Ragyogás - 4. fejezet első fele

4. fejezet: Lelki gondok és I.S.K.O.L.A. (2/1)

- Rohadtul lekezelő volt, és egyáltalán nem félt tőlem. Tudod, ahogy egyre idegesebb lettem, úgy akartam minél jobban nekimenni. Úgy bánt velem, mint egy kupac trágyával. ÉS NEM FÉLT! Ez ugyanannyira lenyűgözött, mint amennyire dühített - mondtam indulatosan - de elég halkan, hogy apám ne halljon semmit - miközben Edwarddal egymással szemben ültünk az ágyamon. Már éjszaka volt, de tökéletesen láttam így is mindent. Szomorúan felsóhajtott.

- Tudod, még mindig nyomorultul érzem magam, amiért ezt tettem veled. Tudtam, hogy ez lesz. Mindig is kívülálló leszel, és ha itt befejeztük a sulit, bizony el kell majd mennünk - mondta, mire én megsimogattam az arcát.

Elgondolkozva néztem káprázatosan szép vonásait.

- Nem kell mindenért magadat hibáztatnod Edward. Te is nagyon jól tudod, hogy mióta megtudtam mik vagytok, szeretnék olyan lenni mint ti - mondtam, mire dühösen villant a tekintete.

- Ó igen? Nézz magadra Bella! Itt ülünk hajnali kettőkor a sötétben, miközben tökéletesen jól látsz és az egész város mozgolódását hallod. Rosszul érzed magad amiatt, mert egy ember elítél azért ami lettél. Ne érezzem rosszul magam? Emlékszel mit mondtam az ebédlőben? Én a rossz fiú vagyok, és ez sohasem fog változni. Az emberek ezt nem fogadják jól, akármit csinálsz! - mondta, miközben dühösen elfordult tőlem. Most még rosszabbul éreztem magam. Lassan felálltam, és az ablakhoz sétáltam. A karjaim összefűztem a mellem alatt, és felbámultam a holdsarlóra.

Hosszú ideig csendben voltunk amikor végül kissé remegő hangon megszólaltam. Még így félig elszorult torokkal is gyönyörű hangom volt, ami most nagyon zavart.

- Ezt azelőtt kellett volna megmondanod, mielőtt megígérted, hogy örökké együtt leszünk - suttogtam. - Tudom, hogy nincs már jó illatom, meleg és puha testem, sőt, boldogan és szerelmesen csillogó csokoládébarna tekintetem. Ha ez zavar, akkor menj el, majdcsak nem szakadok bele - mondtam, és a szemem szúrni kezdett. Ha tudnék sírni biztosan zokogtam volna. Hirtelen magához rántott, és pár centiről bámult bele a szemeimbe. Hitetlenkedés és fájdalom csillogott a tekintetében.

- Bella! Elbeszélünk egymás mellett, nem igaz? - kérdezte, miközben szorosan magához ölelt. Én úgy maradtam, és nem öleltem vissza. Elhúzódott tőlem, és leült az ablak alá a földre. Lehúzott az ölébe, és így szinte elkápráztatott. Még most is képes rá, pedig... A szeme csillogott, és a holdfény pont az arcára világított. Az arcom simogatta, és beszélni kezdett.

- Semmi sem fontosabb nálad a világon. A létezésem értelmét jelented Bella, és ezen semmi sem változtatott. Nagyon finom illatod van, puha vagy és egyforma a testhőmérsékletünk. Gyönyörű vagy, és alig merem elhinni, hogy egy ilyen szép lény valóban engem választott. A szemed pedig bár vörös, legnagyobb örömömre még mindig érzelmektől csillog. Mindennél jobban szeretlek, de nem akartam, hogy ilyen korán félbetörjön az életed - mondta, mire én szorosan hozzábújtam. Aztán hirtelen eszembe jutott valami.

- Létezés? Azt mondtad, hogy létezés. Miért, ez nem élet? Nem lélegzünk? Nem érzékelünk? Nem érzünk? - kérdeztem, mire elgondolkodva nézett rám.

