Van Remény - 21. fejezet

21. fejezet: Ébredés, mint megrázó élmény...



(Chris szemszöge)



Nem tudom hogy mi történt velem. Mindent körülvett a sötétség, és úgy éreztem mintha hetek, hónapok óta itt gubbasztanék. Homályosak az emlékeim, de arra még emlékszem hogy rosszul lettem. Azt hiszem elájultam, mert az után már semmi. Azóta ülök itt egyedül a sötétben, és szó szerint egyedül, mert már a nagy hasam is eltűnt. Ugyan olyan lapos mint két hónappal ezelőtt. Szinte üresnek érzem magam. De nem olyan régen hallottam egy vékony, mégis nagyon dallamos hangot. Olyan távolinak tűnt, és így suttogás szerűvé vált. Majdnem biztos vagyok benne hogy a kislányom halhattam. Azt suttogta hogy: Anya... ébredj anya. Azért vagyok csak majdnem biztos benne, mert amikor kicsi voltam álmomban mindig viszontláttam anyámat, és állítólag ezt mondogattam. Nem tudtam hogy emlékek, vagy a valóság az ami volt. Hiányzik Emmett, hiányzik Bella és a többi Cullen is. Fogalmam sincs hogy kellene kijutnom innen. Érzem, most is érzem hogy valaki átölel. Nem tudom hogy ki, de van egy sejtésem hogy ki lehet az. Emmett biztosan nem hagyna magamra, főleg egy ilyen helyen nem. Meg kell próbálnom kijutni! Felálltam, és erőteljesen Emmettre és a családomra koncentráltam. Ha másért nem, Lottáért, és Emmettért ki kell jutnom. Egyre jobban éreztem az ölelő karokat, és a puha anyagot amiken feküdtem. Zsibbadt mindenem, de úgy látszik ez működik. Megpróbáltam behajlítani a kezem, és láss csodát... sikerült megmozdítanom legalább két ujjam. Ha így haladok, még legalább két év mire véglegesen felépülök. Hallottam ahogy valaki a fülembe suttog.
- Chris? Ez az kicsim küzdj! Gyere vissza hozzánk, hozzám. Ne add fel! - igen ez Em. Ő soha nem hagyna el. Nagyon meg erőltettem magam hogy tudjak válaszolni, és mintha sötétség ritkulni látszott volna. Nappal volt. Ennyit meg is tudtam állapítani, mivel a szemhéjam belülről világos volt. Ki kell nyitnom a szemem, és válaszolnom. Mivel az első még nem ment, így inkább a hangszálaimat próbáltam bevetni. De mit is mondhatnék? Na jó kezdem a legeslegfontosabbal.
- Szeretlek. - nyöszörögtem. Szinte fájt! Égetett. Bizonyára nagyon szomjas lehetek, mert az egész torkom tüzelt, mart.
- Ahh, kicsim. Én is nagyon szeretlek de ne csinálj többet ilyet! Hiányoztál. - suttogta vissza, és szorosabbra fogta az ölelést.
- Em... - nagy levegő - nagyon... nagyon szomjas vagyok. - mondtam halkan, csukott szemmel.
- Várj egy pillanatot. - mondta, majd megszűnt az ölelés, és hallottam ahogy felkavarodik a levegő ahogy kilép a szobából. Mivel elég jól érzékeltem már, így megpróbáltam az egész házat is áthallgatózni. A lányok mind a konyhában voltak, legalábbis a kaja szagból ítélve mind ott vannak. Egy helyről jött a hangjuk. De jó őket újra hallani. Nevetnek. Bella, Rose, Esme, Alice... és még valaki akit nem ismerek. Csak nem vendég? Mindegy, most úgysem tudnék lemenni. Hallottam Carlislet is, aki valamivel motoszkált a dolgozószobájában, mivel az pontosan alattunk van. Edward és Jazz pedig valamit lestek a tévében és beszélgettek. Hallottam ahogy Em és Carlisle beszélnek valamit, majd a rendelő ajtaja nyitódik és záródik is nem sokkal később. Elköszönt, és elindult hozzám. Végre. Megpróbáltam kinyitni a szemem, de ahogy egy kicsit is résnyire nyitottam majd megvakultam.
- Áu. Húzd be a sötétítőket légyszi. Mindjárt megvakulok. - nyögtem halkan Emmettnek, aki éppen most érkezett. Gyorsan elhúzta majd éreztem ahogy besüpped az ágy mellettem.
- Chris nyisd ki a szemed. - kért halkan. Én pedig, mivel már sötét volt, eleget tettem neki. Lassan kinyitottam, és meglepő látvány tárult a szemem elé. Igaz hogy eddig is sokkal jobban láttam mint egy ember, de most... Csodálatos volt. Ilyen lehet az igazi vámpírlátás. Nem tudom hogy mi történhetett, de teljesen kiélesedett a látásom.Megkerestem Emmettet, aki csillogó aranyszínű szemekkel nézett rám.
- A szemed... - suttogta, és belefúrta az övéit az enyémekbe.
