Rendszeres olvasók

2009. október 26., hétfő

Van Remény II. - Vége



Befejező részecske



(Lotta szemszöge)


Az egy hónap hamar elröppent. Kisebb nagyobb nehézségeim pedig bőven akadtak.
Az első, akkor volt amikor ittlétem negyedik napján Aro étkezni hívott minket. Nem akartam, nagyon nem akartam embert ölni. A legnagyobb meglepetés akkor ért, amikor egy nagy ketrecben egy puma várt rám. Amellett az ötven turista mellett. Aronak megköszöntem a kedvességet, de koránt sem volt elég egy olyan cica, főleg a sok emberi étel mellett, amiket az éttermekben megettem. A városból viszont nem engedett ki, és bent pedig nem szabadott ölni.

Egyre szomjasabb és lassabb lettem, amikor Demetri úgy döntött, nem kínozhatom tovább magam. Így a következő étkezésnél, szinte fél őrülten öltem meg egy negyvenes férfit. Attól a naptól kezdve szabadon elhagyhattam bármikor Volterrát, de csak akkor, ha emberi vért fogyasztok. Nem mondom hogy nem ízlett, de nem akartam gyilkossá válni. Nos, ezt Aro elérte.

Demetrivel és Félixszel jártam vadászni, és igen jól elszórakoztunk. De nem az emberekkel! Ők és én az erdőbe jártunk ki rendszeresen. Ezért csak akkor ittunk emberi vért amikor Aro kötelezett rá minket. Mármint engem, mert Félixért Marcus felelt, Demetriért pedig Caius.

A szemem színe is érdekes volt. A máskor élénk narancssárga, kapott egy vöröses udvart a pupilláim körül, ami gondolom az emberi vér miatt lehet. Szóval mindkét véren éltünk mindhárman. Állatin és emberin is. Félix olyanná vált számomra, mint amilyen egy rendes és védelmező bátyó.
A házasság dologgal volt némi problémánk. Demetri nem akart róla beszélni, én pedig igen. Nem tudom hogy mit gondolt, de hamarosan erre is rájöttünk Félixszel. Attól félt hogy csak kötelességből megyek hozzá. Ó anyám! Az volt életem legkínosabb és egyben legjobb beszélgetése.

**

- Dem beszélhetnénk? - léptem be a "szobánkba."

- Miről? - kérdezte, és fel sem nézett a könyvéből. Erre picit felhúztam magam, és kiszedtem a könyvet a kezéből.

- Kettőnkről. Állandóan ki akarsz bújni ez alól. - fenyegettem meg a könyvvel.

- Én nem. Csupán nem akarok olyan dologról beszélni ami kellemetlen. Lotta, nem fogok semmit sem rád erőszakolni. Ez Aro kívánsága volt, és nyugodj meg el foglak venni. - mondta, de nem nézett a szemembe. A hangja rideg volt és elfogadó.

- Tehát így gondolod? Kötelesség? Te nem akarod? - kérdeztem, és a könyvet visszadobtam az ölébe. Elindultam kifelé, de elkapta a csuklóm és megfordított.

- Félreértesz. - mondta, de én a szavába vágtam.

- Nem! Semmit sem értek félre. Te ezt nem akarod, látszik rajtad! Mond meg mi a baj velem? Mi az ami nem felel meg a NAGY Demetri Volturinak? - kérdeztem csalódottan, és kihúztam a kezem az övéből.

- Semmi érted! Semmi bajom veled. Hisz épp ez az! Gyönyörű vagy, fiatal, okos és még sorolhatnám. Egyszerűen ez olyan nehéz. - motyogta, egyáltalán nem vámpírokra jellemző módon.

- Könyörgöm Demetri! Nem gondolkozhatsz így! Miért van az, hogy kétszázszor idősebb vagy, mégsem látod át a helyzetet? - kérdeztem felháborodottan. Erre ő vadul csillogó szemekkel nézett vissza rám.

- Hát éppen ez az. Évszázadokkal idősebb vagyok, és ahhoz hogy valóra váltsd az álmod, hozzám kell jönnöd. Szerinted ezen mit nem látok át? - kérdezte cinikusan. Mintha elfojtott csalódottságot és fájdalmat is hallottam volna a hangjában.

