Silverwolf V.

5. Tetoválás és összetűzések

- Maradj nyugton Nahi! Nem hiszem el! - jelentette ki nevetve Embry, amikor már egy órája az én karomat szurkálta mint egy elmebajos.

- Áu! Te vadállat! Ez fáj! - nyűgösködtem, míg a többiek igyekezetek visszafogni magukat, és nem nevetni. A franc se gondolta volna, hogy ez ennyire kellemetlen.

- Igen drágám, a farkas egy vadállat. Egyébként meg ne rinyálj már! Olyan vagy mint egy lány.. - nevetett fel Embry.

- Vicces.

- Kicsim, mindjárt kész. Ez az összetartozásunk jelképe, és egyébként is... ez örökre megmarad, és mindig tudni fogod, hogy van egy hely ahová tartozhatsz - ült le mögém Jake, majd átkarolta a derekam.

- Jah, ez inkább egy billog és Sam lesz Lord Voldemort... - morogtam, és erre már kitört a röhögés.

- Nos, akkor jobb ha csöndben maradsz halálfalóm! Te is akartad ezt a jelet... - lépett be ekkor Sam és Emily a szobába, mire megint nevettünk. Így sohasem lesz kész a tetkóm.

- Anyának már az is sok volt, hogy falkatag lettem és bevésődtem. Most meg egy tetkó... Még csak két hónapja vámpír, és ha elszáll az agya, akkor menthetjük az irhánk. Mármint inkább ti. Én leszek a szerencsétlen aki a farkasok áldozata lett - színészkedtem egészen drámaian, és mit ad isten... kiröhögtek.

- Na ne viccelj! Túléled, és egyébként is... Ha nem akarnád, nem tudnánk elkapni és rád kényszeríteni - súgta a fülembe Jacob, és én pedig nekidőltem a mellkasának. Ezután viszonylag nyugton befejezte Embry a tetoválást, és Emily leragasztotta.

- Huh, köszi! - pattantam fel, és már indultam is a konyhába. Egy ilyen aprólékos ábra, mint a törzsi jelkép, plusz a ficánkolásom beletelt három órába. Hamar megéhezik az ember... akarom mondani farkas.

- Kóla a hűtőben, husi a sütőben! - kiabált ki Emily, és már ki is rontott a fiúk hada a konyhába. Nagyban kajáltunk amikor beesett Leah.

- Jöttem! - huppant le mellém, egész kecsesen.

- Látom. Figyi! - mosolyogtam rá, majd lehúztam a kötést a még piros ábráról.

- Jól néz ki... Már hivatalosan is tesók vagyunk! - bökött meg, én meg vissza leragasztottam a vállam. Elég hangosan megkajáltunk, aztán mindenki elindult haza. Jake és én hozzám mentünk.

- Egy halom házim van... Neked? - kérdeztem amikor benyitottam. A házban valami istentelen farkas illat volt, de leginkább Jake és Leah illata.

- Nincs. Tudod, tegnap szombat volt, ami tökéletesen alkalmas a leckeírásra. Jut eszembe, két hete nem voltál anyudnál... - húzott magához, én pedig beletemettem az arcom a vállába.

- Tudom, de nincs kedvem Rosaliehoz. Az a lány kész téboly. Megőrülök tőle. " Fúj ez a büdös kutyaszag! Emmett! Adj nekik tápot a teraszon, akkor legalább ki tudunk szellőztetni!" - utánoztam hűen Rose nyivákoló hangját, Jacob meg felnevetett.

- Igen, de lásd be... Ennyi szőke nős vicces még életemben nem tanultam meg. Javít a memóriámon.

- Aha. Majd megköszönöm neki a helyedben is - morogtam, majd belecsókoltam a nyakába, amitől megremegett. Felemelte az állam, majd édesen és nagyon lágyan megcsókolt.

- Szeretem a csókod. Mind olyan, mintha az első lenne és annyira lágy, mintha attól félnél összeroppanok - kuncogtam, miközben hozzábújtam.

- Szeretlek - vigyorgott rám, mire én a szemébe néztem és újra megcsókoltam.

- Én is szeretlek - mosolyogtam rá, aztán elkaptam a kezét és a konyhába húztam. Ott az asztalon tankönyvek hegye várt. Egész délután tanultunk. Jobban mondva, én tanultam, míg Jake engem nézett, vagy leellenőrizte amit megcsináltam. Olyan este nyolc körül volt amikor végeztem.

