Lehetetlen - 4. fejezet

Bocsi a késésért, de sajna nem volt időm rá pénteken és hétvégén. :S De most itt van, és jó hosszú. Remélem nem maradt benne sok hiba. Puszi, Lana



4. fejezet: Fájdalmas magyarázatok




Reggel a telefonom ébresztett. Gyorsan kinyomtam, aztán rendesen kinyújtózkodtam. Felkeltem és a fürdőbe slattyogtam. Gyorsan megmosakodtam, majd kivasaltam a hajam. A szemem kihúztam, és egy kevés sötét árnyalatot tettem a szemhéjamra. Egy szál törülközőben visszamentem a szobámba, közben majdnem el is estem, de szerencsére jó reflexeim most sem hagytak cserben. Bár már sokkal ügyesebben és koordináltabban mozogtam mint régebben, még mindig bénázok néha. Ha a reflexeim nem fejlődtek volna ennyire kiválóvá az átalakulásomkor, akkor most megnézhetném magam.

A szekrényem előtt egy pillanatra megálltam. Mit vegyek fel? Elővettem egy egyszerű csőfarmert, majd hozzá egy fekete garbót. Magas szárú, hat centis tűsarkú csizmát választottam hozzá, majd a kabátomat felkapva lementem. Gyorsan összedobtam egy hét tojásból álló rántottát, és megreggeliztem. Reggeli után bezártam a lakást, majd kocsiba ültem, és nem telt bele tíz perc, máris Angeláék háza előtt voltam. Ang gyorsan bepattant, majd a gázra léptem, és néhány perc múlva bekanyarodtam a suli parkolójába. Kiszálltunk, de én rögtön le is merevedtem. Vámpírszag!

Alig észrevehetően körbenéztem, és egy ismerős autót láttam a parkolóban. Egy ezüst színű Volvo volt, ami kísértetiesen hasonlított Edward kocsijára. Kicsit kavargott a gyomrom, ezért igyekeztem még mélyebbeket lélegezni. Lassan lenyugodtam, és mivel Angie bevárt, elindultunk a bejárathoz. Végig figyeltem, és talán még egyszer kétszer meg is remegtem. Igaz, az önuralmam tökéletes volt, de nem akartam abba belegondolni, hogy összefuthatok akár egy Cullennel is. A seb túl mély, és még mindig túl friss volt. Abban viszont biztos voltam, hogy látni fogom őket, és erre igyekeztem is felkészülni.

Amint beléptem, már biztos voltam benne, hogy a Cullenek itt vannak. Az aulában ugyanis jól érezhető volt az az illat, ami a parkolóban csapott meg.

- Gyere Bella, az első óránk töri! - mondta Angie, mire mindketten elindultunk a töriterem felé. Olyan voltam mint valami paranoiás őrült. Egyfolytában nézelődtem, és próbáltam észrevétlenül szaglászni. Így éreztem azt is, hogy egyre erősödik az illat a terem felé.

- Alice vagy Edward az, akivel közös a törink? - kérdeztem, mire bocsánatkérően nézett rám.

- A töri, az irodalom, a média, a tesi és a matek mindkettejükkel közös. Bioszra viszont azt hiszem csak Edwarddal vagy beosztva. Spanyolon együtt ülünk, és akkor csak mi vagyunk. Viszont az angol nyelv óráid Alice-szel lesznek. Megnéztem, mert megpróbáltuk elintézni, hogy mindenhol velem legyél, de az a helyzet, hogy sok óra be van telve, így azokra kell járniuk, amikre régen is - magyarázta, én pedig felsóhajtottam. Ekkor már a terem előtt álltunk, és a tanár a folyosón jött. Szuper, legalább nem lesz idejük hozzám szólni. Angie bátorítóan nézett rám, én pedig elszántan bólintottam, és beléptünk a terembe. Az édes, tömény illat megcsapott, és eltüsszentettem magam. Nem kezdtem el remegni, és nagyon büszke voltam magamra.

- Egészségedre! - vigyorgott rám Ang, amit én viszonoztam. A kabátunk felakasztottuk a fogasra, majd leültünk az utolsó előtti padba. Szerencsétlenségemre pont mögöttünk ültek, és amikor leültem, láttam, hogy meredten bámulnak. Alice és Edward egyáltalán nem úgy néztek ki, mint mikor elváltunk. A szemük alatt sokkal sötétebb karikák voltak, és hófehér bőrük most inkább szürkésnek tűnt. Megviseltnek látszottak, amit nem tudtam mire vélni. A tanár végül bejött, és elkezdte magyarázni a második világháborúval kapcsolatos érettségitételeink felépítését. Halálra untam magam, mivel ez a része már ki volt dolgozva a tételeimnek. Angela oldalba bökött, hogy írjak, mire csak dünnyögve nekiálltam firkálni.

- Vérfarkas szagot érzek - mondta Alice Edwardnak, de persze annyira halkan, hogy emberi fül ezt nem hallhatta. Összeszorítottam a szám, hogy fel ne nevessek. Edward nem válaszolt semmit, csak felmorrant, amin már tényleg kuncognom kellett. Ang kérdőn nézett rám, mire én megráztam a fejem.

- Semmi - súgtam neki, mire csak megrázta a fejét. Az óra lassan telt, én pedig egyre inkább eluntam magam. Végül fejemet ráhajtottam a padra, amit a tanárnő nem igazán tűrt el.

- Isabella! Megkérhetnélek rá, hogy ne unatkozz ennyire látványosan? - kérdezte, mire lassan felemeltem a fejem. Igazán nem akartam szemtelen lenni, de kicsúszott.

- Megpróbálhatom, hogy ne legyen ennyire feltűnő - feleltem, mire Angela oldalba bökött, de aztán csak fájón masszírozta az ujját. Kellett neki bökdösni. A tanárnő morcosan nézett rám, de amikor mélyen a szemébe néztem, inkább meghátrált. Az emberek tartanak a vadállatoktól, és akárhonnan is nézzük, egy farkas az. Nem szólt semmit, csak folytatta az órát. Mögöttem két kuncogást hallottam, mire halkan felmordultam.

- Ebben semmi mulatságos nincs - morogtam, amit még Ang sem hallott mellettem. Mögöttem viszont még a levegővétel is megszűnt. Ahhoz képest, hogy féltem a fájdalomtól, semmit sem éreztem. Ürességet, megbántottságot, talán egy kevés dühöt, de semmi fájdalmat. Mérges voltam rájuk, amiért elhagytak.

