Más élet és a Volturi II. - 2. fejezet

2. fejezet: Kutya vs. Vérszopó

- Te tényleg Bella vagy? - kérdezte egy srác. Ránéztem, és persze nem ismertem.

- Naná. Bella Volturi vagyok, hali! - mondtam vidáman, és odaintegettem, egy másik srác felkuncogott.

- Vagy inkább Swan. Nemde? - lépett elém a kuncogó fiú.

- Öh, azt már elég rég nem használja Seth - szólt közbe Emmett. Mint megtudtam a nevét, Seth, a kezét nyújtotta felém. Megfogtam, és szinte szétégetett a keze forrósága. Nekem, egy ilyen jégtömbnek ez nagyon sokkoló volt.

- Örülök Seth! - mondtam, és az orrom kezdte megszokni ezt a büdös kutyaszagot.

- Héh, Seth! Veszed le a kezed a menyasszonyomról! - jött egy vidám hang mögülünk. Megperdültem és láttam, hogy a családom sétált felénk, Edward meg vigyorogva megölelte Sethet. Ennyire jóban vannak?

- Menyasszonyod? - kérdeztem szemöldök ráncolva.

- Igen. Jó néhány évtizede! - mondta nevetősen és átkarolta a derekam.

- Mondasz valamit... - sóhajtottam fel.

- Üdvözöllek Jacob! - köszöntötte Jacobot Cralisle, és úgy tűnt, ő a rangidős.

- Üdv Carlisle! Meg kellene hosszabbítani a szerződésünk. Mint alfa és klán vezető. A határt meg kitolhatnánk a Forks és Beaver közötti erdő közepéig - válaszolt Jacob, de még mindig engem nézett.

- Az nekünk is megfelel. Megegyeztünk. Azt hiszem, jobb ha te eljössz most hozzánk, hogy mindent átbeszéljünk - válaszolt fogadott apám. Jacobnak mintha kissé fájdalmasan megrándult volna az arca, de nem ellenkezett. A többi farkas visszaváltozott és elszaladt, mi meg tíz percen belül otthon voltunk. Leültünk a nappaliban, míg Jacob állva a falnak dőlt. Láttam, hogy a száján vesz levegőt. Talán neki is annyira undi a szagunk, mint fordítva?

- Mi történt akkor? - kérdezte halkan.

- Amikor Bella eljött engem megmenteni Olaszországba, találkozott az olasz vámpírokkal. A Volturi klán tagjaival. Az egyiknek megtetszett, így elrabolták akkor ott Seattle-ben. Elvitték és átváltoztatták... - kezdett bele Edward, de félbeszakítottam.

- Átváltoztattak, de előtte törölték az összes emlékem a forksi életemről. Csupán néhány érzés maradt meg. Férjhez mentem az egyik ottani testőrhöz, és magam is harcoltam évekig. Emberi véren éltem úgy három héttel ezelőttig. Aztán az egyik ottani barátnőmmel, Kate-vel elindultunk a családjához. Pont ott voltak a Cullenek is, ők pedig felismertek. Meg akartam nézni Forkst, ezért Edward elkísért oda. Mindent elmesélt nekem, és bár tisztában vagyok mindennel, az érzéseket és emlékeket nem tudta visszaadni, és nem is tudja senki. Jelenleg is két családhoz tartozom, ezért nem lett a nevem sem Cullen, és nem is maradt Swan. A Volturi a vámpírok királyi családja, és én az egyik vezetője vagyok, ami azt jelenti, ha hívnak akkor mennem kell. Ennél többet hirtelen nem tudok mondani Jacob. Edward rólad is mesélt, de csak általánosságban. Például, hogy vérfarkas vagy, pontosabban alakváltó és legjobb barátok voltunk.

- Mi lett a férjeddel? - kérdezte néhány perc csend után. Sokáig tartott míg megemésztette.

- Meghalt. Még régen, háború volt Mexikóban. Sajnálom Jacob, de ennél többet nem tudok és nem is szeretnék mondani - néztem rá, és a tekintetéből az őrjítő fájdalmon és sóvárgáson kívül mást nem tudtam kiolvasni.

- Értem. Beszélhetünk négyszemközt, Bella? - kérdezte, én pedig a bejárat felé intettem. Kimentünk az erdő széléhez, majd leültünk oda egy kidőlt fatörzsre.

- Nem emlékszel rám, és azokra a dolgokra sem amiket átéltünk, de én igen, és szívesen mesélek. Nem érdekel, hogy vámpír vagy, még mindig te vagy az. Esetleg... ha gondolod... megismerhetnénk egymást újra, hogy eldönthesd, szeretnél-e a barátom lenni. Bemutatnám neked a családom is. Ugyan apám már nem él, de a menyasszonyom szívesen megismerne, gondolom. Vanessa már sokat hallott rólad - mondta kicsit jobb kedvvel.

