Friss hegyek!

Sziasztok!

Váratlanul újra megjelentem, és hoztam pár darab friss fejezetet is. Esedékes volt már, nem igaz? Nos, nem tudom, hogy tudok frissíteni, de túl vagyok egy nagyon nehéz időszakon, és hát mit ne mondjak, jelenleg is teljesen leköt a Mindenízű Drazsé Kihívás, az érettségi és a meló, de majd azért igyekszem még hozni. :)

Lenne egy bejelenteni valóm is. A www.lanadawson.blogspot.com című Harry Potter fanfices blogom bezár. A HP-s műveimet tudjátok olvasni Merengőn, és a livejournalomon is, ami a

www.lanadawson.livejournal.com

címen elérhettek.

Puszilok mindenkit, és a fejezetek végére továbbra is várom a kommenteket!

Lana

Mary élete - 3. fejezet

3. fejezet: Bizalom

Szombat reggel nagyon frissen ébredtem. Gyorsan felöltöztem, és miután magamra ráncigáltam a bőrdzsekim és a tornacipőm is, beültem a kocsiba. Nem telt bele pár percbe, máris a Cullen háznál voltam. Kopogtam, mire Alice nyitott ajtót.

- Szia Mary! - köszönt mosolyogva, majd gyorsan megölelt.

- Alice! Nessie már fent van? - kérdeztem, mire felkacagott.

- Szombaton reggel nyolckor? Ugyan! Még legalább egy óra. Gyere be! Emmett a nappaliban van, és már hiányolt - mondta, majd elkapta akarom és behúzott a házba. Remek.

- Reggelt! - köszöntem, miközben beléptem a nappaliba. Emmett mellett egy idegen fiú ült a kanapén. Jobban végigmértem, és azonnal tudtam ki is az. - Menj arrébb mackó! - löktem meg kicsit Emmettet, mire vigyorogva arrébb vánszorgott. A másik srác érdeklődve nézett rám. - Szia Jacob! - köszöntem rá, mire elvigyorodott.

- Akkor te vagy Mary - mondta, én pedig rábólintottam. - Honnan tudtad, hogy én vagyok? - kérdezte kíváncsian, mire összenéztünk Emmettel. Elmosolyodtam, és legyezgetni kezdtem magam.

- Oh, Mary! Nincs nála tökéletesebb az egész világon! Az a gyönyörű barna bőr, az étcsokoládé színű szemek, szeretem őt, Mary! - utánoztam Nessie-t, majd nevetésben törtünk ki Emmettel. Én közben remek színészi alakítással elaléltam, mire Emmett elkapott, és egy sportmagazinnal kezdett legyezgetni. Jacob is felnevetett, de aztán a lépcső irányába nézett és teljesen megváltozott az arckifejezése. Elragadtatás, gyönyörködés és szerelem sugárzott az egész lényéből. Odapillantottam és Nessie nézett rám kissé bosszúsan.

- Korán reggel rajtam szórakoztok? - morgott, mire én felpattantam, és megöleltem.

- Ki korán kel, aranyat lel Ness! Gyerünk! Azt mondtad, ma elmegyünk a partra! - lelkesedtem. Mire ő is elmosolyodott. Aztán Jacob felállt, és szorosan magához ölelte barátnőm.

- Ki korán kel, egész nap álmos Mary! Ez így jobb - motyogta Jacob mellkasába, mire lemondóan felsóhajtottam. Visszabattyogtam Emmett mellé, mire ő vigyorogva nézett rám. Én csak felsóhajtottam, majd egy divatlapot kezdtem lapozgatni, miközben a jobb lábam átdobtam a bal combomon.
Aztán Emmett kuncogására bosszúsan leengedtem a lapot.

- Mi van? Hatost dobtál üveggolyóval? - érdeklődtem, mire Emmett felnevetett.

- Ne bomolj kicsi! - gügyögött nekem, és tudja hogy ezt utálom. Csak azért mert vagy harminc centivel magasabb? És? Nem lehet mindenki két méter magas.

- Kell egy pofon Emmett, vagy megverekszel kettőért? - kérdeztem, mire még jobban nevetni kezdett. Aztán meghallottam Jasper kuncogását is. Felnéztem, és ő meg leült velem szemben egy fotelbe.

- Imádom, hogy ilyen harcias vagy cicamica! - mormolta Em "szexis" hangon, mire én csak felhorkantottam.

- Oh, Emmett. Felizgatsz mint gólyát az utazási iroda - mondtam, mire Jazz felröhögött. Alice kacagása is csatlakozott Jazz nevetéséhez.

- Ezt most megkaptad! - jött be Edward a hátsó ajtón.

- Most mélyen megsértettél Mary! Ezzel azt akarod mondani, hogy szerinted nem vagyok szexis? - kérdezte, mire látványosan végig mértem. Aztán ránéztem Rose-ra aki a lépcsőn állt. Rákacsintottam a lányra, majd Emmettre néztem.

- Bocs, de nem. Szépség tekintetében erős kihívásokkal küszködsz - közöltem vele, mire Rosalie volt az első aki felkacagott. A többiek is nevettek, és én sem álltam meg egy vigyor nélkül.

- Ez most szíven ütött! - mondta, majd fájdalmas képpel nézett rám. - De tudom, hogy csak Rose miatt nem vallod be. Tudod, hazudni emberi dolog... - kezdte, mire ledobtam az újságot és felálltam.

- ...de igazat mondani meg veszélyes. Ismerem - mosolyogtam rá. - Ness! Mehetünk? - kiabáltam fel az emeletre.

- Egy perc! - kiáltott vissza, mire megforgattam a szemem.

- Ebből mi volt a tanulság kislány? - kérdezte, mire én vállat vontam. Emmett pedig lelkesen folytatta. - Soha ne kezdj ki a nagyobbal! - mondta, mire én majdnem felkacagtam. Nagyobbal? Csak pár évszázaddal vagyok öregebb... Odaléptem elé, és megint jócskán fel kellett néznem.

- Ez hogy tetszik? Sose vitatkozz idiótákkal, mert lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal! - kérdeztem, mire megint felnevetett. Szerettem látni, hogy így nevet. Olyan igazi mackós bátyó kinézete volt. Aztán megrázta a fejét, és megölelt, majd felment a lépcsőn Rose-val.

- Feladom... - sóhajtottam fel, mire Alice kuncogni kezdett.

- Jobban jársz! - nevetett, én meg végre megörültem, hogy Nessie is hajlandó volt lefáradni.

- És Jacob? - kérdeztem tőle, mire fejcsóválva nézett rám.

- Emmett túlságosan leköt téged. Mielőtt felmentem volna, elment, és majd La Pushban találkozunk velük - mondta, mire én csak megrántottam a vállam.

- Oké, akkor induljunk! - mondtam, és mielőtt kiléptem volna Nessie után, visszanéztem, és rájuk mosolyogtam, de Edward elgondolkodó és gyanakvó tekintete rossz érzéssel töltött el.


(Edward szemszöge)


Miután Mary és a lányom eltűntek az ajtó mögött, hangosan felsóhajtottam. Nagyon kedves, vidám és életre való lány volt ez a Mary, és tényleg nagyon kedvesek voltak a gondolatai, de néhány dolog aggasztott vele kapcsolatban. Nem hittem benne, hogy ennyire naiv kis teremtés lenne, hiszen én olvastam a gondolataiban, és talán én tudtam leginkább mik a szándékai.

- Nem tetszik ez nekem - mondtam, mikor már Nessie-n kívül minden családtagom lent volt a nappaliban.

- Ne már öcsi! Jó fej ez a kislány! Azóta nem szórakoztam ilyen jól, mióta Bella megszűnt bénának lenni. De komolyan! Van humora és eszes is. És komolyan kedveli Nessie-t - mondta Emmett, miközben a meccset nézte.

- Valami nem stimmel - mondtam, mire Jasper habozva rábólintott.

- Sejtem miről beszélsz. Nagyon kötődik Nessie-hez, és tényleg szereti őt és minket is kedvel, de állandóan gyanakvó és aggodalmas. Nem látszik meg rajta, mert remekül elrejti, de állandóan készenlétben van - magyarázta Jasper. Esme és Carlsile aggodalmasan összenéztek, míg a többiek csak a fejüket rázták.

- Nem szeretném eltiltani őket egymástól. Nessie még sohasem érezte ennyire jól magát az iskolában és hétköznap itthon - sóhajtott fel szerelmem, mire felpattantam, és járkálni kezdtem.

- Valami nagyon furcsát gondolt akkor Emmett, amikor azt mondtad rá, hogy kislány - mondtam, miközben aggodalmasan a hajamba túrtam.

- Mi volt az, fiam? - kérdezte Carlsile.

- Nevetségesen fog hangzani, de idézem. "Csak pár évszázaddal vagyok öregebb..." Ezt sehogy máshogy nem lehet érteni - mondtam, mire Alice megrázta a fejét, és ő is járkálásba kezdett.

- Nem lehet farkas, mert a szaga sem olyan, és egyáltalán nem olyan a testfelépítése sem. A jövőjét is tökéletesen láttam, habár most, hogy Nessie-vel van, így nem túl sokat tudok elkapni. Félvámpír meg még annyira sem lehetne. Akkor mégis mi? Mary az elmúlt egy hétben bebizonyította, hogy nem hazudós típus. Igen, észrevettük mind, hogy vannak titkai, de eddig semmiben sem hazudott - magyarázta húgom, mire rábólintottam.

- Minden amit mondott őszinte volt, mert közben ugyanezt gondolta - mondtam, mire Emmett színlelve felhördült.

- Akkor valóban rondának tart? - kiáltotta, mire Rosalie jól fejbe vágta. - Au! - morgott, majd visszaült a kanapéra.

- Akármi is legyen az, Nessie-t kell majd megkérdeznünk. Szörnyű titkokat rejtegethet az a kislány - mondta Esme, mire mind bólintottunk. Mary Santiago egyre nagyobb rejtvény számunkra. Ekkor viszont berobbant a bejárati ajtó és a két lány jött vissza. Nessie és Mary is kissé félénknek tűnt, míg én nem értettem semmit sem.