- Sokkal jobban látok. - mosolyodtam el, és közben a kezembe adott egy zacskó vért. Nem kellett kétszer mondani, már le is tudtam. Olyan élvezetes volt ahogy lecsurgott a torkomon, hogy szinte elveszítettem minden valóságérzetem. Mint egy álom, tele színekkel és meleggel. Alig tíz másodperc alatt megittam mind a két zacskóval amit Emmett hozott. Így már sokkal könnyebb volt beszélgetni.
- Segíts kérlek. Fel szeretnék ülni, de még elég gyengének érzem magam. Mindenem zsibbad. - panaszkodtam, mire széles vigyor terült el az arcán.
- Rendben cica, gyere. Átölelt, és feljebb húzott. Nekidöntött az ágytámlának, és egy párnát tett a hátam mögé majd leült velem szemben. Felhúztam a lábaim, és átfogtam a kezeimmel. Így volt a legkényelmesebb, és így tuti nem csúszok szét.
- Szóval, meddig voltam kiütve, mesélj el mindent?! - kezdtem bele.
- Hát nem tudom hogy mennyit tudsz. Mire emlékszel utoljára? - kérdezett vissza.
- Arra, hogy rosszul leszek, majd szét tépett Lotta aztán elájultam. Azóta csak sötétség, és nem igazán érzékeltem semmit. Egy-két hangfoszlányt, és érzést csak. Sokról maradtam le?
- Sajnálom kicsim de nagyon sokról. - nézet rám bűnbánón. - Chris Lottát Bella vette ki, és ő látott el titeket. Gyönyörű kislányunk van. - mosolyodott el. - Majd később beszélünk róla is. Az a helyzet szívem, hogy miután Bella elvégezte a beavatkozást, adott neked morfiumot. Nem sokat, de pont eleget. Nem tudtuk hogy milyen hatással lesz rád, de így legalább nem éreztél fájdalmat. Chris a szülés után kómába estél. Nem tudtuk hogy mit csináljunk, így csak vártunk, vártunk és vártunk. Lotta is itt alszik ebben a szobában, mivel addig nem hajlandó a sajátjában amíg fel nem ébredsz. Chris, Lotta körülbelül 5 hónapos. - nézett mélyen a szemebe.
- Hogy MICSODA? - rémültem meg. - Öt hónap? Annyi ideig feküdtem itt? Csoda hogy teljesen el nem sorvadtam. - mondtam.
- Ezt is megoldottuk. Bella minden nap bejött és megtornáztatott téged egy kicsit, meg lezuhanyoztatott. Igazából én akartam, de Bella azt mondta hogy kiesnének a szemeim. - nevette el magát a végén. Most látszott rajta hogy mennyre megkönnyebbült hogy felébredtem. Istenem, mennyi mindent kellett átélnie miattam.
- Köszönöm. Majd neki is megköszönöm. Nagyon szeretlek. - másztam oda lassan hozzá, és mint egy kiscica belebújtam az erős ölelésbe.
- Én is. nem tudom hogy mihez kezdenénk nélküled. Nagyon hosszú volt ez az öt hónap. - motyogta a hajamba.
- Na és most beszélj a lányunkról! Mindent tudni akarok. Külső, belső, tulajdonságok és minden! Gyerünk Em, majd felrobbanok annyira kíváncsi vagyok rá. - lelkesedtem be, és leültem elé az ágyban törökülésben. Meglepő hogy egy kis vértől mennyire visszatért az erőm.
- Hát jó. Először is, olyan gyönyörű mint te. Nagyon hasonlít rád, viszont a sötétbarna haja egyértelműen tőlem van. - nevetett. - A mosolya, kétségtelenül az enyém, viszont a hangja teljesen olyan mint tiéd. Állandóan megszívat ezzel. Jó a humorérzéke, és nagyon ravasz lány. Tudod ő nagyon gyorsan fejlődik. Most kb. úgy néz ki, mint egy öt éves kislány. Szóval kb. másfél évesen 17-18 évesen fog kinézni már. Hosszú hullámos barna haja van, és vékony, de ugyan akkor kecses és nem bénázik. Nagyon sok mindenben vámpír és kevés emberi dolog van. Például mindenféle emberi kaját eszik, de anyagcseréje nincs. Felszívódik a kaja és kész olyan mint a vér. Csak energiát ad, de nincs semmi végtermék. Aztán sűrűbben kell vele vadászni járni, olyan 4-5 naponta. És a medve a kedvence. Tiszta apja a gyerek. - nevetett megint hangosan. - Nem alszik, legalábbis még eddig nem sikerült neki... A szeme az viszont narancssárga színű. A születése óta olyan. Élénk narancs színű. Érdekes és nagyon különleges. A bőre teljesen olyan mint a vámpíroké. Gyors, nagyon gyors. Edwardnak méltó ellenfele akadt, pedig még fél éves sincs. Erősnek még nem annyira erős, de ahogy fejlődik úgy lesz egyre erősebb. Egy macit már simán lenyom, de azért ilyenekben még segítek neki. Együtt szoktunk járni vadászni. A többiekkel is jól kijön. Jaspert és Edwardot halálra idegesíti. Csak azokat