- Szívesen, nagyon örülnék neki Jake - mondtam próbaképp a Jacob egyik becézését. Erre hangosan sóhajtott, majd erősen összeszorította a szemeit. Végül kinyitotta és megölelt.

- Akkor majd valamikor hívlak Bella. Carlisle tudni fogja a számom. Szia! - engedett el, majd besétált a fák közé. Pár percig elmerengve néztem utána, majd bementem a házba.

- Minden rendben? - kérdezte Edward, ahogy felállt a kanapéról.

- Igen. És rendben is lesz. Felmegyek kicsit olvasni. Feljössz velem? - mosolyogtam rá, majd még mielőtt válaszolhatott volna, felhúztam az emeletre. A szobánkban végighemperegtem az ágyunkon, míg Edward megállt a könyvespolc előtt.

- Mit szeretnél olvasni? Rómeó és Júlia? - kérdezte mosolyogva.

- A-a. Nem. Inkább az Üvöltő szeleket! - vigyorogtam, ő pedig nevetve odadobta. Lefeküdt mellém, majd együtt kezdtük el olvasni. Egész éjjel elvoltunk, olvasgattunk, nevettünk, beszélgettünk. Az első találkozás egész jól ment Jacobbal, bár fogalmam sem volt róla, hogy még életben van. Remélem leszünk annyira jóban, mint amilyenben állítólag voltunk. És most jövök rá, hogy nekem tényleg fontos, hogy jóban legyünk. Ez az érzés is olyasmi, mint amikor az altató felrémlett. Már tudom, hogy az ő barátsága és társasága hiányzott.

- Te nem kedveled Jacobot - jelentettem ki, miközben egymással szemben feküdtünk, és az arcát tanulmányoztam. Sötét villanás a szemében, de nyugodtan válaszolt.

- Nem, Bella, ő szerelmes volt beléd, és te is belé. Mind a kettőnket szerettél, de mégis engem választottál. Ezzel sohasem tudott igazán megbarátkozni, és én sem. Most, amikor mondtad, hogy menyasszonya van, megnyugodtam. Az a lány bizonyára a bevésődése, és akkor te tényleg csak barátként érdekled. Ez az, ami igazán megnyugtat- mesélt, én meg kissé felakadtam az első mondatán. Ez is olyasmi, amit még meg kell emésztenem.

- Értem. Őszintén szólva Jake kedves és helyes, de nem tudom elképzelni, hogy valaha is beleszeressek - mondtam, neki meg nagyon fájdalmas kifejezést öltött az arca.

- Elhagytalak, Bella. Egy barom voltam, és elhagytalak. A lelki és testi nyomorból rángatott ki téged, te pedig akaratlanul is kötődni kezdtél hozzá. Csak később jöttél rá te is, hogy ez mennyire mély érzés volt benned. De ez soha többé nem fordulhat elő. Több okból sem, az első pedig az, hogy soha többé nem szabadulsz tőlem - mormogta, majd hosszan megcsókolt.

- Te se tőlem Edward Cullen! - motyogtam.

- Én is szeretlek Isabella Volturi - nevetett halkan, majd egy szőke tincsem az ujjai közé csavarta.

- Rose elég dühös volt a szőke hajad miatt - mondta. Látszott rajta, hogy jól mulat.

- Nos, nem érdekel. Szeretem ezt a színt. Több okból is, és Rosalie miatt nem fogom visszafesteni unalmas barnára! - mondtam, ő meg ravaszan visszakérdezett.

- És ha én kérném? - suttogta az ajkaim közé. Aha, most próbál rávenni valamire, és ilyenkor mindig ezt csinálja. Azt szeretné ha kikapcsolna az agyam.

- Akkor sem, Edward - súgtam vissza, majd vigyorogva elhúzódtam.

- Nem volt unalmas a barna. A nagy csokoládé színű szemeidhez nagyon is bájos volt - mondta kissé bosszúsan.

- Akkor meg a szőke még jobban megy majd az arany színű szemeimhez. Nem gondolod? - kérdeztem, és ráültem a csípőjére. Pont úgy helyezkedtem, hogy érezzem mennyire is kíván most engem.

- Öh... te jó ég Bella! Ne csináld... - kért, de akkor újra fészkelődtem egy kicsit, és a következő pillanatban már felettem, rajtam feküdt.

- A tűzzel játszol - nézett rám vágytól csillogó szemekkel. Közel húztam magamhoz, majd a fülébe súgtam.

- Nem bánom ha megéget - aztán már le is támadott.

Szerintem, még sohasem mentünk ilyen jókedvvel aznap reggel suliba....