(Mary Szemszöge)


- Te fogod fizetni, az autómosós számlámat! - mondtam, mire csak felkuncogott.

- Hát persze Mary! Most mit izélsz? Ez csak egy kis sár. Lehetne rosszabb is - mondta, mire én felsóhajtottam.

- Az én kicsikémet nem ilyen terepre szánták! - morogtam, mire Nessie oldalba bökött. Aztán rémülten nézett rám. Most mi van?

- Mi az? - kérdeztem. Mire ő meglepődve nézett rám.

- Nem fájt? Úgy értem, nem érezted? Bocsi, néha nagyokat ütök - mondta, mire én az oldalamhoz nyúltam. Kicsit megnyomtam, és már éreztem is a sajgást. Vettem egy mély levegőt, és már el is múlt.

- Nem fájt. Meg se kottyant! - mondtam, mire gyorsan félrenézett. Olyat belém szúrt, hogy belilult az oldalam. Ez nem normális, egy ilyen vékonyka lánytól mint Nessie. Ő is rejteget valamit, és ami engem illet, nem tudok tovább titkolózni előtte. Nem érzem helytelennek, ami nagyon fura, mert még sohasem tapasztaltam ezt. Leállítottam a motort, és nagy levegőt vettem. Kikapcsoltam a biztonsági övet, és a zsebemből előhúztam a bicskám. Soha életemben nem bíztam meg még így senkiben, és éreztem, hogy neki elmondhatom. Amikor felnéztem Nessie arcára, ott megdöbbenést láttam.

- Mit akarsz azzal? - kérdezte enyhén gyanakvó hangon.

- Nessie. Az elmúlt időszakban te lettél a legjobb barátnőm. Soha életemben nem bíztam még meg senkiben ennyire, és szeretnék neked elárulni egy titkot - mondtam, mire hangosan felsóhajtott és bólintott. Én összeszorítottam a szemem, majd kipattintottam a bicskát. Kinyitottam a szemem, és a bal tenyerem hosszában felvágtam a késsel. A vágás azonnal vérezni kezdett, amit kicsepegtettem az útra. Elővettem egy zsepit, majd letöröltem vele a kezem, és a szemünk láttára forrt be a seb. Ránéztem Nessie-re, aki elnyílt szájjal bámulta a kezem. Aztán megrázta a fejét, és kiszállt. Én is kiszálltam.

- Ez... nem lehetséges. Te ember vagy! - mondta értetlenül, mire én megrántottam a vállam.

- Ez nem olyasmi, amit meg tudnék határozni. Nagyon gyorsan regenerálódik a testem - mondtam, miközben megvontam a vállam. Aztán felnevetett, mire én meglepődve néztem rá.

- Ezt figyeld! - kacsintott rám, majd odament egy útszéli fához. Körülnézett, de én sem láttam senkit sem. Aztán belemarkolt a fa törzsébe, és egyszerűen kidöntötte a fát. Éreztem, hogy a szemeim kidüllednek, és alig kapok levegőt.

- A francba! Ez csúcs! - nyögtem ki, majd Nessie-vel egy pillanatig egymást néztük, aztán felkacagtunk. Két különleges különc.

- Beszélnünk kell a családommal! - közölte, mire én megráztam a fejem.

- Nem Nessie. Nem bírnám ki, hogyha még több ember tudna róla - ráztam a fejem, mire cinkosan hunyorgott rám.

- Ember? Oh, nem. Egy ember sem tud rólad. Mond Mary, a családomban és bennem nem találtál valami furát, vagy egyformát ahhoz képest, hogy nem vagyunk vérrokonok? - kérdezte, mire az én agyam sebesen működésbe lépett.

- A fehér és hideg bőr... az arany színű szemek... a szépség... - suttogtam, mire Nessie rábólintott.

- Mik vagytok ti? - kérdeztem, mire ő most hirtelen kényelmetlenül félrenézett.

- Nem emberek, habár emberségesebbek azoknál, akik még a fajunkhoz tartoznak. Haza kell mennünk, és otthon elmagyarázunk mindent! - mondta, mire beugrottunk a kocsiba, és farolva megfordultam. A gázra léptem, és jócskán túlhaladta a mutató a 150-et. A házhoz érve odaszaladtunk a verandára, és szinte berobbantunk a házba. Mindenki ott volt a nappaliban, ami egy kissé elvette mindkettőnk önbizalmát.

- Mi a baj? - pattant fel Edward, mire Nessie legyintett.

- Semmi. El kell mondanunk Marynek, hogy mik vagyunk! - közölte legjobb barátnőm, mire láttam, ahogy mindenki félve, majd megrovón néz ránk.

- A fenébe! Mit látott? - kérdezte Rosalie, mire felkuncogtam.

- Nem volt semmi, ahogy kitépett egy fát - jegyeztem meg, mire Ness oldalba bökött.

- Au! Ez fájt, és be is lilult! - mondtam, mire Nessie felnevetett.

- Ugyan már! - mondta, mire én csak felsóhajtottam.

- Ezt miért kellett Renesmee? - állt fel Edward, de mielőtt még leszídta volna, beálltam kettejük közé.

- Én kezdtem, szóval ne őt maceráld! - mondtam, miközben Edward szemébe néztem. Az lassan aranyból feketére színeződött, amit ámulva figyeltem. - A szemed... - suttogtam, mire Edward felmordult, és fel-alá kezdett járkálni.

- Elég. Mindenki! Üljetek le, és hallgassuk meg Nessie-t! - mondta Carlsile, mire leültem Emmett és Nessie közé. Mikor Edward is leült a felesége mellé, a szőke férfi folytatta. - Gyerünk kicsim, mond el mi történt.

- Mi épp a határnál voltunk, amikor túl erősen megböktem Maryt. Tényleg nem akartam, de elfeledkeztem magamról. Ő... khm... szóval meg sem érezte. Egy ideig csendben voltunk, de aztán leállította a kocsit, és elővett egy kést... - akadt el Nessie.

- Nessie, kérlek hozz egy olyan rongyot, ami már nem kell nektek - kértem, mire elszaladt, majd vissza is tért egy törülközővel. A bicskám megint elővettem.

- Ne vegyetek levegőt! - mondta gyorsan Nessie, amit nem értettem, de aztán amikor biztosak voltunk benne, hogy senki sem lélegzik, megint felvágtam a tenyerem. Fel sem szisszentem, mivel a fájdalomküszöböm elég magas lett az idők folyamán. Gyorsan letöröltem a vért a kezemről, és az egész Cullen család szeme láttára forrt össze a kezem. Óriási szemekkel néztek rám, én pedig csak a kezem bámultam. Nessie elvette tőlem a törülközőt, majd befújt valami parfümmel. A törülközővel eltűnt, aztán amikor visszatért, újra vettek levegőt a szobában lévő emberek. Nem emberek, mert egy ember nem bírná több percig levegő nélkül.

- Nem semmi! - jegyezte meg Emmett, mire mosolyogva néztem fel rá.

- Ja - motyogtam.

- Ez... hogy? - kérdezte Carlisle, mire felsóhajtottam és beszélni kezdtem.

- Tizenhét éves voltam, amikor a szüleimmel egy estélyről tartottunk hazafelé. A kocsi kereke kitört egy mély gödörben, és én kiestem belőle. Nagyjából tíz méterre a kocsitól álltam meg, és a combomon szétszakadt ruhám alatt láttam, hogy egy mély sebet szereztem. Nagyon vérzett, és biztos voltam benne, hogy meghalok. De akkor a szemem láttára összeforrt a seb, és fájdalmat sem éreztem már. Felálltam, és elrohantam. Nem mehettem haza, hisz mivel magyarázom meg a rengeteg vért a ruhámon egyetlen seb nélkül? - kérdeztem ironikusan, de Nessie simogatása a hátamon, erőt adott.
- Fogalmam sem volt, mihez kezdjek, de aztán végül elhatároztam magam. Éjszaka hazaosontam, és összeszedtem néhány dolgomat. A lovászfiú ruháiból vettem kölcsön pár darabot, és azokat vettem fel. A szüleim sohasem találtak meg, és soha nem tudták meg, hogy mi lett velem - mondtam, miközben egy könnycsepp gördült le az arcomon.
- A kikötőbe mentem, és egy kedves öreg halász megengedte, hogy vele tartsak. Végül nagy nehezen eljutottam Spanyolországba. Évekig ott éltem, majd Angliában és Portugáliában. Sohasem hagytam el ezt a három országot. Nagyjából egy hónapja úgy döntöttem, ideje változtatni. Egy kisvárost kerestem, ami elég eldugott és elég közel van a parthoz. Így kerültem Forksba - szipogtam. Csend volt, teljes csend. Aztán végül Carlisle szólalt meg.

- Mary, azt mondtad évek teltek el, de te még most is alig tűnsz többnek tizenhétnél - mondta, de a megállapítást nyilvánvalóan kérdésnek szánta.

- Carlsile, a kocsi amiről beszéltem, egy lovaskocsi volt. Én 1784 októberében születtem - mondtam, mire felhördültek.

- Öregasszony - kuncogott Nessie, én pedig szorosan megöleltem őt.

- Hűha... Itt mindenkinél idősebb vagy, kivéve Carlisle-t - jegyezte meg Emmett, mire kikerekedett szemekkel néztem a szőke dokira.

- Azta... - motyogtam, mire felkuncogtak.

- Tehát nem öregszel, és a tested hihetetlenül gyorsan regenerálódik - foglalta össze Jasper.