a gondolatokat és érzéseket hallják és érzik, amit Lotta enged nekik. Ez valami különleges pajzs dolog, Bellával szoktak gyakorolni, bár szerinte ez inkább fizikai lesz majd később. Csak ki kell még fejlődnie a dolognak rendesen. De nem csak ez van. Úgy egy hónapja Alice megsérült. Megégett az alkarja amikor segített Esmenek főzni. Gondolhatod mi volt. Na mindegy. Lotta erősködött hogy had nézze meg ő is, és megfogta Alice kezét. Nagyon hátborzongató volt. Amikor megfogta a kezét, Lotta behunyta a szemét, és az összefogott kezüket aranysárga fény vette körül. Alice sérülése azonnal begyógyult. Nagyon meglepett minket, de még saját magát is. Carlisle és ő sok időt töltenek együtt, és nagyon sok mindent tanulnak. Minden nap 3-4 órát. Edwarddal ugye megy az állandó verseny, amíg Jasperrel inkább sakkoznak vagy társasoznak. Egész jó stratéga a kislányunk. - vigyorodott el megint. Olyan fura ezt így hallani. Mindha éveket hagytam volna ki. - Rosalieval és Alicevel vásárolgatni szoktak, vagy éppen sminkelni. Minden nap megcsinálják a haját, és imádja ha egy nap többször is átöltözhet. Elég hiú, de azért közel sem jár Rosehoz. Esmevel is sok időt tölt, nagyon szépeket szoktak rajzolni vagy festeni. Éjszaka pedig mindig itt fekszünk melletted. Mind a ketten. Kivéve akkor persze ha vadásznia kell, mert akkor éjjel megyünk. Szereti lesni a csillagokat, ezért vadászat közben mindig megállunk egy kicsit valamelyik tisztáson. Ja és tévézni is sokat tévézünk. Ami már kiderült, hogy a zongorázáshoz teljesen béna. Edward és Rose is sokat gyakoroltak vele, de az valahogy nem megy neki. Szerintem úgy igazából nem is érdekli. - nézett rám csillogó szemekkel. - Egyébként megváltozott a szemed. - komolyodott meg hirtelen.
- Mi? Hogy hogy megváltozott? Tény, hogy jobban látok, de ennyi. - értetlenkedtem.
- Nem az, hanem a színe. Nem kék a szemed. Vagyis van benne az is. De inkább szürke mint kék. Az eddigi égszínkék helyett, most olyan szürkéskék. Nem zavar vagy ilyesmi, mert gyönyörű, csak kicsit hideg színe van. Mondjuk amikor így csillog a boldogságtól, akkor nem egészen látszik hidegnek. - magyarázott, miközben végigsimított az arcomon.
- Szürkés? Ez fura. Nem tudom hogy mi változott. A látásom jobb az biztos. De ennyi. Mikor találkozhatunk? - kérdeztem meg a legfontosabbat.
- Amint beszéltem vele. Rendben? - kérdezte, és közelebb húzott magához.
- Persze. - mondtam, majd megcsókolt. Most éreztem igazán hogy milyen nehéz volt neki nélkülem, hogy mit jelentett neki a hiányom. Egyszerűen imádom.
-Szeretlek. - súgta a nyakamba amint szétváltunk.
- Én is. Na menj beszélj vele. - küldtem ki, és lenyomtam az ágyunkról. Nevetve nyomott még egy puszit a számra, majd indult is kifelé. É meg gondoltam addig rendbe szedem magam. Kimentem a fürdőbe, és borzalmas látvány tárult elém a tükörben. Enyhén szólva is nyomott voltam. Gyorsan hajat mostam, és végre lezuhanyoztam rendesen mindenemet átdörgölve. Felvettem egy sötétkék garbót, alá egy fehér toppal, majd egy farmert, és elindultam lefelé. Lesz ami lesz. Bár a szivárványcsíkos zoknimban nem leszek éppen a megtestesült anyai komolyság, de azért remélem hogy elfogad majd olyannak amilyen vagyok.



(Emmett szemszöge)



Vegyes érzelmekkel indultam el lefelé. Nagyon jó sőt egyszerűen fenomenális érzés hogy Chris végre felébredt. Jó volt mesélni neki a lányunkról is, de a legjobb hogy végre velem, velünk van. Eszméletlenül jó elmény volt öt hónap után újra megcsókolni vagy átölelni. Mégis, félek egy kicsit. Itt van Lotta aki egy öt éves kislány bőrébe bújtatott tinédzser, és ráadásul most fog megismerkedni az anyjával is. Nagyon de nagyon remélem hogy nem szedik darabokra egymást. Közben már le is értem a konyhába, ahol Lotta éppen a csajokkal beszélgetett, és csokis pudingot evett.
- Szia. - mentem oda hozzá, és átöleltem hátulról. Azon a magas széken amin ült, így egyszerű volt. Olyan kicsi még, mégis annyira érett.
- Hé apu. Ne szoríts ennyire mert megfulladok. - könyörgött.
- Oké. Egyébként mit csináltok? - kérdeztem elterelésképp. Nem tudtam hogy kezdjek bele.