Amikor kicsengettek ráérősen pakoltam össze a dolgaimat, majd elindultam kifelé a teremből. Angela nem jött velem, mivel most biológia órám lesz. A folyosón épp elértem a szekrényemhez, amikor valaki elkapta a karom és nekiperdített a szekrénynek. A mozdulat egyáltalán nem volt erős, inkább figyelemfelkeltő, de engem akkor is zavart. Amikor pedig dühösen felnéztem a koromfekete szemekbe, ledermedtem. Csak bámultam és nem tudtam elszakítani tőle a pillantásom. Rég eltemetett érzéseim újult erővel árasztottak el, míg az ő szemei minden pillanattal világosabb árnyalatot vettek fel. Csak néztem és néztem. A szívem őrült tempóban vert, de én csak élveztem az arany pillantás égetését a bőrömön. Haja ugyanúgy állt mint régen, és a bronz barna tincsek szinte hívogatták a kezeim. Ajkai meggypirosak és nagyon is hívogatóak voltak. Sápadt, de elképesztően gyönyörű bőrén csillogott a neon lámpák fénye. Pillantásom visszatért a szeméhez, és elmerültem az arany tengerekben. Hirtelen döbbentem rá mi történik. Bevésődtem! A szemem lehunytam, és el sem tudtam képzelni, hogy ehhez mit fognak szólni a fiúk. Mély levegőt vettem, és orromat betöltötte édes napfény illata, ami meglepetésemre nem volt irritáló, inkább vonzott.

- Mit akarsz? - nyögtem ki nagy nehezen, mire megtámaszkodott a fejem mellett.

- Nyisd ki a szemed Bella! - kért lágyan, én pedig önkéntelenül is engedelmeskedtem. Hülye bevésődés. Én ezt nem így akartam! Egyáltalán lehetséges ez? Egy vámpír és egy alakváltó? Édes istenem! Paul, Jacob és Sam úgy le fognak hordani. Amint újra a szemébe néztem, éreztem, hogy elvesztem. Láttam a szemében a döbbenetet, és a rengeteg kérdést, de mindenekfelett mérhetetlen öröm és még valami más, amit nem tudtam hová tenni, csillogott tekintetében. Ez a pillantás megremegtette magányos és elhagyatott szívemet. Végül erővel elszakítottam a pillantásom tőle, és átbújtam a karja alatt.

- Bocs, de mennem kell órára - mondtam, majd eliszkoltam a biológia terem felé. A mobilomat elővettem, és benyomtam a gyors hívón a kettest. Viszont Sam nem vette fel. Biztos alszik, vagy épp mászkál valamerre. A fenébe!

Az egész biológia kínszenvedés volt, főleg, hogy mellettem ült, így magamon éreztem a pillantását, és az orromba szökött az illata. Az ablakból hirtelen egy kisebb szellő szökött be, ami felém hozta az illatát, én pedig véletlenül rászorítottam a tollamra, ami darabokra tört a kezemben. Szerencsére senki sem látta, de éreztem, hogy Edward megmozdul mellettem. A tollam törött darabjait szépen beleraktam a tolltartómba, és inkább összefűztem az ujjaim. Ügyesen, okosan végigültem az órát, majd amikor kicsengettek, szélvészként hagytam el a termet. A harmadik óránk volt ma a média. Ez volt az egyetlen amit nagyon vártam. A moziterem felé haladva már nagyon ideges voltam, de amikor megláttam Angelát, egy kicsit feloldódtam.

- Túlélted a bioszt? - kérdezte, én pedig idegesen bólintottam. Látta rajtam a feszültséget, így rákérdezett.

- Mi a baj?

- Bevésődtem - szűrtem a fogaim között a választ, mire ő halkan felsikkantott. Szemei viccesen kitágultak, és hatalmas mosoly terült el az arcán.

- Tényleg?! - kérdezte, mire megint bólintottam. - Ki az? - tudakolta, én pedig úgy néztem rá mint egy idiótára. Hát nem egyértelmű?

- Edward... - motyogtam, de ő szerencsére meghallotta, így nem kellett újra elismételnem. Magassarkúmmal idegesen toporogtam, ő pedig teljesen elgondolkozott. Egy idő után kíváncsian nézett rám.

- Ez lehetséges? - kérdezte, én pedig csak megrántottam a vállam.

- Amint látod. Mit fogok én ezért kapni?! - mondtam, ő pedig elnevette magát. - Ez nem vicces Angela! - mondtam, ő pedig tovább nevetett.

- Oh, de igen az! Csak képzeld el Sam vagy Jared képét! Paul örökké ezzel fog piszkálni. Jake meg valószínűleg ki fogja pusztítani a fél erdőt - kuncogott, én meg csak hitetlenkedve néztem rá. Hogy megváltozott ez a lány! A rózsaszín felhőcskék a szeme előtt nem tesznek neki jót.

- Azt hiszed ez vicces? Nem az! Edward nem szeret engem, de a bevésődés miatt örökre hozzám lett kötve. Még mindig milyen vicces, nem? - kérdeztem ingerülten, mire elkomolyodott.

- Sajnálom! - ölelt meg. Nem tudtam mit tegyek, így inkább Angie illatára koncentrálva lenyugtattam magam. A teremben sokan voltunk, mivel két osztály volt összevonva. Én leadtam a tanárnak a filmet, aminek nagyon megörült, mivel nem sokan csináltak a szabadidejükről anyagot. Angela mesélte, hogy az eddigiek szinte mind természetfilmek voltak. Éppen leültünk az egyik asztalhoz, aminél négy szék volt, amikor Alice táncolt oda hozzánk.

- Sziasztok! Nem lenne gond ha ideülnék? - kérdezte, miközben rám nézett. Nem akartam, de rábólintottam. Annyira elviselhetetlenül hiányzott már a legjobb barátnőm.

- Persze, gyere Alice! - mondta Angela kedvesen, mire Alice gyorsan leült mellém. Angela velem szemben foglalt helyet. Ekkor viszont Alice lassan megérintette a combomon nyugvó kezem. Jéghideg bőre szinte égette az én forró kezem. Rákaptam a tekintetem, és a reményteljes, szeretettel telített pillantás ledöntötte a falaim. Remegve öleltem őt meg, és ő is szorosan fogott engem.

- Nagyon kicsi vagy és nagyon bosszantó... Hiányoztál! - sóhajtottam, mire ő felkacagott. Egy puszit nyomott az arcomra, én pedig mélyen beszívtam és megjegyeztem a kissé túl édes, kókuszos illatát.

- Nélküled semmi sem volt ugyanolyan. Nagyon sajnálom, hogy itt kellett hagyjalak! Annyira hiányoztál! - mondta, én pedig végre rá tudtam mosolyogni. Ekkor viszont a tanár elkezdte az órát. Nocsak, Edward ellógja az órát?