- Igen, bár van még pár más dolog - mondtam, és kíváncsian néztek rám - Nem kaphatok el semmilyen betegséget. Legyen az rák, AIDS, vagy akár egy kis influenza. A szervezetem követeli a táplálékot, de máshogy használja fel a tápanyagokat. Ezért nem öregszem, gondolom. Ami viszont elég furcsa, hogy a testem bizonyos dolgokban viszont ugyan úgy megöregedett mint bármelyik másik ember - mondtam, és nagyon komor lettem az utolsó mondatom közben. Egy hideg kéz csúszott az enyémbe, és lenézve megláttam, ahogy Esme előttem ül, és a kezem szorongatja. Erőt merítettem a tekintetéből, és folytattam. - Sohasem lehetek már terhes. Khm... nekem nagyjából ötven éves korom óta nincs meg, így gyakorlatilag meddő vagyok - suttogtam, és hulla csend vett minket körül.

- A francba - káromkodott valaki halkan. Én csak félig sírva, félig nevetve felhorkantottam.

- Na ja - nyögtem ki. Aztán most pedig én néztem rájuk kíváncsian. - Ti most már mindent tudtok rólam. Szóval, annyit felfedeztem, hogy valami nem stimmel veletek. Nessie általában egészen emberi, de neki is vannak furcsa dolgai. Ti pedig... a hófehér hideg bőr, az aranyszínű szemek, a szépség...

- Ha! Tudtam én! - szólt közbe Emmett, de a többiek csak lehurrogták.

- ... szóval? Mik vagytok ti? - kérdeztem, mire Nessie megköszörülte a torkát. Szóval tőle fogom megtudni. Ránéztem, és kicsit félve nézett a szemembe.

- Mary, mi nagyon gyorsak és erősek vagyunk. Hidegek, és természetfelettien szépek. Nem öregszünk meg sohasem. Enni sem láttad egyikünket sem, csak engem. Ez azért van, mert én félig ember vagyok. Mire tippelsz? - kérdezte, én pedig erősen törtem a fejem. Aztán beugrott valami. Tágra nylít szemmel néztem végig rajtuk.

- Vámpírok... - sutogtam, és amikor Nessie félve rábólintott, felkuncogtam. Úgy néztek rám mintha elment volna az eszem. - Nos, tuti csak nekem van oylan szerencsém, hogy egy olyan városba költözök, ahol még furább szerzetek élnek, mint én - jegyeztem meg. - Vámíprok. Fuh, oké. Ez azért tök szuper nem? Mármint úgy értem, néha jó lehet olyan gyorsnak és erősnek lenni - mondtam, mire Emmett felnevetett. A többiek is mosolyogtak. Nessie meg szorosan megölelt.

- Köszönöm! - súgta a fülembe, mire én elvigyorodtam.

- Ugyanmár! A különcök tartsanak össze! - mondtam mire felnevetett.

- Mary, el kell neked mondanom, hogy a közelünkben nagyon nagy veszélyben vagy. Bár mi csak állatok vérét isszuk, és jó az önuralmunk, nem kizárt, hogy valamelyikőnk elveszíti a fejét - mondta Carlisle, de amikor meglátta a mosolyom megakadt.

- Igen, ez nekem is eszembe jutott az előbb, de melyik másik ember lenne a közeletekben nagyobb biztonságban, mint egy olyan, aki gyakorlatilag másodperceken belül regenerálódik bármilyen sérülésből? - kérdeztem, mire csak felsóhajtott, és beleegyezően rábólintott. Ekkor viszont Nessie felkuncogott, és már csak arra eszméltem fel, hogy a kezemnél fogva húz ki a házból.

- Most meg hová akarsz menni? - kérdeztem meglepődve, de ő csak rámvigyorgott.

- Szerinted? Ha a vámpírokat ilyen jó bulinak találtad, akkor nem tudom mit fogsz szólni a La Push-i srácokhoz.

Értetlenül hagytam, hogy benyomjon a kocsiba, majd ő is beszállt mellém.

- Ezt meg hogy érted? - néztem rá.

- Majd meglátod. Most pedig irány First Beach! - kiáltotta, én pedig már indítottam is. Azt hiszem, egy nap ennyi furcsaságot sohasem éltem még át, és valami azt súgta, hogy ez még csak a kezdet...

Mary élete - 2. fejezet

2. Legjobb barátnő

Egész nap folytatódott a sugdolózás és a bámészkodás, de minket nem érdekelt. Nessie mesélt nekem a családjáról, a barátjáról, aki egyébként már a vőlegénye, amin nagyon meglepődtem. Nem gondoltam volna, hogy ennyire fiatalon már ilyen komolyan gondolják a dolgot. Persze a sráccal, bizonyos Jacob Blackkel még nem találkoztam, de már nagyon kíváncsi voltam rá. Én elég szűkszavúan nyilatkoztam, csak annyit mondtam, hogy a szüleim meghaltak, majd ide költöztem. Nem arról volt szó, hogy nem bíztam benne, de senki sem tudhat arról, hogy mit tudok. Az ő biztonságuk érdekében.

Mivel mindkettőnknek négy óránk volt, nem maradtunk ott ebédelni, hanem el akartunk menni valahova enni. Aztán a parkolóban megálltunk a kocsimnál.

- Engem Emmett hozott be reggel, mert most itthon vannak egy ideig. Ha gondolod mehetünk hozzánk is, mert Esme mindig egy rakás kaját csinál - ajánlotta, én pedig megrántottam a vállam.

- Oké. Felőlem mehetünk. Otthon úgy sincs semmi most - válaszoltam, majd bepattantunk a kocsiba. Indítottam, és a gázra lépve kiszáguldottunk a parkolóból.

- Elképesztő ez a kocsi. Nagyon tetszik - mondta, én pedig elmosolyodtam.

- Köszi. Ő a gyengém. Ez a kocsi egy kincs - mondtam, miközben érzelmesen megsimogattam a kormányt. Ness felkacagott, és én vele együtt nevettem. Elmentünk a házam előtt, és örömmel vettem a kedves szavakat amit Nessie mondott róla. Egy erdei útra kanyarodtam be, majd még jó két mérföldet mentünk befelé. Végül egy kis füves részhez értünk, és nekem tátva maradt a szám. Egy három emeletes fehér villa tárult a szemem elé. Az egyik oldal teljesen üvegből volt, és engem azonnal elbűvölt az egész ház.

- Azta... - nyögtem ki, mire Nessie felnevetett. Én pedig nevetve meglöktem kicsit, de ő csak még jobban kinevetett.

- Na! Most mit röhögsz? - kérdeztem, miközben teljesen tanácstalan fejet vágtam. Csak még jobban kacagott, mire én is felnevettem. Lassan kiszálltunk a kocsiból, még mindig vigyorogva. A tetőt leengedve hagytam, és a táskám pántját pedig féloldalasan átraktam a másik vállamra.

- Gyere már! - kapta el a kezem, és a kocsikulcsot épphogy el tudtam tenni. Behúzott a hatalmas házba, én pedig ámulva lestem körbe.

- Nessie, te vagy? - kérdezte valaki, és amikor odanéztem egy nagyon jó pasival találkozott a tekintetem. Magas volt, és nagyon izmos. Rövid fekete haja, és arany szemei pedig gyönyörű vonásaival káprázatos összhangot adtak.

- Hű... - motyogtam halkan, mire a fiú felnevetett. Öblös, mély nevetése egy medve brummogására emlékeztetett.

- Szia Em! Mary, ő itt Emmett. Emmett ő itt Mary, a barátnőm! - mutatott be minket Nessie. A srác a kezét nyújtotta, amit bátran megfogtam. Elvigyorodott amikor a jéghideg keze hozzám ért, de semmi különös nem történt. Jó pasi, de ennyi.

- Hali! - köszöntem, mire még szélesebb lett a vigyora.

- Nocsak Nessie. Kinek hoztad? Egy kis csemege? - kérdezte, miközben felnevetett. Nessie csak bocsánatkérően nézett rám, majd megrázta a fejét. Én odaálltam a nagydarab emberke elé, és a fejem búbja kábé az álláig ért, szóval jól fel kellett néznem. Kaján vigyorral nézett rám, mire megszólaltam.

- Kell egy monokli szupersztár? - kérdeztem teljesen komolyan, mire egy pillanatra megdöbbent, de aztán harsogó nevetésben tört ki. Ness és én egymásra vigyorogtunk, majd lepacsiztunk.

- Nem semmi a csaj. Oké, meggyőztél Mary. Üdv, nálunk! - közölte, majd a fejét rázva, és még mindig nevetve ment a nappaliba. Hangosan kifújtam a levegőt, aztán Ness elkapta a kezem és elindultunk a nagydarab poéngyáros után. Az egész ház kellemes bézs és fehér színben pompázott, és nekem nagyon tetszett.

- Emmett? A többiek hol vannak? - kérdezte Nessie, miközben a táskáját levágta a srác mellé. Az a tévét leste, amiben épp egy meccs ment.

- Rose baby és Alice vásárolni, Carlisle a kórházban, Edward és Bella a rétükön, Jazz... izéé... kirándulni, Esme pedig főz a konyhában, és a kutyád ma még nem volt itt - mondta, mire Ness egy puszit nyomott a fejére, aztán elindultunk a konyha felé. A táskám én is Emmettnél hagytam.

- Bírom Emmettet - közöltem, mire Nessie kuncogni kezdett.

- Ne tegyél ilyen elhamarkodott kijelentéseket. Itt a falnak is füle van - mondta, mire esküszöm hallottam Emmett nevetését a nappaliból.

A konyhából mesés illatok jöttek, azt hiszem lasagne, amit különösen imádok. Bent pedig egy gyönyörű nő ügyködött, és a szeme ugyanolyan arany színű volt mint Emmettnek, és a bőre is hófehérnek tűnt, csakúgy mint a nagy mackóé.

- Sziasztok lányok! - köszönt kedvesen, nekem pedig egyből az jutott róla eszembe, hogy az anyukám is így mosolygott rám mindig.

- Jó napot Mrs. Cullen! - köszöntem illedelmesen, mire lágyan elmosolyodott.

- Tegeződhetünk kincsem, nem vagyok még olyan öreg. Csak Esme - mondta, mire én is elmosolyodtam. Annyira szeretetre méltó nő volt. A kisugárzása, a szemei melegek és gyengédek. Hirtelen meg akartam ölelni, amit helyettem őt tett meg. Meglepődtem, de igazán jól esett.