- Csak röhögtünk. - vigyorgott rám. - Mi van anyuval? Ma még nem voltam bent nála.
- Felébredt. - mondtam nagy nehezen. Meg is volt az eredménye. Esme elejtett egy tál salátát, ami azt eredményezte hogy az egész kint kötött ki a padlón, plusz az üvegtál is összetört. Alice, Bella és Rose is megdermedtek, Lotta pedig kanállal a szájában állt meg.
- Tessék? Ez most komoly? - tért végre magához. letett a kanalat, és már fordult is volna le a székről de megállítottam.
- Hallod? Most zuhanyzik. Fülelj egy kicsit. Nem kellene rá rontani a fürdőbe. - vigyorogtam. - Meséltem neki rólad, és mindenkiről. Kicsit kétségbe van esve hogy kihagyott öt hónapot, főleg úgy hogy már nem egy babát kap, hanem egy ovis korú kislányt. Lotta, kérlek gondold át. Majd ő lejön ha felkészült rá. - kértem, mire könnybe lábadt a szeme.
- Igazad van. Sajnálom. Csak már annyira meg szeretném ismerni. Erre várok már lassan 6 hónapja, mióta először meghallottam a hangját. Értsd meg te is. - nézett rám.
- Jajj tudom. Ne haragudj. Csak azt mondom, hogy egy kicsit legyél rá tekintettel. - öleltem meg újra.
- Rendben. - mondta majd hirtelen megdermedt. - Anyu jön le. Csukódott az ajtótok. Annyira izgulok apa. - ölelt meg szorosan, de végül el is tolt gyorsan. lepattant a székről, és kidobta pudingos poharat a kukába. A kanalat elöblítette, és visszaült a székre. Hallottam ahogy Edward és Jasper letámadják Christ a nappaliban, és megszorongatják. Majd hárman indulnak tovább. Na szép, ráadásul Edward cipeli a hátán. Lehet ilyet egy anyának? - elvigyorodtam a gondolatra, és mindenki a konyhaajtajába nézett. Ott már feltűnt Jazz majd mögötte Edward és hátán pedig a menyasszonyom, aki most önfeledten nevetett. A lányok, ahogy meglátták, odarohantak és megölelgették. Ednek épphogy volt ideje letenni Christ.
- Istenem. Annyira jó megint együtt. - sóhajtotta Alice nyakába Chris.
- Bizony. - mondta Bella, majd átvette Alice helyét.
- Jajj Bella! - kiáltott fel, és olyan szorosan ölelte át, hogy ha Bella ember lenne, már rég szétroppantotta volna. - Köszönöm szépen! Sohasem tudom majd eléggé megköszönni. Örök hála. - mosolygott rá.
- Nincs mit. Már megköszönted nekünk egy igazi kis csodával. - intett Lotta felé. Aki most felállt, és odasétált az anyja elé. Chris leguggolt, és szorosan magához ölelte a kislányát.
- Anya... - sírta Lotta, és Chrisnek is rendesen potyogtak a könnyei.
- Sajnálom hogy így megvárattalak. - mosolygott a lányunkra.
- Oh, semmi gond. - legyintett nevetve. - Volt társaságom. Imádok mindenkit. Majd mutatok egy csomó mindent. Annyira vártam már hogy felébredj. - bújt megint oda az anyjához.
- Én is kincsem. - tartotta szorosan Chris. Intettem a többieknek, hogy hagyjuk őket egy kicsit magukra, és mivel mindenki vette az adást kimentünk a konyhából. Van elég megbeszélni valójuk...

Van Remény - 20. fejezet

20. fejezet: Vészhelyzet



(Chris szemszöge)



Amint felébredtem, rögtön vissza is akartam aludni. Úgy éreztem, mintha egy percet sem pihentem volna. Mióta Lottával vagyok terhes, egyre fáradtabb és fáradtabb leszek.
- Szia kicsim. Hogy aludtál - hallottam meg Emmett mormogását a fülemnél.
- Nem jól. Fáradt vagyok. Nagyon. - motyogtam, majd éreztem hogy átkarol, és pocakomat simogatja.
- Chris én tudom hogy még nagyjából két heted lenne, de már Edward is hallja őt. Nem lenne egyszerűbb beszélni Carlisleval? - kérdezi, és tudom mire céloz.
- Nem Emmett. Nem akarom idő előtt, mivel így is nagyon kevés a két és fél hónap. Rendben leszek, csak még egy picit had pihenjek. - motyogtam, és vissza is aludtam. Álmomban mint már olyan sokszor, magam előtt láttam egy fiatal lányt. Magas volt, magasabb nálam, és hosszú sötétbarna haja volt. Arany színű szemei és sápadtsága miatt, kétségem sem volt afelől hogy vámpír. Már vagy tizedjére álmodtam vele. Olyan húsz év körüli volt, és zöld selyem koktélruhát viselt, ugyanolyan árnyalatú tűsarkú cipővel. Mégis, az öltözékén egy valami volt nagyon furcsa. Az éjsötét fekete köpeny... Egy Volturival álmodtam. A lány gyönyörű volt, és nagyon hasonlított rám. Olyan volt, mintha a testvérem lett volna. Mindig ugyan azt láttam egy szőke fiú kezét fogja, akinek nem láttam az arcát, csak a sötétszürke köpenyét. Végigsétálnak egy nagy folyosón, és a végén eltűnnek a sötétben. És most is, mint mindig felébredtem. Ki lehet az a lány, és ki az a fiú? Miért álmodom velük? Rengeteg a kérdés... Egy valami biztos, a jövőben biztos hogy találkozni fogunk...
