Ki hitte volna, hogy ennyire furcsa vámpírként iskolába járni? Elég volt óra előtt elolvasnom azt az anyagot, amit az elmúlt egy hétben vettek, és szóról szóra vissza tudtam volna mondani. Még csak most kezdem felfogni, mennyire is tökéletes a vámpírmemória.
A diákok félelemmel vegyes döbbenettel néztek rám, és tisztán hallottam a pusmogásokat arról, mennyire cullen-szerű is lettem. Igyekeztem nem fintorogni az ilyen dolgok miatt.
- A végzős bálra is kell még ruhát vennünk - jegyezte meg Alice, mikor "ebédelni" indultunk. Én szinte teljesen elborzadt tekintettel nézhettem rá, mert felnevetett.
- Oh, Bella! Jó buli lesz, ne kéresd magad! - karolt belém, de ekkor beléptünk az ebédlőbe, és síri csend fogadott bennünket.
- Még hogy ne kéressem magam... - morogtam halkan, és Alice-szel kajáért mentünk. Halk pusmogás indult be, és a pletykálkodás egyértelműen rólam folyt.
- Hát ne is, mert tök szuper lesz! Ma délután el is mehetnénk megvenni a ruhánkat! Rose is jönne, hisz a bál másfél hét múlva lesz - csacsogott tovább, mintha nem is hallaná a rólunk szóló diskurálást. Egy almát és egy vizet nyomott a kezembe, majd kifizette, és az asztalunkhoz húzott. Edward elkapta a derekam, és magához vont.
- Hogy telt a napod? - kérdezte, én meg csak elhúztam a szám, és amikor egy túlságosan is hangos mondat hagyta el Jessica száját, felemelt szemöldökkel fordultam arra. Jessica és Lavender elvörösödve fordultak el.
- Ez történt! - néztem vissza kissé ingerülten gyönyörű aranyszínű szemeibe. Elmosolyodott a mérgeskedésemen, Emmett viszont felnevetett.
- Hallottad volna, miféle dolgokat mondanak a végzősök. Ma spanyolon az egyik srác kitalálta, hogy Carlisle az aki csinál valamit velünk. Úgy értem azt mondta, "hogy Dr. Cullen nagyon jól érthet a plasztikai sebészethez". Hisz mi mind annyira mások vagyunk, mégis szinte egyformák - nevetett mackósan újdonsült bátyám, mire Rosalie csak a fejét rázta, és az arcát a kezei közé temetve, intett, hogy sajnálhatjuk őt a férje idiótasága miatt. Ezen mind felkuncogtunk, de végül újra felülkerekedett rajtam a rosszkedv. Emmett nem mondott hülyeséget. A változásom túl hirtelen, és megmagyarázhatatlan. Egy ötlet jutott az eszembe, amikor Alice mosolyogva fordult felém.
- Na végre! Már majd megőrültem, hogy állandóan megváltoztatod a döntésed - ujjongott Alice. Edward először homlokráncolva nézte húgát, majd kissé meglepődve kapta rám a tekintetét. Rose, Emmett és Jasper pedig kezdtek morcosak lenni, mert megint nem tudtak semmiről. Végül a választ Edwardtól kapták meg.
- Költözünk! - jelentette be, mire a három idősebbnek kikiáltott testvér lassan körbenézett az aulában. Szinte mindenki rólunk sugdolózott, és kíváncsian méregettek minket. Határozottan rábólintottak.
Egy órával később már a Cullen ház ebédlőjében ültünk, és még Esmére vártunk, aki az árvaházból jött már hazafelé. Carlisle kíváncsian nézett minket, de még nem mondtunk neki semmit. Tíz perc múlva Esme lefékezett Carlisle autójával a ház előtt, és már ott is termett Carlsile másik oldalán. Alice volt az aki bejelentette.
- Költözünk! - közölte, mire Esme és Carlisle összenéztek, majd ismét rajtunk nyugtatták pillantásukat.
- Valami történt az iskolában? - aggodalmaskodott Esme. Frusztráltan felsóhajtottam.
- Nem! Nem történt semmi, leszámítva azt, hogy mindenki a külsőm miatt van kiakadva. Egész nap ezen járt az agyuk, a legképtelenebb ötletekkel előállva. Nem maradhattok itt - mondtam, mire szinte mindenki felszisszent, Edward pedig megszorította a kezem.
- Bella, nélküled sehová sem megyünk! - meglepő módon ezt Rosalie jelentette ki. Mindenki csodálkozva fordult felé, míg ő mélyen a szemembe nézett. Valami kis cinkos csillogást láttam benne, amit eddig még sohasem. - Gratulálok Isabella Marie Swan! Ön felvételt nyert Denali különleges magániskolájába - jelentette ki, mire a többiek felkuncogtak. Én kissé hitetlenkedve néztem rájuk.