- Én Mary vagyok - mondtam miután elengedett.

- Na mi az ebéd mam.. mármint Esme? - kérdezte Nessie, és az én figyelmem nem kerülte el a nyelvbotlás. Mama? Hát ez aranyos.

- Lasagne. Remélem szereted, Mary? - kérdezte Esme, én pedig bólintottam. Két nagy tányérral szedett nekünk, és kaptunk egy-egy nagy pohár narancslevet is. Próbaképp bevettem egy falatot a számba, majd majdnem felnyögtem a boldogságtól. Isteni volt! A hús omlós és lédús, míg a tészta lágy és jól átsült.

- Hmmm... istenem. Esme ez csodálatos! - mondtam őszintén, mire Nessie felkuncogott. - Csodálom, hogy nem híztál el ilyen koszt mellett - jegyeztem meg, mire felnevetett.

- Örülök, hogy ízlik édeseim - mondta Esme, és megsimogatta a hajunk, majd otthagyott minket.

- Most nagyon boldoggá tetted - jegyezte meg Nessie. Félig teli szájjal. Felnevettem, amikor kiesett egy darab a szájából. Igazából úgy nevettem, hogy majdnem félrenyeltem egy falatot. Miután lenyugodtam, és ittam egy korty üdítőt megrántottam a vállam.

- Csak az igazat mondtam. Kedves volt. Igazából anyukámat juttatta eszembe. Van egy olyan érzésem, hogy Esme-t nem lehet nem szeretni - mondtam, mire valaki felnevetett az ajtóban. Odanéztem, és megláttam egy lányt és egy fiút. A fiú haja bronzvörös volt, akárcsak Nessie haja, szóval akkor ő lesz Edward. A lány barna hajú és arany szemű volt, akárcsak Edward, Emmett és Esme, de ezt már elkönyveltem egyfajta jellegzetességnek. Lefogadom, hogy Alice, Rosalie és Jasper szeme is aranyszínű lesz. Erre mintha Edward visszafojtotta volna a nevetését. Nem értettem mi baja, így inkább a bemutatkozás mellett döntöttem.

- Sziasztok. Mary vagyok! - mondtam, mire ők is beljebb jöttek. Bella megpuszilta Nessie-t, majd Edward is adott egyet a hajára. Annyira szeretőnek tűnt az egész család.

- Én pedig Bella, Edward pedig a férjem. Örülök, hogy találkoztunk Mary! - mondta, mire én boldogan elmosolyodtam. Szimpatikusak, gondoltam. Edward erre csak kissé hitetlenül megrázta a fejét.

- Én is örülök, Mary! - mondta Edward, mire rámosolyogtam. Ekkor futott be a szupersztár. Edward felkuncogott, de amikor kérdőn néztem rá, csak megrázta a fejét.

- Áh, harcias kisasszony is itt van még? - kérdezte, mire csak megforgattam a szemem.

- A monokli nem fenyegetés volt plüssmackó. Ígéret - vigyorogtam rá, mire mindenki felnevetett, kivéve Emmettet.

- Na erről beszéltem Eddy! Mindenki a kicsit bántja - biggyesztette le a száját, és mi Nessie-vel már egymásnak dőlve nevettünk.

- Sziasztok srácok! Kié az a szép mercedes a ház előtt? - jött be egy szőke férfi, akinek arany szeme volt természetesen. Nagyon szépnek tűnt, akárcsak a többiek. Aztán meglepődve nézett rám.

- Maryé, Carlisle. Mary, ő itt Carlisle és fordítva - mondta Ness, én pedig mosolyogva kezet fogtam a meglepett férfivel. Az ő keze is jéghideg volt. Szegényeknek elég rossz lehet a vérkeringésük... Edward megint bámul. Ki fogom nyomkodni a szemét... Erre meg elkezdett röhögni. Hangosan nevetett, mire én egy kicsit elgondolkoztam. Senki sem szólalt meg, és csak én gondoltam valami olyasmit amin nevetni lehetett... Ekkor viszont lecsillapodott, és Bellát elhúzva otthagytak minket. Fejcsóválva néztem utána.

- Na jó, menjünk tanulni - tápászkodott fel Nessie, ami kicsit nehezen ment, mert mind a ketten telekajáltuk magunkat. Végül a nappaliig jutottunk, és ott egymásnak dőlve elterültünk a kanapén. Ekkor robbant be a nappaliba két nagyon szép lány. Az egyik szőke volt és magas, szoborszépsége pedig teljesen elbűvölt. A másik fekete hajú és alacsony, de kecsesebb a legprofibb balett táncosoknál is.

- Szia Mary! - mondta Alice vigyorogva, mire rámosolyogtam.

- Sziasztok! Mary, ők itt Rose és Alice. Lányok, őt itt Mary a barátnőm - közölte velük Nessie, mire boldogan mosolygott rám mindkettő. Mögöttük pedig ekkor lépett be egy hullámos hajú, szőke srác.

- Sziasztok! - köszönt, majd a tekintete rám villant. - Óh, szia - mondta meglepetten, mire én csak intettem neki egyet. Akkor ő lesz Jasper.

- Tanulni kéne - fújtam egy nagyot. Nessie meg rám dőlt. - Le foglak hányni - néztem rá vigyorogva. Ő sunyin nézett fel rám.

- Nem mered - jegyezte meg, de nem volt olyan biztos a hangja. Erre csak megforgattam a szemeim, és megcsikiztem. Ő kacagva borult le a kanapéról, és támadásba akart lendülni, de én a kanapé háttámlájára támasztottam a kezeim, és kézen állva átlendültem a kanapén.

- Hűha... - mondta Nessie, majd hozzám vágott egy párnát. Elhajoltam, így az nekivágódott mögöttem egy vázának. Mielőtt az leesett volna, elkaptam és visszaraktam az asztalkára.

- Hat évig tornáztam, és három évig táncoltam. Jók a reflexeim - közöltem, mire csak lemondóan felsóhajtott, és visszazuhant a kanapéra. Én meg "véletlenül" pont rádőltem. Felnyögött, én pedig kuncogni kezdtem.

- Kösz - mondta, mire felsóhajtottam. Ekkor viszont Emmett kezdett el röhögni. Felnéztem, és az egész család minket nézett, ahogy egymáson fekszünk.

- Az a váza antik darab. Ne törjétek el - mondta Esme, de a dorgáló megjegyzés mégsem volt olyan komoly. Felültünk, majd Nessievel egymásra néztünk.

- Ő volt! - mondtuk, miközben egymásra mutattunk. Ezen már mindenki felnevetett, és észrevettem, hogy nagyon örülnek nekem. Bella és Edward főleg. Komolyan ennyire kiközösítették volna Nessie-t? Azok a szemét vidéki népek. Örültem, hogy rátaláltam erre a leányzóra, mert igazán hasonlított a stílusa az enyémhez, plusz nagyon kedves családja van.

Mary élete - 1. fejezet

Mary élete


1. fejezet: Egy újabb új élet kezdete

Régóta tudom mi helyes és mi nem.

Minden kisgyereknek megtanítja az anyukája és az apukája, hogy majd később a gyerek, ha felnő, továbbadhassa a saját csemetéinek a tudást. De mi van akkor, ha valaki örökké kamasz marad, és gyerekei pedig sohasem lesznek már?

Vicces, nemde? Ki gondolná, hogy egy ember örökké élhet? Már az is különlegességnek számított, ha valaki száz év feletti kort élt meg. Vajon ki hinné el, ha azt mondanám, hogy túl vagyok a kétszázon? Ha elképzelem a jelenetet, akkor bizony egy rakás nevető ember vesz körül, és az egyik pedig hadarva magyarázná a telefonba a közeli elmegyógyintézet vezetőjének az esetem.

Tizenhétnek nézek ki, mégis betöltöttem már a 232-t.

A szüleimtől tizennyolc évesen menekültem el, és Mexikóból azonnal Európába utaztam. Mivel elég vagyonos nemesi családból származom, nem volt probléma ez már akkor sem. A legtöbb időmet Spanyolországban és Angliában töltöttem. Laktam pár évig Portugáliában is, de inkább csak az első két országot jártam be teljesen.

Ami az egyik legnagyobb gond, hogy mivel Anglia tetszett a legjobban, esős helyre akartam költözni. Kedvelem az esőt. Imádom nézni a csapadékot, bármilyen formában is esik. Hó, jég, víz.

Tehát az esős hely... nem mertem már az Egyesült Királyságba letelepedni. Nincs olyan település, ami elég messze lenne attól, ahol már egyszer megfordultam. Nem derülhet ki, hogy milyen tulajdonságokkal rendelkezem. Életem hátralévő részét egy laborban tölteném, miközben testem minden pontjából csövek és drótok lógnának ki. Már a gondolatra is elszörnyedtem és megremegtem.

Így gondoltam, hogy nekivágok Amerikának. Kanada és az Egyesült Államok között filóztam. Aztán az államok mellett döntöttem, és azon belül is Washington állam mellett. Itt esik a legtöbbet, és ez az állam tele van eldugott, pici városkákkal. Olyat akartam választani ami messze van a nagyvárosoktól, de mégis eljuthatok egy plázába egy óra alatt. A tengerpart is fontos számomra, így akadtam rá Forksra. Minden szempontból tökéletes, és ha úgy adódik, eltölthetek itt kettő, maximum három nyugis évet.

Kinéztem egy csendes kis házat, ami pontosan a "Forks" tábla mellett állt. Egészen kint volt a város szélében, de nekem pont így volt tökéletes. Amikor leparkoltam előtte és megláttam, azonnal beleszerettem. Egyszintes kis kuckó volt, szép előkerttel, és fa kerítéssel. A kocsibejáró murvakővel volt felszórva, ami ropogott, mikor beálltam a mercivel az udvarra. Egy kis garázs csatlakozott a házhoz, és az ajtóban meg egy ingatlanügynök állt. Vajon a nő is szériatartozék? Magamban ezen jót nevettem, de aztán inkább kiszálltam és barátságosan rámosolyogtam.

- Üdvözlöm! Mary Santiago vagyok! - mondtam, miközben kezet nyújtottam neki. Nem volt csúnya a nő, sőt! Meg is lepődtem kicsit rajta, hogy egy ilyen kis helyen dolgozik. Hosszú tűzvörös haja volt, és ragyogó kék szemei. Az orcája kissé szeplős volt, de ez csak még szebbé tette. A kezén körmök helyett karmok voltak láthatóak, karmazsin vörös pompában. Fekete kosztümöt viselt, és egy rikító sárga mappát szorongatott.

- Jó napot! Az én nevem Ashley Roberts! Kicsit késett, de sebaj! Nézzük meg akkor a házat! - mondta, de a műmosolya borzalmasra sikeredett. Kissé irritált is. Még ilyet!

- Rendben - motyogtam, majd követtem. Beljebb mentünk, és ő úgy magyarázott nekem, mint egy kislánynak. Még jó, hogy azt nem mutatta meg, hogy kell kinyitni egy ajtót. Hülye liba. Egyébként a ház nagyon bejött. Két szoba volt benne, és az egyik fala sötétkékre volt festve, a plafon pedig fehérre. Ez annyira megtetszett, hogy el is döntöttem, ez lesz a szobám. A másik maradhat vendégszoba. A két szoba folyosója végén volt egy fürdő, mellette pedig a wc, és még az előszobából, ahonnan ez a folyosó is nyílt, lehetett eljutni a nappaliba. Szép elefántcsont színű volt a fal, és már magam előtt láttam azt a karamella színű bőrkanapét és hozzá járó foteleket, amiket majd ide rakok be. A nappaliból egy boltíves átjáró vezetett az étkezőbe és konyhába. Nem volt elválasztva és pontosan ezért tetszett. Csak itt voltak bútorok, de az nagyon jól nézett ki. A konyhabútor sötétzöld márványmintás volt, és sötétbarna fából készült szekrények társultak hozzá. Az étkezőasztal is abból a sötét színű fából készült, akárcsak a székek, bár azok háttámlája ugyan olyan sötétzöld színű volt, mint a márványmintás konyhapult. Imádtam.

- És ezek pedig a kulcsok, valamint a garázs elektromosan nyílik, ezért itt a távirányító. Apropó! A garázs a szobák folyosójáról nyílik. Az első ajtó balra. Én pedig azt hiszem, itt végeztem! Szóljon, ha bármire szüksége lenne, és csak nyugodtan hívjon minket! - mondta Irritáló Ashley. Én rábólintottam, majd kikísértem.

- Igen, persze. Még egyszer köszönöm! Viszontlátásra! - mondtam, majd újra kezet fogtunk, és a nő elviharzott. Én a kocsimhoz léptem, és kiráncigáltam belőle három hatalmas bőröndöt. Miután bekínlódtam őket a házba, előkerestem az egyikből a laptopom. Máris rákerestem a legközelebbi bútoráruházra. Hm... Seattle. Hát jó. Megnéztem a válaszható termékeket, és csak ki kellett jelölgetnem amit szeretnék. Az evőeszközöktől kezdve a függönyökig, mindent megrendeltem. Beírtam a számlaszámom, és rákattintottam az okéra. Egy perc múlva csörgött a telefonom, és az áruházból hívtak. Lebeszéltem a szállítókkal, hogy három óra múlva itt lesznek, és kértem segítséget a rendezkedéshez is. Mikor leraktam, már jött is az sms, hogy megtörtént az átutalás a banknál. Felhívtam a pénzintézetet, és biztosítottam őket, hogy tudok a meglehetősen nagy összeg eltűnéséről. Miután a vonal túlsó végén lévő hölgy megnyugodott, finoman leráztam, majd bezártam a lakást, és kocsiba pattantam. A nap most gyengén sütött, így leengedtem az autó tetejét. Be kell iratkoznom a suliba.

A városon végighaladva sokan megbámultak, amit nem igazán értékeltem. Utálom, ha lesnek...

A sulit eltéveszteni sem tudtam volna. Épp tanítás volt, így gond nélkül eljutottam a tanulmányi irodába. Bent a nő kedvesen fogadott, majd beírattam magam tizenkettedikbe. Kérdezgetett a szüleimről, és amikor közöltem, hogy meghaltak, nem is kíváncsiskodott tovább. A hamis irataim szerint 18 éves vagyok, és Mexikóban születtem. Ebből csak a mexikós rész igaz.

Amikor már kifelé jöttem, megrakodva egy rakat könyvvel és papírral, szünet volt. Éreztem, hogy néznek és összesúgnak körülöttem, de igyekeztem nem eltaknyolni miközben a lábam elé néztem. És akkor nekimentem valakinek. A könyveim fele leesett, és szerencse, hogy nem egy pocsolyában landoltak.

- Upsz! Bocsi, nem figyeltem! - hallottam egy lány kissé ijedt hangját.

- Semmi baj. Én sem néztem előre, csak a földet bámultam - mondtam, és a lány közben segített felszedni a cuccaim, de amit ő szedett fel, azt magánál tartotta.

- Elkísérlek a kocsidig, ha már sikerült teljesen szétborítanom a dolgaid - mondta, miközben elmosolyodott. Nagyon szép lány volt. Bronzvörös haja, és csokoládé barna szemei csillogtak. Ha jól láttam, ugyanolyan magas volt, mint én. Kedves mosolya, valamint kecses mozgása pedig lenyűgözött.

- Izéé... Köszi. Tudod, még új vagyok itt... Amúgy Mary vagyok. Mary Santiago! - nyújtottam neki kezet, mire rögtön megfogta, és megrázta.

- Nagyon örülök Mary! Az én nevem Renesmee Cullen. De hívj csak Nessie-nek! - mondta vidáman, nekem pedig nagyon szimpatikusnak tűnt. Érdekes módon mindenki úgy bámult ránk, mint az űrlényekre.

- Egyébként, miért néz mindenki minket? - kérdeztem, de válaszolni nem tudott, mert megszólalt a csengő. Épp a kocsimnál jártunk már.

- Oh! Elkések! Nézd, erre holnap visszatérünk, és még egyszer bocsi, hogy eltaroltalak! Most rohanok, szia! - kiáltotta, miközben már befelé sietett. Halkan felnevettem, és a fejemet ráztam, miközben bepakoltam a kocsiba. Talán nem is lesz itt olyan rossz.

***

Másnap reggel végre egy rendesen berendezett lakásba ébredtem fel. Tegnap több órán keresztül szenvedtem azzal a három pasassal, de végül csak rendbe raktunk mindent. A szobámba egy hatalmas, ezüst keretes, hófehér franciaágy került, ami remekül mutatott a sötét falakkal és a világos plafonnal valamint függönnyel. Jólesően kinyújtózkodtam, aztán pedig félájultan a konyhába vánszorogtam. Feltettem egy kávét, és amíg az lefőtt, elslattyogtam tusolni. Miután megtörölköztem, felvettem a fehérneműim, majd nekiálltam sminkelni. Kihúztam a szemem, bár nem erősen, és kifestettem a szempillám is. Általában ennyi szokott lenni a nagy sminkelés, plusz egy kis szájfény. A konyhába érve felhörpintettem az időközben elkészült kávém, és már szaladtam is felöltözni normálisan. Egy fekete csőfarmert választottam, egy fehér-ezüst felsővel. Egy fehér tornacipőt húztam fel, majd a fekete dzsekim. Ez ilyen fekete-fehér nap lesz. A dzseki pedig legalább melegen tart. Igazából nem is tudok megfázni, de az érzés akkor is kellemetlen. Összeszedtem a mára való könyveket és füzeteket, majd beledobáltam egy válltáskába, és már rontottam is a garázsba. A házat bezártam, majd miután kitolattam, a garázst is.

Az út nem volt több tíz percnél, de szakadt az eső így nem akartam szélvészként rohanni. Még így is a megengedett sebesség felett mentem, de szerencsére egy rendőrrel sem találkoztam. Van itt egyáltalán rendőrség?

Befordultam a suli parkolójába, majd egy esernyőt előhalászva kiszálltam. A kocsit bezártam, és berohantam a suli épületébe. Megnéztem merre van a szekrényem, és igyekeztem megkeresni. Aztán az egyik folyosón megláttam azt a sort, ahol az én szekrényem is lesz, és az enyém pont az utolsó volt. Az mellett pedig a tegnapi lány állt, és pakolászott az enyém melletti szekrénybe. Elindultam felé, és hirtelen ráköszöntem.

- Szia Nessie! - mondtam, mire még csak meg sem ijedt. Hátul is van szeme? Elmosolyodott, aztán pedig visszaköszönt.

- Szia Mary! Mi újság? - érdeklődött, miközben elővette a matek cuccát. Nekem mi is lesz az első órám? Áh, nekem is matek!

- Semmi. Egyébként te hányadikos vagy? - érdeklődtem, mire felnevetett. A hangja... nem viccelek, csilingelt! Mintha harangok játékát hallottam volna.

- Végzős. Már lehúztam több mint három évet ebben a purgatóriumban - mondta, mire most én nevettem fel.

- Értelek. Akkor viszont közös lesz az első óránk - mondtam, mire ő szélesen mosolygott rám.

- Igazából az egész hetünk egyforma. Minden óra közös, szóval azt akartam kérdezni, hogy nem ülnél-e mellém? - magyarázta, de mintha egy picit félt volna a választól. Én viszont nagyon megörültem.

- Szívesen, de a barátaid nem lesznek mérgesek, hogy az "új lányra" pazarlod el az idődet? - kérdeztem, mire csak megrázta a fejét. Mosolygott, de a szeme komor volt. Nem értettem őt. Azt viszont észrevettem, hogy amikor matek könyvvel a kezünkben sétáltunk a folyosón, mindenki minket bámult.

- Miért bámulnak ezek? - mérgelődtem halkan, mire Nessie mellettem felsóhajtott.

- Gyere, elmesélem. Még van negyed óránk kezdésig - mondta, majd leültünk egy padra a folyosón. Hangosan felsóhajtott.

- Csak bátran Nessie - mondtam, mire csak bólintott és félve kezdett bele.

- Tudod... Az unokabátyám Edward Cullen és a testvérei meg a felesége idejártak. Ők voltak A CULLENEK. Tudod, ők nem igazán illeszkedtek be ide. Nem találták a helyük, így egymás között voltak mindig. Aztán én is gimis lettem, de itt mindenki úgy gondolta, nekem sokkal jobb lesz egyedül. Nem nagyon vannak barátaim, akiket kitúrhatnál Mary. Azért bámulnak, mert hozzám mertél szólni, pluszban te vagy az új lány - hadarta, én pedig szomorúan néztem rá. Nem sajnáltam, hisz gyönyörű és okos lány. Kedves, vicces, és az egyetlen ami nem adatott meg neki, egy rendes barátnő.

- Figyelj ide Ness! Én nem vagyok egy főnyeremény, de szívesen lennék az a bizonyos barátnő. Lelki szemetesláda, vitapartner, stb. Elmehetnénk vásárolgatni, moziba, vagy kajálni valahova. Csinálhatunk csajos estéket, és egyebeket.... - mondtam, és egyre izgatottabb lettem, ő pedig nevetve ölelt meg.

- Köszönöm Mary! - mondta boldogan, én pedig mosolyogva bólintottam. Láttam rajta, hogy igazán jól esett neki, és nekem is jó érzés volt, hogy van itt egy barátnőm.

Más élet és a Volturi II. - 2. fejezet

2. fejezet: Kutya vs. Vérszopó

- Te tényleg Bella vagy? - kérdezte egy srác. Ránéztem, és persze nem ismertem.

- Naná. Bella Volturi vagyok, hali! - mondtam vidáman, és odaintegettem, egy másik srác felkuncogott.

- Vagy inkább Swan. Nemde? - lépett elém a kuncogó fiú.

- Öh, azt már elég rég nem használja Seth - szólt közbe Emmett. Mint megtudtam a nevét, Seth, a kezét nyújtotta felém. Megfogtam, és szinte szétégetett a keze forrósága. Nekem, egy ilyen jégtömbnek ez nagyon sokkoló volt.

- Örülök Seth! - mondtam, és az orrom kezdte megszokni ezt a büdös kutyaszagot.

- Héh, Seth! Veszed le a kezed a menyasszonyomról! - jött egy vidám hang mögülünk. Megperdültem és láttam, hogy a családom sétált felénk, Edward meg vigyorogva megölelte Sethet. Ennyire jóban vannak?

- Menyasszonyod? - kérdeztem szemöldök ráncolva.

- Igen. Jó néhány évtizede! - mondta nevetősen és átkarolta a derekam.

- Mondasz valamit... - sóhajtottam fel.

- Üdvözöllek Jacob! - köszöntötte Jacobot Cralisle, és úgy tűnt, ő a rangidős.

- Üdv Carlisle! Meg kellene hosszabbítani a szerződésünk. Mint alfa és klán vezető. A határt meg kitolhatnánk a Forks és Beaver közötti erdő közepéig - válaszolt Jacob, de még mindig engem nézett.

- Az nekünk is megfelel. Megegyeztünk. Azt hiszem, jobb ha te eljössz most hozzánk, hogy mindent átbeszéljünk - válaszolt fogadott apám. Jacobnak mintha kissé fájdalmasan megrándult volna az arca, de nem ellenkezett. A többi farkas visszaváltozott és elszaladt, mi meg tíz percen belül otthon voltunk. Leültünk a nappaliban, míg Jacob állva a falnak dőlt. Láttam, hogy a száján vesz levegőt. Talán neki is annyira undi a szagunk, mint fordítva?

- Mi történt akkor? - kérdezte halkan.

- Amikor Bella eljött engem megmenteni Olaszországba, találkozott az olasz vámpírokkal. A Volturi klán tagjaival. Az egyiknek megtetszett, így elrabolták akkor ott Seattle-ben. Elvitték és átváltoztatták... - kezdett bele Edward, de félbeszakítottam.

- Átváltoztattak, de előtte törölték az összes emlékem a forksi életemről. Csupán néhány érzés maradt meg. Férjhez mentem az egyik ottani testőrhöz, és magam is harcoltam évekig. Emberi véren éltem úgy három héttel ezelőttig. Aztán az egyik ottani barátnőmmel, Kate-vel elindultunk a családjához. Pont ott voltak a Cullenek is, ők pedig felismertek. Meg akartam nézni Forkst, ezért Edward elkísért oda. Mindent elmesélt nekem, és bár tisztában vagyok mindennel, az érzéseket és emlékeket nem tudta visszaadni, és nem is tudja senki. Jelenleg is két családhoz tartozom, ezért nem lett a nevem sem Cullen, és nem is maradt Swan. A Volturi a vámpírok királyi családja, és én az egyik vezetője vagyok, ami azt jelenti, ha hívnak akkor mennem kell. Ennél többet hirtelen nem tudok mondani Jacob. Edward rólad is mesélt, de csak általánosságban. Például, hogy vérfarkas vagy, pontosabban alakváltó és legjobb barátok voltunk.

- Mi lett a férjeddel? - kérdezte néhány perc csend után. Sokáig tartott míg megemésztette.

- Meghalt. Még régen, háború volt Mexikóban. Sajnálom Jacob, de ennél többet nem tudok és nem is szeretnék mondani - néztem rá, és a tekintetéből az őrjítő fájdalmon és sóvárgáson kívül mást nem tudtam kiolvasni.

- Értem. Beszélhetünk négyszemközt, Bella? - kérdezte, én pedig a bejárat felé intettem. Kimentünk az erdő széléhez, majd leültünk oda egy kidőlt fatörzsre.

- Nem emlékszel rám, és azokra a dolgokra sem amiket átéltünk, de én igen, és szívesen mesélek. Nem érdekel, hogy vámpír vagy, még mindig te vagy az. Esetleg... ha gondolod... megismerhetnénk egymást újra, hogy eldönthesd, szeretnél-e a barátom lenni. Bemutatnám neked a családom is. Ugyan apám már nem él, de a menyasszonyom szívesen megismerne, gondolom. Vanessa már sokat hallott rólad - mondta kicsit jobb kedvvel.

- Szívesen, nagyon örülnék neki Jake - mondtam próbaképp a Jacob egyik becézését. Erre hangosan sóhajtott, majd erősen összeszorította a szemeit. Végül kinyitotta és megölelt.

- Akkor majd valamikor hívlak Bella. Carlisle tudni fogja a számom. Szia! - engedett el, majd besétált a fák közé. Pár percig elmerengve néztem utána, majd bementem a házba.

- Minden rendben? - kérdezte Edward, ahogy felállt a kanapéról.

- Igen. És rendben is lesz. Felmegyek kicsit olvasni. Feljössz velem? - mosolyogtam rá, majd még mielőtt válaszolhatott volna, felhúztam az emeletre. A szobánkban végighemperegtem az ágyunkon, míg Edward megállt a könyvespolc előtt.

- Mit szeretnél olvasni? Rómeó és Júlia? - kérdezte mosolyogva.

- A-a. Nem. Inkább az Üvöltő szeleket! - vigyorogtam, ő pedig nevetve odadobta. Lefeküdt mellém, majd együtt kezdtük el olvasni. Egész éjjel elvoltunk, olvasgattunk, nevettünk, beszélgettünk. Az első találkozás egész jól ment Jacobbal, bár fogalmam sem volt róla, hogy még életben van. Remélem leszünk annyira jóban, mint amilyenben állítólag voltunk. És most jövök rá, hogy nekem tényleg fontos, hogy jóban legyünk. Ez az érzés is olyasmi, mint amikor az altató felrémlett. Már tudom, hogy az ő barátsága és társasága hiányzott.

- Te nem kedveled Jacobot - jelentettem ki, miközben egymással szemben feküdtünk, és az arcát tanulmányoztam. Sötét villanás a szemében, de nyugodtan válaszolt.

- Nem, Bella, ő szerelmes volt beléd, és te is belé. Mind a kettőnket szerettél, de mégis engem választottál. Ezzel sohasem tudott igazán megbarátkozni, és én sem. Most, amikor mondtad, hogy menyasszonya van, megnyugodtam. Az a lány bizonyára a bevésődése, és akkor te tényleg csak barátként érdekled. Ez az, ami igazán megnyugtat- mesélt, én meg kissé felakadtam az első mondatán. Ez is olyasmi, amit még meg kell emésztenem.

- Értem. Őszintén szólva Jake kedves és helyes, de nem tudom elképzelni, hogy valaha is beleszeressek - mondtam, neki meg nagyon fájdalmas kifejezést öltött az arca.

- Elhagytalak, Bella. Egy barom voltam, és elhagytalak. A lelki és testi nyomorból rángatott ki téged, te pedig akaratlanul is kötődni kezdtél hozzá. Csak később jöttél rá te is, hogy ez mennyire mély érzés volt benned. De ez soha többé nem fordulhat elő. Több okból sem, az első pedig az, hogy soha többé nem szabadulsz tőlem - mormogta, majd hosszan megcsókolt.

- Te se tőlem Edward Cullen! - motyogtam.

- Én is szeretlek Isabella Volturi - nevetett halkan, majd egy szőke tincsem az ujjai közé csavarta.

- Rose elég dühös volt a szőke hajad miatt - mondta. Látszott rajta, hogy jól mulat.

- Nos, nem érdekel. Szeretem ezt a színt. Több okból is, és Rosalie miatt nem fogom visszafesteni unalmas barnára! - mondtam, ő meg ravaszan visszakérdezett.

- És ha én kérném? - suttogta az ajkaim közé. Aha, most próbál rávenni valamire, és ilyenkor mindig ezt csinálja. Azt szeretné ha kikapcsolna az agyam.

- Akkor sem, Edward - súgtam vissza, majd vigyorogva elhúzódtam.

- Nem volt unalmas a barna. A nagy csokoládé színű szemeidhez nagyon is bájos volt - mondta kissé bosszúsan.

- Akkor meg a szőke még jobban megy majd az arany színű szemeimhez. Nem gondolod? - kérdeztem, és ráültem a csípőjére. Pont úgy helyezkedtem, hogy érezzem mennyire is kíván most engem.

- Öh... te jó ég Bella! Ne csináld... - kért, de akkor újra fészkelődtem egy kicsit, és a következő pillanatban már felettem, rajtam feküdt.

- A tűzzel játszol - nézett rám vágytól csillogó szemekkel. Közel húztam magamhoz, majd a fülébe súgtam.

- Nem bánom ha megéget - aztán már le is támadott.

Szerintem, még sohasem mentünk ilyen jókedvvel aznap reggel suliba....

Más élet és a Volturi II. - 1. fejezet

Más élet és a Volturi 2.


1. fejezet: Beaver, és a találkozás

Két és fél hét telt el mióta kineveztek Volturi vezetőnek. Bár ez csak egy cím, Emmett mégis imádja rajtam köszörülni a nyelvét. A szemeim most a vörös és a barna egy érdekes árnyalatában játszanak. Elég nehéz átszoknom erre az életmódra, de sokat segítenek a többiek. Három napja már suliba is járunk, és már kezdem megszokni a bámulást. Arotól mielőtt eljöttem, kaptam egy Ferrarit, hogy ha már nem vagyok olaszban, legyen egy igazi olasz kocsim, így volt bátorságom azzal bemenni suliba. Úgy csurgatták rá a nyálukat a diákok, hogy az már röhejes volt. Na meg az, hogy sokkal jobb a hallásunk, és meghalljuk a suttogásokat, főleg a menzán. Elég idegesítőek.... Nem az én idegeimnek való egész nap azt hallgatni, hogy Edward milyen cuki, és mennyire izmos, vagy egy alpári kifejezést felidézve, "milyen jó a segge!". Rettenetesen ingerlő. Ettől függetlenül, ilyenkor vicces nézni a képük, főleg ha ezeket meghallva megcsókolom, vagy végigsimítok a "jó seggén". Szinte felgyullad az arcuk. Kislányok.

A ház amibe beköltöztünk, csodálatos! Már minden készen állt, berendezve, felújítva. A három emelet magas ház, két oldala üvegből volt, és a külseje lágy barackszínű. Annyival volt jobb ez a forksi háznál, hogy itt az üvegek nem engedtek semmit sem láttatni. Ha valaki be kart kukucskálni, önmagát látta benne. Ez egy nagyon hasznos megoldás, főleg ha napos időben mászkálunk a nagy ablakok előtt. Ez kivételesen nem az erdőben volt, hanem teljesen kint a városka szélén, és a hátsókertnél kezdődött az erdő. Magas kőfal határolta körbe, így az udvarra sem láttak be, tehát így sem kellett elbújnunk. Legjobban az Edwarddal közös szobánk tetszett. Minden fehér, kék, ezüst és fekete színben játszott. Ott volt a jellegzetes fekete bőrkanapé, de egy ezüst keretes nagy franciaágy is helyet kapott. Egy egész fal volt tele zenékkel és lemezekkel. A másik falnál pedig egy nagy könyvespolc foglalt helyet, amin ott sorakoztak a romantika és a realizmus korszaka által szült művek. A kedvenceim. Emily Bronte - Üvöltő szelek, Shakespeare összes műve, Dosztojevszkij - Bűn és bűnhődés, és még sorolhatnám. Imádtam az egészet. Ennyi idő alatt, tökéletesen sikerült beilleszkednünk.

- Ms Cullen! Kérem, levezetné nekem ezt az egyenletet, és megmondaná, hogy mivel van dolgunk? - rángatott ki a mélázásból a matek tanár.

- Persze Mr. Grant. Ez egy másodfokú egyenlet, amit a megoldóképlet alapján oldunk meg. A megoldóképlet pedig... - kezdtem el magyarázni. Közben helyeslően bólogatott, és mosolygott rám. Be vagyok vágódva nála... - Az egyenlet pedig nem megoldható, mert mínusz kerül a gyökjel alá. Tehát nincs megoldás - jelentettem ki, ő pedig kettőt tapsolt, majd ment tovább. Legalább bezsebeltem egy matek ötöst. Hamarosan csengettek, és Alice-szel elindultunk kifelé.

- Nem mehetsz! - súgta oda Alice, amit nem értettem, de aztán rögtön félrehívott a tanár.

- Isabella, indul egy országos matematika verseny, úgy gondolom, a tizedik évfolyamon képviselhetnéd te az iskolánkat. Mit szólsz hozz? - kérdezte lelkesen az elvarázsolt tanár. Eszembe jutott Alice mondata.

- Sajnálom, de nem szeretnék részt venni ilyesmiben. Sok a tanulni valónk, és én az orvosira készülök uram. Nem lehet, nincs rá időm - hervasztottam lejjebb a mosolyát.

- Orvosi? Nahát, akkor sok sikert de azért sajnálom, mert különös érzéked van a matematikához. Szerbusz! - intett el, én pedig értve a szóból, elhagytam a termet. Ez volt az utolsó óránk, így a parkolóba igyekeztem. Már mindenki ott várt, én pedig Edward karjaiba perdültem.

- Matek verseny? Különös érzék? - kuncogott a hajamba.

- Hé, amíg ember voltam utáltam a matekot... Legalábbis Phoenixben igen. Itt milyen voltam? - kérdeztem, de Alice csilingelő nevetése szakította félbe Edwardot aki válaszolni akart.

- Erős hármas hathatós segítséggel... - kacsintott húgom Edwardra, és ezen jót nevettünk. Bepattantunk a kocsijainkba, majd elindultunk haza. Én Alicet és Jaspert fuvaroztam szerelmemen kívül, míg Rose és Emmett az új deeppel jöttek mögöttünk. Em gyorsított, és egészen rám húzta a Land Rovert. Na ne! Ráléptem a gázra, és gyorsan eltűntünk. Farolva álltam be az udvarra, és mikor már mind nevetve kiszálltunk, megérkeztek Emmették is.

- Bella! Ez visszavágóért kiállt. Délután kettesben megyünk vadászni! - mondta röhögve, miután kipattant a kocsiból. Tudtam, hogy ez mit jelent. Vadászattal egybekötött bunyó. Nagyjából háromnaponta kell vadásznom még, így Emmettel mindig jókat verekszünk, nem beszélve arról, hogy a medve és oroszlán vér még az elviselhető kategóriába tartozik, a büdös növényevőkkel ellentétben.

- Rendben! - adtam neki egy taslit amikor elterültünk a hatalmas ülőgarnitúrán a nappaliban. Bekapcsolta a focimeccset, és azt lestük, miközben Edward az ölébe húzott.

- Sziasztok! Milyen volt a suli? - kérdezte Esme.

- Unalmas! - mondtuk öten egyszerre, csak Alice vágta rá, hogy szuper. Esme kinevetett minket, aztán bekapcsolta a projektort és kivetítette nekünk a laptopján lévő terveket.

- Mit szóltok hozzá? - kérdezte, és egy gyönyörű új óvoda képsorozatát, terveit nézhettük meg. Esme saját tervezése.

- Mutatós. Mi ez? - kérdezte Emmett.

- A seattle-i új óvoda tervei. Jövőhéttől azon fogok dolgozni, hétvégén pedig jótékonysági rendezvény lesz, hogy összegyűljön a pénz. Persze egy névtelen adakozó fogja utalni a szükséges összeg háromnegyedét... - mosolygott ravaszan. Hát igen, a Culleneknek több mint elegendő pénzük van, nem beszélve az én európai számlámról.

- Ügyes vagy anya! Nagyon szép! - jelentette ki Rosalie, csillogó szemekkel. Mindig teljesen más arcát mutatta, hogyha gyerekekről, vagy a jólétükről volt szó. Ő járt el Esme-vel is az árvaházba amikor ételt és játékokat vittek.
Néztük még egy-két órát a meccset, majd átöltöztem egy fekete csőfarmerbe és egy kék trikóba, amik már voltak egyszer rajtam, és elindultunk Emmettel vadászni. Futottunk, közben ide oda lökdöstük egymást. Még jó, hogy Emmetthez közeli erőm maradt, így igazán élveztük ezeket. Erősebbek voltunk a családban mindenkinél. Löktem egyet rajta, mire átrepült három fán keresztül, és az elsőt vitte is magával. Elterült a földön és nem kelt fel. Jeges rémület uralkodott el rajtam. Oda mentem, és megnéztem de látszólag semmi baja nem volt, persze a nuku pulzus és légzés mellett. Hirtelen kinyitotta a szemét és elhajított. A kis szemét! Jót röhögött rajtam, ahogy a kiszakadt nadrágom nézegettem.

- Pfúú Emmett! Ezért kinyírlak! - kiáltottam rá, majd utána eredtem és üldözőbe vettem. Az meg hahotázva rohant, majd hirtelen megtorpant.

- Bella, menjünk! - mondta, és komoly arccal elkapta a kezem és húzni kezdett a fák közé a kis tisztásról amin álltunk. De akkor én is megéreztem a szagot. Büdös volt. Nagyon nagyon, és minden izmom megmerevedett. A fák közül, előttem egy fekete óriási farkas lépett ki. Ösztönösen magam mögé húztam Emmettet és védekező állást vettem fel. A jobb kezem elkékült, ahogy fagypont alá csökkent ott a hőmérséklet.

- Nyugi Bella! - kapta el a kezem, és akkor vettem észre, hogy nagyjából nyolc olyan hatalmas farkas vett körbe minket. Morogtak és vicsorogtak, majd kettő visszament a fák közé. A fekete és egy rozsdabarna.
Helyette két indiánfiú lépett ki. Azonnal ellazítottam magam, és próbáltam nem vicsorogni.