- A mai órán végre láthatunk egy igazán érdekes kisfilmet is. Angela és Isabella a szabadidejükről készítettek nekünk egy videót. El tudnátok mondani nekünk róla valamit, lányok? - kérdezte Mrs. Grant, én pedig összenéztem Angelával. Megköszörültem a torkom, majd belekezdtem.

- Angela és én a legtöbb szabadidőnket La Pushban, az indiánrezervátumban töltjük. Lakik ott néhány rokonom, és minden nap lejárok. Nagyjából egy hónap eseményeit vágtuk össze, amiben főleg a szórakozási lehetőségek vannak benne - mondtam, mire Angela csak vigyorgott. Az asztal alatt megböktem a lábát, mire kicsit feljajdult. Szórósan nézett rám.

- Angela, te is mondani szeretnél valamit? - kérdezte a tanárnő, meghallva a kis nyikkanást. A számat összeharaptam, nehogy kirobbanjon belőlem a nevetés.

- Nem, semmit. Bella már mindent elmondott Mrs. Grant! - felelte illedelmesen. A tanárnő csak megrázta a fejét, majd berakta a dvd-t a lejátszóba. Nem sok értelme volt egy teljes dvd lemezt elhasználni egy tíz perces videóra, de azért így jobb volt.

A film alatt Quil gitározása szólt, amit külön vettünk fel, és tettünk be alá. A film egy kis csoportképpel kezdődött. Rajta volt mindenki. A falka, plusz Emily, Kim, Claire és Angela, valamint az "öregek", azaz Sue, Harry, Billy, Mr Ateara és még Charlie is odaállt melléjük. Az első jelenet egy olyan rész volt, amin épp kocsit szereltünk Jake-kel. Mármint Jake ügyködött, én meg adogattam neki a szerszámokat. Angela filmezett, de váratlanul berohant Embry és Quil, akik nyakon öntöttek engem vízzel. Én felsikítottam és nevetve eredtem utánuk.

A második jelenet a parton volt. Délután sétáltunk, épp mikor egy közös vadászatról jöttünk vissza. A fiúk persze félmeztelenek voltak, míg én és Leah bikiniben flangáltunk. A következő részletet is Angela vette fel. Ott nevetett a háttérben, amikor megérkeztem. Paul hozott Jake kocsijával. A fiúk és Leah már a túloldalon lévő sziklaszirten álltak, és mi is csak köszöntünk Angie-nek, valamint Paul benyögte, hogy: ez zúzós lesz! Odaszaladtunk a fiúkhoz, persze normál emberi tempóban, és mi is nekivetkőztünk.

Mi Leahval bikiniben, míg a fiúk sortban. Egymás mögé álltunk, és Angela ekkor elkiáltotta magát, hogy "mehet a menet", és Jared már le is vetette magát a szikláról. A teremben több lány is felsikkantott, de amikor Jared hangosan nevetve és kiáltozva felbukkant a víz felszínén, egyszerre sóhajtott fel megkönnyebbülésében az osztály. Aztán sorban leugrottunk mind, és mivel én és Leah maradtunk utoljára, most körbenéztem. Felváltva figyeltek engem és a képernyőt. Alice szorítása egyre erősödött a kezemen, majd amikor Leah és én egyszerre futottunk neki, aztán nagyot sikítva ugrottunk, Alice majdnem eltörte a kezem.

Ezután nem volt semmi vészesebb. Még volt pár részlet. Esti tábortűz és sütögetés, Emilynél muffinozás, motorozás a fiúkkal, szörfözés, napozás nagy ritkán. A film végén pedig a falka és Angie grimaszolt, amire széles mosoly kúszott az arcomra. A filmnek vége lett, és szépen megtapsoltak minket. Egyértelműen a sziklaugrás volt a legizgalmasabb rész mindenki számára. Aztán meghallottam mögöttem Lavender közbeszólását.

- Én is simán meg tudnám csinálni! - jelentette ki, mert Mike épp azt beszélte Tylerrel, hogy milyen bátrak vagyunk Leahval. Angela is hallotta, mert csak szem-forgatva nézett rám.

- Szívesen megadnám neki a kezdő lökést - jegyeztem meg, amit csak a mi asztalunknál hallhattak. Alice és Angie felnevetett. Az órán még megnéztünk két videót, de a helyi nemzeti park érdekessége nem nagyon érdekelt. Már úgy ismerem a környékbeli erdőket, mint a tenyerem. Akarom mondani, mancsom...

- Bella! El kell ma jönnöd hozzánk! - mondta Alice lelkesen, mire elhúztam a szám. Semmi értelme nem lenne tiltakozni.

- Rendben, de csak este tudok menni. Angelát hazaviszem, aztán kicsit tanulok, eszek és átmegyek este. Rendben? - kérdeztem, mire Alice megrázta a fejét.

- Minden oké, de az evést hagyd ki. Esme már be is vásárolt. Nagyon izgulnak, talán jobban mint amikor először voltál nálunk - mondta izgatottan, mire csak felsóhajtottam. Drága Esme...

- Rendben! - mondtam, majd Angela és én elindultunk a parkolóba.


Este beültem a kocsimba és elindultam a Cullen ház felé. Nem voltam benne biztos, hogy jó ötlet-e ez, de azt tudtam, hogy mindenképp beszélnem kell velük. Tisztáznunk kell néhány dolgot, de ezt csak úgy tudjuk megtenni, hogyha nyugodtan leülünk és megbeszéljük. Sokáig gondolkoztam azon is, hogy mit fognak hozzám szólni. A farkasság, a bátrabb és bevállalósabb Bella, még idegen számukra.

Sötétkék csőfarmert vettem fel, hozzá pedig egy barna elől zárt, de nagyon is feszülős felsőt. Cipőnek csak egy fekete tornacipőt húztam, és a felsőm fölé pedig a fekete vékonyított fazonú tavaszi dzsekim kaptam fel. Egészen tűrhetően néztem ki, és most még csak direkt nem is sminkeltem. Alig telt bele tíz percbe, már a Cullen háznál voltam. De rég nem jártam itt. Aztán kijöttek a verandára, én pedig leállítottam a motort. Hallottam minden egyes szavuk, de most csak Emmett suttogott.

- Szép kocsi... - füttyentett halkan, de én így is hallottam. Felkuncogtam, majd egy hangos sóhajtás után kiszálltam. A kocsiajtót egy laza mozdulattal visszahajtottam. Muszáj kicsit jobban vigyáznom az autómra, mivel a múltkor is behorpadt az ajtó széle, úgy becsaptam.

