Lehetetlen - 3. fejezet

3. fejezet: Victoria és a pihenő



- Már három hete, hogy semmi nyoma! - kiáltott fel Embry. Hát ez igaz. Akkor láttuk utoljára, mielőtt átváltoztam volna. Victoria azóta nem járt erre.
- Készül valamire. Valami borzalmasra. Seattle-ben eddig tizenkét áldozat volt, akiknek elvágták a torkát, de vért nem találtak. Ezért pedig egyértelmű, hogy ki a felelős - vetettem fel, mire Sam bólogatni kezdett.

- Utána kell néznünk. Holnap alkonyatkor az észak-nyugati tisztáson találkozunk! - mondta Sam, majd rám nézett. - De lenne egy fontos kérdésem. Bella, a te gondolataid és érzéseid nem csatlakoznak a miénkhez, amikor farkas alakban vagy. Nem tudod ennek az okát? - kérdezte, én meg elgondolkoztam. Aztán eszembe jutott az, amit egyszer Carlisle mondott.

- Egy pajzs... - értetlenül pillantottak össze, mire felsóhajtottam. - Carlisle ezt mondta nekem régebben. Az elmém zárt. Edward sem tudott a gondolataimban olvasni. Szerintük egy vámpír sem tudná használni rajtam a mentális képességét. Emiatt lehet. Én is érzem ezt az energiát magam körül, sőt amikor mégis beszélek veletek olykor, akkor elég erős koncentráció kell ehhez. Lennének ötleteim, hogyan csinálhatnánk ebből előnyt. Ha például ezt ki tudnám lökni annyira, hogy mindannyiunkat lefedje, akkor védve lennénk a vámpírok mentális képességeitől. De ez tényleg csak arra lenne alkalmas - fejeztem be a kis mondanivalóm. Elgondolkozva meredtek maguk elé, majd Quil ugrott fel lelkesen.

- Ez frankó! - mondta, én pedig csak egyetérteni tudtam. Fájt abba belegondolnom, hogy vámpírként ebből milyen erős képesség lett volna.
- Egy próbát megér. Holnap este, mielőtt elindulnánk, megpróbálhatod létrehozni ezt a pajzsot Bella. Ez nagyon érdekes... - gondolkodott el Sam. Ezek után, mivel már megint este nyolc volt, hazaengedett minket. Gyorsan vezettem hazafelé, mert rossz előérzetem volt, és ezt utáltam. A házunk előtt leparkolva még nem is láttam semmi érdekeset. A verandán égett a villany, a nappaliban ment a tévé. Hm... Kiszálltam, és egész testemben megremegtem. Az átható édes vámpírszag, az viszont már elég nagy probléma. A kocsit nem zártam be, csak becsaptam az ajtót. Felrohantam az ajtóhoz, majd feltéptem, és az előszobában apám feküdt eszméletlenül. Zokogva rogytam le mellé, de megkönnyebbülve jöttem rá, hogy csak elájult. Ekkor hallottam meg a hátam mögül azt a gyűlölt hangot.
- Óh, a pici kislány siratja apucit. Kár érte, egész jóképű fickó volt - gúnyolódott velem, mikor pedig erősen remegve megfordultam, vérvörös szemek mélyedtek az enyémbe.

- Victoria - mondtam, de hangom elcsuklott. Nem a félelemtől, nem. Dühös voltam, és gyűlöltem őt. Élesen felkacagott, majd villámgyorsan elkapta a nyakam és a falhoz csapott.

- Nem is olyan rossz az emberi memória - susogta a fülembe, miközben beleszagolt a nyakamba. Undorodtam tőle, és egész testemben reszkettem. Én mégis vártam a megfelelő pillanatra.

- Csak egyel nem számoltál - mondtam, mire élvezettel teli szemekkel nézett rám. Groteszk módon elvigyorodtam, amire mintha kicsit megzavarodott volna. Nem lazított a fogásán a nyakamon, de most én is rámarkoltam a márványszerű karjára. - Már nem vagyok ember - suttogtam, majd ordítva változtam át. Ő a szemközti falnak csapódott, de már talpon volt mire felé ugrottam. Kiiszkolt a hátsóajtón, de most nem hagytam annyiban. Loholtam utána, és viszonylag könnyen beértem. Felé ugrottam, mire sikerült elsodornom őt, és közben letépni az egyik karját. Ő felsikított, de nem adta fel. Amikor földet értünk, egymással szemben álltunk meg. Mindketten idegesen lihegtünk, Victoria pedig támadó állásba helyezkedett, és morgott. Én is vicsorítottam, majd engedve az ösztöneimnek ráugrottam. A távolból hallottam a farkascsaholást, de nem érdekelt már semmi. Fűtött a bosszú, és erőt adott apám eszméletlen testének képe. Téptem, martam, haraptam, és végül minden végtagjától megszabadítottam. Már csak a feje volt a testén, és ő ködös vérvörös szemekkel vicsorgott rám. A nyakához hajoltam, és erősen belevájtam a fogaim. Utolsó másodperceiben még a fülembe hörgött.
- Még nincs vége, kutya... - hallottam meg, majd habozás nélkül téptem le a fejét. Akkor ért oda hozzám Sam, amikor ledobtam a földre a fejét. Megtorpant, majd mögötte a falka is.