- Cullen! - biccentett az egyik, aki idősebbnek nézett ki. Úgy nagyjából 26 körüli lehetett.

- Black! - viszonozta Emmett a gesztust. Ekkor bevillant az, amit Edward mondott az első forksi látogatásomkor. Jacob Black, a legjobb barátom volt.

- Tudtam, hogy a szőkékre buksz, de ő nem Rosalie. Szóval, mi van a Cullen családdal? - kérdezte Jacob.

- Rose jól van. Beaverben lakunk, és itt az egész család - tájékoztatta komolyan Emmett. Ritkán látni ilyennek. A helyzet megköveteli. Vérfarkasok... - Ki a srác? - bökött a mellette álló fiú felé. Nagyjából húsz körüli lehetett.

- Raul Uley, Sam fia. A te barátnőd ki? - kérdezte, mire Emmett elvigyorodott, és a többi farkas feszülten, de távoztak az erdőbe. Utánuk hat fiatal lépett ki, az egyik lány volt.

- Nem ismersz meg Jacob? - kérdeztem, mire zavart lett az arca. Jobban szemügyre vett, láttam, ahogy méreget a csokoládé színű szemeivel.

- Nem. Ritkán haverkodok vérszopókkal. Nyugtass meg, hogy nem csak kihagy az emlékezetem - mondta kissé talán csípősen. Huh, nehogy felmenjen a pumpa bennem.

- Neked biztosan nem, nekem viszont annál inkább. Bella vagyok, Jacob... - mondtam, és hátrahőkölt a döbbenettől. Erősen megremegett, de a csapat lánytagja odament és a kezét a vállára helyezte. Még jobban végignézett, és a felismerés megcsillant a szemeiben.

- Úgy vélem, beszélnünk kell! - közölte, Em pedig elővette a telefonját. Hallottam, ahogy Carlisle-val beszél, aztán megszakad a vonal.

- Jönnek - bólintott Emmett.

Ragyogás - 4. fejezet második fele

4. fejezet: Lelki gondok és I.S.K.O.L.A. (2/2)

Ki hitte volna, hogy ennyire furcsa vámpírként iskolába járni? Elég volt óra előtt elolvasnom azt az anyagot, amit az elmúlt egy hétben vettek, és szóról szóra vissza tudtam volna mondani. Még csak most kezdem felfogni, mennyire is tökéletes a vámpírmemória.

A diákok félelemmel vegyes döbbenettel néztek rám, és tisztán hallottam a pusmogásokat arról, mennyire cullen-szerű is lettem. Igyekeztem nem fintorogni az ilyen dolgok miatt.

- A végzős bálra is kell még ruhát vennünk - jegyezte meg Alice, mikor "ebédelni" indultunk. Én szinte teljesen elborzadt tekintettel nézhettem rá, mert felnevetett.

- Oh, Bella! Jó buli lesz, ne kéresd magad! - karolt belém, de ekkor beléptünk az ebédlőbe, és síri csend fogadott bennünket.

- Még hogy ne kéressem magam... - morogtam halkan, és Alice-szel kajáért mentünk. Halk pusmogás indult be, és a pletykálkodás egyértelműen rólam folyt.

- Hát ne is, mert tök szuper lesz! Ma délután el is mehetnénk megvenni a ruhánkat! Rose is jönne, hisz a bál másfél hét múlva lesz - csacsogott tovább, mintha nem is hallaná a rólunk szóló diskurálást. Egy almát és egy vizet nyomott a kezembe, majd kifizette, és az asztalunkhoz húzott. Edward elkapta a derekam, és magához vont.

- Hogy telt a napod? - kérdezte, én meg csak elhúztam a szám, és amikor egy túlságosan is hangos mondat hagyta el Jessica száját, felemelt szemöldökkel fordultam arra. Jessica és Lavender elvörösödve fordultak el.

- Ez történt! - néztem vissza kissé ingerülten gyönyörű aranyszínű szemeibe. Elmosolyodott a mérgeskedésemen, Emmett viszont felnevetett.

- Hallottad volna, miféle dolgokat mondanak a végzősök. Ma spanyolon az egyik srác kitalálta, hogy Carlisle az aki csinál valamit velünk. Úgy értem azt mondta, "hogy Dr. Cullen nagyon jól érthet a plasztikai sebészethez". Hisz mi mind annyira mások vagyunk, mégis szinte egyformák - nevetett mackósan újdonsült bátyám, mire Rosalie csak a fejét rázta, és az arcát a kezei közé temetve, intett, hogy sajnálhatjuk őt a férje idiótasága miatt. Ezen mind felkuncogtunk, de végül újra felülkerekedett rajtam a rosszkedv. Emmett nem mondott hülyeséget. A változásom túl hirtelen, és megmagyarázhatatlan. Egy ötlet jutott az eszembe, amikor Alice mosolyogva fordult felém.

- Na végre! Már majd megőrültem, hogy állandóan megváltoztatod a döntésed - ujjongott Alice. Edward először homlokráncolva nézte húgát, majd kissé meglepődve kapta rám a tekintetét. Rose, Emmett és Jasper pedig kezdtek morcosak lenni, mert megint nem tudtak semmiről. Végül a választ Edwardtól kapták meg.

- Költözünk! - jelentette be, mire a három idősebbnek kikiáltott testvér lassan körbenézett az aulában. Szinte mindenki rólunk sugdolózott, és kíváncsian méregettek minket. Határozottan rábólintottak.

***

Egy órával később már a Cullen ház ebédlőjében ültünk, és még Esmére vártunk, aki az árvaházból jött már hazafelé. Carlisle kíváncsian nézett minket, de még nem mondtunk neki semmit. Tíz perc múlva Esme lefékezett Carlisle autójával a ház előtt, és már ott is termett Carlsile másik oldalán. Alice volt az aki bejelentette.

- Költözünk! - közölte, mire Esme és Carlisle összenéztek, majd ismét rajtunk nyugtatták pillantásukat.

- Valami történt az iskolában? - aggodalmaskodott Esme. Frusztráltan felsóhajtottam.

- Nem! Nem történt semmi, leszámítva azt, hogy mindenki a külsőm miatt van kiakadva. Egész nap ezen járt az agyuk, a legképtelenebb ötletekkel előállva. Nem maradhattok itt - mondtam, mire szinte mindenki felszisszent, Edward pedig megszorította a kezem.

- Bella, nélküled sehová sem megyünk! - meglepő módon ezt Rosalie jelentette ki. Mindenki csodálkozva fordult felé, míg ő mélyen a szemembe nézett. Valami kis cinkos csillogást láttam benne, amit eddig még sohasem. - Gratulálok Isabella Marie Swan! Ön felvételt nyert Denali különleges magániskolájába - jelentette ki, mire a többiek felkuncogtak. Én kissé hitetlenkedve néztem rájuk.

- Nem írtam semmilyen felvételit - jelentettem ki a nyilvánvalót. Mire Rosalie, Emmett és Alice csak a szemüket forgatták.

- Tavaly írtál olyan országos felmérőt. Az ha jól tudom elég jól sikerült. Az iratokat csak bízd rá Jazzre. Elintézzük neked, így egy suliba fogunk járni Irinával, Kate-vel, és Tanya-val - válaszolta Alice. Máris teljesen belelkesült az ötletre.

- Remek. Biztosan nem lesz feltűnő mennyi is? Kilenc vámpír egy suliban! És apa nem fogja bevenni ezta felvételis dolgot - kételkedtem még mindig. Ezúttal viszont Edward szólalt meg.

- Akkor egyszerűen csak tűnj el. Emmett és te lehetnétek testvérek. Mármint, úgy értem a hajatok elég sötét színű, és a vámpír tulajdonságokkal ezt senki sem fogja megkérdőjelezni. Rose és Jazz ikrek lesznek. Alice és én pedig külön. Maximum az lehet feltűnő nekik, hogy egyforma színű a szemünk és a bőrünk - mondta Edward. Én kikerekedett szemekkel néztem rá.

- Ez már mindjárt jobban hangzik. De hatásosabb lenne eljátszani a halálom, mert ha csak eltűnök, apám egész életében keresni fog - mondtam, és a szívem fájdalmasan összeszorult. - Ja! És még a tavaszi bál előtt, kérlek! - néztem a többiekre, akik bólintottak, leszámítva Alice-t, mivel ő nagyon el akart menni a bálra. Ekkor viszont Carlisle felállt, így mind ránéztünk.

- Megmondom mit teszünk. Bella, te most hazamész, és este szólsz Charlie-nak, hogy holnap délután elmész ruhát vásárolni a bálra. Én most azonnal beszólok a kórházba, hogy holnap elviszem a családot nyaralni három napra. Vásárlás közben sajnos balesetet fogsz szenvedni, és a kocsid fel fog gyulladni. Épp ma délelőtt halt meg egy nagyjából veled egykorú lány a Seattle-i kórházban, így őt fogjuk a kocsidba rakni. Semmilyen adatuk nem volt róla, mivel egy hajóbaleset áldozata volt. Jasper, te kitörlöd a lányt a kórház adatbázisából is. Azt fogják hinni, hogy Bella halt meg, így miután lezajlott a temetés, elmegyünk - vázolta fel előre az eseményeket, de én találtam hibát a tervben.

- Ez így nem lesz jó - szólaltam meg. - Charlie szobafogságra ítélt, így a vásárlás...

- Bella, kit érdekel ez most? - vágott közbe Rosalie. - Apád így is, úgy is gyászolni fog.

Mindenki csúnyán nézett rá, de nálam ez döntötte el, hogy mit is tegyünk.

- Oké, nem fogok meghalni. Nem akarok apának fájdalmat okozni. Marad Rosalie eredeti ötlete. Alaszkai suli.

Miután mindenki belegyezett, Alice és Esme máris elkezdtek összepakolni, én pedig beültem a furgonomba, és meg sem álltam hazáig.