- Nem írtam semmilyen felvételit - jelentettem ki a nyilvánvalót. Mire Rosalie, Emmett és Alice csak a szemüket forgatták.
- Tavaly írtál olyan országos felmérőt. Az ha jól tudom elég jól sikerült. Az iratokat csak bízd rá Jazzre. Elintézzük neked, így egy suliba fogunk járni Irinával, Kate-vel, és Tanya-val - válaszolta Alice. Máris teljesen belelkesült az ötletre.
- Remek. Biztosan nem lesz feltűnő mennyi is? Kilenc vámpír egy suliban! És apa nem fogja bevenni ezta felvételis dolgot - kételkedtem még mindig. Ezúttal viszont Edward szólalt meg.
- Akkor egyszerűen csak tűnj el. Emmett és te lehetnétek testvérek. Mármint, úgy értem a hajatok elég sötét színű, és a vámpír tulajdonságokkal ezt senki sem fogja megkérdőjelezni. Rose és Jazz ikrek lesznek. Alice és én pedig külön. Maximum az lehet feltűnő nekik, hogy egyforma színű a szemünk és a bőrünk - mondta Edward. Én kikerekedett szemekkel néztem rá.
- Ez már mindjárt jobban hangzik. De hatásosabb lenne eljátszani a halálom, mert ha csak eltűnök, apám egész életében keresni fog - mondtam, és a szívem fájdalmasan összeszorult. - Ja! És még a tavaszi bál előtt, kérlek! - néztem a többiekre, akik bólintottak, leszámítva Alice-t, mivel ő nagyon el akart menni a bálra. Ekkor viszont Carlisle felállt, így mind ránéztünk.
A diákok félelemmel vegyes döbbenettel néztek rám, és tisztán hallottam a pusmogásokat arról, mennyire cullen-szerű is lettem. Igyekeztem nem fintorogni az ilyen dolgok miatt.
- A végzős bálra is kell még ruhát vennünk - jegyezte meg Alice, mikor "ebédelni" indultunk. Én szinte teljesen elborzadt tekintettel nézhettem rá, mert felnevetett.
- Oh, Bella! Jó buli lesz, ne kéresd magad! - karolt belém, de ekkor beléptünk az ebédlőbe, és síri csend fogadott bennünket.
- Még hogy ne kéressem magam... - morogtam halkan, és Alice-szel kajáért mentünk. Halk pusmogás indult be, és a pletykálkodás egyértelműen rólam folyt.
- Hát ne is, mert tök szuper lesz! Ma délután el is mehetnénk megvenni a ruhánkat! Rose is jönne, hisz a bál másfél hét múlva lesz - csacsogott tovább, mintha nem is hallaná a rólunk szóló diskurálást. Egy almát és egy vizet nyomott a kezembe, majd kifizette, és az asztalunkhoz húzott. Edward elkapta a derekam, és magához vont.
- Hogy telt a napod? - kérdezte, én meg csak elhúztam a szám, és amikor egy túlságosan is hangos mondat hagyta el Jessica száját, felemelt szemöldökkel fordultam arra. Jessica és Lavender elvörösödve fordultak el.
- Ez történt! - néztem vissza kissé ingerülten gyönyörű aranyszínű szemeibe. Elmosolyodott a mérgeskedésemen, Emmett viszont felnevetett.
- Hallottad volna, miféle dolgokat mondanak a végzősök. Ma spanyolon az egyik srác kitalálta, hogy Carlisle az aki csinál valamit velünk. Úgy értem azt mondta, "hogy Dr. Cullen nagyon jól érthet a plasztikai sebészethez". Hisz mi mind annyira mások vagyunk, mégis szinte egyformák - nevetett mackósan újdonsült bátyám, mire Rosalie csak a fejét rázta, és az arcát a kezei közé temetve, intett, hogy sajnálhatjuk őt a férje idiótasága miatt. Ezen mind felkuncogtunk, de végül újra felülkerekedett rajtam a rosszkedv. Emmett nem mondott hülyeséget. A változásom túl hirtelen, és megmagyarázhatatlan. Egy ötlet jutott az eszembe, amikor Alice mosolyogva fordult felém.
- Na végre! Már majd megőrültem, hogy állandóan megváltoztatod a döntésed - ujjongott Alice. Edward először homlokráncolva nézte húgát, majd kissé meglepődve kapta rám a tekintetét. Rose, Emmett és Jasper pedig kezdtek morcosak lenni, mert megint nem tudtak semmiről. Végül a választ Edwardtól kapták meg.
- Költözünk! - jelentette be, mire a három idősebbnek kikiáltott testvér lassan körbenézett az aulában. Szinte mindenki rólunk sugdolózott, és kíváncsian méregettek minket. Határozottan rábólintottak.