- Erre akkor kellett volna gondolnod, amikor hagytad hogy beléd szeressek. - suttogtam, majd kiakartam rohanni az ajtón, de ő már az ajtónál állt és a hitetlenkedő pillantásától meg is torpantam.

- Mit mondtál? - lépett közelebb. - Mond még egyszer Lotta. Kérlek mond ki még egyszer. - nézett rám könyörgően. Zavarodottan sütöttem le a szemeim és úgy mondtam halkan.
- Azt mondtam, hogy akkor nem kellett volna hagynod hogy beléd szeressek. - ismételtem el, mire a már jól ismert kényelmes, biztonságot nyújtó, erős karok zárultam körém. Olyan erősen szorított, hogy az egész testünk összesimult. Én boldogan viszonoztam az ölelést, Amikor meghallottam a fülemnél a halk suttogását.

- El sem tudod képzelni mennyire vártam hogy kimond. Én is szeretlek Loretta Volturi. Mindennél jobban, az első perctől kezdve ahogy megláttalak. - suttogta, és nem tudta leplezni benne azt az óriási örömöt.

-Volturi? - kérdeztem mosolyogva.

- Ha a feleségem akarsz lenni, fel kell venned a nevem. - jelentette ki örömittasan. Boldogan elnevettem magam, és kissé hátrébb húzódva, csillogó szemekkel néztünk egymásra. Majd az arca közeledett az enyém felé, és végül egy hosszú de annál forróbb csókban találkoztak.

**

Az volt életem első, és egyben legjobb csókja. Csodás volt. Azóta minden rendben köztünk.
A volterraiakkal is kijövök, és egy hónap alatt szinte sikerült mindenkiről eltüntetnem a harc nyomait és a hegeket.
Még a fő hármas is megengedte hogy eltüntessem az átváltozással járó harapásnyomot.

Mindenki örömteli szemekkel tapogatta a sérüléseik helyét és nem győzködtek hálálkodni. Büszke voltam magamra, és éreztem hogy Demetri is az rám.

És most, most itt vagyunk a szobánkban egy fergeteges nászéjszaka után. Mindent egybevéve, azt hiszem ez volt életem legboldogabb döntése. Ránéztem a földre hajított egyszerű zöld koktélruhára, amiben férjhez mentem Alice legnagyobb sajnálatára, és anya egyik látomása ugrott be, amit még régebben mesélt el nekem.

Egy barna hajú lány volt, oldalán egy magas szőke sráccal. Volterra előcsarnokába vezető folyosón sétáltak kéz a kézben. A lányon pedig az én "esküvői ruhám" volt. Én voltam az, és Demetri. Anya megálmodta, és nekem ez már így is több mint elegendő bizonyíték az örökké tartó boldogságra.



Köszönöm hogy olvastátok, egy ideig nem lesz Twilight fic, de a következő az a Más élet és a Volturi II. lesz. Ezer köszi.


Lana

2009. október 10., szombat

Silverwolf IV.