- És most átmegyünk Makához! - húzott fel Jake.

- Miért? Mármint oké, de öh... inkább később? Mondjuk holnap? Vagy azután? - kérdeztem reménykedve. Nem arról van szó, hogy enm hiányziki anya, de egészen megváltozott mióta... mióta vámpír lett. És most nem arra gondolok, hogy gyakorlatilag élőhalott, hanem a belső dolgokra. Lazább, és kicsit gyerekesebb. Eddig mindig ő volt számomra az anyai szigorúság mintaképe, és minden ami tökéletes.... ám most kicsit ő is visszatért a kamaszkorába. De ez van. Az újszülött vámpírok kiszámíthatatlanok.

- Nem. Ma is hívott amikor reggel éppen tusoltál, és én beszéltem vele. Nagyon hiányzol neki. Gondold el... ő nem tud aludni, vagyis ha az éjszakákat is hozzáteszed... Neki már olyan, mintha egy hónapja nem is találkoztatok volna. Szeret téged, és ezt meg kellene becsülnöd. Nem sok újszülött emlékszik az emberi érzéseire, kapcsolataira - oktatott ki szerelmem. Hiába tagadnám, igaza van.

- Igenis MR. Bölcsesség! Mehetünk a Cullen házba! - csaptam be a matek tankönyvem.

- Remek! Gyere! - fogta meg a kezem, majd a hátsóajtóhoz húzott, én meg ledobtam a pólóm, a bikifelsőm, meg a rövidnacim a bokámhoz kötöttem. Éreztem, hogy Jake engem néz, mivel úgy bizsergett a tarkóm, mintha valaki lyukat akarna égetni bele.

- Abbahagynád? - nevettem fel, amjd megéreztem a kezeit a derekam körül. Rajta sem volt már semmi, így elég hangosan sóhajtottam fel, amikor hátulról hozzám nyomult.

- Mit is? - kérdezte miközben a nyakam és a vállam simította végig az ajkaival.

- A bámulást, és ezt is. Anyához megyünk, emlékszel? - kérdeztem, majd megfordultam a karjaiban és megcsókoltam. Erősen magához szorított, majd kifulladásig, erősen csókolt. Mindketten erősen kapkodtuk a levegőt, amint szétváltunk.

- Emlékszem. Majd Belláéktól felhívom Billyt, hogy ma sajnos nem tudok hazamenni... - nevetett halkan a fülembe. Elvigyorodtam én is, mert ezek szerint egész izgalmas éjszaka elé nézhetek...

- Oké szívem - kuncogtam, majd gyorsan kibújtam a karjai közül, és a szúnyoghálós ajtót már a farkasnózimmal löktem ki.

- Már értem miért nem akarsz anyudhoz menni. Én nem vettem észre a változást, hiszen előtte csak háromszor találkoztunk, de annyira megváltozott volna? - kérdezte Jake amikor az erődben rohantunk már.

- Utálom, hogy a gondolataim között kutakodsz, de igen. Valami ilyesmi - morogtam, aztán belehúztam és lehagytam Jacobot.

- Nahi! Várj meg! - kiáltott, de én csak felvonyítottam, mint aki sikít, és még gyorsabban futottam. Nos, Jacobbal az a gond, hogy sokkal nagyobb és erősebb nálam, így hiába vagyok fürge, simán beér. Csakúgy mint Leaht.
Megpillantottam a fehér házat, így a fák között megálltam és visszaváltoztam. Felkaptam a bikinim, meg a kis farmernacit, és kiléptem a kis rétre, ami körülveszi a fehér palotaszerű épületet.

- Kösz, hogy megvártál... - morgott mögöttem Jake, én meg nevetve megfogtam a kezét, és felhúztam a verandára. Mélyet szippantottam, de az hiba volt mert megremegtem. Éreztem Carlisle, Jasper, Emmett, Edward, Bella, Alice, Rosalie, Esme és anya illatát, de volt itt még öt. Sokkal édesebb és rosszabb volt. Biztos mert még sohasem éreztem őket, ellenben a többi Cullenével amiket már megszoktam. Mivel anya itt lakik,, kopogás nélkül nyitottam be, és szaladtam a nappaliba. Ott volt az összes Cullen, és még öt vámpír. Négy nő és egy férfi. A három szőke nő inkább lány volt, mert nagyon fiatalnak, olyan tizenhét év körülinek néztek ki, míg a barna hajú nő egykorú lehetett Carlislevel. A férfi pedig a harmincas évei elején járhatott amikor átváltozott.

- Helló! - dermedtem le.

- Kicsim! - ugrott fel anya, majd odaszaladt és megölelt. Ezt követően Alice, Esme és Bella is megszorongatott, Emmett sután integetett, míg Jas csak bólintott. Ellenben Carlisle és Edward, akik szintén megöleltek.

- Mi járatban? - kérdezte Rosalie flegmán.

- Oh, szia szőke cica! Gondoltam beugrom anyához, meg elhozom neked Jake-et, így tudjátok szórakoztatni egymást - mosolyogtam rá édesen.

- Hagyd ezt a maszlagot kutyuli. Már épp kezdett elmúlni ez a szag a házból. Pedig tényleg igyekezetem éjjel-nappal szellőztetni - sóhajtott fel drámaian.

- Semmi gond IQ bajnok, legközelebb majd akkor jövünk, amikor még nem múlt el a szag... - lépett be vigyorogva Jake.

- Pf, már csak te hiányoztál! - kiáltott fel, majd kivágtatott a konyhába.

- De Rose, ne hagyj el! - ment utána Jacob, amikor kiléptek a nappaliból, mindenki elnevette magát, kivéve a három szőke lány közül kettőt.

- Ezek őrültek... Öhm... Jó napot! - köszöntem oda a férfinek, mert ő volt a rangidős közöttük.

- Jó napot! - köszönt ő is mosolyogva, majd elém lépett és a kezét nyújtotta. Elfogadtam. Ezután a barna hajú nő is odalépett.

- Szia, én Carmen vagyok, és az úriember aki az előbb elfelejtett bemutatkozni, Eleazar - mondta Carmen, és vele is kezet fogtam.

- Izé... én Nahimana Sooleawa vagyok, de csak hívjanak Nahinak. És... - akartam kérdezni, hogy kik is ők egyébként, de ekkor a még mindig vigyorgó szőke lány jött oda.

- Én Kate vagyok, és ne magázz minket. A Denali klán vagyunk személyesen. A két húgom, Tanya és Irina - bökött feléjük, az a másik két vámpírlány meg olyan gyilkos tekintettel méregettek, hogy komolyan úgy éreztem, mindjárt összesek és kampec.

- Aha, örülök. Nos, biztosra veszem, jó falat lennék, de vérfarkas lévén nem lenne jó ízem számotokra, szóval ha megkérhetnélek ne méregessetek úgy mint egy zacskó donorvért. Köszi - szóltam oda nekik, erre Jasper felszisszent, és Jake is ekkor tért vissza Roseval.

- Mi folyik itt? - kérdezte szerelmem, amikor meglátta, Irina és én, miként méregetjük a másikat, ráadásul Irina már talpon volt, begörbített ujjakkal és félig támadó állásban.

- Hogy mersz szemtelenkedni velem, te rohadt kis gyilkos?! - kiáltott fel Irina, és még közelebb lépett hozzám. Erre Emmett lépett mellém, míg Jazz Irina mellé.

- Szerintem... - kezdte egyszerre Carlsile és Eleazar, de Irina pillantására bennük ragadt a levegő.

- Én gyilkos? Csak én érzem ebben az iróniát? - léptem közelebb és már remegett a kezem. Ekkor Jake elém állt.

- Nahi nem régóta falkatag. Kit öltünk meg aki számított neked vérszívó? - kérdezte nyersen Jacob. Irina felsikított, és nekiesett Jacobnak. Erre a ruháim szakadtak, és farkasként vetődtem rá Irinára, aki erre lezúgott velem együtt Jakeről, és összetörtük az üveg dohányzóasztalt. Aztán egyszer csak eltűnt a lábam alól a talaj...

-ELÉG! - kiáltott anya, és a kezeit fent tartotta maga előtt. Az egyikkel felém, a másikkal pedig Irina felé. Mind a ketten a levegőben voltunk. Lebegtünk. Hű anya...