- Nem dobog a szívünk. Ez rendellenes dolog Bella. Egy lelketlen szörnyeteg vagyok, aki már gyilkolt. Egy gyilkos számára nincs bocsánat kicsim. És én mindent megtettem volna annak érdekében, hogy soha ne kerülj ilyen helyzetbe - mondta és elfordította a fejét. Mérges voltam rá, ezért elkaptam az állát, és kényszerítettem, hogy a szemembe nézzen.

- Edward... édesem... ezzel most szép nagy hülyeséget mondtál. Azt mondod lelketlen szörnyeteg? Esme? Ő ha jól tudom már ivott emberi vért. A legszeretetreméltóbb ember a világon akit ismerek. És Emmett? A család humoristája és kabala macija? És Jasper? Az a fiú úgy imádja Alice-t akár egy istennőt. Te pedig? Saját magadat is feláldoznád a családodért, nem is beszélve arról, hogyha nem lenne lelketek nem éreznél bűntudatot. Igaz, nem dobog a szívünk. Ez nem rendellenes, csak természetfeletti. Végül is mesebeli lények vagyunk, csak épp ez most valóság. Köztetek érzem magam teljesnek, és nem egy csapat tizenéves ember között. Anya is tudta mindig, hogy én nem tartozom az emberek közé. Azzal viccelődtünk, hogy biztosan egy földönkívüli hozott engem ajándékba neki. Sohasem voltam igazán önmagam addig, amíg fel nem ébredtem ma reggel. Annyi minden más, és ez a másság tetszik. Csatlakoznék Emmetthez. A vámpírlétnek vannak előnyei és hátrányai is, de én igyekszem minden előnyét kiélvezni - mondtam, majd Edward hihetetlen erővel tepert le a földre.

- Annyira... annyira... de annyira szeretlek! - mondogatta a csókok között, az én szívem pedig szinte újra megdobbant. Minden egyes szót komolyan gondoltam. Nem szörnyetegek. Ő nem lehet szörnyeteg.

****

Nagyjából fél órája ment el Edward, én pedig izgultam. Nagyon nagyon izgultam. Hallottam, hogy apa épp a fürdőben készülődik, és mivel nekem nem volt szükségem ilyesmikre már, inkább nekiálltam felöltözni. A szokásos farmer-pulcsi összeállítás volt rajtam, mégis úgy néztem ki, mint egy fotómodell szakadt ruhában. Magamban jót nevettem ezen, de aztán inkább betettem egy konttaktlencsét, és próbaképp pislogtam nhányat. Bedobtam még két dobozkával a táskámba, majd elindultam lefelé. Bizony, de amikor ki akartam nyitni az ajtót, kicsit erősebben fogtam meg mint kellett volna, és a letört kilincs a kezemben maradt. Egy percig bámultam az eldeformálódott fémdarabot a kezemben, majd nyűszítve felnevettem. Óvatosan kifeszítettem az ajtót, aminek az lett a vége, hogy a zár teljesen széttört, de legalább a fának nem esett baja. Oké, jöhet egy új zár. Remek.

Lesiettem a lépcsőn, és az előszobában felkaptam a sportcipőm.

- Bella? - szólt ki apa a konyhából.

- Igen? - kérdeztem, és bedugtam a fejem. Éppen a kávéját itta, és a reggeli újság volt a kezében.

- Minden oké? Úgy hallottam, mintha eltört volna valami odafönt - kérdezte, én meg egy tizedmásodpercre lefagytam, de aztán már válasz után kutattam.

- Ööö... az ajtó. Mármint a zár. Képzeld, annyira becsaptam egyik nap, hogy elrepedt, és most adta meg magát véglegesen. Bocsi - tettem hozzá, mire felvont szemöldökkel nézett rám.

- Okééé... Biztosan jól vagy? nagyon sápadtnak tűnsz ma reggel! Ha nem akarod, akkor még nem muszáj iskolába menned - mondta, miközben felállt. Én hátráltam egy lépést, és közben felkaptam a táskám.

- Ugyan! Mindig ilyen sápadt voltam apa, és megyek suliba! Szia! - mondtam gyorsan, majd kislisszoltam az ajtón. Beültem a furgonomba, amit eddig annyira szerettem. Igen, eddig, mivel már inkább idegesített. Túl hangos volt az érzékeny hallásomnak, és túl lassú a gyorsaságomnak. Kerek tíz percbe telt mire beértem a suli parkolójába. Beálltam Emmett nagy gépe mellé, aki vigyorogva nézett rám. Kissé bosszús arckifejezéssel szállhattam ki, mert még szélesebb lett a vigyora.