IV. - Anya




Reggel az ajtó csapódására ébredtem.
- Mi történt Edward? - csattant Carlisle hangja. - Emberi vér szagát éreztem kint a ház előtt és idebent is.
- Carlisle nyugalom! Nem mi voltunk. Nahimana anyját megharapta az a vámpír aki miatt szóltak is nekünk a farkasok. - tisztázta a helyzetet Edward.
- Jesszusom! Hol van most a nő? - kérdezte rögtön orvosi hangsúlyát elővéve.
- Fent. Több csontja eltört, de az éjszaka folyamán rendbe jött a méregtől. Már kezd lehűlni a teste, és amikor legutóbb nyitva volt a szeme, már elég vöröses volt. Már rendesen vámpír illata van, szóval azt hiszem hamar át fog változni. Legfeljebb két nap. - tett jelentést gondolatolvasó vérszopónk. - És Nahimana most is ébren van, és hallgatózik. Mellesleg Jacob és ő kint fekszenek a nappaliban. - szűrődött be Edward hangja az előszobából. Lebuktam, szal jobb ha kinyitom a szemem. Fúj, borzalmas ez a szag. Prüszkölve fogtam be az orrom, és szaladtam ki a teraszra. Jake-t nem keltettem fel szerencsére, de a két vámpír nagyot nézett amikor hangos hapcik közben kimenekültem a teraszra.
- Jó reggelt, habár te nem most keltél már fel. - szúrta oda Edward.
- Na igen! Már ezt vártam. Megszólalt Mr. Tökély. - vetettem oda, miközben mind a ketten az ajtónak dőlve figyelték ahogy igyekeztem mélyeket lélegezni a friss levegőből. - Hello Carlisle! - köszöntem oda, mert őt eddig észre sem vettem nagyon.
- Szia Nahimana! Nagyon sajnálom ami édesanyáddal történt, de ígérem vigyázni fogok rá ugyan úgy mint a többiekre. - nézett mélyen a szemembe.
- Köszönöm. Edward, hogy van anyu? - kérdeztem amikor már kaptam levegőt. Nekitámaszkodtam a terasz egyik oszlopának közben.
- Úgy mint amit elmondtam Carlisle-nek. Gyorsabb a folyamat mint a többi vámpírnál. Nem igazán értem miért, de valószínű hogy a képességével lesz kapcsolatos, ami most már biztos hogy lesz neki. Többször is a neved motyogta éjjel, de nem akartalak felkelteni. Nem igazán van a tudatánál, csupán az erős kapcsolatotok miatt lehetett. Valószínűleg holnap délutánra már magához tér majd.
- Itt leszek én is. - mondtam gyorsan, mert a következő az lett volna hogy el kell mennem addigra.
- Ez nem túl jó ötlet. Tekintve hogy újszülött lesz, nem tudja majd visszafogni magát. - szögezte le gyorsan Bella, aki épp most jelent meg az ajtóban a többi Cullennel.
- De igen, jó ötlet. Figyeljetek! Ugye titeket undorít a szagom...
- Nem is tudod mennyire. - vetette közbe Rosalie.
- Ez van. Szóval undorít a szagom. tehát anyának sem lesz kellemes. Nem fog megtámadni. - fejtettem ki az elméletem.
- Megpróbálhatjuk. De csak miután vadászott. - felelte Jasper.
- Én is így gondoltam.
- De addig itt rontjátok majd a levegőt? - kérdezte a szőke. Fenyegetően közelebb mentem, de persze az arca meg sem rezdült. Elmosolyodott.
- Hm... nem is tudod mennyire igaz ez. Igen sokat leszek itt szöszi. anyám is élő-halott lett ha nem tűnt volna még fel. Pedig ha jól tudom a vámpíroknak egész jó a felfogásuk. - gúnyolódtam.
- Ezt most mond még egyszer blöki. - lépett közelebb. - Nem vagyok hülye, és inkább örülj hogy megtűröm ezt az ázott kutya szagot. - nézett rám, és teljesen elfeketedett a szeme.
- Ne sértegess, mert azt nagyon megbánod. - léptem még közelebb és így csak pár centi választott minket el egymástól.
- Na mutasd mit tudsz kislány. - mosolyodott el gúnyosan.
- Ebből elég! Rose fogd vissza magad, és te is Nahi. Nem fogom ezt eltűrni. Próbáljatok meg viselkedni. - csattant Carlisle. Na jó, lehet túlzásba vittem.
- Tök mindegy szöszi. - dőltem vissza a gerendához. Erre már Alice és Edward is elmosolyodott.
- Amúgy nincs valamire szükséged? - kérdezte Alice.
- Öhm... nem is tudom. ha meg tudjátok mondani hol lehet cigit venni, akkor azt megköszönném. - mondtam komolyan.
- Mégis minek? Ilyenekkel mérgezed magad? - kérdezte Esme.
- Nem, én nem. De anyu igen. Már többször próbáltuk rávenni apával hogy szokjon le, de persze eredménytelenül. - vágtam rá.
- De egy vámpírnak nem kell ilyesmi. - mondta Emmett értetlenkedve.
- Az lehet. De anyának kelleni fog. - válaszoltam.
- Hát jó. Hozok neki, mivel úgyis ma megyünk Rose-val és Bellával vásárolni. - kapott az alkalmon Alice.
- Köszi Alice. Azt hiszem. - tetem hozzá. - És köszönöm a tegnapot is. Mindenkinek. Igazán nem érdemeltem meg, ahogy veletek viselkedtem, de jó ha tudjátok hogy több éves undort és előítéletet nem tudok levetkőzni, még ha iszonyat kedvesek is vagytok. - futtattam végig a társaságon a szemem. Majd elakadtam Rosalie-nál. - Már aki. - gúnyolódtam vele. Épp nekem akart ugrani, amikor Emmett elkapta.
- Ne hergeljétek egymást. - mondta Bella unottan. Rápillantottam, és igazán szépnek találtam, de persze ez a vámpírtulajdonságok egyike.
- Én nem mondtam semmi illetlen dolgot, csak az igazat. - hebegtem ártatlanul. Nem sikerült valami hatásosra.
- Aha. - nevetett Emmett, mire Rose sértődötten felvonult.
- Most mehetek megvigasztalni. - morogta, és utána ment. Mindenki nevetett még én is. Erre Jake is felkelt.
- Jó reggelt! - köszönt, majd egy puszit nyomott a számra.
- Szia! Edward mondta hogy anya holnap már magához fog térni.
- Ilyen gyorsan? - nézett az említett felé.
- Igen Jacob. - válaszolt nyugodtan.
- De hisz ez nagyon jó. - ölelt magához. A többiek tapintatosan otthagytak minket, és én pedig elmélyülten beszélgettem Jacobbal.