Annyira jó volt őket újra látni. Hatalmas mosoly terült el az arcomon, és Jasper is önkéntelenül elmosolyodott. Hát igen, tele vagyok most pozitív érzésekkel. Hihetetlenül boldog voltam amiatt, hogy újra látom őket. Egyedül Edwardra haragudtam... nem, nem is ez a megfelelő szó. Inkább csalódottságot éreztem miatta. Nem így, és nem abban a formában kellett volna szakítania velem. De ugye az érzésein senki sem tud változtatni. Nem szeretett engem, és azt is sejtem, hogy ő nem hagyta, hogy elbúcsúzzanak tőlem a többiek. Ismertem őt mint a tenyerem. Hát kösz Edward Cullen, de nekem nem ez volt a legjobb. Ennyi.

Ekkor viszont egy hangos "Bella!" kiáltással valami kicsi, de kemény csapódott nekem. Elterültünk a motorháztetőn, és hallottam egy nagyon ismerős nevetést is. Emmett. Megnéztem ki landolt rajtam, és Alice vigyorgott rám. Hangosan felnyögtem.

- Jézusom Alice! Semmit sem változtál... - kuncogtam, majd könnyedén felültem a súly ellenére, és feltápászkodtunk a kocsimról. Megnéztem, de szerencsére nem horpadt be.

Gyorsan megöleltem elveszett barátnőmet, aztán az érkezők felé néztem. A szívem dupla fokozaton vert, és már majdnem szédültem. Az édes vámpírszag csak úgy áradt felőlük.

- Bella! - termett előttem Esme, és lágyan megölelt. Esetlenül, egész testemben remegve visszaöleltem. A farkas ki akart törni. Szét akarta marcangolni, de én erősebb voltam, és kordában tartottam. Lassan elengedett, és az orrát ráncolta.

- Sziasztok... - sóhajtottam fel amikor odaértek hozzánk a többiek, de azért megdörzsöltem az orrom.

- Bella! - kiáltotta Emmett, majd felkapott, és megpörgetett a levegőben. Elnevettem magam, majd amikor lerakott, a vállára csaptam egyet. Vigyorogva nézett rám.

- Te vagy tíz centit magasodtál, és milyen izmos lettél! - nézett rám elismerően, mire vállat vontam. Odamentem a kocsimhoz és felültem rá.

- Tudod, hogy van ez... - mondtam, majd mosolyogva integettem Jaspernek is.

- Mi ez az istentelen kutyaszag? - fakadt ki Rosalie. Azonnal ránéztem, és elfintorodtam.

- A te émelyítően édes illatod sem jobb szöszi! - feleltem meggondolatlanul, mire mozdulatlanná dermedtek, és rám bámultak. Francba, hogy nem tudom tartani a szám! - Öhm... bocsánat!? - motyogtam, majd rájuk néztem.

- Annyira aggódtunk! Teljesen eltűnt a jövőd! - fakadt ki Alice. Ránéztem, és nagyot sóhajtottam.

- Mindent elmondok amire kíváncsiak vagytok - mondtam.

- Gyere Bella! Menjünk be! - kapta el a kezem Alice, és gyorsan behúzott a házba. Amikor beléptem remegni kezdtem.

- Alice várj! - mondtam gyorsan, majd kihúztam a kezem az övéből. Lehunytam a szemem, és jó mélyeket szippantottam a levegőből. Az orrom pár perc alatt hozzászokott az illatmennyiséghez, és amikor kinyitottam a szemem, öt aggodalmas szempár nézett rám, míg Rosalie csak utálkozva meredt egy pontra a falon.

- Semmi baj. Egyébként pedig Alice, tudok vigyázni magamra - mondtam, és próbaképp rájuk mosolyogtam. Ők elgondolkozva bólintottak, majd bementünk az étkezőbe.

- Hogy érted azt, hogy tudsz? - kérdezte Rosalie. Ránéztem, és nagyot sóhajtottam. A felsőm ujját felhajtottam, és megmutattam a törzsi tetoválást. Összezavarodva nézték, de én csak Rose szemeire koncentráltam, amik értőn megvillantak.

- Charlie dédnagyanyja Quileute indián volt. Victoria valami nagy dobásra készült, ezért sok haláleset volt Seattle-ben. Nagyon sok farkas van. A falkánk kilenc fős - mondtam, mire döbbenten néztek rám.

- Te vérfarkas vagy? - kérdezte Jasper. Felkuncogtam és bólintottam.

- Nem a teliholdas változat, de igen. Az vagyok - próbáltam viccelni, mire csak megrázta a fejét.

- Bella... elmondanád mi volt amikor mi elmentünk innen? - kérdezte Esme lágyan. Én csak felsóhajtottam.

- Amikor elmentetek, teljesen összetörtem. Tulajdonképpen három hónapon át egy roncs voltam. Úgy éreztem, Edward magával vitte a szívemet, lelkemet, minden erőmet. Csak egy báb voltam, és belülről teljesen üres. Reggel felkeltem, iskolába mentem, hazajöttem, tanultam, ettem és aludtam. Charlie gyakorlatilag kikészült ez idő alatt. Nem egyszer ébredtem sikítozva és zokogva. Azt hiszem, elég mély depresszióba estem. Így visszagondolva elég szánalmas voltam. Az iskolában nem szóltam senkihez sem, és lassan ők sem hozzám. Charlie-nak egyik nap elege lett, és el akart küldeni anyámhoz Floridába. Én sírtam, veszekedtem, és üvöltöztem vele. Nem akartam elhagyni Forksot. Megígértette velem, hogy elmegyek Jessicával mozizni meg vásárolni. Port Angelesben voltunk, és amikor jöttünk haza láttam pár motoros alakot. Azt hittem ők voltak azok, tudjátok, akiktől még régen Edward mentett meg. Tévedtem, de odamentem hozzájuk, és meghívtak egy körre motorral. Én belementem. Ezután sok teljesen őrült baromságokat csináltam, csakhogy az adrenalin hatására halljam Edward hangját - meséltem, amikor Rosalie halkan közbeszólt.

- A bátyám hangját? - kérdezte hitetlenkedve. Még sohasem nézett így rám. Olyan... bűnbánó volt.