- Szia. - motyogtam, mivel megéreztem egy kis kezet a vállamon. Beleszippantottam a levegőbe, és megéreztem Bella illatát.
- Hát felébredtél. Chris beszélnünk kell. - mondta komolyan. Felkönyököltem, és ránéztem.
- Miért van olyan érzésem hogy Emmett küldött? - kérdeztem, és elfojtottam egy mosolyt.
- Nem tudom, de ő éppen vadászni van Edwarddal, ezért is jöttem most hozzád. Nem ő küldött, magamtól jöttem.
- Oké, mond csak. - ültem fel óvatosan. - Au. Teljesen elzsibbadtam. - nyavalyogtam egy kicsit.
- Csodálkozol? Két napot átaludtál. - mondta felhúzott szemöldökkel.
- MI? Két nap? Jesszusom. Emmett nagyon megijedt? - akadtam ki.
- Nem. De Carlisle igen. Azért jöttem, hogy megbeszéljük a műtétet. Még a héten esedékes Chris. - mondta nagyon komolyan.
- Tessék? Carlisle ki akarja venni Lottát? De ha átaludtam két napot, akkor ma péntek van, sőt ha jól látom éjszaka. - néztem ki az ablakon. - Vagyis akkor két napon belül? - kérdeztem.
- Igen. Tudod, vasárnap estére gondoltunk, mivel így éjszaka a többiek el tudnak menni vadászni. Tudod ha Carlisle nekiáll műteni, az egész ház vérszagú lesz. Hárman maradunk itt, meg Carlisle. Akarod hogy elmondjak most mindent? - kezdte magyarázni, de közben rájött hogy még bele sem egyeztem.
- Rendben. Akkor vasárnap. - simítottam végiig a hasamon. - Mond mi lesz.
- Oké, tehát. Jazz, Alice és Esme elmennek vadászni, amíg én Emmettel lent leszek a nappaliban. Mivel Edwardnak és Carlislenak van a legjobb önkontrollja, ezért ők műtenek. Mondjuk itt az sem utolsó szempont, hogy Carlisle az orvos, és Edward kell a baba gondolatai miatt. Habár ugye mind elvégeztük az orvosit, nekik a legjobb a tűrőképességük. Jazz elaltat majd téged, mivel érzésteleníteni nem tudunk. Annyira emberi azért nem lettél. Aztán Carlisle kiveszi Lottát, és összezárják a sebed. Van kérdés? - magyarázta. Igazából annyi kérdésem van, hogy azt sem tudom hol kezdjem.
- Van. Izé, hogy fogja felnyitni a hasam? - kérdeztem, és a második kérdés pedig a bezárásra vonatkozna.
- Hát igen, ez elég... Furcsa lesz, de majd Carlisle felkarcolja a bőröd azt hiszem. - motyogta Bella. Tényleg kínos téma.
- Úgy érted hogy a fogával? - kérdeztem, mire Bella bólintott. - Jujj, nem lesz kellemes a méreg miatt, de mindegy.
- Neked már került méreg a szervezetedbe nem? - kérdezte.
- Igen, egyszer Dave ki akarta próbálni, hogy méreggel lehetek-e teljesen vámpír. A válasz, nem! Csak napokig szenvednék tőle, de semmi sem változna. Gondolom akkor bezárni is úgy akarja. De öhm, hogyan is?
- Hát izé, asszem hogy majd végignyalja a helyét. Ezt vedd úgy mintha össze varrná. Nem lesz annyira gáz Chris. Ébren sem leszel. Egyébként is ez az egyetlen esély, hogy mind a ketten jól legyetek. - ettől féltem...
- Rendben. A többiek hol vannak? - kíváncsi voltam merre lehetnek.
- Öhm, hát a srácok ugye vadászni, Alice Jasperrel valahol az erdőben, Carlisle éjszakás műszakban van, Esme pedig holnap akar menni az árvaházba, ezért gondolom vásárol a gyerekeknek.
-Értem. Akkor csak ketten vagyunk?
- Aha, és Lotta. - mosolygott rám, majd teljesen bezsongott. - Jajj, már annyira várom hogy babázhassak. És Roseék is. Gondolj bele milyen szuper ez nekünk. - lelkendezett.
- Igen gondolom. Bella? Kimennél egy kicsit? Szeretnék egyedül lenni ha nem túl nagy baj. - kértem meg rá.