***
Egy órával később már a Cullen ház ebédlőjében ültünk, és még Esmére vártunk, aki az árvaházból jött már hazafelé. Carlisle kíváncsian nézett minket, de még nem mondtunk neki semmit. Tíz perc múlva Esme lefékezett Carlisle autójával a ház előtt, és már ott is termett Carlsile másik oldalán. Alice volt az aki bejelentette.
- Költözünk! - közölte, mire Esme és Carlisle összenéztek, majd ismét rajtunk nyugtatták pillantásukat.
- Valami történt az iskolában? - aggodalmaskodott Esme. Frusztráltan felsóhajtottam.
- Nem! Nem történt semmi, leszámítva azt, hogy mindenki a külsőm miatt van kiakadva. Egész nap ezen járt az agyuk, a legképtelenebb ötletekkel előállva. Nem maradhattok itt - mondtam, mire szinte mindenki felszisszent, Edward pedig megszorította a kezem.
- Bella, nélküled sehová sem megyünk! - meglepő módon ezt Rosalie jelentette ki. Mindenki csodálkozva fordult felé, míg ő mélyen a szemembe nézett. Valami kis cinkos csillogást láttam benne, amit eddig még sohasem. - Gratulálok Isabella Marie Swan! Ön felvételt nyert Denali különleges magániskolájába - jelentette ki, mire a többiek felkuncogtak. Én kissé hitetlenkedve néztem rájuk.
- Nem írtam semmilyen felvételit - jelentettem ki a nyilvánvalót. Mire Rosalie, Emmett és Alice csak a szemüket forgatták.
- Tavaly írtál olyan országos felmérőt. Az ha jól tudom elég jól sikerült. Az iratokat csak bízd rá Jazzre. Elintézzük neked, így egy suliba fogunk járni Irinával, Kate-vel, és Tanya-val - válaszolta Alice. Máris teljesen belelkesült az ötletre.
- Remek. Biztosan nem lesz feltűnő mennyi is? Kilenc vámpír egy suliban! És apa nem fogja bevenni ezta felvételis dolgot - kételkedtem még mindig. Ezúttal viszont Edward szólalt meg.
- Akkor egyszerűen csak tűnj el. Emmett és te lehetnétek testvérek. Mármint, úgy értem a hajatok elég sötét színű, és a vámpír tulajdonságokkal ezt senki sem fogja megkérdőjelezni. Rose és Jazz ikrek lesznek. Alice és én pedig külön. Maximum az lehet feltűnő nekik, hogy egyforma színű a szemünk és a bőrünk - mondta Edward. Én kikerekedett szemekkel néztem rá.
- Ez már mindjárt jobban hangzik. De hatásosabb lenne eljátszani a halálom, mert ha csak eltűnök, apám egész életében keresni fog - mondtam, és a szívem fájdalmasan összeszorult. - Ja! És még a tavaszi bál előtt, kérlek! - néztem a többiekre, akik bólintottak, leszámítva Alice-t, mivel ő nagyon el akart menni a bálra. Ekkor viszont Carlisle felállt, így mind ránéztünk.
- Megmondom mit teszünk. Bella, te most hazamész, és este szólsz Charlie-nak, hogy holnap délután elmész ruhát vásárolni a bálra. Én most azonnal beszólok a kórházba, hogy holnap elviszem a családot nyaralni három napra. Vásárlás közben sajnos balesetet fogsz szenvedni, és a kocsid fel fog gyulladni. Épp ma délelőtt halt meg egy nagyjából veled egykorú lány a Seattle-i kórházban, így őt fogjuk a kocsidba rakni. Semmilyen adatuk nem volt róla, mivel egy hajóbaleset áldozata volt. Jasper, te kitörlöd a lányt a kórház adatbázisából is. Azt fogják hinni, hogy Bella halt meg, így miután lezajlott a temetés, elmegyünk - vázolta fel előre az eseményeket, de én találtam hibát a tervben.
- Ez így nem lesz jó - szólaltam meg. - Charlie szobafogságra ítélt, így a vásárlás...
- Bella, kit érdekel ez most? - vágott közbe Rosalie. - Apád így is, úgy is gyászolni fog.
Mindenki csúnyán nézett rá, de nálam ez döntötte el, hogy mit is tegyünk.
- Oké, nem fogok meghalni. Nem akarok apának fájdalmat okozni. Marad Rosalie eredeti ötlete. Alaszkai suli.
Miután mindenki belegyezett, Alice és Esme máris elkezdtek összepakolni, én pedig beültem a furgonomba, és meg sem álltam hazáig.
Szia!
VálaszTörlésNagyon örülök, hogy rendeződtek a dolgaid és visszatértél!:)
Nagyon tetszett a fejezet! Örülök, hogy végül mégis úgy döntöttek, hogy nem játsszák el Bella halálát, már csak Charlie miatt is:)
Várom a folytatást!
Puszi
Naomi