- Tudom, őrültség... Rájöttem, hogyha az adrenalin felmegy a véremben, akkor hallom a hangját a fejemben. Teljesen meg voltam kattanva. Aztán vettem két roncs motort. Elvittem La Pushba, mert Jacob jól tudott szerelgetni. Együtt hozzákezdtünk, hogy megcsináljuk őket. Alkatrészeket vettünk, és egy csomót szórakoztunk. Kezdtem úgy érezni, hogy talán ki tudok lábalni a szakadékból. Jacob félt. Egy idősebb srác a rezervátumban, maga mellé vett két-három fiatalabbat, és amolyan "testőröknek, védelmezőknek" nevezték magukat. Sam Jacobot is figyelte már egy ideje, és ez megrémisztette újdonsült legjobb barátomat. Aztán egy nap Jacob beteg lett, és sehogy sem tudtam elérni. Hozzájuk nem mehettem, és a telefonhoz sem jött oda. Nem értettem az egészet. Kezdtem megint magamba fordulni. Úgy döntöttem, hogy elmegyek arra a rétre, ahol mindig Edwarddal voltam. Ahol először láttam őt napfényben. A rétet megtaláltam, habár nagyon sokszor kellett megállnom, vagy épp feltápászkodnom. A rét most kopár volt, és egyáltalán nem olyan, mint amilyenre számítottam. És volt ott valaki, akire tényleg nem is számítottam. Suhanást hallottam, és amikor felnéztem, Laurent állt előttem, égővörös szemekkel - folytattam, de itt döbbenten felszisszentek.

- Laurent kérdezgetett rólatok, én pedig hazudtam neki. Azt mondtam, hogy csak el kellett költöznötök, de minden hétvégén meglátogattok. De őt persze nem lehetett átverni. Érezte itt, hogy több hónapos az illatotok, de nem értette miért hagytátok el a kis kedvenceteket. Aztán közölte, hogy Viktoriának segít, aki engem akar társat társért alapon. Laurent viszont szomjas volt, és meg akart ölni. Fenyegetőztem, de az aztán nagyon sokat ért... Ekkor viszont morgást hallottunk a bokorból, öt hatalmas farkas jött elő. Komolyan mondom, legalább olyan magasak voltak mint egy ló. A városiak eddig azt hitték, hogy hatalmas medvék járnak az erdőben, de rá kellett jönnöm, ez nem igaz. Ők elkapták és megölték Laurentet, én pedig elszaladtam. A lényeg, hogy rövidesen megtudtam, Jacob egy falka tagja lett. Ezért figyelték őt, mert Sam volt az alfa. Sok nehézség árán én is összebarátkoztam Jacobon keresztül velük, és ők bátran közeledtek hozzám. Megszerettem őket, és hamarosan Jacob elmondta nekem, hogy szerelmes belém. Én nem voltam szerelmes, de szeretem őt, ezért belementem. Úgy gondoltam, hogy Jacob majd segíthet kitölteni azt a hatalmas űrt amit Edward hagyott a szívemben. Még csak pár napja voltunk együtt, amikor hirtelen nagyon beteg lettem. Jacobot hívtam, és ő pedig elvitt a rezervátumba. Magas láz, remegés, hányinger, csont és ízületi fájdalom. Átváltozás előtt álltam. Végül kiderült, hogy Leah és Seth Clearwater ha messziről is, de a rokonaim. Még azon az éjszakán átalakultam, és nagyon meg voltam rémülve. Ordítottam, sírtam, nem akartam ezt. Tudtam, hogy ez mit jelent. Mostantól a vámpírok ősi ellenségeim, és én nem akartam veletek ellentétes csapatban játszani. Végül elfogadtam, és egyre jobban élvezni kezdtem az egész farkaslétet. Elmondtam apának - itt döbbenten és nagyon feleslegesen levegőért kaptak.

- Mit szólt hozzá? - suttogta Esme. Én csak rámosolyogtam.

- Óh, nem tudom mi döbbentette meg legjobban, de egész jól fogadta. Meg se tudott szólalni. Elmagyaráztam neki, hogy mi van a falkával és velem, majd áttértünk a vámpíros részre. Azt is elmondtam neki, hogy beleszerettem egy 109 éves fiúba. Elég nagyot nézett, de nem vetett meg titeket. Jóformán mindent elmondtam neki rólatok. Nem haragudott már többet rátok, habár Ed... Edward nagy tüske lehet a szemében. Jacob viszont mielőtt még teljesen meggyógyíthatott volna bevésődött, és én egy kicsit újra összetörtem. Kellett egy kis idő, így elmentem anyához egy hónapra pihenni - mondtam, mire Esme szorította a kezem, míg Alice hozzám bújt.

- Mi az a bevésődés? - kérdezte Carlisle. Elmosolyodtam.

- Egy megszállottsággal határos vonzalom a farkas és a lelkitársa között. Elmagyarázom! Amikor egy farkas belenéz a lelkitársa szemébe, egy nagyon erős kötelék jön közöttük létre. Gyakorlatilag megosztják egymással a lelkük. Jacob, Angela Weberbe vésődött bele, én pedig elengedtem. A bevésődés kortól független. Quil, az egyik fiú a falkából egy két éves kislányt választott. Claire úgy tekinthet Quilre mint a legjobb barátjára, egy bátyóra, később amikor viszont felnő, ő lesz a tökéletes férfi számára. Quil tud várni rá. Ebben nincs semmi rossz, csak egy kicsit furcsa. Ha egy farkas egyszer bevésődik, sohasem lesz képes mást szeretni - magyaráztam, ők meg elgondolkozva bólintottak.

- Te bevésődtél már? - kérdezte Emmett, én pedig kicsit sötéten elmosolyodtam.

- Igen. Ma a suliban. Nagyszerű, mert sikerült örökre magamhoz láncolnom Edwardot - mondtam elég nyomorultul, mire megrázta a fejét. Ekkor viszont megkordult a gyomrom, és felkuncogtak. Én csak elpirultam kicsit.

- Gyere, egyél valamit drágám! - húzott fel Esme. Átmentünk az étkezőbe, és elém rakott egy nagy tányér sült krumplit és húst. Jóízűen ettem, ők pedig mosolyogva néztek.

- Ha nem látnám, el sem hinném, hogy ezt mind meg tudod enni - szörnyülködött Alice.

- Rengeteget eszek, de az összes alakváltó ilyen. Az erős test és hallhatatlanság sok energiát kivesz belőlünk - mondtam, mire Rosalie szólalt meg.

- Halhatatlan vagy? - kérdezte, én pedig lassan rábólintottam.

- Igen - mondtam, és Rosalie szomorúan rázta a fejét. Ekkor viszotn megcsörrent a mobilom. Gyorsan lenyeltema falatot, amjd előhalásztam a szebemből. Embry szánma villogott a kijelzőn.