- Nem persze. A konyhába leszek, sikíts ha van valami. - mosolygott, majd hangtalanul kilépett a szobából. Egyáltalán nem vágytam most társaságra, és Loretta is mocorgott, ami lássuk be nem túl kellemes egy majdnem teljesen vámpír kicsinél... Hirtelen éles fájdalmat éreztem a jobb bordáimnál, majd ugyan ott bal oldalon is. De ez még semmi sem volt ahhoz képest ami ezután jött. Lotta olyan jól célzott, hogy az egész testem görcsbe rándult. Hangosan felsikítottam, de épp csak hang jött ki a torkomon, máris fulladoztam a vértöl ami feltört belőlem. Nem tudtam mit csináljak, úgy éreztem széttép a fájdalom. Tudtam valahogy jeleznem kell Bellának, így levertem a kristályvázát az éjjeliszekrényemről. A következő pillanatban, pedig már csak azt éreztem hogy a fájdalom megszűnik, és én zuhanok. Zuhanok bele az örvénylő fekete sötétségbe.



(Bella szemszöge)



Alig hogy kijöttem Christől, két perc múlva egy sikkantást hallottam tőle. Nem gondoltam volna, hogy tényleg sikítani fog ha kell neki valami. Lassan elindultam felfelé, de amikor a lépcső aljához értem, már éreztem a vérszagot is. Hihetetlen gyorsasággal tettem meg az utat hozzá, és amint beléptem szörnyű látvány tárult a szemem elé. Chris egész felsőjét és arcát vér borította, és az ágyon feküdt, görcsbe rándult testtel. Azonnal a fürdőbe szaladtam, és megengedtem a zuhanyt. Tudtam mit kell csinálnom, Carlisle elmondta. Bevizeztem két törülközőt, és visszarohantam hozzá. Szabályosan letéptem a felsőjét, és azonnal felkarcoltam a hasa alját. Belső vérzése is lehetett, mert ahogy ejtettem a vágást, úgy folyt ki még több vér, ami eltér a normálistól. Miután felnyitottam, megláttam mi a baj. Lotta nyaka körül szorosan ott volt a köldökzsinór, valószínűleg emiatt pánikolt be a kislány. Azonnal kivettem, és levágtam róla. Fájdalmasan felköhögött, majd sírni kezdett. Gyorsan beletekertem őt a vizes törülközőbe, és Chrishez fordultam. A másik törülközővel felitattam a vért, majd elláttam. Amikor már mindent rendbe találtam végignyaltam a sebet. A szemem láttára forrt össze, egy másodperc alatt. Felkaptam Christ, és bevittem a zuhany alá. Levetkőztettem, és gyorsan lemostam róla a vért. Úgy ahogy volt, vizesen és meztelenül felvittem hozzánk, majd az ágyunkba fektettem, és betakartam. Azonnal rohantam Lottáért, aki időközben megnyugodott, és nagy narancssárga szemekkel nézett rám. Gyönyörű kislány lett. Rámosolyogtam, mire visszamosolygott. Mosolygott! Alig tíz percesen. Felkaptam és őt is bevittem a fürdőbe. Megtisztogattam, és adtam rá egy kis rózsaszín rugdalózót. Nagyon szomjas lehetett, mert megpróbálta megharapni a karomat, de nem igazán járt sikerrel. Jót nevettem rajta, majd áttettem a jobb karomba, amíg ő a nyakamba csimpaszkodott. Finoman tartottam, miközben serényen takarítottam. Elővettem egy zsákot, és beletettem a véres holmikat. Mindent, az ágyneműt a ruhákat a törcsiket. Majd bezártam a zsák száját, és a matraccal együtt kidobtam a hátsóudvarra. Tudtam hogy Esme nem fog haragudni ha lesz egy kis folt az udvar közepén, ezért meggyújtottam. Visszamentünk a házba, és előszedtem a fertőtlenítőszereket. Előszőr Emmették fürdőjét raktuk rendbe, majd A parkettát mostuk fel a szobában. A biztonság kedvéért elővettem az egyik parfümömet is, és az egész lakást bejártuk Lottával, miközben kifújkáltam az egészet. Miután elpakoltunk, rácsipogtam Carlislere. Lotta már kezdett nyűgös lenni, ezért felmentünk a "rendelő" szerű szobába, majd kivettem neki két zacskó donorvért. Tudom elég bizarr, de beletöltöttem neki két nagyméretű cumisüvegbe. Mohón elpusztította mind a két üveggel, és csillogó szemekkel lesett rám. Felmentünk Chrishez, és leültünk az ágy szélére. Már egész jó színben volt, amellett meg is száradt. Ágyneműt cseréltem neki, majd ráadtam egy készlet tiszta fehérneműt plusz egy sortot és egy nagy pólót. Visszafektettem oda az Edwarddal közös szobánkba, és leültünk az ágya szélére. Lotta gyönyörű kislány lett. Komolyan mondom, még a vámpírok között is a legszebb. Hallottam ahogy dobog a szíve, igaz elég lassan, néha kihagyásokkal de dobogott. Ami viszont nagyon fura volt, hogy nekem langyosnak hatott a bőre. Sokkal melegebb lehet mint a miénk. Igaz, még csak két órás, de a haja gyönyörű volt. Olyan mint az apjáé. A válláig ért, göndör sötétbarna. A hajában lévő kis csigákat piszkáltam, és simogattam a hasát, miközben ő megigézve nézte az anyját. Narancssárga szemei szomorúan és aggódóan csillogtak. Annyi biztos volt, hogy ő egy kis csoda. Még alig pár órája jött a világra, de olyan érett és mély érzelmei vannak, hogy Jasper teljesen el lesz ragadtatva. Elmélázva néztem a kis unokahúgom, amikor a bejárati és a terasz ajtó egyszerre csattant. A többiek...