***

- Alig maradt öt percünk! - állt fel hirtelen a kanapéról Alice. A tegnap reggeli beszélgetésünk óta itt voltunka Cullen házba, és már besötétedett. Rosalie és Carlisle kivételével mind lent ültünk. Most mindenki felállt és elindult felfelé anyuhoz. A torkom elszorult, majd hallgatózni kezdtünk. Nagyjából négy perc múlva egy csilingelő de ismeretlen hangot hallottam fentről. Anya... Gyorsan elmagyaráztak neki mindent, amiből alig értettem valamit. Nagyon hadartak. Ez a sebesség túl gyors nekem. Hihetetlen hogy pont én mondtam ezt. Ekkor Jake kiszaladt, és átváltozott. Szólt Saméknek hogy jöjjenek ide. Majd láttam hogy anyu igencsak kecsesen landolt a fűben Carlisle-val és Esme-vel. Alighanem velük lesz a legjobb viszonyban. Majd Edward és Bella jöttek le.
- Na? - ugrottam fel.
- Emlékszik mindenre. - felelt Ed mosolyogva, majd az le is fagyott az arcáról. - De Jasper szerint hihetetlen nagy vérszomja van. Mindenkinél nagyobb. Nem tudjuk mitől van, de most elment vadászni apáékkal. - magyarázta.
- Akkor is találkozni akarok vele. - szögeztem le, mire falkám lépett be a házba. Mindegyikük orra erőteljes fintorba rándult, kivéve Jaket. Ő is és én is megszoktuk már.
- Itt akartunk lenni melletted. - ölelt meg Leah, majd Embry és Seth is. Ő velük vagyok a legjobb viszonyba.
- Köszönöm. - mosolyogtak rám. - Meddig tart a vadászat? - néztem Edwardra.
- Itt vannak a közelben. Hallom a gondolataikat. Már a negyedik szarvasnál tart. Elképesztő, és még mindig nagyon szomjas. Én mondom ez a találkozás nem jó ötlet. - mondta komoran.
- Nem baj. Én akkor is akarom. - vágtam a szavába. Megadóan sóhajtott, majd mindenki feszült csöndbe burkolózott. Ekkor Edward és Bella elém álltak, és Jasper, Alice, Emmett és Rosalie meg a többiek elé. Anya lépett be nevetve Esme-vel. Őket pedig Carlisle követte. Gyönyörű lett. A selymes fekete haja most is ugyan olyan szép volt mint pár nappal ezelőtt. A bőre most sokkal sápadtabb volt, de nem olyan mint a Culleneké. A rézszínű beütés tisztán látszott rajta, kellemes krém színt kihozva belőle. Amint észrevett minket, megkomolyodott és láttam hogy nem vesz levegőt. Istenem annyira hiányzott. Ekkor eléggé meggondolatlan voltam, mert kikerültem Bellát és megöleltem anyát. Mindenki morogni kezdett, és hirtelen Emmett termett mellettünk Jazzel.
- Kicsim.... - ölelt át szorosan. Majdnem összeroppantott de ez most nem érdekelt.
- Anya - sírtam el magam. Mindenki döbbenten nézett minket, és közben láttam hogy a mindig erős és kemény Leah elmorzsol egy könnycseppet.
- Sajnálom anya. Nagyon sajnálom. Ott kellett volna lennem. Kérlek.. nagyon sajnálom. - zokogtam, ő pedig simogani kezdte a hátam.
- Semmi baj nincs már kicsim. Ne gyötörd magad ennek így kellett lennie. - motyogta a hajamba.
- Hihetetlen! - morgott fel Jasper.