- Szia bátyus! - köszöntem, mire Embry hadarni kezdett.
- Szia húgi! azonnal ide kell jönnöd, mert Leah megsérült. Járt erre egy nomád, sé elkapta őt őrjárat közben. Sam későn ért oda, és elég csúnya a sebe - magyarázta, mire azonnal felpattantam. Már kötöttem is ki a cipőm, nem foglalkozva a Cullen család figyelő tekintetével.
- Hol vagytok? - kérdeztem, mire frusztráltam felsóhajtott.
- Az észak-nyugati tisztáson. Tdod meliyk az. Muszáj volt kihoznunk az erdőből - felelte.
- Öt perc és ott leszek - mondtam, majd kinyomtam a telefont.



- Mi történt? - aggodalmaskodott Esme. Már a másik cipőm dobtam le közben.

- Az egyik lány a falkából megsérült. Egy nomád elkapta, és nem bírt vele. Azonnal mennem kell! - mondtam. - Ha nem nagy kérés, hazaviszed a kocsim a ruháimmal együtt? - kérdeztem, miközben Alice-re néztem. Ő bólintott, én pedig berohantam a konyhába és levetkőztem. A vámpírszagnak köszönhetően a testem a lehető leggyorsabban változott át. A számban kivittem a ruháim, és Alice kezébe nyomtam. Megnyaltam a kezét, mire felnevetett és megsimogatta a fejem. Meredten néztek rám, én meg egy bólintás után kirohantam a hátsó ajtón.

Nem kellett sok idő, és máris a tisztáson voltam. Kicsit távolabb egy kis tűz égett, és fekete füst szállt fel az égbe. A pajzsom ellöktem magamtól, mert csak így tudtam Leahval beszélni.

- Hogy vagy? - kérdeztem, miközben megböktem az orrommal. Egy nagy vérző seb volt a lábán, és az oldala sem volt rendben.

- Kutyául - horkant fel gondolatban, én pedig elvigyorodtam. Aztán Sam felé fordultam, aki ugyancsak farkasként ült nem messze.

- Találkoztam a Cullenekkel - mondtam, mire mindenki megfeszült és rám néztek. Paul észrevette az idegességünk, és ő is átváltozott. Megvártam, míg felveszi a fonalat, majd levetítettem az egész napomat. Sajnos akaratlanul is belekerült a bevésődéses rész, amire szinte kiröhögtek.

- Szerintem te vagy az első alakváltó, aki vámpírba vésődött bele - kötözködött velem Embry, én meg felkaptam a vizet és neki ugrottam. Csíptünk, haraptunk, karmoltunk, de sajnos ő nagyobb volt és lenyomott. A torka felé csattintgattam az állkapcsom, amikor Sam ránk mordult.

- Követtek téged, itt vannak - közölte, én pedig felnéztem, és valóban ott álltak. Alice kivételével mindenki. Carlisle kezében orvosi táska volt.

- Megvizsgálhatom? - sétált közelebb. Sam Leah elé állt és morogni kezdett. Én is odaügettem hozzájuk, majd oldalba böktem Samet.

- Engedd meg neki! Nem lesz semmi baja Leahnak, és így is nagyon rosszul fest... - pillantottam a közben elszunyókáló Leahra. Sam közben Edwardra nézett, majd üzent neki gondolatban.

- Megvizsgálhatja, de csak semmi hirtelen mozdulat! - jelentette ki, mire Edward bólintott.

- Megvizsgálhatod, de csak óvatosan Carlisle! - figyelmeztette szerelmem őt, és amikor ez a gondolat átfutott az agyamon, Edward rám kapta tekintetét. Hoppá... Morogni kezdtem, de ő csak kicsit elmosolyodott, és a szemei úgy csillogtak, mint talán még soha.

- Eltört néhány bordája, ezt a sebet pedig össze kellene varrnom. Sajnos állatorvosi képzésem nincs, de egy felszívódó varratot készíthetek ha megengeditek - közölte pár perc elteltével Carlisle. Mind Samre néztünk, aki egy hangos vakkantás után bólintott. A művelet csak pár percet vett igénybe, mivel Carlisle villámgyorsan és precízen dolgozott. Paul, Seth és én elmentünk a fák közé visszaváltozni. Nálam Leah ruhái voltak, mivel ő kapott egy altatót, és majd Seth és Paul viszik haza a karjukban. Nagyon sajnáltam szegényt, de tudtam, hogy a legjobb ellátásban részesül. Fesztelenül visszaváltoztunk, majd nem törődve azzal, hogy meztelenek vagyunk, lassan öltözni kezdtünk. Imádom Leaht, amiért szereti a bikini-rövidnadrág összeállítást. Paul vigyorogva kötötte meg a fekete bikini felső részének madzagát a hátamon.

- Tudod, kár, hogy bevésődtél a vérszívóba. Mi nagyon jóban lehettünk volna szívem - nevetett fel Paul, és mi is nevettünk Sethtel mert tudtuk, hogy csak viccel. A fejemet rázva néztem rá, mire rám kacsintott.

- Idióta - mondtam szeretettel, mire felkapott és a vállára dobott. - HÉH! - sikítottam fel, mert egy ugrással kivetődött a bokorból, és szinte ledobott a hátáról. Én guggoló helyzetbe érkeztem, de aztán régi bénaságom egy részét megőrizve elvesztettem az egyensúlyom és seggre ültem. Hallottam, ahogy a két fiú rajtam röhög, és Emmett hahotája sem hiányzott persze. Megvártam amíg elhaladnak mellettem, aztán elrugaszkodtam a földről, és Paul hátára vetettem magam. Ő meg akkorát esett, hogy öröm volt nézni. Most az én nevetésemtől volt hangos a tisztás.

- Szegény, ugye nem lett semmi bajod drágám? - kérdeztem, miközben aggódást tettettem. Ő kissé morcosan nézett, de aztán gonosz mosolyt villantott rám, és felkapott majd megpörgetett. Ezt utáltam, mert mindig elszédültem tőle. Aztán lerakott, és körülöttem pedig forgott a világ. Erősen ott tartottam, és a derekát fogtam. Az ő kezei pedig az én hátamon és derekamon voltak, és el kellett ismernem, hogy elég félreérthető volt a helyzet annak, aki nem ismer minket. Pár pillanat múlva kezdett elmúlni a furcsa szédelgés, és egy puszit nyomtam Paul arcára. Ő szélesen vigyorgott rám. Aztán kibújtam a karjai közül, és búcsúzólag jó erősen mellkason vágtam.

- Szeretlek édes! Pá! - intettem oda színpadiasan, miközben ő a mellkasát fájlalta és dörzsölte. Tudtam, hogy ezt még vissza fogom kapni. Sam felé indultam, és közben láttam, hogy Paul és Seth felemelik Leaht, majd elindulnak a fák közé. Holnap majd elmegyek, és meglátogatom őt. Addig úgyis aludni és gyógyulni fog.