- Na mi újság Belluska? - kérdezte, és akkor láttam, hogy egyedül ő van itt a Cullenek közül. Ellenben a többi diákkal, akik érdeklődve nézték, ahogy fesztelenül Emmetthez sétáltam, és nekidőltem a kocsijának. Mély levegőt vettem, de a szomjúságom nem nőtt, így megnyugodva vettem még párat.

- Ne is kérdezd! - mondtam, mire felnevetett.

- Bénáztál? Meséld el! - kérte, és úgy nézett ki mint egy kisgyerek. Akaratlanul is elmosolyodtam, és megöleltem. A diákok között felerősödött a pusmogás.

- Hallod? Azt hiszik, hogy összeszűrtük a levet - nevettem fel, miután elengedtük egymást. Velem nevetett, de aztán egy kaján kifejezéssel az arcán nézett rám.

- Óh, nem hiszik, tudják! - kacsintott rám, mire én vállba vertem. Viccesen megdörzsölgette a karját, majd odasúgta. - Egész jó, bár én biztosan lenyomnálak! - mondta, mire csak megforgattam a szemeimet.

- Visszatérve a bénázásra. Magamra zártam a szobám ajtaját, mivel kifelé menet a kezemben maradt a kilincs. Aztán felfeszítettem az ajtót, de eltört a zár. Elég ciki volt - mondtam, mire hangosan kiröhögött. Megráztam a fejem, és megvártam míg lecsillapodik. - Szóval, a többiek? - kérdeztem, mire megrántotta a vállát.

- Alice egyfolytában mérgelődött reggel a szép pulcsid és nadrágod miatt. Jasper őt nyugtatgatta, Eddy meg Esme-vel beszélgetett. Rose és én bejöttünk leadni a továbbtanulós papírjainkat. Rose azt intézi most. Ja és Jazzét is. Szerintem pár perc és itt lesznek a többiek is - mondta, mire én csak bólintottam. Az alice-es dolgon csak mosolyogni tudtam.

- Oké - sóhajtottam fel. Emmett átkarolta a vállam, és magához húzott.

- Egyébként jól vagy húgi? - kérdezte kicsit komolyabban. Ez a megmozdulása tényleg annyira bátyós volt. Elmosolyodva bólintottam.

- Persze Em. Nem tudom mi lenne velem nélkületek - mondtam, miközben felnéztem rá. Egy pillanatra kedvesen nézett rám, de aztán már inkább huncutul.

- Nem lennél vámpír - súgta, mire oldalba könyököltem. Ekkor fordult be az ezüst volvo a parkolóba. Emmett még szorosabbra vette a karját a vállam körül, és amikor értetlenül felnénéztem az arcára, kaján vigyorral figyelte a kocsiból kiszálló Edwardot. És Edward valóban elég mérgesen nézte a bátyát. Te jó ég! Kibújtam Em karja alól, és Edwardhoz libbentem. Nem tudok más szót találni erre, mert szinte lábujjhegyen lépkedtem. Túl kecses volt, így igyekeztem emberibben lépkedni, járni, viselkedni.

- Szia! - köszöntem, mire ő azonnal megcsókolt. Erősen magához szorított, és szenvedélyesen, éhesen falta az ajkaim. Annyira birtokló volt, hogy vámpír létemre teljesen elgyengültem. Elöntött a vágy, és forrón égette a testem.

- Edward! Bella! - szólt ránk Jasper, de nem sokat ért. Ekkor viszont Alice elkapta a csuklóm, és elhúzott a bejárat felé.

- Még egy másodperc és Jasper mindenki szeme láttára tepert volna le engem. Bírjatok egy kicsit magatokkal! - mondta, de igazából alig bírta ki nevetés nélkül.

- Héh! Nem én kezdtem - mondtam, miközben éreztem, hogy bizsereg az arcom. Ha ember lennék, biztosan teljesen elvörösödtem volna. alice viszont csak kuncogott.

- Nah, igen. Emmett kezdte - mondta nevetve, én pedig inkább nem szóltam semmit.