- Micsoda? - kérdezte anyu.
- Az Maka, hogy itt mindenki szenvedett ettől az átkozott újszülött kortól, csak te megBella nem. - nézett anyára hitetlenül.
- Nekem sem kellemes Jasper. Majd felrobban a torkom. - mondta anya. - De ő a lányom. Jaj, sziasztok srácok! - köszönt oda mosolyogva barátaimnak. Cullenék arcára láthatóan kiült a megrökönyödés.
- Öh, csókolom. - motyogták, én meg elnevettem magam.
- Annyira szeretlek! - öleltem meg megint.
- Én is kincsem! Izé.. Nahi, nem hoztál nekem valamit el otthonról? - kérdezte, én meg értetlenül néztem rá.
- Nem. Kellett volna? Nem voltam otthon péntek óta. Akkor hoztalak el ide. - kérdeztem kicsit megdöbbenve. MI kell neki?
- Az kár. - sóhajtotta, majd leült a kanapéra. Mind követtük. Szerencse hogy ilyen nagy ez a nappali. - Úgy rágyújtanék. Bár nem hiányzik, csak megszokásból. - erre Alice kuncogott, én meg megint kinevettem. Tudtam hogy ez lesz!
- Ez kellene? - kérdeztem és elővettem a zsebemből egy dobozzal. Kösz Alice.
- Az. - kapta ki a kezemből de úgy, hogy összefolyt a mozdulat. Aztán már kint is állt a teraszon és füstölt. Emmett állt fel és kiment utána. Mi meg hallgatóztunk. Mindenkit sokkoltak az események, engem és Alicet kivéve. Majd Emmett bekiáltott.
- Ezt meg kell néznetek! - hallottam hogy nevet közben. Mindenki kiment, és úgy döbbentek is le még jobban.
- Dohányzó vámpír! - röhögött.
- Emmett elég. Nekem ez kell és kész. - igen igen... anyun megmutatkoznak az anyai szigor jelei. Mindenki megmosolyogta a jelenetet, de én inkább nem firtattam tovább.
- Nekünk mennünk kell anyu. Holnap suli, és Sam meg Paul még őrjáratozni mennek mindjárt. Jó éjt! - adtam egy puszit az arcára, majd elindultunk az erdő irányába. Ő csak mosolyogva biccentett, mi meg Leahval arrébb mentünk hogy az erdő eltakarjon minket. A ruhám a számba vettem, és úgy mentünk tovább farkasként. A többiek gondolatai csakúgy betörtek az elmémbe.
- Anyukád nagyon csúcs volt Nahi! - igen ez Embry.
- Nem támadott meg, pedig még újszülött. Bár nyolc szarvas után csodálom hogy nem pukkadt szét. - jött be Seth is.
- Tényleg nagyon jó hogy így alakultak a dolgok. Na majd holnap kitárgyaljuk még ezt, de most menni kellene. Holnap este mindenki legyen a parton este nyolckor. Tábortűz lesz, és néhány sulis havert is meghívhattok. - mondta Sam, majd ő Paullal ráfordult az ösvényre, ami a határ mellett fut. Ekkor pillantottam meg a barna pattogó kisállatot.
- De fincsi. - gondoltam vágyakozva, majd odaugrottam és elkaptam.
- Ez az kicsim! - nevetett Jake, és ő is elkapott egyet.
- Ez undorító. - prüszkölt Leah.
- Dehogy! - kiáltott rá egyszerre Embry és Seth. Nevetve vadásztunk, majd amikor már eléggé kiszórakoztuk magunkat hazamentünk. Kíváncsi leszek én erre a tábortűzre... ez lesz az első alkalom hogy én is ott leszek.