- Bella? - szólt oda nekem Jacob. Kérdőn néztem rá, mire csak intett, hogy menjek oda. Óriásit sóhajtottam, majd odalépkedtem hozzá.

- Mond! - néztem rá kíváncsian, de csak szorosan magához ölelt.

- Vigyázz velük, és csak akkor nyisd meg nekik a kicsi szíved, ha bebizonyítják, hogy érdemesek rá. Tudom milyen bevésődni, hála istennek, de ne lepje el rózsaszín köd az agyad - súgta a fülembe, én pedig elmosolyodtam. Távolabb húzódtam, és mélyen a szemébe nézve válaszoltam.

- Úgy lesz. Jó éjt! - köszöntem el, majd újra Sam felé indultam. Ő épp elfordult Cullenektól, majd mellém ügetett és bólintott. Én csak elmosolyodtam, majd tovább mentem feléjük. Közben Alice is ideért, én pedig Carlisle előtt álltam meg. Láttam, hogy Embry, Quil, Jared, Jacob és Sam eltűnnek a fák között.

- Köszönjük! - mosolyogtam rá hálásan, ő pedig szintén mosolyogva bólintott.

- Épp félbemaradt egy beszélgetésünk. Van kedved folytatni, vagy már nagyon fáradt vagy? - kérdezte Carlisle, én pedig bólintottam.

- Mehetünk. Holnap úgyis egész délelőtt aludnom kell - feleltem, és emberi tempóban kezdtünk el sétálni visszafelé.

- Miért kell? - táncolt mellém Alice. Most, hogy nem látja a jövőm, szörnyen kíváncsi lett.

- Megyünk sziklát ugrani délután, aztán pedig este járőrözök Paullal, utána pedig vadászni megyünk a fiúkkal, de lehet inkább körülnézünk Seattle környékén - feleltem, miközben kicsit nyújtogattam a karom. Rosszul eshettem, amikor Paul ledobott, de nem fogok emiatt aggódni mivel perceken belül helyrejön.

- Vadászni? - kérdezte Jasper felvont szemöldökkel, mire vállat vontam.

- Igen. Szarvasra gondolom. El nem tudjátok képzelni mennyit eszünk. Én magam megeszek egy kétfős reggelit mondjuk olyan 8 körül, és kilenckor már az ebédet várom. Muszáj mást is ennünk, mivel nincs az a háztartás, ami nem mond csődöt a sok kajavétel miatt. Emily, ő Sam az alfa jegyese, állandóan főz nekünk, de szegénynek elég Samet etetni. Igazából élvezem amikor kikapcsolhatok, és csak az ösztöneim irányítanak. Ha nem emberként gondolkozom olyankor, akkor elég finom a nyers hús - vigyorodtam el önkéntelenül is. Ők figyelmesen hallgattak, habár néha hallottam kisebb morranásokat és hasonlókat.

- És milyen sziklaugrásról beszéltél? Amit a médiás kisfilmeteken láttunk? - kérdezte Alice. Én megint csak felsóhajtottam.

- Aha. Az egy nagyon durva adrenalin löket. Hihetetlen érzés! Több tíz méter magasról beleveted magad a tengerbe. A gyorsaság, az erő, mind nagyon... izgalmas - nevettem fel. Ők nem szóltak többet egy szót sem, és lassan visszaértünk a Cullen házhoz.

Most a nappaliban maradtunk, én pedig a lépcsőre ültem le, mivel itt pont huzatban voltam. A házban különösen erős volt mindenhol az édes vámpírszag. Aztán Esme mégis odaült mellém, de érdekes módon, nem feszélyezett a jelenléte. Lágyan megfogta a kezem, én majd kicsit megszorította. Most is úgy bánt velem, mintha még mindig az a törékeny kislány lennék. Rámosolyogtam, majd kérdőn a többiekre néztem. Tudom, hogy rengeteg kérdésük van, de nekem is akad bőven.

- Kérdezzetek nyugodtan - mondtam halkan, mire Carlisle megköszörülte a torkát, és belekezdett.

- Azt mondtad, három hete vagy vérfarkas - kezdte, én pedig bólintottam. Ő is rábólintott, majd folytatta. - Akkor, hogy bírod magad ennyire visszafogni a jelenlétünkben? Bizonyára rémes lehet neked az illatunk - kérdezte kíváncsian, én pedig mély levegőt vettem, és önkéntelenül is megdörzsöltem az orrom. Hallottam, ahogy Emmett felkuncog.

- Ez nem vicces, Emmett! - néztem rá szúrósan, mire ő kissé meglepődve nézett rám.

- Nem mondod, hogy hallottad? - kérdezte, és most én kuncogtam fel.

- Farkas hallás, emlékszel? - mosolyogtam rá, mire csak jókedvűen bólintott. - Visszatérve a te kérdésedre Carlisle... egyfolytában küzdök. Elég nehéz, mivel szinte végigmarja az orrom ez az erős illat. Gondolom az enyém sem kellemesebb számotokra. Tehát, hogy világosabban fogalmazzak, visszafogom a bennem lévő farkast - mondtam, mire Esme újra megszorította kicsit a kezem. Én ránéztem, majd a fejem a vállára hajtottam. A hideg csak úgy sütött a bőréről, de kellemesen hűtötte az én forró testem.

- Nagyon meleg vagy kincsem - mondta Esme, én pedig szinte beleremegtem ebbe a kedves hangba. Majd sírva fakadtam erre a gondoskodó anyai hangra.

- A testem 45 fokos anya - mondtam, és éreztem, hogy még szorosabban szorítja a kezem. Nem érdekelt, hogy elszóltam magam, és nem akartam belegondolni, hogy mi lesz, ha holnap elmennek. Csak a most számított.

- Sajnálom - szólalt meg Jasper. Meglepődve néztem rá, mert ő annyira bűntudatosnak festett, hogy azt már fájt nézni. A szemközti falnak dőlt neki háttal, és mélyen a szemembe nézett.

- Nem kell Jasper - mondtam, és nem fordítottam el a fejem.

- De igen Bella! Hiszen, tudom mit érzel! Majdnem tönkretettünk téged, és nehogy azt hidd, hogy egy nagyon komoly depresszió jelei csak úgy elmúlnak, mert most már kicsit jobban vagy. Látni a szemedben és az érzéseid között is. Az ösztönös bizalmatlanság, a felszínes érzelmek... egyedül a fájdalmad igazi és nagyon mély! Ez pedig mind az én hibám volt. Sajnálom, hogy gyenge voltam - fakadt ki, én pedig megdöbbenve és érzelmileg teljesen kiszipojozottan néztem rá. Igaza volt. Az utóbbi időben apámon, Angelán és a farkasokon kívül senkihez sem volt egyetlen kedves szavam sem. Nem bíztam meg az emberekben, és az a kis naivitásom is ami volt, teljesen eltűnt.