- Bella? - kérdezte Sam, miközben közelebb jött.

- Apám megsérült, hívni kell a mentőket - küldtem felé egy suttogásnyi gondolatfoszlányt. A többi farkas lehajtotta a fejét, majd sorban odajöttek és vigasztalni próbáltak. Eközben Sam visszaváltozott, és egy rakásra pakolta a darabokat. Meggyújtotta, majd figyeltük, ahogy elég az egész. Végül visszaváltozott és odaült mellém.
- Úgy öt mérföldre innen összefutottunk még öttel. Ezek meglehetősen fiatalok voltak, és az egyik azt mondta, hogy a vörössel vannak. Megöltük őket. Tehát ők hatan csinálták a mészárlást Seattle-ben - mondta, de én csak annyit fogtam fel az egészből, hogy vége van. Gyorsan, egy szó nélkül elindultam hazafelé. Paul és Jacob jöttek utánam.


***

Már mindent összepakoltam amit akartam, és éppen az irataimat néztem át, amikor kopogtak. Egy hatalmas sóhajjal mentem oda az ajtóhoz, és amikor kinyitottam az egész falka ott állt a verandán. Elmosolyodtam, majd behívtam őket. Leültünk a nappalban, ahol Seth és Paul közé lettem beszorítva. Leah ült a hátam mögötti karfán, míg Jacob a lábamnál. Potyogtak a könnyeim, amíg beszélgettünk.

- Tehát akkor Florida? - kérdezte Leah. Megszorítottam a kezét, majd kinézve az ablakon válaszoltam rá.

- Igen. Anyám már nagyon hiányol, és nem fog megártani nekem egy kis napsütés sem. Így is túl sápadt vagyok egy farkashoz képest - próbáltam viccelni, de csak halványan mosolyodtak el. Tudtam, hogy fáj nekik, mert nekem is piszkosul fájt. Nincs rosszabb, mint elveszíteni egy falkatagot, mi pedig most gyakorlatilag majd egy hónapra elválunk. De tudtam, hogy mennem kell. Kezdek besokallni, mert túl sok minden történt mostanában. Apától már reggel elbúcsúztam, de végül is ez csak egy hónap, nemde? Azt tudtam, hogy sohasem adom fel a farkaslétet. Nem tudnék egyedül megöregedni.

- Tudod, hogy nagyon szeretünk téged Bells. Siess haza hozzánk - mondta Quil, amire teljesen meghatódtam. Sorban megöleltem őket, majd együtt kimentünk a kocsimhoz.

- Vigyázz magadra édesem! - súgta oda nekem Paul, én pedig még szorosabban öleltem őt, majd kicsit hátrébb húzódtam, hogy adjak egy puszit az arcára. De nem számítottam rá, hogy elfordítja a fejét, ezért a puszi inkább a szája sarkába sikerült. Rám vigyorgott, majd végigsimítva a hátamon hátrébb lépett. Én csak kissé zavartan néztem rá, majd megráztam a fejem. A csomagjaim már a kocsiban voltak, így még egy-egy gyors ölelés után beültem, és lehajtottam a feljáróról. Ők befutottak az erdőbe, majd együtt vonyítottak, én pedig szinte sírva hajtottam ki Forksból. Itt az ideje, hogy pihenjek és felejtsek egy kicsit.

***

Hiányzik Forks! Így ébredtem fel reggel. Igaz, csodás volt itt lenni anyuval és Phillel, de a falkám hiánya néha gyötrő volt. Ami engem illet, elég sokat változtam. Egy hónap az én újabban divatmániás anyámmal, és ez lett. Phil szerint most van abban az időszakban, amikor ráébredt, hogy ő egy középkorú nő. Ezen jókat nevettünk együtt.

Na igen, anya amikor meglátott a reptéren, csak pislogott rám, mint hal a szatyorban. Én széles mosollyal megöleltem, mire magához tért.