Kritikát! Puszi <3

Lana Heidi Dawson

2009. október 5., hétfő

Van Remény - 4. fejezet

A Volturi és Aro ajánlata




(Demetri szemszöge)


Már az ajtajuk előtt álltam, és épp kopogni készültem. Lotta és Bella lett maradtak a hallban, én pedig feljöttem hogy beszéljek Aroékkal mielőtt bemutatjuk Lottát. Nem kicsit félek, de ezt meg kell oldanom most! Határozottan bekopogtam, mire Aro kiszólt.
- Jó reggelt mester! Megérkeztünk. - hajoltam meg a három trónszék előtt.
- Üdvözöllek itthon Demetri! Milyen híreket hoztál? - kérdezte Caius. Igen, én hozzá tartozom. Mind a három vezetőnek saját testőrsége van, és én az övébe tartozom.
- A legjobbakat Caius. Elhoztam magammal Bella és Loretta Cullent. - válaszoltam nyugodtan.
- MI? - csattant fel Caius. - Úgy volt hogy odamész, megölöd azt a szörnyszülöttet, és hazajössz. - pattant fel, majd vészesen közel állt meg hozzám.
- Várj csak fivérem! Demetri, miért döntöttél emellett a lehetőség mellett? - kelt fel Aro is.
- Nos mester, az első és legfontosabb, hogy nem Heidit hanem őt akarom elvenni. - jelentettem ki, és tudtam hogy a tűzzel játszom.
- Nocsak! - állt fel Marcus is. - Meglepően erős a kapcsolat ami hozzá fűz. Ejnye Dem, pedig azt hittem téged nem lágyíthat el egy kislány. - nevetett fel Marcus.
- Nem igazán kislány már ő. Testileg olyan mint egy 18-19 éves nő, szellemileg pedig az egyik legokosabb vámpír. Sebész, és kiváló stratéga. Ez a másik ok. Közénk szeretne állni, ezért kísérte el Bella is. - mondtam, majd megláttam azt ami után már biztosan tudtam: GYŐZTEM! Aro szeme olyan mértékű kíváncsiságot és érdeklődést mutatott, hogy tejes-vörös szemei évek óta nem csillogtak így.
- Rendben Demetri. A döntésem a következő. Ha a lány képessége megfelelő, akkor beállítom a testőrségembe. Akkor viszont elveszed egy hónapon belül, és Heidit Félixhez adjuk. Ha nem elég erős, akkor még ma alkonyatkor meghal. - jelentette ki Aro, és a másik két fő is bőszen bólogatott. Biztos hogy erős, ezért nem féltem hogy baja eshet.
- Elfogadom Aro. Köszönöm. Idehozom őket. - indultam el kifelé, ám amikor kinyitottam az ajtót, ott találtam őket a folyosón.
- Utálom hogy nem érzem merre vagytok. Legalábbis miattad Bella. Vedd le róla a pajzsot, nem bántják. - nevettem, majd Lottát kézen fogva behúztam a terembe. -Bella előttünk táncolt be.
- Aro! Caius és Marcus! - ölelte meg őket szorosan, és én közben Lottához hajoltam.
- Kápráztasd el őket édesem! - súgtam neki, mire elnevette magát, de már Aroval találtuk szembe magunkat.
- Szerbusz kedvesem. Aro Volturi. - nyújtott kezet. Tudtam mit akar, belenézni a fejébe, de ez nem fog sikerülni, hacsak Lotta nem hagyja.
- Nagyon örülök Aro! Loretta Anne Cullen. - szorított rá a kezére.




(Lotta szemszöge)