- Én nem haragszom rátok. Az egyetlen és ami annyira nagyon fájt, hogy nem búcsúztatok el. Az indokot elfogadtam volna, hiszen azt világosan a tudtomra adta Edward. De azt, hogy a legjobb barátnőm, a kissé morcos de nagyon védelmező nővérem, a két bátyám, és a szinte második szüleim csak egy szó nélkül itt hagytak, majdnem elviselhetetlen fájdalmat okozott. Azt hittem, én is jelentek valamit a számotokra és nem csak egy nyűg vagyok. Ez az, amiben úgy látszik tévedtem - mondtam halkan, és nagyon fájdalmasan. Jasper arca már szinte eltorzult az én érzéseimet is érezve. Esme meg olyan görcsösen szorította a kezem, hogy féltem eltöri.

- Nem tévedtél! - hallottam meg egy kissé dühös hangot. Meglepődve néztem Rosalie-re.

- Tessék? - kérdeztem értetlenül. A szőke lány felállt, majd elém sétált, és mélyen a szemembe nézett.

- Nem tévedtél Bella! Te tényleg a családunkhoz tartoztál, sőt ha szeretnél, újra tartozhatsz is. De te nem tudod milyen volt az elmúlt több mint fél évben az életünk. Semmi jó nem történt velünk, mindannyian szomorúak voltunk. A család kezdett szétesni, és ezt mindenki megszenvedte. Tudom, hogy sohasem voltam igazán kedves hozzád, de csak azért, mert én nem ezt az életet választottam volna, amit te olyan lelkesen vártál. Bella, egy vámpír teste nem képes a változásra, ezért soha nem lehet mondjuk kisbabánk sem. Eldobnál mindent magadtól csak a szerelemért? Később hidd el megbántad volna, vagy ami még rosszabb, ugyanannyira hiányzott volna ez a rész az életedből, mint nekem. Én csak jót akartam, de ti elválaszthatatlanok voltatok. Jasper is sokszor próbált meggyőzni, és vagy ezerszer elmondta, mennyire szeretitek egymást. El sem akarom képzelni mekkora fájdalmat okozhattunk azzal, hogy elmentünk. Ezzel az egész kis beszéddel csak azt akartam mondani, hogy egy pillanatig se legyen kétséged afelől, hogy te milyen sokat jelentesz nekünk. Igen nekünk, mert nekem is. Te vagy az egyetlen aki képes boldoggá tenni a bátyámat - magyarázta indulatosan, és én elkerekedett szemekkel néztem rá. Síri csend volt a nappaliban és Edward legalább annyira szarul nézett ki mint ahogy én kinézhettem. A csendet végül az én kissé hisztérikus és cinikus nevetésem tört meg. Miután lenyugodtam, csúfondárosan néztem Rosalie-ra és felálltam, hogy ne magasodjon fölém.

- Tudod, igazán szép védőbeszéd volt, de egy, nincs rá szükség, kettő, mind tudjuk, én csak egy szánalmas kis ember vagyok, aki hónapokig szenvedett egy örök szerelmet és családot gyászolva. A szánalmad nem kell Rosalie, és csak tájékoztatásul közlöm, hogy nem lehet kisbabám. Nincs mit eldobni magamtól - mondtam, és most ő nézett rám meghökkenten.

- De hát... nem volt ilyesfajta gond veled Bella. Honnan veszed, hogy... - kezdett bele Carlsile, de félbeszakítottam.

- Az alakváltólét miatt van Carlisle! Sem én, sem pedig Leah nem eshetünk teherbe addig, amíg fel nem adjuk a farkaslétet. Az pedig akkor fog bekövetkezni ha bevésődünk valakibe, majd képesek leszünk miatta újra emberként élni. Elhiheted, hogy ez nálam sohasem fog bekövetkezni - pillantottam rá, és felismerés villant a tekintetében. A telefonom pedig ekkor kezdett el rezegni Alice zsebében. Gyorsan odaadta nekem, majd egy sóhaj után felvettem.


- Igen, Jacob? - kérdeztem, és láttam, amint Edward megfeszül. Azt mondjuk nem értettem, hogy miért, de amikor együtt voltunk, többször is féltékeny lett Jacobra.
- Ugye már ágyban vagy? - kérdezte köszönés helyett. Fáradtan megdörzsöltem a szemeim, ő pedig rögtön vette a lapot. - Még náluk vagy igaz? Azonnal nyomás aludni! Holnap este járőrözés, és délutánra sem alvást terveztünk - szidott le, én pedig elmosolyodtam.
- Igenis főnők úr. A béta kérése számomra parancs! - mondtam, miközben megforgattam a szemeim.
- Annyira hülye ez a béta szó. Na mindegy. Szeretném, ha perceken belül megérkeznél, és látnám, ahogy bemész a házatokba - mondta, én meg begurultam.
- Ne ellenőrizgess! - mondtam, mire ő szórakozottan felhorkant.
- Ha zavar, hogy hátul ülök a kertben, akkor attól majd kiakadsz amit a kanapétokon fogsz találni - nevetett, én meg kicsit megenyhültem.
- Paul vagy Seth? - kérdeztem, és elmosolyodtam, mert tudtam melyik lesz a válasz.
- Paul, az az idióta - röhögött, én meg közbevágtam.
- Ugye most nem meztelenül ülsz a kertünkben, miközben telefonálsz? - kérdeztem, ő pedig csak bosszankodva szusszantott egyet, amit igennek vettem. - Akkor ki is az idióta? - védtem meg azt az idiótát, majd kinyomtam a telefont. Vártam egy percet, mire már kaptam is egy sms-t. Mosolyogva nyitottam meg, amit Jacob írt.



10 perced van, utána érted megyek. Jake



- Mennem kell - néztem rájuk, mire kissé megilletődve bólintottak. Alice és Esme megöleltek, én pedig elhagytam a Cullen házat. A bozótosban levetkőztem, majd átváltoztam és Leah ruháival a számban hazáig szaladtam. Jacobnak köszöntem gondolatban, majd a hátsóajtón besurrantam. Oda se figyelve visszaváltoztam, majd bekukkantottam a nappaliba. Paul békésen szuszogva aludt, és apa szobájából is egyenletes horkolás volt hallható. Egy gyors zuhany után lefeküdtem aludni, és álmomban egy fájdalommal teli arany szempár nézett rám.



Most gonosz leszek... 10 komi és akkor hamarabb lesz friss. Mondjuk szerdán. :D