- Kicsim?! Mivel etet téged Charlie? Ha ilyen hatást lehet elérni a sok steake-kel, akkor lemondok a vegetáriánus életmódról! - kacsintott rám mosolyogva. Azonban én összezavarodtam. Mi?

- Mióta vagy te vega? - kérdeztem, mire lelkesen mesélni kezdte, hogy "bizony már két hosszú hete". Erre csak felnevettem, és még szorosabban megöleltem. Hiányzott már.

Kiderült, hogy Phil-t szerződtették, és nagyon, de NAGYON jól keres. Ezért anyámtól és tőle kaptam ajándékba egy oltári motort. Tényleg az, komolyan. Charlie valószínűleg ki fog vágni azzal együtt, de AZ már az én kicsikém. Esténként kimentem a sétányra motorozni, és igazán jól megy. Egy világoskék-fekete-fehér sporttúra motor, és 650-es. Phil szerint nagyon is jó. Nekem igazából mindegy mit tud, de már az első pillanatban beleszerettem. Anya apától hallotta, hogy motorozunk néha a fiúkkal, ezért kaptam ezt érettségi ajándéknak.

Szóval, ez az egy hónap nagyon jó pihenés volt. Anyával sülve főve együtt voltunk, és hát... na jó, azt hiszem eléggé elcsábultam anya őrültségeinek.

A hajam mostanában kiegyenesítve hordom, ami így leér egészen a derekamig. Sokkal kihívóbban öltözködöm mint akár egy hónappal ezelőtt. Anya szerint végre úgy is kellene öltözködnöm, mint egy 18 éves szexi fiatal nőnek. Pff... Persze a farkasos dolog miatt kevésbe vagyok gátlásos mint előtte. Szinte élvezem, hogy akárhová megyek, mindig a megközelíthetetlen szerepben tetszelgek. Észreveszem, hogy csurgatják utánam a nyáluk a srácok, de nem veszek róluk tudomást. A farkaslét előnye, hogy bomba nő lesz belőled...

Egy dologra rájöttem amíg itt voltam. Az fő problémámra csak egy megoldás van. A bevésődés. Hiszen rájöttem, ez az egyetlen út a boldogságomhoz. Edward óta senkit nem engedtem közel magamhoz annyira, de abban biztos voltam, óriási nagy törés lesz a bevésődés bennem. Nehezen tudtam elképzelni, hogy valaha szeretni fogok bárki mást is a földön.

Most pedig éppen a repülőn ülök, ami egyenesen a Seattle-i repülőtérre visz engem. Úgy döntöttem, ideje hazajönni. Így miután ma reggel akkora honvággyal ébredtem, anyu már fel is rakott az esti gépre. Már csak pár perc és ott leszek. A motorom elvileg a reptéren vár, így azzal eljutok majd Forksba. Még szerencse, hogy jóval előre tanultam a magamba fordulós korszakom alatt, így ez a kihagyás nem lesz probléma érettségi előtt. Szerencsére addig is már csak öt hét van.

Hiányzik már La Push, Forks, a falka és Charlie.

A gép lassan ereszkedni kezdett, majd Seattle-ben leszálltunk. Csomagomat megfogtam, és átvettem a motoromat. Forks semmit sem változott ez idő alatt. Ugyanolyan kicsi és esős volt mint egykor. Az utcánkba befordulva már nem kicsit voltam izgatott.

- Ez csodálatos! - szippantottam mélyet a nedves, eső illatú levegőből, miután levettem a bukósisakot. Körülnéztem, és gyorsan behurcolkodtam a házba.

- Bells! - kiáltotta apa, majd kitörő örömmel megölelt. Jól megszorongattam, mire rám mosolygott.

- Ne olyan erősen kisasszony! - nevette, én pedig elpirultam.

- Hiányoztál! - mondtam neki, mire kicsit meghatódottan nézett rám. Aztán végignézett rajtam, és a motoros cuccomon akadt meg a szeme. Bukósisak plusz motoros nadrág és dzseki. Kérdőn nézett rám, mire elkaptam a kezét és kihúztam a teraszra. Csodálkozva, majd kissé bosszúsan nézte a motort.

- Nem szeretném, ha összetörnéd magad! - mondta, mire én megforgattam a szemeim.

- Apa... - sóhajtottam fel, de aztán inkább megöleltem újra. De mivel még volt más dolgom is... - Most megyek és kipakolok, aztán elugrom La Push-ba - közöltem vele, de amikor el akartam indulni, elkapta a csuklóm, és furán nézett rám. - Mi az? - kérdeztem rosszat sejtve.