- Bella!? Hol vagytok? - kiabált Carlisle.
- Itt fent. Az én szobámban. - szóltam vissza félhangosan. Tudtam hogy úgyis meghallják.
- Na kicsi Lotta most meg ismerheted a családot. Jönnek a nagypapiék. - mondtam a kis csöppségnek, mire az ajtó felé kapta a fejét. Én is odanéztem, és Esmen kívül mindenki ott állt megkövülve. Carlisle és Emmett legelöl.
- De gyönyörű. - suttogta a boldog apuka. Lotta azonnal ficánkolni kezdett ahogy meghallotta Em hangját. Felé nyújtózkodott, mire Emmett végre elindult. Óvatosan átadtam neki, és úgy láttam nem tud betelni a látvánnyal. Szélesen vigyorogva néztem őket, és egy könnycsepp csordult le az arcomon. Annyira megijedtem, hogy hangsebességgel töröltem le. A vámpírok nem sírnak! De annyira szép volt a jelenet... Láttam mindenkin hogy a sírással küszködnek, és végtelenül kíváncsiak. Ezért halkan megszólaltam.
- Gyertek menjünk a nappaliba. Elmesélek mindent. Chrisnek adtam morfiumot mielőtt bezártam a sebét úgyhogy nem érez semmit, és még sokáig pihenni fog. - mondtam, majd mindenki bólintott és elindultunk le. Emmett még odament Chrishez és lágy csókot nyomott az ajkaira, majd végigsimított az arcán. Megvártam, és megfogtam a kezét és egy szó nélkül mentünk le. Lent már mindenki ült, és maga elé bámult. Egyedül Carlislenak volt elég lélekjelenléte.
- Igazából nem tudom mit mondjak. Gyönyörű és különleges a kis unokám. Bella, minden elismerésem a gyors kapcsolásért, és kérlek mondj el mindent. - mondta halkan apa.
- Oké. De most már nyugodjatok meg. - vigyorogtam. - Chris jól van, habár elég rosszul nézett ki. Szóval felébredt, és kérdezősködött felőletek, na meg mondtam neki hogy két napja beájult már. Aztán beszélgettünk, és végül megkért hogy hagyjam magára picit. Mondom oké, de sikítson ha kell valami. Alig értem le a konyhába, máris sikított. Azt hittem először hogy csak viccel, de amint a lépcsőhöz értem, már az egész lakásban terjengett a vérszag. Azonnal felrohantam, és Chris ott feküdt ájultan az ágyon, persze csurgott a szájából a vér. A hasa is teljesen lila volt, ezért gyorsan elvégeztem a beavatkozást. Mindent úgy csináltam ahogy mondtad, és kontrolláltam magam. Lotta nyakára volt tekeredve a köldökzsinór, és valószínűleg fulladozott. Gyorsan kivettem, és becsavartam egy törölközőbe úgy ahogy mondtad. Elláttam Christ, és lenyaltam a sebét. Semmi gond nem volt. Megfürdettem mindkettőjüket, majd átöltöztettem őket. De istenem, az a mosoly, amit kaptam tőle... mármint a picitől. Szívmelengető volt. Adtam neki donorvért, két zacskóval le is nyomott. Megharapni is megpróbált, csak nem jött neki össze. Egyébként is, mondtam neki hogy engem hiába harapna meg, attól hogy jó illatom van még egyáltalán nem lennék fincsi. Mosolygott és utána nem is próbálkozott. Majd a karomba vettem, és együtt elégettük a véres cuccokat, és takarítottunk is. - magyaráztam nekik, és szinte tátott szájjal hallgattak.
- Köszönöm Bella. - jött oda Emmett, miközben Lottát már továbbadta Jaspernek és Alicenek. Megölelt, majd egy puszit nyomott a homlokomra.
- Nincs mit bátyus. Ő egy tündérke. - néztem a kislányra, aki most éppen Jasper egyik sebhelyét fogdosta, ami az állán volt. Mindenki mosolygott rajta amiért ilyen kis eleven.
- Látjátok a szemét? - kérdeztem, mire mindenki felém fordult Lottával együtt.
- Nem semmi baj nincs a szemeddel. - nézett Edward a kicsire, mire az érdeklődő arckifejezése egy vidám mosolygósba ment át. Mindenki megütközve nézett Edwardra.
- Most mi van? Ő kérdezte. Annyira fura. Csak azokat a gondolatokat hallom amiket hozzám intéz... - mondta Edward.
- Ő különleges. Viszont olyan élénk az íriszínék a színe mint egy érett narancs. - válaszoltam.
- Igen, ez valóban különös. Majd meglátjuk hogy alakul. Viszont Emmett... le sem tagadhatnád. A haja és a mosolya ugyan olyan mint a tiéd, és olyan gyönyörű mint Chris. - nézett Lotta felé fogadott apám.
- Igen. Olyan gyönyörű. Én még most is alig jutok szóhoz. Az én kislányom... Imádom őt. Már most, pedig még alig ismerjük egymást. Carlisle megtennéd hogy megvizsgálod? Szeretnék tudni mindent róla. - mondta Emmett, miközben kislányát figyelte Rose öléből.
- persze. Menjetek a konyhába, és a pultnál megvizsgálom, az elég magas lesz... - mondta Carlisle, majd felszaladt néhány orvosi cuccért.
- rendben. - mondta Rose, majd felálltak és mindenki ment utánuk a konyhába. Edward odajött hozzám, majd a derekamnál fogva húzott ki.
- Ügyes voltál szerelmem. - súgta a fülembe, majd belecsókolt a nyakamba. Mire beértünk a konyhába, már mögöttünk jött Carlisle is, egy nagy táskával. gondolom abba dobálta bele a cuccokat hogy ne kelljen többször fordulni... Kitett egy mérleget, egy centit, és persze még egy halomnyi orvosi felszerelést.
- na jól van. Rose rakd ide. - mondta Carlisle, majd leterített néhány vastag kis takarót hogy puhán feküdjön amíg vizsgálja. Persze Rose lefektette és Lotta most is meglepetést okozott nekünk. Magától felült. Mire Edward hangosan nevetni kezdett. Mindenki kérdőn tekintett rá.
- Se-he-mmi. - próbált lehiggadni. - Emmett vagány kiscsaj lesz belőle, vigyázzatok majd vele. Egyébként nem gondolt semmi vicceset, csak tett egy megjegyzést, és váratlanul ért. - vigyorgott még mindig.
- Milyen megjegyzést? - kérdezte Em mosolyogva.
- Azt mondta, idézem: " Ezt kapjátok ki." és utána felült. - nevetett. Majd mindenki csatlakozott hozzá, amíg Carlisle a hőmérsékletét mérte. Nagyjából két-három perc múlva kivette a lázmérőt.
- Hmm... 29,4. Érdekes... Egy emberhez képest nagyon alacsony, de egy vámpírhoz képest nagyon magas. Hihetetlen. Azt gondolom ti is halljátok hogy dobog a szíve, még ha nagyon lassan is. Persze a bőre viszont olyan mint a márvány. Kőkemény.... - magyarázott Carlisle, míg rátette a mérlegre.
- Nos, csoda hogy Chris még elbírta. Lássuk be, hogy Lotta egy túlfejlődött újszülött baba. Most 5890 g, azaz majdnem hat kiló. Kétszer annyi mint egy rendes kisbaba ilyenkor.
- A haja is nőtt. - szóltam közbe.
- Tessék? - kérdezett vissza Carlisle.
- Mondom nőtt a haja is... Legalább is az elmúlt 3-4 órában mióta világra jött. De csak pár millimétert. Carlisle, nagyon de nagyon gyorsan fejlődik. Ha napokon belül nem ébred fel Chris, akkor el sem fogja hinni hogy Lotta a lánya, mert már egyáltalán nem lesz baba szerű. - magyaráztam.
- Igen, igen. Azon sem lepődnék meg, ha még a hétvégén kimondaná az első szavát. - motyogta Carlisle.
- Hát Emmett, minden rendben vele, már amennyire normálisnak nevezhetőek a körülmények. Nem lesz baj vele. Adjunk neki még egy zacskó vért, és majd meglátjuk. - sóhajtott fel Carlisle, miután odalépett új kis családtagunkhoz.
- Lotta kicsikém... - kezdett bele Carlisle, és gyengéden végigsimított a hátán. - Majd szólj Edwardnak ha éhes vagy. Rendben? - mosolygott rá a kicsire.
- Már szólt is. Azt mondja megint úgy kéri mint az előbb. - ráncolta Edward a szemöldökét. - Bella hogy adtál neki? - kérdezett rá Ed nálam.
- Na mit gondoltok? Hát cumisüvegbe. Nem mindegy hogy vér vagy épp tej van benne? - vigyorogtam az enyhén szólva is bizarr helyzeten. Habár velünk kapcsolatban mi nem bizarr?
- Rendben akkor hozok le neki. - mondta Rose, majd már fel is szaladt egy zacskóért. Közben Esme is betoppant, és nem győzött csodálkozni, és szeretgetni a kicsit. Em felment Chrishez, Jasper pedig lefoglalta Lottát. Az ölébe ültette szemben magával, és sorban beszélt mindenkiről neki. A képességekről, a tulajdonságokról, és mindenről ami az anyukájához kapcsolódik. Edward pedig visszajelzett. Fura volt, ugyan akkor csodálatos is.





Sziasztok!
Ne utáljatok nagyon a sok csúszás miatt, itt van a várva várt ("érkezés") friss. Sokat szenvedtem vele, remélem tetszett. Frissíteni ezentúl csak kétnaponta fogok, de remélem így is megteszi majd.
Puszillak titeket! <3
Heidi (Detti)