szép védőbeszéd volt, de egy, nincs rá szükség, kettő, mind tudjuk, én csak egy szánalmas kis ember vagyok, aki hónapokig szenvedett egy örök szerelmet és családot gyászolva. A szánalmad nem kell Rosalie, és csak tájékoztatásul közlöm, hogy nem lehet kisbabám. Nincs mit eldobni magamtól - mondtam, és most ő nézett rám meghökkenten.

- De hát... nem volt ilyesfajta gond veled Bella. Honnan veszed, hogy... - kezdett bele Carlsile, de félbeszakítottam.

- Az alakváltólét miatt van Carlisle! Sem én, sem pedig Leah nem eshetünk teherbe addig, amíg fel nem adjuk a farkaslétet. Az pedig akkor fog bekövetkezni ha bevésődünk valakibe, majd képesek leszünk miatta újra emberként élni. Elhiheted, hogy ez nálam sohasem fog bekövetkezni - pillantottam rá, és felismerés villant a tekintetében. A telefonom pedig ekkor kezdett el rezegni Alice zsebében. Gyorsan odaadta nekem, majd egy sóhaj után felvettem.


- Igen, Jacob? - kérdeztem, és láttam, amint Edward megfeszül. Azt mondjuk nem értettem, hogy miért, de amikor együtt voltunk, többször is féltékeny lett Jacobra.
- Ugye már ágyban vagy? - kérdezte köszönés helyett. Fáradtan megdörzsöltem a szemeim, ő pedig rögtön vette a lapot. - Még náluk vagy igaz? Azonnal nyomás aludni! Holnap este járőrözés, és délutánra sem alvást terveztünk - szidott le, én pedig elmosolyodtam.
- Igenis főnők úr. A béta kérése számomra parancs! - mondtam, miközben megforgattam a szemeim.
- Annyira hülye ez a béta szó. Na mindegy. Szeretném, ha perceken belül megérkeznél, és látnám, ahogy bemész a házatokba - mondta, én meg begurultam.
- Ne ellenőrizgess! - mondtam, mire ő szórakozottan felhorkant.
- Ha zavar, hogy hátul ülök a kertben, akkor attól majd kiakadsz amit a kanapétokon fogsz találni - nevetett, én meg kicsit megenyhültem.
- Paul vagy Seth? - kérdeztem, és elmosolyodtam, mert tudtam melyik lesz a válasz.
- Paul, az az idióta - röhögött, én meg közbevágtam.
- Ugye most nem meztelenül ülsz a kertünkben, miközben telefonálsz? - kérdeztem, ő pedig csak bosszankodva szusszantott egyet, amit igennek vettem. - Akkor ki is az idióta? - védtem meg azt az idiótát, majd kinyomtam a telefont. Vártam egy percet, mire már kaptam is egy sms-t. Mosolyogva nyitottam meg, amit Jacob írt.



10 perced van, utána érted megyek. Jake



- Mennem kell - néztem rájuk, mire kissé megilletődve bólintottak. Alice és Esme megöleltek, én pedig elhagytam a Cullen házat. A bozótosban levetkőztem, majd átváltoztam és Leah ruháival a számban hazáig szaladtam. Jacobnak köszöntem gondolatban, majd a hátsóajtón besurrantam. Oda se figyelve visszaváltoztam, majd bekukkantottam a nappaliba. Paul békésen szuszogva aludt, és apa szobájából is egyenletes horkolás volt hallható. Egy gyors zuhany után lefeküdtem aludni, és álmomban egy fájdalommal teli arany szempár nézett rám.



Most gonosz leszek... 10 komi és akkor hamarabb lesz friss. Mondjuk szerdán. :D