- Beszélnünk kellene. Sam majd úgyis mindent elmagyaráz neked, de néhány dolgot szeretnék elmondani - mondta, én pedig hagytam, hogy a kanapéhoz húzzon és leültessen. Mellém ült, majd megfogta a kezem és belekezdett.

- Miután elmentél, felbukkant itt Alice Cullen - mondta, én pedig enyhén remegni kezdtem. - Idejött, és téged keresett. Tudta, hogy tudom rólatok, mire elmondta mi a képessége. Elhiheted mennyire megdöbbentem. Azt is mondta, hogy egy ideje nem lát téged, és nem bírja felfogni, elfogadni, hogy meghaltál. Én persze mondtam neki, hogy ez nem igaz mire úgy tűnt megdöbbent. Nem tudtam mennyit mondhatok el neki a falkádról, így felhívtam Samet és ő eljött ide. Beszéltek Alice-szel, aki végül úgy döntött, itt marad Forksban, és megvár téged. Ez két és fél hete volt, szerdán. Azon a héten pénteken Dr. Carlisle Cullen bejelentette a kórházban, hogy a Los Angelesben lévő állás nem vált be, így visszaköltöztek. Hétfőn Alice és a bátyja már ott ültek az osztályodban. Tehát Cullenék visszajöttek - fejezete be, én pedig lesokkoltan néztem rá. MI? Alice és mindenki más is itt van? Nem, nem, nem, nem!

- Ezt nem tehetik velem... - suttogtam, és könnyek szúrták a szemem.

- Bells, figyelj! Erősnek kell lenned. Mutasd meg nekik, hogy kemény vagy! Csodálatos vagy, és annyira büszke vagyok rád. Az embereket véded akárcsak én, nem állhat az utunkba néhány vérszívó - mondta apa, én pedig némileg morcosan néztem rá.

- Vérszívó? - kérdeztem rosszallóan, mire csak megvonta a vállát.

- Néhányszor elmentem Harryvel és Billyvel horgászni, és nem csak a fogásainkról beszélgettünk. Amennyire én tudom nem ok nélkül előítéletesek. Amikor az a vörös hajú nő itt volt, tényleg úgy éreztem, hogy soha többé nem láthatlak. Nem akarom még egyszer ezt érezni Bells. Kérlek vigyázz magadra! - mondta, én pedig gyorsan bólintottam, majd puszit nyomtam az arcára.

- Mindig vigyázok - feleltem, és elmosolyodott, mert ő is mindig ezt szokta mondani nekem.

Gyorsan felrohantam, majd berendezkedtem, aztán bepattantam az alig használt BMW-mbe, és La Push felé vettem az irányt. Az eső most nem esett, sőt, picit sütött a nap is. Még elég korán volt, de tudtam, hogy Emilyék már biztosan ébren vannak. Leparkoltam, és amint kiszálltam, hat izomagy rontott rám. Paul felkapott, és szorosan magához ölelt, majd sorra körbeadtak a fiúk. Egyfolytában nevettem, puszilkodtam és ölelkeztem. Teljesen körülvettek és ott nyüzsögtek.

- Már ideje volt - jegyezte meg valaki az ajtóból. Sam, Emily és Leah álltak ott, én pedig mosolyogva mentem oda hozzájuk, hogy őket is megölelgessem.

- Hiányoztál csajszi! - súgta nekem Leah, én pedig jól esően felsóhajtottam.

- Te is - mondtam, majd miután elengedett Samet is átöleltem.

- Üdv itthon Bella - köszönt, én pedig halkan kinevettem. Sam mindig olyan komoly. De az is lehet, hogy én lettem túlságosan komolytalan mellettük.

- Helló Sam! - mosolyogtam rá, aztán a fiúk letámadtak és behurcoltak a házba. Egész délelőtt náluk voltam, de mivel holnap hétfő, nekem is szükségem van egy kis pihire, és még Angie-hez is be akartam nézni.

- Na jó, én most mennék. Sam, beszélni akartál velem? - kérdeztem, miközben az ajtó felé intettem. Ő lassan bólintott, majd kimentünk a házból. A fiúk kiabálva köszöntek el tőlem, én meg csak nevetgéltem rajtuk. Sam becsukta a ház ajtaját, és lesétált a kocsimhoz, aminek én addig nekidőltem.

- Carlisle Cullen megkeresett engem mielőtt tényleg visszaköltöztek volna. Meghosszabbítottam számára a szerződést, de a szabályok ugyanúgy érvényesek rájuk. Van ez ellen valami kifogásod? - kérdezte, én pedig csak megráztam a fejem. Ő nagyot sóhajtva a vállamra tette az egyik kezét.

