Lehetetlen - 1. fejezet

Korhatár: 12-16 változó.

Figyelmeztetések: Durva nyelvezet, Szereplő halála, Kínzás, Gyilkosság, Erotikus tartalom

Páros: Edward/Bella, Jacob/Bella, + véfarkasok és a bevésődéseik.

Tartalom: Mi van, ha Edward ugyanúgy elhagyja Bellát, a tizennyolcadik születésnapja után? Mi van, ha Bella viszont új szörnyetegeket talál Forks környékén, és mi történik, ha ő is közéjük fog tartozni? Olvassátok el! ;)

Puszi, Lana és Liza(aki ötletel és átnézi)

----***----

1. fejezet: Kezdetek

Már fél év eltelt, mióta elmentek. Igyekeztem nem rájuk gondolni, de a mellkasomban tátogó űrt nem tudtam mindig figyelmen kívül hagyni. Szerencsére Jacob és a falka elterelte a figyelmem. Jacob... a barátom. Két hete, hogy együtt vagyunk. Nem vagyok belé szerelmes, de szeretem és talán idővel teljesen át tudom adni magam ennek az érzésnek. Az is biztos, hogy megváltoztam. Talán főleg Paul hatása lehet. Magamban felnevettem ezen. Amilyen utálatos volt eleinte, annyira jó haverok lettünk. Mindig viccelt, célozgatott és kötözködött. Valahogy vissza kellett vágnom, így egyre inkább beszólogattam én is. A végeredmény pedig egy igencsak felvágott nyelvű Bella Swan lett. Charlie örült, hogy abbahagytam azt az elmebeteg depressziót amit a Cullenek eltűnése váltott ki belőlem. Fájt, és mindig is fájni fog, de legalább már túlléptem rajta. Ők örökké élnek, és még ha Edward szeretett is volna, akkor sem maradhattam volna emberként mellettük. Rosszabb lett volna, ha negyven éves koromban tűnnek el. Rá kellett döbbennem, ez így van jól.

- Bells? - hallottam meg Charlie hangját. Azonnal lementem a nappaliba, és egy puszit nyomtam apám arcára. Ezt a gesztust régen nem láthatta tőlem, azonban mióta el kellett viselnie azt a szörnyűséges pár hónapot, amit itthon sikítozva és magamba zárkózva töltöttem el, minden nap járt neki egy puszi. Ő örömmel vette, és cserébe hálásan megölelt.

- Mi volt ma a suliban? - kérdezte, én pedig csak vállat vontam. Semmi érdekes. Leraktam elé egy tál gőzölgő levest, majd beültem a kanapéra tévét nézni. Fél óra múlva ő is csatlakozott hozzám, és együtt néztük a meccset. Apa közben elszunyókált, én pedig kimentem egy aszpirinért, mert szörnyen hasogatott a fejem és rázott a hideg. Már megint beteg vagyok... Az elmúlt két hónapban négyszer volt nagyon magas lázam, és szörnyű fejfájásom. A kórházban meg is vizsgáltak, de semmi rendelleneset nem találtak. Egészséges vagyok mint a makk. De akkor miért...? A nappaliba visszaérve egy plédet terítettem apára, majd lehalkítottam a tévét. Felvánszorogtam a szobámba, és bedőltem az ágyba. Nagyon reszkettem és rosszul voltam. Minden csontom fájt, és az előző négy "betegség" ehhez képest semmi volt. A mobilom után kutattam, amit meg is találtam, és már tárcsáztam is.

- Kicsim? - hallottam meg Jacob hangját a vonal túlsó felén.

- Jake, én... Kérlek, ide tudnál jönni? Valami nincs rendben velem... - nyöszörögtem, ő pedig megszakította a vonalat. Tudtam hogy jön, és nem fecsérli az időt még olyan dolgokra, mint egy elköszönés. Ezt is szerettem benne. Nincs felesleges aggódás, féltés. Nem kezel úgy mint egy törékeny virágszálat, és ez nagyon jól esett. Alig telt el öt perc, máris megérkezett, persze az ablakon át. Félmeztelen volt, és csak egy alsót viselt. Imádtam, hogy majdnem mindig meztelen. Sokszor hülyítettük is egymást ezzel.

- Bella? - suttogta, én pedig a kezéért nyúltam. Ám a várt forróság elmaradt, és egyforma meleg volt. Ami nagyon nem jelent jót, tekintve, hogy 42-45 fok a testhőmérséklete. Hogy lehetek még életben?

- Úr isten! Gyere, azonnal elviszlek apához! - mondta, majd felemelt és kiosont velem a házból. Nem nagyon voltam magamnál, és el is ájulhattam egy időre, mert már csak arra ébredtem fel, hogy a fiúk beszélgetnek körülöttem elég hangosan.

- De ez lehetetlen Billy! - mondta egy mély hang. Sam, ismertem rá a hangjára. Nagyon rosszul voltam, de kinyitottam a szemem.

- Mi olyan lehetetlen? - suttogtam, de persze mindenki hallotta. Körülnéztem, és az egész falka ott volt. Seth és Leah is, akik csak nemrég változtak át.

- Farkaslázad va... AÚ! Hé! - kezdte Paul, de valaki kupán vágta. MI? Farkasláz? De hát... nem, az NEM lehet! Nem is vagyok indián, főleg nem Quileute!

- Mi? Mintha azt mondtad volna, ho... - kezdtem nem kicsit kétségbeesve, amikor annyira erősen kezdtem remegni, hogy lezuhantam a padlóra. Mindenem remegni kezdett, és az egész testem hullámzott. Mi történik velem? Úgy éreztem, mintha minden csontom megolvadt volna, és ezer apró darabra szakadnék szét. Aztán hatalmas csattanást hallottam, és rájöttem, az az én bőröm volt ruháim szakadása közben. Ordítottam a fájdalomtól, majd egyszer csak a földön térdeltem. Térdeltem? Lenéztem a padlóra, és ott megláttam két hatalmas gesztenyebarna mancsot. Felakartam sikítani, de hangom vonyításként hallatszott. Ránéztem a testemre és kezdtem biztos lenni abban, hogy megtörtént velem a lehetetlen. Felnéztem, és úgy meglepődtem, hogy el akartam hátrálni. Ha kihúztam magam, négy lábon olyan magas voltam, hogy felértem Seth mellkasáig. Nyolc döbbent szempár meredt rám, én pedig ahogy megéreztem a bejárati ajtó felől érkező friss levegőt, eliramodtam. Nem tudtam hová, csak azt tudtam, hogy innen el kell mennem. Minél messzebbre ha lehet. A ház háta mögötti réten átrohanva beszáguldottam az erdőbe. Mélyet szippantottam, és közben csendesen nyöszörögtem. Ez nem lehet! Nem történhet meg! Meddig imádkoztam, hogy bárcsak én is valami különleges lény lennék, de aztán mindig rá kellett döbbennem, nem vagyok az, így nem is kellek az én legnagyobb szörnyemnek, Edwardnak. Most pedig a halálos ellensége lettem. Sírtam, zokogtam, míg végül összerogytam a réten. Azon a téren, a mi rétünkön. Már messziről hallottam a farkascsaholást, de már az sem érdekelt. Csak ültem ott, és lógattam a fejem. Felismerhetetlen hangok törtek fel a torkomból. Talán ilyen, ha egy farkas sír.
Ekkor viszont valami megbökte a fejem. Felnéztem, és Jacob magasodott fölém. Rozsdabarna bundája gyönyörűen ragyogott a holdsarló fényében. Megnyaltam az orrát. Talán ösztönösen, nem tudom, mire farkasmódjára felnevetett. Ami viszont kiakasztott, hogy nem hallottam semmit sem a fejemben. Hallanom kellene a gondolataikat! Ezt az egyet már tényleg nem vehetik el! Koncentrálni kezdtem, és akkor megéreztem. Először csak érzéseket, benyomásokat. Felháborodás, kétkedés, döbbenet, csodálkozás, majd öröm, és lelkesedés. Nem az én érzéseim voltak, ezt tudtam. Aztán már néhány gondolatfoszlányt is meghallottam.

- Láttátok? - lelkesedett egy hang, amiben Sethre ismertem rá.

- De hisz nem is folyik törzsi vér az ereiben! - tiltakozott most Leah.

- Billy tud valamit, majd tőle megkérdezzük! - közölte Sam, én pedig önkéntelenül is egy gondolatfoszlányt indítottam el.

- Mit tud Billy? - kérdeztem, mire a ricsaj hatalmas lett.

- Szevasz kislány! - ordított Paul, Embry és Quil gondolatban.

- Bella? Apám... Jól vagy? - aggódott Jacob.

- Azt hiszem. Jake? Ez meg, hogy lehetséges? - kérdeztem, mikor kilépett a fák közöl további hét farkas.

- Mindent megbeszélünk Bella, de előtte haza kell mennünk a rezervátumba, és vissza kell változnod! - mondta helyette Sam, nekem meg felállt a szőr a hátamon.

- Ez az alfa hangja amiről beszéltetek? Ez tényleg tök hátborzongató Paul! - mosolyodtam el.

Többen felnevettek, míg Sam is elvigyorodott farkas módjára. Kicsit összeszedtem magam, és felálltam. Ahogy néztem, egy magas voltam Leah-val.
Mélyet szippantottam a levegőből, és most észrevettem azt is, amit eddig nem. Érzékeltem mindent magam körül. Hangokat, szagokat, mindent! Tudtam, hogy keletre, innen úgy kb. nyolc mérföldnyire esik az eső, tudtam, hogy nem messze két szarvasbika legelészik, hallottam a patak zúgását. Hihetetlen volt. És a szagok! A vadak szaga nem bizonyult büdösnek, inkább valamiféle táplálékként gondolt rá egy részem. A mancsaimmal kicsit játszottam a porhanyós földdel a lábam alatt. Éreztem az erőt magamban, és valamiféle új önbizalmat. Minden félelmem leszámítva nagyszerűen voltam. Ez eddig fel sem tűnt. A szőröm dús volt és gesztenyebarna színben játszott. Pont mint a hajam.

- Kezded érteni a dolog jó oldalát is. Remek, akkor most mehetünk Billyhez! - hallottam meg Samet, és mind futásnak eredtünk. Hihetetlen volt, ahogy együtt mozgott a falka. Pontos, precíz, és gyors. Már kezdtem megérteni, hogyan is ölhetnek vámpírokat. Annyira gyorsak voltunk, hogy egy sportautót simán lefutottunk volna, ami eléggé megdöbbentett. Úgy egy perc alatt értünk vissza Jacobék házához, majd Leah hozott nekem egy óriási pólót a garázsba, és hosszú, kínkeserves percek alatt próbáltam visszaváltozni, ami végül sikerült. Kaptam egy bugyit is, ami viszonylag megnyugtatott, majd bementünk a házba. A lány morcos volt, és egy szót sem szólt, habár láttam, hogy szeretne mondani valamit.

- Bella ülj le kérlek! - hívott Billy a kanapéhoz. A szétszakadt ruháim is ott voltak egy rakáson rajta, ami engem cseppet sem érdekelt.

- Hogyan lehetséges ez? - kérdeztem, ő pedig elmosolyodott.

- Jacob és Sam dédnagyapjával volt még két farkas is. Ateara és Clearwater. Te talán nem tudod, de Charlie, Margaret Clearwater dédunokája. Margaret annak a farkasnak volt a féltestvére. Természetesen már annyira kevés az indián vér Charlie vérében, hogy nem mutatkoznak meg rajta a rézbőrű vonások, de a vérében kétség kívül megmaradt a gén. Már csak azt nem értem, miért pont most? - tájékoztatott minket, mire Seth felnevetett.

- Van még egy nővérem! - csapott a levegőbe, mi meg csak vigyorogtunk rajta. Leah vonásai is egészen kisimultak.

- Még több vámpír fog jönni - mondtam, mire megint nagy lett a csend.

- Bellának igaza van. A vörös készül valamire, és nem véletlen ez a sok átalakulás. Quil másfél, míg Seth egy hónappal ezelőtt. Leah három hete, és ma Bella. Valami nagy és borzalmas készülődik - mondta Sam elgondolkozva. Jake közbe leült mellém, és magához húzott.

- Már nem is sütsz úgy mint egy radiátor - jegyeztem meg mosolyogva, mire felnevettünk.

- Ez az én formám! De legalább már te sem tudsz megfázni, és mehetünk sziklát ugrani! - vigyorgott rám. Általános jókedv uralkodott a szobában, de mivel lassan éjfél volt, kezdtem elálmosodni. Nem, ez inkább olyan ólmos fáradság volt. Felálltam, és bejelentettem, hogy megyek.

- Rendben. Bella, minimum egy hétig nincs iskola, addig lejársz ide minden reggel és megtanítalak a dolgokra. Szükségünk van rád a falkában, főleg most. Heti kétszer járőrözni fogsz, és majd Paul megy veled. Charlie-val mit akarsz tenni? - kérdezte Sam.

- Tudnia kell! - mondtam gondolkodás nélkül, és már remegett is a kezem. Jake elkapta, és magához ölelt. Szép lassan lenyugodtam.

- Miért? - tette fel az ésszerű kérdést Embry. Az ő szülei sem tudják...

- Pont ezért. Tapasztalatlan vagyok, minden kis apróság feldühít, megrémít. Tudnia kell, hogy vigyázhasson velem - indokoltam meg kérésem, mire Sam bólintott.

- Rendben! Jó éjt! - mondta, majd mindenki hazavánszorgott. Engem Paul és Jake kísért haza, majd beosontam a házba. Charlie még mindig a nappaliban volt, így felkeltettem, és feltámogattam a szobájába. Szinte én vittem őt, és egyáltalán meg sem éreztem a súlyát. Furcsa, de nagyon jó érzés volt. Miután lerendeztem apámat azonnal bedőltem az ágyamba, és már el is nyomott az álom.

***

Reggel kialudtan, de korán ébredtem. Úgy hat óra lehetett. Hallottam a szomszéd szobából kiszűrődő motoszkálást, így tudtam, apa már öltözik. Felpattantam, és a tükör elé álltam. A látvány nem kicsit döbbentett meg. Ami a legfeltűnőbb volt, az az, hogy majdnem tíz centit nőttem. Közel voltam a 180 cm-hez, és ez nagyon durva volt. A testemen vékony, de erős és nőies izmok feszültek. Úgy néztem ki, mint valami bombázó, esküszöm! A bőröm már feleannyira sem tűnt vékonynak és sápadtnak mint még pl. tegnap. Emberi színem volt és fénylő, egészséges bőröm. A szemeim alatti karikák is eltűntek, és olvadt csokiként kavargott tekintetem. A hajam csillogott, és fényes, erős szálú volt. Nem állt kuszán, formátlanul, ahogy szokott. Teljesen meztelenre vetkőztem, és megcsodálhattam a tökéletes hasam és combjaim is. Te jó ég! Leah bombanő volt, és én messze elmaradtam mögötte, de a változás akkor is letaglózó volt. Viszont melegem volt. Iszonyatosan. Gyorsan elmentem tusolni, és végre egyszer élveztem a hideg vizet a bőrömön. Hajat mostam, majd hagytam, hogy szép hullámosra száradjon meg. A ruháim között kutattam, amikor találtam egy nagyon rövid farmergatyát, amiből az egész combom kivillant. Még Alicetől kaptam nyáron, de sohasem vettem fel. Most eljött az ideje. Már úgyis tavasz van. Így március közepén igazán megengedhető, hogy így mászkáljak, senkinek sem fog feltűnni. Felülre egy zöld rövid ujjú felsőt vettem, aminek az elején egy fehér mókus volt. Kényelmes volt, emellett régi, szóval ha széttépem, akkor nem nagyon fog megrázni a dolog. Felhúztam a kék tornacipőm és már száguldottam is le. Apa álmosan iszogatta a kávéját a konyhában. Nagy levegőt vettem, és leültem elé az asztalhoz.

- Jó reggelt Bells! - köszönt mosolyogva, én pedig majdnem elfelejtettem a puszit. Kedvesen nézett rám, én pedig megköszörültem a torkom.

- Neked is. Mutatni szeretnék neked valami megrázót, ezért légyszíves ne menj ma dolgozni. Tartsunk egy apja-lánya napot. Oké? - próbáltam kevésbé sokkolóan felvetni a dolgot. Komoran nézett rám.

- Köze van ehhez az új külsőhöz? - mutatott végig rajtam, és én pedig lassan bólintottam. Felsóhajtott, majd a telefonhoz lépett, és beszólt, hogy ma nem megy dolgozni. Örömömben felugrottam, majd elkaptam a kezét és elkezdtem kihúzni a házból.

- Héh, Bells! Nyugi! Milyen erős vagy kislányom! - nézett rám, mire én rögtön elengedtem a kezét.

- Bocsi apu! Na menjünk! - mondtam, majd beültem a Chevybe. Ő is beszállt mellém, bár eléggé vonakodva. Én izgatottan indítottam, és meglepődtem, mennyire magabiztosan, sőt még kicsit unottan is vezettem. Charlie is furcsán nézett rám.

- Ötven a legtöbb? - kérdezte, én pedig bólintottam. Aztán támadt egy ötletem.

- De úgyis venni akarok másikat, szóval ez megmarad tartalékba. Anyu rengeteg pénzt halmozott fel a számlámra az évek alatt, és én is rakok hozzá folyamatosan, mióta Mrs. Newton boltjában dolgozom.... - közöltem, ő meg csak hümmögött, majd rábólintott.

- Rendben, de csak óvatosan vezess! Ne hajts gyorsan, mert nem szeretném lecsukni a saját lányom - vigyorodott el a végére, én pedig felnevettem. Annyira... felszabadult lettem. Olyan erősnek éreztem magam... sohasem voltam még ilyen jól. Apa kérdezgetett a srácokról, és annyit elárultam, hogy ehhez nekik is közük van. Kicsit összeráncolta a szemöldökét, de nem mutatott más rosszalló jelet. Nem is nagyon értettem. Ő mindig is gyakorlatias volt, realista. Nem szerette a titkokat, és a furcsaságokat, most mégis nagyon toleráns volt, habár elég ideges. A feszültséget érezni lehetett a levegőben. Ösztönösen Emilyhez mentem, és Charlie meglepődve nézett a házra. Én csak bátorítóan mosolyogtam rá, majd behúztam az ajtón.

- Bells, biztos jól vagy? Olyan forró a kezed! - aggodalmaskodott, de én csak mosolyogva bólintottam. Több mint jól vagyok.
Odabent egy egész tömeg fogadott. A srácok az asztalnál reggeliztek, míg Harry, Billy, Sue, Sam és Emily pedig a díványon beszélgettek. Amikor a fiúk megláttak minket lelkesen üdvözöltek, én meg be lettem szorítva az asztalhoz.

- Éhes vagy már? - vigyorgott rám Quil. Felnevettem, de úgy, amit valószínűleg még sohasem láttak tőlem. Boldoggá tett, hogy tartozhatok végre valahova.

- Mint a farkas - közöltem, aztán dőltünk a nevetéstől. Apáék felé néztem, aki szinte olyan boldogsággal nézte vonásaim, hogy majdnem elsírtam magam. Hangosan beszélgetve és nevetgélve kajáltunk, és öt pirítóst tüntettem el. Öt óriás méretű lekváros pirítóst. Aztán ezt megdobtam fél liter tejjel. Kicsit kiakasztott, hogy így is csak épphogy nem éreztem magam éhesnek. Mindig piszkáltam őket a sok zabálás miatt, de kezdem átérezni a helyzetet.

- Valamiről beszélni szerettél volna velem - mondta apa, én pedig elgondolkozva bólintottam.

- Amit elmondunk neked apa, az a mi titkunk kell hogy maradjon örökre. Te is észrevehetted a furcsaságokat a fiúk körül, Leah körül, és körülöttem - kezdtem bele, ő pedig leült Harry mellé. Billy is mellettük volt, csak ő a székében. Mély levegőt vettem és folytattam. - Tudsz róla, hogy a Quileute indiánok ősei farkasokká tudtak változni? - kérdeztem ő pedig újra bólintott.

- Igen. A mi családunknak is voltak indián tagjai. Harry a rokonom arról tudok. De ez csak egy legenda Bells. Egy mese - mondta értetlenkedve. Nagyot fújtam, majd letérdeltem elé. Kezeimet a térdére raktam, ő pedig az enyémre az övéit.

- Nem mese apa. Minden igaz. Tényleg képesek voltak farkasokká változni. Azóta is megteszik ezt a leszármazottaik, hogyha veszély fenyegeti a rezervátumot, vagy az embereket. A legutolsó farkasok előttünk Billy és Harry dédnagyapjaik voltak - mondtam ki, mire ő erősen megszorította a kezem és elsápadt. Percekig nem szólt senki egy szót sem, majd felpillantott ránk. Végignézett a fiúkon, majd Leahn és rajtam.

- Azok az óriási farkasok, akik embereket öltek, ti voltatok? - kérdezte, és hangja remegett a sokktól és idegességtől. Keserűen elmosolyodtam.

- Apa mi védelmezők vagyunk, nem gyilkosok. A vámpírok ölik meg az embereket. Mi pedig őket. Kezdjük az elején - sóhajtottam, amikor láttam, hogy elsápad a vámpír szóra. Halványan bólintott. - Vámpírok léteznek, és két fajtájuk van. Azok akik emberek vérét isszák, és azok akik állatokból táplálkoznak. Réges-régen a rezervátum farkasai szerződést kötöttek egy vámpírcsaláddal, akik állatok vérét itták. A család tagjai megígérték, hogy nem lépnek a törzs földjére, és cserébe az indiánok sem árulják el kilétüket. Sok év után ez a család újra visszaköltözött ide, és akkor már Sam farkas volt. Ő meghosszabbította velük a szerződést. Aztán rá egy évre ideköltöztem én is. Megismerkedtem ezzel a családdal, és beleszerettem Edwardba - suttogtam a végét, mire Charlie már rendesen megfeszült. A tekintete zavaros volt, de én kíméletlenül meséltem tovább. Mindent tudnia kellett. Akartam, hogy tudja.

- Megtudtam micsoda ő és a családja, de ez nem ijesztett el. Lenyűgözött az, ahogy minél normálisabban próbálnak viselkedni és beilleszkedni. Emberként járni a társadalomban. Iskolába járni tök feleslegesen, hiszen a legtöbben már az orvosit is elvégezték. Mégis meghatott Esme anyai szeretete, csodáltam Carlisle önuralmát, boldoggá tett Alice örök vidámsága, megnevettetett Emmett humora, elbűvölt Rosalie szépsége, tiszteltem Jasper stratégiai érzékét és érzékenységét, de legjobban Edward volt az aki hozzájuk vonzott. Önzetlen, bátor és kedves volt. Emellett nagyon régimódi. Az állandó udvariasság, a kissé fanyar humor mindig jobb kedvre derített. Nekem ők voltak a második családom utánad apa. Persze voltak gondjaink is dögivel. Egyszer amikor elvittek baseballozni, biztos emlékszel még rá, akkor találkoztunk három nomád vámpírral. James, Viktoria és Laurent. Ők emberi véren éltek. Jamesnek megtetszett a vérem illata és üldözni kezdett. Nyomkövető képessége elől elmenekítettek a Cullenek egészen Phoenixbe. James társa Viktoria rád vadászott itt Forksban, de a többiek megvédtek téged. Engem James becsapott azzal, hogy elrabolta anyát, így elszöktem Alice-től. A baletteremben, James eltörte a lábam és meg is harapott. Már elkezdtem átváltozni, amikor megölték Edwarddék. Szerencsére Edward ki tudta szívni a mérget a testemből, így nem lettem vámpír. De örök heg marad... - mutattam meg neki a félhold alakú heget. A fiúk szinte csüngtek a szavaimon. Sohasem meséltem el nekik mindent, mert nagyon fájt. Most is fáj, de apának tudnia kellett mindenről. Apa nagyon sápadt volt, és hatalmas aggodalommal nézett rám, de nem undorodott vagy rettegett. Folytattam.

- Hazajöttünk, és egy csodás nyarat töltöttem el velük. Már akkor eldöntöttem, a családhoz fogok tartozni, és belőlem is vámpír lesz - itt felszisszent szinte mindenki. Apa is megrázta a fejét.

- De a tizennyolcadik szülinapomon ugyanúgy bénáztam. Elvágtam a kezem, és vérezni kezdtem. Mindenkinek jó önuralma volt már, de Jasper régen volt vadászni, és nekem különösen édes a vérem. Nekem akart támadni, de Emmett és Edward lefogták. Edward akkor este döntötte el, hogy el fog hagyni. Láttam az arcán, mégis reménykedtem. Az eset után napokig egyiküket sem láttam. Aztán egyszer, amikor hazamentem, ott volt. Futva mehetett hozzánk, mert a kocsija sehol sem volt. Már ez is feltűnt, mert ez mindig azt jelentette, hogy nem marad sokáig. Sétálni hívott az ösvényre. Megálltunk ott, ahonnan még látni lehetett a házakat, és közölte: elköltözünk. Én kétségbeestem. Hogy hagyjalak itt? Hogy menjek el csak így egyszerűen? Fel sem tudtam fogni, hogy mit is mondott. Aztán rávilágított a tényre, hogy nélkülem hagyják el a várost. Szerinte kezdett mindenkinek feltűnni, hogy nem öregszenek. Tudtam, hogy hazudik, és miattam megy el. Sírtam, kiabáltam, vitatkoztam, de ő makacs volt és döntött. Végül megmondta az igazi okot - meséltem megállás nélkül, és már forró könnyek folytak végig az arcomon. Elfordítottam a fejem, és kinéztem az ablakon.

- Azt mondta: Ő nem akarja, hogy vele menjek. Hogy nem illek az ő világába, és már nem szeret. Sajnálja, hogy idáig elhúzta ezt az egészet.
Mielőtt elment, homlokon csókolt, és megkért, miattad vigyázzak magamra. Nem tartottam be az ígéretem. Sajnálom apa, hogy ennyire megsebeztelek. Szörnyen viselkedtem, de én egy örök létet gyászoltam. A szerelmet, ami örökre elhagyott, pedig sohasem kellett volna véget érnie. Depressziós lettem, és mint egy elmebeteg, úgy viselkedtem. Halálra voltam rémülve, hogy soha többé nem láthatom Esme anyai mosolyát, nem érezhetem a hűvös mégis lágy ölelését. Azt, ahogy drágámnak szólít. Hogy soha többé nem hallom Emmett mackós nevetését, ha esetleg bénázok valamit. Hogy soha többet nem nyavalyoghatok Alice-nek a túlzott vásárlási mániája miatt. Hogy soha többet nem nézhetek bele a méz színű szemekbe amikbe beleszerettem. - Merengtem el, de akkor visszanéztem apára. Csak megkövülten bámult engem. Úgy nézett rám, mint egy felnőtt nőre, és nem úgy mint az ő kislányára. Könnyeket csalt újra a szemembe. Aztán a fiúkra néztem. Ott ültek körülöttem, közvetlenül mellettem Jacob. Megfogtam a kezét és rámosolyogtam.

- Aztán egy őrült ötlet kibillentett ebből a letargikus állapotból. Vettem két nagyon roncs motort. Jake-hez vittem, és nekiálltunk megjavítani. Sok nehézségen mentünk keresztül. Megismertem a barátait, majd később a falkatársait, akiket egytől egyig imádok. Sam komoly, felelősségteljes gondolkodásmódját nagyon tiszteltem, és az Emily iránt érzett szerelmét is. Jared, aki állandóan szkeptikus, ami néha nagyon is mulatságos. Paul, aki folyton viccel, poénkodik, és megnevetett. - itt rávigyorogtam az illetőre, aki csak kacsintott egyet.

- Embry, aki egy szappanoperából kapta a nevét - nevettem el magam, és a többiek is velem. - Jó fej, és legfőképp nagyon... nagy üzletember. A fogadások ásza, hogy úgy mondjam. Quil, aki az unokahúgát viszi a bálba ugye... - nevettünk fel.

- Kedves, és rendes. Nagy szíve van, ami értékes emberré teszi. Seth, aki folyton bolondozik. Aki mint kiderült az öcsém. És Leah, aki kívül hideg, viszont belül forrong. Azt hiszem én tudnám átérezni legjobban a helyzeted, mert engem sem szerettek. Örülök, hogy ők a testvéreim. Mi mind egy csapat vagyunk már - itt újra apára néztem.

- Ők a családom, aminek te is része vagy. Emberek vagyunk mi is, akik képesek farkassá változni, az emberek védelmében. Apa, úgy érzem, végre megtaláltam azt a helyet amit mindig is kerestem magamnak. - Ekkor a felé a személy felé fordultam, akit kihagytam. Szándékosan.

- Nem tudom, hogy valaha is be fog-e gyógyulni az a nagy és mély seb, amit fél éve ütöttek a mellkasomba. De ha valakinek sikerül majd meggyógyítani, az te leszel Jake. Már mondtam. Te vagy a fény. A Nap, újhold idején - fejeztem be, és a beálló csendben hangosan szipogtam.