- Szerbusz kedvesem. Aro Volturi. - nyújtott kezet. Félelmetesek voltak a szemei és látszott rajta hogy nem mostanában lett vámpír. A több ezer éves tapasztalat és vezetés csak úgy lerítt róla.
- Nagyon örülök Aro! Loretta Anne Cullen. - fogadtam el illedelmesen a kezét. Hirtelen képek lepték el az elmém, és rájöttem hogy az emlékeim nézi át. Na nem! Azt nem. Erősen koncentráltam, és a kisfilm leállt. Elengedtem a kezét, és hátrébb léptem egyet.
- Azok csak rám tartoznak. - néztem vele farkasszemet. Ő azonban elmosolyodott, és intett Demetrinek hogy hívja be a testőrség tagjait. Most tesztelnek?
- Hát persze Loretta. Most viszont, hallottam hogy be szeretnél lépni közénk. Ez lehetséges, de van három feltételem. - mondta, amikor Demetri kiment a teremből.
- Az első, hogy ha itt maradsz egy hónapon belül hozzá kell menned Demetrihez. - jelentette ki, mire Bella mögöttem levegőért kapott, de Demetrivel együtt. Dem és én? És ha ő nem akar engem?
- A második, hogy az én testőrségembe kell csatlakoznod. A harmadik pedig inkább utasítás. Le kell gyűrnöd Félixet és Janet. Ez kell ahhoz hogy beléphess. - adta ki vasszigorral a parancsait. Uh, remélem később jobb lesz.
- Rendben. - mondtam határozottan, mire Bella odaszaladt, és szorosan megölelt. Az idilli hangulatból a halk léptek zaja szakított ki. Az éppen Volterrában tartózkodó testőrök, mind itt voltak.
- Félix, Jane! A kis hölgy csatlakozni kíván hozzánk. Érjétek el, hogy ezért meg is kelljen küzdenie. - jelentette ki Marcus, mire egy alacsony szőke lány, és egy magas legalább olyan izmos férfi mint apa, előre álltak. Szóval ők Jane és Félix. A férfi morgott, majd szélsebesen nekem akart rontani. De csak azért akart, mert nem engedtem. De sajnos nagyon erősre sikerült a burok, mert az egyik karja megégett.
- Hogy az a ... - kezdett szencségelni, ám ekkor éles szúrásokat éreztem a hátamban. Megfordultam és Jane vigyorgó képpel meredt rám. Szóval ezt ő csinálja. Még vastagabbra és fényesebbre készítettem a védelmem, mire megingott és összeesett a nagy erőfeszítésben. Ezek után, Aro elismerően és lassan vontatottan tapsolni kezdett. Amit mindenki követett. Odasétáltam Janehez, aki vámpír létére elájult. A homlokára tettem a kezem, mire az arany fény körberagyogta egy pillanatra, és már fel is ugrott. Majd otthagytam az elképedt lányt, és Félixhez guggoltam le. Megfogtam a karját, és erősen rászorítottam az égett részre. Azt ugyan úgy körbevette a fény, és a sebe be is gyógyult. Határtalanul boldog voltam, mert így maradhatok. Nyertem!
- Imádlak! Egyszerűen hihetetlen volt! - kapott fel Demetri, majd megpörgetett.
- Csendet kérnék, köszönöm! - állt fel Aro. - Gyere ide Loretta! - hívott magához, majd amikor odaértem megölelt. Most nem érintettem a bőrét, ezért nem is tudta átnézni az emlékeim. - Üdvözöllek köreinkben kedvesem! Mától fogva főként nekem, de mind a hármunknak engedelmességgel tartozol. - súgta oda. - Drága testőreim! Üdvözöljük köreinkben Loretta Anne Cullent, Demetri jegyesét! - jelentette be, mire Heidi és Félix egymás nyakába vetették magukat. Dem lesütött szemekkel, kissé szégyenkezve sétált elém. Viszont nagyon meglepődött amikor a nyakába ugrottam.
- Köszönöm! - sóhajtottam bele a nyakába. Olyan jó illata van...
- Én köszönöm édesem. A házasság miatt meg ne izgulj, majd megbeszéljük később. - motyogta, majd átengedett Bellának. Ő is agyon ölelgetett, és ehhez csatlakoztak a Volterraiak is. Csodálatos volt itt lenni, és tudni hogy ide tartozom. Igaz, anyáék már most hiányoztak. Miután mindenki lecsendesedett, Aro, Bella, Demetri és én ott maradtunk beszélgetni. Kérdezett sok mindent rólam, és enyhén szólva meglepődött amikor mondtam hogy imádok kajálni. Erre felajánlotta hogy egyszer-kétszer vele is elmehetnék egy olasz étterembe. Boldogan egyeztem bele, de Bella ekkor furcsa, már majdhogynem féltő pillantást vetett rám. Most mitől tart? Hogy rám ugrik? Azt úgysem tehetné meg. Mint mondtam, csak az érinthet meg aki megérdemli.



KRITIKÁT!
Rövid lett, de a lényeg benne van! :) ;)
Puszi <3



Lana Heidi Dawson