- Bella. Ez egyikőnknek sem könnyű. Tudom, tudjuk, hogy fontosak a számodra, de nekünk ők is csak ugyanolyan vámpírok mint a többi. Nem öljük meg őket, mert nem bántják az embereket. Ez így is van jól, ám nem szabad elfelejtenünk, hogy ők is az ellenségeink, természetünkből adódóan - mondta, én pedig csak némán bólintottam.

- Kösz Sam. Mindent - mondtam, mire elmosolyodott és bólintott. Beültem a kocsimba, és padlógázzal hajtottam Forks felé. Ez a kocsi bár már használt volt, nem öreg és nem lassú. Lehúztam az ablakokat, és élveztem, hogy a levegő csapkodja a hajam. A városba beérve, Angela utcájába vezettem, majd leparkoltam a házuk előtt. Láttam, hogy kinéz az ablakon, aztán lelkesen kiront az ajtón.

- Bella! - mosolygott rám, majd gyorsan megöleltük egymást. Imádtam ezt a lányt. Mindig olyan kedves, figyelmes és önzetlen volt.

- Szia Angie! Most értem haza nemrég, és gondoltam átjövök megnézni, hogy vagy, valamint meg kellene csinálnunk médiára a kisfilmet - mondtam, mire ő gyorsan rábólintott.

- Persze, gyere! Csináltunk egy csomó videót, meg a régiek is itt vannak még - magyarázta, miközben felfelé tartottunk a szobájába. Még szerencse, hogy a médiatanár megváltoztatta a kisfilmek leadási határidejét. Mivel egy csomóan nem készítették el, párba osztott mindenkit, majd egy helyett két témát adott meg. Természet és szabadidő. Mivel nekem és Angie-nek nem volt kedvünk természetfilmet forgatni, a szabadidőt választottuk. A filmet gyorsan összevágtuk, és valahogy összesűrítettük tíz percbe. Angie apja töltött le nekünk valami programot hozzá, így hamar kész lettünk.

- És most mesélj! - ültetett le az ágyára, majd miközben ropit ettünk, elmeséltem neki az elmúlt egy hónap eseményeit.

- Semmi fiú, semmi bulizás? - kérdezte mosolyogva, én meg csak egy szemforgatással válaszoltam.

- Jessica és a drága Lavender rossz hatással vannak rád - mondtam, mire most ő nevetett fel.

- Jaj! Dehogyis! Nem beszélek velük. Mike és Eric lógott velem addig, amíg nem voltál. És egyszer... mindegy - mondta, de én nem hagytam annyiban.

- Mi volt egyszer? - kérdeztem. Ő kissé feszengve nézett rám.

- Beszéltem Alice-szel - mondta, én pedig lemerevedtem.

- Miről? - kérdeztem halkan, miközben a kezeimre néztem, az ölemben. Ő csak felsóhajtott, majd átölelte a vállam.

- Tudod, mikor visszajöttek és megláttam őket, egész máshogy néztem rájuk. Már tudtam mik is ők, és Edward gondolom kiolvasta a fejemből. Ezután Alice beszélt velem, és megköszönte, hogy megtartom a titkuk. Én meg csak annyit mondtam, hogy nem az ő érdekében teszem. Csak mosolygott, majd otthagyott. Ennyi - mesélte, nekem pedig összeszorult a szívem.

- Milyenek voltak? - kérdeztem, mire Ang kuncogni kezdett.

- Nem sokat változtak... - viccelődött, mivel elég keményen próbálkozott azzal, hogy felvidítson. Csak megforgattam a szemeim.

- Nem mondod!? - néztem rá tettetett csodálkozással. Felnevettünk, majd kissé elkomolyodott.

- Alice eléggé elveszettnek tűnik, míg Edward inkább olyan mint egy hulla. Kissé megtörtnek látszik - vallotta be halkan. Én csak megráztam a fejem, majd feltápászkodtam.

- Majd talál magának egy hideg és gyönyörű vámpírnőt, aki elég jó lesz hozzá. Végül is én a szemükben eddig is csak egy gyenge ember voltam. Most meg már az ősellenségük vagyok - jegyeztem meg, mire Angie is felállt és szorosan átölelt.

- Bele fogsz roppanni - suttogta, és meg erősebben szorított.

- Majd a fiúk tesznek róla, hogy túléljem - mondtam kissé erőtlenül.

Lassan elbúcsúztunk, és kikísért engem. Miután megbeszéltük, hogy holnap érte jövök, hazahajtottam. Apával este jól bevacsoráztunk, majd miután letusoltam, bebújtam az ágyba. Elég durva lesz a holnapi napom.



Bella motorja, amit Philtől és az anyjától kapott: