Silverwolf III.

Én mondtam hogy visszajön....




- Csúcs volt ez a film. Bár nem azért mert jó volt. Inkább nevetséges. - mondtam nevetve amikor Jake leállította a kocsiját a házunk előtt. Most jöttünk haza a péntek esti mozizásból.
- Na persze. Marha nevetséges volt.. szétkaszaboltak mindenkit. Ez neked nevetséges? Pedig azt hittem hogy jó film lesz. - rázta a fejét Jacob.
- Ez van. Bejössz? - kérdeztem egy hatalmas mosoly kíséretében.
- szeretnék. Nagyon. - húzott az ölébe a másik ülésről. Az arcát a nyakamba fúrta és úgy szuszogott. - De nem lehet. Apa megint nincs jól. Fáj mindene, és segítenem kell neki. - motyogta.
- Jóhhhl van. Menj csak. - sóhajtottam.
- Haragszol? - kérdezte.
- Nem. Tudod hogy nem. Jó éjszakát édes. - csókoltam meg.
- Neked is kicsim. - mosolygott bele a csókba. - Menj mert így nem foglak elengedni soha többet. - nyögött fel amikor végig simítottam a mellkasán.
- Szia! - pattantam ki a kocsiból.
- Szia! - nevetett, és már el is hajtott. Mosolyogva léptem be a lakásba, ám fel sem tűnt hogy nem ég odabent a villany. Az ajtó résnyire nyitva volt, így a cuccaimat levágtam a földre, a pulcsimmal, és a cipőmmel együtt. Halkan benyomtam az ajtót, ami eléggé nyikorgott. Teljes sötétség volt bent, és émelyítően büdös édes szag. Mintha... mintha még most is itt lenne!
- ANYA! - ordítottam el magam. - Anya hol vagy? ANYA! - kiabáltam, de akkor valaki befogta a számat. Valaki akinek jeges volt a keze az én forró bőrömhöz képest. Remegve és ordítva alakultam át, egyszerűen nem bírtam elviselni az érintését. Ellökött magától, gondolom hogy ne vágjam fel azt a kemény undorító bőrét, de már átváltozva, talpon értem földet.
- Nahát, nahát. A farkaslány. Hogy van apád mond csak? - gúnyolódott az a rohadék. Most láttam csak igazán a különbséget a Cullenek és ő közte. Ennek a szemétnek rendesen vérszaga volt, és karmazsinvörös pupillái. Cullenék ehhez képest majdnem olyanok mint az emberek, leszámítva persze a tipikus vámpírtulajdonságokat. Ez a szemét meg apám emlékét sértegeti! Vicsorogva ugrottam felé, de kitért és nevetni kezdett.
- Ejnye, ejnye. Hiszen még azt sem engeded meg nekem hogy bemutatkozzak? Nos, a nevem Nick. Nekünk meg van egy kis elszámolni valónk. - nézett rám hidegen. Naná hogy van, megölte apámat! Az ő vérszopó társáért meg amúgy sem kár!
- Haló kislány! Hát te? Miért vagy farkas alakban? - hallottam meg Embryt.
- AZONNAL GYERTEK IDE A HÁZUNKHOZ! ITT A ROHADÉK AKI MEGÖLTE APÁM, ÉS ANYÁT SEM TALÁLOM SEHOL. SIESSETEK!! - kiabáltam kétségbeesetten. Nem azért, mert magamat féltem, hanem mert anyáról nem tudok semmit sem.
- Ó a jó büdös francba! Rohanok hozzád, Quil meg összecsődíti a többieket! - mondta, és láttam hogy egy perc múlva már itt is lesz. Ő sem lakik tőlünk messze... Hál' istennek. Majd meghallottam ahogy anyám velőtrázóan felsikít az emeleten.
- Nocsak! Anyád magához tért. Tudod, nagyon gyengék az emberek. Csak egyszer ütöttem meg, de el is ájult. Viszont nehogy azt hidd hogy megúszod annyival hogy téged megöllek. Nem nem. Anyukád három nap múlva már nem ember lesz és akkor innen is mennie kell. - mondta nevetve, és én egyre jobban bedühödtem. Ekkor Embry rontott be az ajtón, és egyszerre ugrottunk rá Nickre. Enyhén szólva meglepődött, de mivel nyakon haraptam, már nem tudott sok mindent hozzáfűzni. Embryvel darabokra téptük, aztán kihordtuk a részeit a hátsókertbe. Ott volt kint a szemét, és a rossz bútorok amiket anyával kiselejteztünk. Arra hordtuk rá a részeit. Bementem a házba, majd magamra tekertem egy törülközőt, és gyufát vittem ki. Addigra már Embry is felvette az alsóját ami a lábához volt kötve.
- Add ide. - vette el tőlem a gyufát, mert még mindig reszkettem az idegességtől.
- Látni sem bírom. - nyögtem, és ő meggyújtotta a máglyát. Aztán felállt, és odasétált hozzám.
- Gyere ide. Szép volt Nahi. Jó csapat vagyunk. Ügyes voltál. Jacobék mindjárt megjönnek. Akkor léptek be amikor bementél visszaváltozni meg gyufáért. - ölelt meg. Szorosan hozzábújtam, és igyekeztem lenyugodni. De Embry az nem Jacob. Ekkor eszembe jutott valaki.
- Anya! - sikkantottam fel. Berohantam a házba, és mindenhol kapcsolgattam fel a villanyokat ahol elhaladtam. Az én szobámban találtam rá, az ágy mellett vergődött a földön. Megfordítottam, és láttam hogy verítékben úszik mindene, meg persze az az édes szag lengi körbe, bár nem olyan erősen. A haját kisimítottam az arcából, és a mellkasáról, és akkor láttam meg. A sebet a nyakán.
- NEM! - ordítottam el magam.
- Mi történt? - ebben a pillanatban rontottak be Samék az ajtómon.
- Az a rohadék szemét mocsok vérszopó megharapta anyámat! - dühöngtem, és magam sem tudom hogy sírtam-e vagy nevettem. Egy farkasnak vérszívó anyja lesz.
- Nahi! Döntened kell. Vagy anyukád sora is az lesz mint a vérszopóé a kertben, vagy most azonnal megyünk a Cullen házba, de akkor ő többet nem térhet ide vissza! - fordított maga felé Sam.
- Sam nem fogom megölni az anyám! - háborodtam fel.
- Így is meghal! Vagy elfogadod hogy élő-halott lesz, vagy ténylegesen meghal. Most döntsd el! - mondta határozottan. Nem hiszem el! Ha vérszopó ha nem, ő az anyám.
- Carlislehoz most! - mondtam, és leráztam magamról a kezét. Berohantam a fürdőbe, oda volt ledobálva a hétfői szerelésem, amit gyorsan magamra is kaptam. Most igazán nem érdekelt hogy mit veszek fel, és a tornacipőben úgyis jobban futok. Mikor visszaértem, Paul tartotta a kezében anyámat.
- Add ide! Az erdőn keresztül viszem! Tutira nem autózok át a városon így vele. - vettem el őt Paultól. Szó nélkül leszaladtam a lépcsőn, ki a kertbe, el a máglya mellett, be az erdőbe. Emberként futottam, de nem igazán volt ez emberi tempó. Láttam hogy a többiek is utánam jönnek, de ők farkasként. Istenem, csak lennék már ott! Nagyon kiakadtam most. Elveszítettem apám, és az anyám vámpír lesz. Ráadásul újszülött, szóval nem is mehetek a közelébe egy ideig. Ráadásul anya örökre 34 éves marad. Most az egyszer jól jön hogy 16 évesen szült meg engem. Ha később, akkor most egy jó negyvenes vámpírt csináltak volna belőle. Istenem, csak ezt az egészet éljük túl valahogy anya. Ekkor léptem át a Cullen - La Push határt, és tíz perc további futás után megláttam egy hatalmas fehér házat.
"Edward! Kérlek! Tudom hogy utáljuk egymást meg minden, de segítenetek kell! Edward!"
Kiabáltam gondolatban, és kicsapódott erre a bejárati ajtó. Akkor értem ki anyámmal a fák közül. Edward sietett felém, és átvette tőlem anyát. Furcsa még csak meg sem remegtem amikor hozzámért. Anya édeskés illata miatt lehet. Még mindig az orromban éreztem.
- Mi történt? - jött oda hozzám Bella, és átkarolta a derekam. Úgy tartott meg.
- Visszajött. Aki bosszút akart állni. Hát megtette. Oda apám és anyám élete is. - sírtam el magam, mire ő magához ölelt. Most semmi sem érdekelt. Sem az hogy egy vámpír ölelget és simogatja a hátam, sem az hogy jeges a bőre, sem az hogy majd megfulladok ettől az édes illattól.
- Gyere, beviszlek. - mondta Jacob a hátam mögött, és elhúzott Bellától, aki mosolyogva engedett el.
- Jóh. - szipogtam, ő meg felkapott, és az egész falka a nappaliban várt rám és Jacobra, addig Bella felszaladt megnézni anyámat. Pár percig hallgattunk a szipogásom, majd Jacob belesúgott a fülembe.
- Nem lesz semmi baj. Jól harcoltál. Embry mutatta. Anyukád pedig jól lesz. - próbált nyugtatni, és neki nagyjából sikerült is.
- Szeretlek. - motyogtam, mire boldogan felsóhajtott.
- Egy hete várom hogy kimond. Én is szeretlek Nahi. - somolygott, és jobban magához húzott.
- Srácok! - jött egy hang a lépcső felől, amihez egy eléggé nyúzott Edward tartozott.
- Edward, Carlisle hol van? - kérdezte Sam.
- A kórházban van. Ügyeletes. Remélem jó leszek én is... csak hatszor jártam orvosira. - mondta durcásan, gondolom Sam valami illetlent gondolt.
- Nekem jó. Hogy van anyám? - kérdeztem halkan és elég rekedten. Ja ... hangom az még nem sok van.
- Nem fogok hazudni Nahi. Nem jól. Eltört legalább három pár bordája, az állkapcsa, és a bal karja is. Viszont megharapták, így ezeket a vámpírméreg rendbe fogja hozni. - dörzsölte a homlokát.
- De még van valami igaz? - kérdeztem.
- Van. - mondta és leült a kis asztalra velem szemben. - Figyelj! Amikor egy emberből vámpír lesz, az emberi életének nagy részét elfelejti. Na most ha anyukádnak volt agyrázkódása is, lehet hogy semmire sem fog emlékezni. Viszont az is lehet hogy minden megmarad nála, ugyan úgy mint Bellánál. Ezt csak azért mondom el, hogy a legrosszabbra is számítani tudj. - nézett a szemembe.
- Szóval lehet hogy azt sem tudja majd hogy ki vagyok? - kérdeztem, és megint fojtogatott a sírás.
- Igen. Viszont ha emlékszik is majd rád, nem mehet a közeledbe hónapokig. Sőt, senki közelébe. Hatalmas vérszomja lesz az első évben, és ha elveszti a fejét ölni fog. Itt maradhat nálunk persze, és majd vegetáriánus lesz belőle is mint belőlünk, ugyan akkor nem szeretnénk ha hibázna. Ugye értesz engem? - magyarázott.
- Igen. Értem. - motyogtam.
- Szeretnék még kérdezni valamit. Tudod a vámpíroknak van különleges képességük. Nálunk is van mindenkinek. Anyukádra mi volt a legjellemzőbb amikor ember volt? - kérdezte. Na ez most igazán meglepő!
- Öh, nem is tudom... Edward, anya egy farkas mellett húzott le 18 évet. Ebből egy éven át már én is az voltam. Jók a reflexei, és sok mindenre tud odafigyelni egyszerre. De ezen kívül nem igazán tudok mást mondani.... - mondtam, mire elmosolyodott.
- rendben. Egyébként anyukád nagyon fiatalos. Hány éves? - kérdezte.
- 34. Apa pedig 44 volt. Anya 15 volt amikor apa bevésődött nála. Miért? - kérdeztem vissza.
- Semmi. Van még kérdésed? - ahha... úgy ezer.
- Milyen képességeitek vannak? Neked gondolom a gondolatolvasás. - kérdeztem.
- Igen. Carlislenak nagy az önuralma, Esme pedig szenvedélyesen tud szeretni, Rosalie nagyon akaratos és hiú, míg Emmett a legerősebb a vámpírok között. Alice látja a jövőt, Jasper meg az érzelmeket képes irányítani. Bella, neki van egy pajzsa, ami megvédi őt és akit meg akar védeni, a mentális képességektől. És anyukádé nem tudom mi lesz.
- Rendben Edward. Köszönöm még egyszer. - motyogtam, majd Jacob mellkasára hajtottam a fejem.
- Nincs mit. Pihenhettek itt is, de fent vannak szobák is ha gondoljátok. Sam, Carlisle holnap 9 körül ér haza... És ez volt az utolsó mondat amit hallottam. Kissé megviselt ez a nap.


KRITIKÁT!
Puszi <3

Lana H. D.

Silverwolf II.

Jacob, na meg a vérszopók




- Nahi! Az isten szerelmére! Mikor fogsz leszokni arról hogy bárhol képes vagy összeesni ha kifáradsz? - hallottam anyám hangját. Felemeltem a fejem az asztalról, és anyám felettem állt hálóingben csípőre tett kézzel.
- Asszem majd akkor ha már nem leszek farkas. - röhögtem tök kómásan.
- Már alig várom azt az időt. Most mit nevetsz? Be is szívtál vagy mi van? - kérdezte mosolyogva.
- Semmi semmi. Csupán el nem tudod képzelni hogy milyen kényelmes volt az asztalra ragadt fejjel végigaludni egy éjszakát. Egy ágyban sem lett volna jobb! - nevettem, és hátradőltem a párnás széken.
- Na persze! Készülődj mert fél óra múlva itt vannak a barátaid. - tette fel a kávét.
- Oké. - pattantam fel, és felmentem készülődni. Gyorsan zuhiztam és hajat mostam, majd megszárítkoztam. Kivasaltam azt a hosszú hajzuhatagot, és immár szögegyenes hajjal válogattam a ruháim között. Végül egy csőfarmert és egy kék lenge inget vettem fel. Hozzá a másik converse cipőm, ami fekete. Remélem ez már télleg nem megy kárba. Amúgy is szerettem azt a pirosat, úgyhogy majd rendelek egy olyat a neten. Bedobáltam a tatyómba a könyveim, ami egy csini lakk fekete válltáska volt. Leszaladtam, majd megettem a legalább négy főnek elég rántottát amit anya nekem csinált.
- Meg fogsz fázni. - nézett az ingemre anya.
- Deh, a testem 42 fokos anya. Te is tudod hogy akár pucéran is aludhatnék a hóban, akkor sem fáznék meg. - nevettem.
- Aha tudom. - morcoskodott. De ekkor dudálást hallottam.
- Na jó mentem! Majd délután hazaugrom. - adtam puszit az arcára.
- Vigyázz magadra! - intett meg.
- Persze. Szia! - szaladtam ki a házból. Odakint egy nagy fekete terepjáró várt, aminek a hátuljában Embry és Seth ültek.
- Jó reggelt! Ti kint utaztok? - kérdeztem mosolyogva.
- Szia! Persze! Jacob hátul vár. - nevetett Embry.
- Kösz. - mondtam majd be is ugrottam hátra.
- Sziasztok! - köszöntem mosolyogva, és Jacob arcára nyomtam egy puszit.
- Szia - köszönt mosolyogva.
- Hello Nahi! Télleg aludtál már pucéran a hóban? - fordult hátra Leah, aki Quil mellett ült elől. - Anyud miért ilyen morcos? - kérdezte. Persze... farkashallás...
- Túl sok volt neki a tegnap meg a ma reggel. Egyébként a havas dolgot még nem próbáltam. - nevettem.
- De jó kedved van - karolt át Jake.
- Aha. Tudjátok, elaludtam tegnap este a konyhába, és anya reggel keltett hogy tápászkodjak fel az asztalról mert nem tud hol reggelizni. - újságoltam el. Persze kiröhögtek. Na kösz.
- Szóval a kisasszony is képes elaludni minden helyzetben. - állapította meg Quil.
- Jah. Volt amikor az ablakpárkányban két emelet magasan. Na akkor tényleg ki volt bukva anya, de apa csak kiröhögött. - emlékeztem vissza mosolyogva. Aztán éreztem hogy Jacob szorosabban magához húz.
- Az nem semmi. Ma viszont csajos este van Nahi. - mondta Leah.
- Hö? - kérdeztem vissza marha értelmesen.
- Ma mi ketten őrjáratozunk. Csajos este. - magyarázta úgy mintha dedós lennék.
- Igen anyuci! Már nem vagyok öt éves. - rebegtettem meg a pilláim, és ezt mind marha vékony hangon közöltem. A fiúk dőltek a nevetéstől.
- Rendben van kislányom. - helyeselt Leah.
- Egyébként Paul öregebb mint mi? - kérdeztem mert nem láttam sehol. Azt tudtam hogy Jacob, Leah, Quil, Embry velem egy idősek és hogy Seth egy évvel fiatalabb, de azt hittem hogy még Paul is velem egy korú. Ezek szerin tévedtem.
- Aha tavaly végzett. - mondta Jake.
- Tényleg Jake, beszélnünk kéne valamiről. Igazából sok dologról, de egy valamiről nagyon. - mondtam és komolyan a szemébe néztem.
- Már vártam hogy mikor hozod fel. Ma suli után sétálunk egyet a parton rendben? - mondta egy nagy sóhaj után.
- Rendben. - mondtam, és kaptam érte egy puszit. Ezúttal a számra. Na ez meglepő volt. Igazából nem tudom hányadán állunk Jacobbal. Az odáig oké hogy ő a bevésődésem, és hogy ez által nagyon szeretem is az első pillanattól kezdve, de semmit sem tudunk egymásról. Lassan de biztosan megérkeztünk a sulihoz, ahol kaptam pár gyilkos tekintet, mert meg mertem fogni Jake kezét. Az órákon mind olyat vettünk, ami én tavaly már átvettem, ezért semmi gond nem volt. Volt öt órám, aztán a suli előtt bevártam Jacobot és lesétáltunk a partra.
- Gondolom Cullenékről kell neked mesélnem. - szólalt meg hosszú csend után.
- Is. És rólad is szeretnék megtudni mindennél többet. Jake rólad sem tudok többet mint róluk. - néztem rá, és leültem, majd kifűztem a cipőm és levettem a zoknimat. A nacim felhajtottam, bementem a bokáig érő vízbe.
- Mit csinálsz? - kérdezte nevetve.
- Imádom a tengert, még akkor is ha hideg van picit. - mondtam. - Szóval mesélj.
- Jól van. Szóval nyolcan vannak most már. Eddig csak heten voltak, de aztán a rendőrfőnök lánya Bella beleszeretett Edwardba, aki addig egyedül volt. Majd Edward egy év után átváltoztatta Bellát. Bella apja meghalt, így Cullenékhez költözött és felvette a nevüket. Bellába én szóval... - itt elakadt, de én tudtam mit akart mondani.
- Szerelmes vagy. - motyogtam, és közben a víz messzeségeit bámultam.
- Voltam. Jöttél te és ahogy mondani szokták már minden szál hozzád köt. - állt be mellém ő is mezítláb a vízbe. Az amit mondott, melegséggel töltött el, így megfogtam a kezét.
- De ez nem azt jelenti hogy nem bántott a dolog majdnem egy teljes évig. - mondtam.
- Seth vagy Leah árulkodott? - kérdezte.
- Seth. Miután először hallottam a hangod. - mosolyogtam.
- Ez így van. Tudod most hogy olyan mint a többi Cullen még a szagát sem bírom, pedig finom illata volt. Olyan virágillat. - révedezett el a tekintete.
- Nekem milyen? Azt mondtad hogy jó. - néztem rá kérdőn.
- Nem is tudom. Olyan jellegzetes. Nem olyan mint Leahé, hanem inkább olyan egyedi. Mint egy finom parfüm. Majdnem gyümölcsös. - ölelt át.
- Neked meg eső és pézsma illatod van. - nevettem és átkaroltam a derekát, arcomat a mellkasába fúrva.
- És az jó? - kérdezte, és hallottam hogy nevet.
- A legjobb. - szippantottam bele a pólójába.
- Szóval Bella Swan már nem jelent számomra semmit. Ezt jó ha tudod. Emiatt kár aggódnod. - simogatta a hátam.
- Örülök. Na és mit csinál Jacob Black ha nem farkasként rohangál? - kérdeztem viccelődve.
- Hm nem is tudom. Szeretek szerelgetni, meg mozizni. És te? - kérdezte.
- Én... öhm imádok farkas lenni az hiszem. - nevettem és ő is velem együtt. - De szeretek még röplabdázni, aztán olvasni, és a mozi nálam is jöhet bármikor. - mondtam. Olyan jó volt így itt összeölelkezve állni.
- Akkor majd elmegyünk pénteken moziba mit szólsz? - kérdezte.
- Oké. Mehetünk felőlem, de csak akkor ha...
- Ha? - kotyogott közbe.
- ... ha elmegyünk vadászni ma őrjárat után. - néztem fel rá, az arca pedig meglepetést tükrözött.
- Te szeretsz vadászni? Azt hittem hogy a lányfarkasok nem szeretnek, de akkor csak Leah annyira finnyás. - nevetett.
- Héh! Leaht imádom. Nem tehet róla hogy undorodik a véres dolgoktól. - védtem meg.
- Tudod Leah mindenkit megdöbbentett tegnap. Olyan simán és egyszerűen kedves volt veled, hogy Seth és én ezen filóztunk az őrjárat közben. Ti sokban hasonlítotok. Ő a leggyorsabb a falkában, vagyis most már ti ketten... Ezen kívül a modorod is sokszor idézi Leaht, na meg a röplabda és az olvasás. Aztán a Cullenekhez való kritikus hozzáállás. - mesélt mosolyogva.
- Tényleg olyan mintha testvérek lennénk vagy valami ilyesmi. Viszont az arcunk nem hasonlít, meg neki zöld szemei vannak mint Suenak, nekem pedig fekete mint anyának. A bundánk sem egyszínű. Nekem ezüst szürke, neki pedig inkább acél szürke. Na meg én imádok vadászni, amit ő utál. Vannak különbségek csak észre kell venni. - állapítottam meg.
- Igen tudom. Az is nagy különbség hogy ő belé nem vagyok szerelmes. - nézett a szemembe.
- Belém sem vagy Jacob. Még nem. Majd csak ha megismersz. A bevésődés csak egy dolog. - álltam a tekintetét, ami meghazudtolni látszott az előbbi szavaimat, mivel azokban a csodálatos barna szemekben tényleg nem láttam semmi mást csak az izgalmat és a ?szerelmet?.
- Nem? Próbáld ki. - súgta, majd lehajolt és megcsókolt. Ajkai gyengéden, puhatolózva kóstolgatták az enyémet, majd végigsimított nyelvével az alsó ajkamon, bebocsátást kérve. És én engedtem neki. Nyelveink vadul tapogatták egymást, közben ő felemelt hogy ne kelljen lehajolnia, és a lábaim összefontam a derekán. Talán percek is elteltek így, de egyre másra csak faltuk a másikat. Majd remegni kezdett a kezem, és ijedten húzódtam el. Édes, émelyítően édes illatot hozott magával a szél, ami a Cullenek erdeje felől süvített és egy percre nem figyeltem a kontrollra. Jacob értetlen tekintettel nézett rám, de aztán beleszippantott a levegőbe és csak egy nevet motyogott.
- Rosalie... - ezt motyogta.
- Cullen? - kérdeztem, miközben átkaroltam a nyakát hogy le ne csússzak, de Jake egyébként is erősen tartott.
- Igen. Nem hiszem el hogy a szőke még az illatával is keresztbe tesz nekem. - mondta félig nevetve.
- Mi olyan vicces? - kérdeztem.
- tudod Rosalie egy szőke vámpír. Emmett párja. Állandóan szívatjuk egymást. Már vagy ezer szőke nős viccet elmondtam neki, de mivel tökéletes a memóriája, így mindig újat kell találnom. Persze ő sem hagyja ki egyszer sem megjegyezni hogy milyen ázott-kutya szagom van. Vagy az állatos viccek. Néha egész jól szórakozom.
- Egyszerűen nem fér a fejembe hogy hogy bírtok kijönni velük. És te eljársz hozzájuk? - kérdeztem.
- Majd megismered őket te is, és igen szombatonként benézek Bellához egy-két órára. - válaszolt.
- Most is fogsz menni? - erre igazán kíváncsi voltam.
- Persze. De most te is jössz velem. - jelentette be.
- Na azt nem! Nem megyek a közelükbe ha nem muszáj. Kérlek ne is kényszeríts. - meresztettem rá boci szemeket.
- De muszáj. Új falkatag vagy. Meg kell hogy ismerd a szagukat és nekik is a tiéd. Egyébként is minden falkatagot ismerniük kell. Benne van a szerződésben. - oktatott ki.
- Pff.. hülye szerződés. - morogtam.
- Nem az. Mindig kellenek szabályok. Ez tart minket kordában. - mosolygott.
- És mindig kellenek a szabályok amiket át lehet hágni. - viccelődtem.
- Ez nem volt valami vicces. Ne támadj rájuk. - figyelmeztetett.
- És honnan a fenéből tudjam hogy melyik vérszopó Cullen, és melyik nem? Kérdezzek rá esetleg ha találkozom egyel? - kérdeztem bosszankodva.
- Nem. Cullenéknek aranyszínű szemük van. Mindegyiknek. A többire ráuszulhatsz. - humorizált.
- És ha mondjuk... mondjuk annyira szomjas hogy már koromfekete a szeme, akkor ugye nem lesz baj ha nekiugrom? - kérdeztem ártatlanul.
- Neked mindenre van egy kérdésed? - kérdezte nevetve. - De ha fekete szeművel találkozol, akkor hívj valakit. Mindig ketten vagyunk legalább, szóval ne támadj csak ha ő is.
- Jó rendben Jake. Igyekszem. De már kezd sötétedni, és anyának megígértem hogy hazaugrom még. Mivel ma őrjárat van, így sem lesz boldog, de téged is be szeretnélek mutatni. - engedtem el a derekát de nem akartam visszatenni a lábaim a vízbe szóval csak ő tartott. Kivitt a száraz homokba, majd felvettem a zoknimat meg a cipőmet, ő is követte a példám majd útnak indultunk. Kézen fogva el is értünk haza egy jó fél óra séta után.
- Anya megjöttem! - kiabáltam ahogy beértünk, mivel fent nézte a tévét.
- Kaja a hűtőben! - kiabált le.
- Na kösz anyu. - morogtam. Behúztam a nevető Jacobot a konyhába, és leültettem az alvós székre.
- Kérsz? Spagetti van. Anya jó sok darált húsival csinálja, gomba nélkül. Utálom a gombát. - magyaráztam miközben elővettem a tálat a hűtőből.
- Nem köszi, viszont szomjas vagyok. - vigyorgott.
- Akkor gyere és szolgáld ki magad. Van egy csomó kóla, őszi lé, és víz a csapban. Kóla függő vagyok. - válaszoltam mosolyogva, és betettem egy nagytányér spagettit a mikróba. Megfordulva nekitámaszkodtam a konyhapultnak, de picit meg is ijedtem, mivel Jake szorosan ott állt mögöttem.
- Hol is találok egy poharat? - kérdezte halkan, és közben beletúrva a hajamba magához húzott.
- Nem kell pohár. - motyogtam. Ezt tuti direkt csinálja. Nem kellene mindig így elszédítenie. - Alumínium dobozos. A hűtőben van. - mondtam immáron határozottabban.
- Kösz kicsim. - vigyorgott, majd elővette a kóláját, és nekiállt azt iszogatni. Nekem is vett ki egyet, és leült az asztalhoz.
- Nincs mit. - morogtam, majd én is leültem vele szemben.
- Jó étvágyat. - nevetett.
- Mitől vagy ilyen vidám? - kérdeztem és közben tömtem magamba a spagettit.
- Mitől is? Ja igen! Megvan... Tegnap este megtörtént az amire már egy éve várok. Bevésődtem egy gyönyörű lányba. - mondta és olyan igazi mosolyt villantott. Ez nem ér Jacob Black!
- Gyönyörű? - kérdeztem nevetve.
- Persze. Gyönyörű vagy. És nem csak mint nő, de mint farkas is. - válaszolta váll rándítva. Na ő aztán ért ahhoz hogy mit kell mondani nekem... Imádom a farkaslétet és a farkasalakom, mert ez mindig apámra emlékeztet.
- Khm.. zavarok? - kérdezte anya a konyha ajtóból.
- Deb. - mondtam teli szájjal, mire Jacob kiröhögött.
- Akkor jó. - mosolyogtt rajtunk, én meg végre lenyeltem a falatot.
- Anya ő itt Jacob. Jacob ő a mamám Maka Sooleawa. - mutattam be őket.
- Szia Jacob. Hívj nyugodtan Makának. Ha már így egymásra találtatok a lányommal. - mosolygott anyám. Na kösz anya.
- Rendben Maka. - itta meg az utolsó kortyot is a kólájából Jake.
- Hogy van Billy? - kérdezte anya.
- Jól van. Most jól. Ha van kedved nézz be hozzá valamikor. Otthon van, nem dolgozik. - mondta Jake, és közben felállt az asztaltól.
- Nahi, őrjárat után vadászunk. Az észak-keleti tisztáson várlak. Majd Leah megmutatja. - csókolt meg, majd még a fülembe súgott.
- Tényleg fincsi a spagetti. - na erre már nevetnem kellett.
- Szia Jake! - löktem meg a vállát.
- Szia kicsim. Viszlát Maka, örülök hogy találkoztunk. - udvariaskodott, majd kisomfordált a házból.
- Kedves srác. De milyen őrjárat? - kérdezte anya.
- Igen az... kedves. Jah, izé... Leah és én őrjáratozni megyünk a határhoz. Csak párszor végigfutunk rajta, meg átnézzük La Push környékét. Utána meg Jacobbal vadászok egyet itt nem messze. Ne izgulj! - hadartam el.
- Tudod hogy úgyis izgulok. Mikor jössz? Holnap suli! - nézett rám mérgesen.
- Majd éjjel. Tudod hogy jól bírom az ilyesmit. Ezért lettem hétköznap őrjáratos. Ez mostmár a kötelességem anya. Nem úgy mint az otthoni csatangolások apával. - válaszoltam komolyan, és odavittem az üres tányért a mosogatóhoz.
- Észnél légy és ne csinálj butaságot. - ölelt meg.
- Rendben anya. De most már megyek, mert Leah nemsokára itt van értem. - néztem ki az ablakon, és már egészen sötét volt. Felsiettem a szobámba, majd a tegnapi kis minifarmernacim és a bikinim egy zacsiba dobtam, majd átváltoztam. Olyan szuper volt megint farkasbőrben... hallottam egy távolabbi farkascsaholást, amikor Leah hangja szólalt meg a fejembe.
- Gyere csajszi, hozd a zacskódat is, és induljunk.
- Oké Leah. De a te ruháid is dobáljuk majd bele és letesszük valahol az erdőben. - szóltam vissza.
- Jó, de Sam így is morcos volt mert későn indultam, te meg még itt tökölsz. Siessünk.
- Jó őrjáratot csajok! - hallottam Quil hangját.
- Hát te Quil? - kérdeztem.
- Csak futok egyet a parton, meg átmegyek megnézem még Cleart. - válaszolta.
-Szia Nahi! - köszönt Leah amikor odaértem.
- Hali. Itt a zacsi. - ejtettem ki a számból elé. ő beleügyeskedte a sajátjait a szájából, és felkaptam a zacsit majd rohantunk.
- Na itt jó lesz. Tedd ide ehhez a fához. Futunk három kört, majd ide visszajőve felöltözünk aztán hazasétálunk. - mondta Leah.
- Oké, most hogyan tovább? - kérdeztem.
- Ezen az ösvényen elindulsz, és haladsz, majd aztán szemben fogunk összetalálkozni. Most pont a Cullen-La Push határnál vagyunk, és az ösvény a határ szélén fut. Ha letérsz jobbra az ösvényről, az ő területükön leszel. neked át szabad menned, de nekik nem szabad átjönniük. Ha találkozol egyel, szólsz nekem, és jövök. Ne támadj oké? - vázolta fel a kis esti kalandunk.
- Okés. Indulok. - mondtam, de már neki is eredtem.
- Na mi volt Jacobbal? - kérdezte, miközben futottunk.
- Megmutatom jó? - kérdeztem, de már át is néztem az emlékeim a délutánnal kapcsolatban.
- Azt is elmondta hogy szerelmes volt? Huh, nagyon bevésődött ez a Jacob. - nevetett Leah, majd elszaladt mellettem.
- Még két kör? - kérdeztem.
- Jah, arra nálad nincs semmi? - kérdezte.
- Nincs, csak sok íncsiklandó nyuszi. - mondtam, és szinte csurgott a nyálam.
- Fúj. Egyébként is nemrég zabáltál be egy púpos tányér spagettit Jacobbal nem? - nevetett.
- Aha, de ezek a kis ugráló izék olyan finomak. Ilyenkor farkas vagyok és nem ember, ne feledd Leah. - ugattam fel.
- Én ilyenkor is ember vagyok. Bocs, de a kötelességem megteszem és ennyi. Nem igazán szeretem a farkaslétet, csak a futás jó benne. - mondta, miközben megállt megszimatolni egy fát. Nem is figyeltem oda, és hirtelen édes, tömény édes szagot éreztem.
- PFÚJJ, Leah ezek bűzlenek. Vámpír, vámpír, vámpír! - mondogattam izgatottan, és megálltam körbenézni.
- Megyek Nahi! Ó ki más is lenne... Tudtam hogy te találkozol egyel. Ne mozdulj. - oktatott ki.
- Ne utasítgass, inkább siess. Egyre közelebbről érzem a szagot. - mondtam, amikor halk neszt hallottam jobb oldalról. Morogva és vicsorogva fordultam arra, és tőlem kb. öt méterre egy magas nagydarab aranyszemű férfivámpír állt.
- Hello Leah. - szólalt meg.
- Hé Leah. Ez ismer téged. Gyere gyorsan mert mindjárt nekiugrok, alig bírom visszafogni magam.
- Basszus ez Emmett. Ne bántsd, ő egy Cullen. Pont a legerősebbet fogod ki ezt nem hiszem el. Hívom a többieket. Bemutatunk most nekik. - hadarta.
- Mi van lányok? - szállt be Quil.
- Hívd Samet és a többieket. Nahi kifogta Emettet. - kiabált vele Leah.
- Gyere már Leah! Quil, Sam után Jacobért menj. Ő kell hogy lenyugtasson. - mondtam kétségbeesetten, mert már nem csak Emmett bűzét éreztem. - Jönnek! - szóltam oda nyöszörögve.
- Jövök, két perc és nálad vagyok Nahi, bírd ki.
- Emmett minden oké? Mit csinálsz itt? - jött egy másik Cullen. Bronzvörös haja volt, és sokkal vékonyabb volt "Emmettnél".
- Én semmit. De Leah furcsán viselkedik. - nézett rám, én meg leültem és morogva őket figyeltem.
- Te nem Leah vagy igaz? - kérdezte az új srác.
- Naná hogy nem vérszopókám. - gúnyolódtam, de akkor meglepő dolog történt. Válaszolt.
- Elég illetlen dolog így nevezned minket tudod? - kérdezte.
- Nem igazán érdekel egy élő-halott véleménye. Hallod hogy mit gondolok? - kérdeztem.
- Igen. Edward Cullen vagyok, ő meg az öcsém Emmett. - mutatott a nagydarab srácra.
- Marha jó. Nekem is be kéne mutatkoznom? Nem igazán szívlelem a bájcsevejt a vámpírokkal. - keltem fel és morogva kezdtem fel-alá járkálni az ösvényen.
- Nem ártana, mivel így ismeretlenül nehéz. Új vagy? Sam nem is szólt hogy új tag van a falkában. - nézett rám szemöldök ráncolva.
- Mert szombaton akartunk szólni. Hello Edward. Máris ott vagyunk. Te meg Nahi fogd vissza magad. - hallottam alfám hangját a fejemben.
- Már értem. Emmett menj szólj Carlislenak és mindenkinek. A farkasokkal lesz találkozónk.
- Nahi? Minden oké? Megyek kicsim máris. - ezaz Jake csak befut még ma. - Ezt hallottam.
- Bocs de már alig tudom visszafogni magam. Szörnyen szúrja az orrom ez az édes szag. - tettem a mancsom a nózimra. Ekkor érkezett Leah a ruhás táskával együtt.
- Itt vagyok, de gondoltam nem akarsz egy csapat vámpír előtt meztelenül álldogálni.
- Kösz Leah. Menjünk öltözni. Mindjárt jövünk Edward! - szóltam oda a vámpírsrácnak.
- Rendben. Egy perc és itt lesznek apámék. - válaszolt. De jó. Egy csapat vérszopó barát. Már alig várom. Leah röhögött, de Sam inkább megszidott. Na szép. Visszaváltoztunk, majd felkaptam a bikinim, és rá a pici nadrágom. Leah ugyan úgy bikinit hozott, meg egy kis vászon szoknyát.
- Még emberként is érzem. Uh, szinte marja az orrom. - legyezgettem magam.
- Ne legyél nagyon bunkó velük. Főleg Rosalie kapja fel a vizet hamar. - intett óvá Leah.
- Na hello Edward. - köszönt neki barátnőm amikor kiléptünk a fák takarásából, de már nem csak ő volt ott. Mellette hét vámpír állt. Na szuper. A kezem olyan szinten remegett, hogy azt hittem megint farkasként végzem.
- Oh, de legalább levegőt kapnék. - nyögtem fel befogott orral.
- Jól vagy? - kérdezte egy magas szőke férfi. Olyan 25 körüli lehetett.
- Kutya bajom. - sóhajtottam, és Emmett meg röhögött.
- Meg tudnád mondani mi olyan rohadt vicces? - kérdeztem felháborodva.
- Semmih, semmih. De ez a kutya bajom jó volt... - csak én nem értem benne a poént? Hirtelen viszont elöntött a nyugalom. Pedig nagyon nem akartam megnyugodni. Legalábbis nem így. A kezem még jobban remegni kezdett.
- Uhm, bármelyikőtök is csinálja ezt, hagyja abba mert tönkre fog menni a rövidnadrágom.- néztem rájuk, mire egy kis fekete hajú lányka elmosolyodott.
- Te csináltad? - kérdeztem.
- Nem. Jasper volt. - válaszolt. Uh ez a műhang... Nem bírom a vámpírokat.
- Nahi! - hallottam Jake hangját. Na végre itt a nyugtató..
- Itt vagyunk Jacob! - szóltam vissza hangosan, mire előjött a fák közül.
- Már majdnem aggódtam! - ölelt magához, és láttam a Cullenek döbbent tekintetét. Most mi van?
- Semmi baj nincs már. Csak ne engedd el a kezem és nem fog remegni. - mosolyodtam el.
- Megoldhatjuk. Samék mindjárt itt lesznek. - nézett el a szőke vámpír felé.
- Rendben Jacob. Addig nem mutatnád be a barátnőd? - kérdezte. Milyen kíváncsiak.
- De persze. Ő Nahimana Sooleawa a falkánk új tagja, és a lelkitársam. - nézett rám mosolyogva.
- Bevésődtél? - kérdezte egy vékony de nagyon-nagyon meglepődött hang.
- Igen Bella. - nézett rá Jacob. Áh, szóval a hosszú sötétbarna hajú vámpírcsaj lesz Bella. Kezdek megvilágosodni.
- És a többiek kik? Emmettet, Edwardot, Bellát már ismerem. Rosalie gondolom a hosszú szőke hajú lány lesz, már őt is említetted. A többiek? - kérdeztem Jaket.
- Képzelem mit mondhatott rólam ez a kutya. - vetette oda Rosalie.
- Nyugi semmi jót. - mosolyogtam édesen. Hánynom kell.
- Befejeznéd? Kikészítenek a gondolataid! - szólt rám Edward.
- Akkor ne hallgatózz! - morogtam rá.
- Nyugalom Nahi. Vissza. - jött az alfám hangja a hátam mögül.
- Bocs Sam. - mondtam, de még mindig Edwarddal méregettük egymást gyilkos tekintettel.
- Nahimana hagy mutassam be a családom. - lépett előre a legidősebbnek látszó szőke vérszopó. - A feleségem Esme, a lányaim: Rosalie, Bella és Alice, a fiaim pedig: Emmett, Edward és Jasper. - mutatott végig a "családján".
- Csodás. - nyögtem be, és Leah nevetni kezdett.
- Nahi! - éreztem egy kezet a vállamon. Ajjj....
- Bocs Sam. - motyogtam.
- Szóval Carlisle. Nyolc fős lett a falka. Szombaton akartam Nahit átküldeni hozzátok Jakekel, de akkor jobb is hogy itt találkoztunk. Nahi már több mint egy éve farkas, szóval nem tapasztalatlan. - avatta be őket alfám.
- Rendben van Sam. Köszönöm az infókat. - bólintott Carlisle.
-Lenne még valami. Lehet hogy megjelenik majd itt egy nomád. Férfi. Ha látjátok, vagy érzitek, szóljatok. - kérte az alfám.
- Ki a pasas? - kérdezte Rosalie. - Mit akarna itt?
- Anyámat. - szóltam közbe. Mindenki felém fordult.
- Mit akar anyudtól? - kérdezte azt hiszem hogy Alice.
- Bosszút. Ellenem. Egy hete megölte apám, és most anyámra fáj a foga. - mondtam, és próbáltam erősnek látszani. Jake rászorított a kezemre.
- Miért akar bosszút állni? - kérdezte Carlisle.
- Mert én raktam máglyát a párjának. Megöltem, mi másért? - kérdeztem vissza.
- Ismerős. Viktoria is ezért vadászott rám. - szólalt meg Bella.
- Jó. Mármint nem érdekel. Csak szóljatok. El akarom rakni azt is láb alól. Leah nekünk meg még a fele őrjárat hátra van. - fordítottam hátat a Culleneknek. - Akkor fél óra múlva Jake. Ne késs légyszi. Nyuszira akarok vadászni. - mondtam, majd egy ugrással átváltoztam, és nem is foglalkoztam a ruháimmal. Megint fel kellett hánytorgatni a múltam. Nos, csodás volt velük találkozni... Elkezdtem rohanni, és aztán meghallottam a többieket is a fejemben, miközben hazafelé futnak, és azon gondolkoznak amit az előbb mondtam.
- Szép volt Nahi! Mármint az ugrás közben való átváltozás. Profi volt nagyon. - nevetett Leah.
- Örülök hogy ilyen jó kedved van. - morogtam futás közben.
- Héh, kinyírtál egy vámpír szukát. Nem dől össze a világ. A párja meg idejön, és az is égni fog. - jelentette ki.
- Azt hiszed ez ilyen egyszerű? Hát nem Leah. Apám miattam halt meg, és anyámat is el fogja kapni. Túl késő lesz mire az a hulladék is tűzre kerül. Érzem hogy valami rosszul fog elsülni.
- Ne légy ilyen pesszimista. Nem a te hibád volt. - próbált megnyugtatni, de nem igazán sikerült neki. Eztán vége lett az őrjáratnak, és Jakehez rohantam a tisztásra. Vadásztunk, majd amikor jóllaktam, lekuporodtam egy fa tövébe, és Jake mellém feküdt. Összebújtunk, és farkasként aludtunk el. Hajnalban ébredtem, mert az eső nagyon kopogott a fejemen. Szuper...
- Jake! Kelj fel! - bökdöstem az orrommal.
- Mi az Nahi? Te jó ég, teljesen eláztunk. - motyogta álmosan.
- Na igen. Pár óra és suli. Húzzunk haza. - szóltam neki, majd neki eredtünk. Amikor hazaértem, anya a nappaliban feküdt a kanapén. Betakartam, és az óra hajnali fél négyet mutatott. Remek... Beleültem az egyik kényelmes fotelünkbe, persze csak miután felkaptam egy nagy pólót, és megint elnyomott az álom.

KRITIKÁT KÉREK SZÉPEN!
Puszi <3

Lana H. D.

Van Remény II. - 3 . fejezet

Játék az érzékekkel



(Lotta szemszöge)

Tegnap este eléggé felhúztam magam Demetri viselkedésén, bár magam sem értem hogy miért. Miért is zavar az engem hogy emberre vadászott tegnap? Mi közöm lenne egyáltalán a dolgaihoz? Hát biztos azért volt ez, mert ugye az én családom vega és... áhh, mindegy. Miért most agyalok ezen? Mindjárt kihívnak a bizonyítványomért, aztán este már Volterrában is leszünk.
- Olyan izgalmas nem? Annyira jó hogy osztálytársak voltunk! Hiányozni fogsz! - ugrott a nyakamba Anette Colt, akivel megjegyezném hogy egész itt töltött suliéveim alatt két szót beszéltem.
- Aha te is Ane. - mekkora hazugság! Innen nekem max csak Kat fog hiányozni, de még vele sem kerültem olyan közeli viszonyba hogy fájjon a hiánya. Majd meghallottam a nevünk.
- Anette Marie Colt és Loretta Anne Cullen. Gratulálunk! - kinek volt az a béna ötlete hogy párosával hívjanak ki minket?! Na mindegy. Szépen kifáradtunk, és átvettük a bizit a diritől. Majd félre álltunk a többiek közé, és Ane izgatottan a fülembe súgott. Miért nem kopik le? Eléggé morcos vagyok, és még itt ingerel.
- Nézd azt a helyes srácot! Pont rám mosolyog. De édes. Szerinted odamenjek hozzá? - kérdezte, én meg követtem a pillantását, és két lila szemmel találtam szemben magam. Mit keres itt Demetri? És ez a kék kontaktlencse elég gáz... Amúgy meg Demetri azt a "mosolyt" nekem küldte... már nem azért mondom, de Ane kicsit kancsal.
- Persze! Menj szólítsd le. - súgtam neki vissza amikor eleresztettek minket. Ő felvette a csábos mosolyát és elindult Dem felé. Magamban már fulladozta a röhögéstől, és csak figyeltem hogy milyen fejet vág majd. Ane odaért, és ebben a nyüzsiben is tisztán értettem hogy mit mond neki.
- Hali, én Anette vagyok. És te? - kérdezte. Óh, tényleg le merte szólítani! Persze ha Emmett vagy Jasper értem jön suliba, meg se mer mukkanni. Ezek szerint Demetri nem olyan félelmetes.
- Öhm. Hello. Én Lotta barátja vagyok. - igen frappáns válasz drága barátom. Úgy döntöttem inkább kimentem szegényt. Elindultam feléjük, és megöleltem Demetrit, majd egy puszit nyomtam az arcára. Egy pillanatig meglepődött, de aztán visszaölelt. Láttam hogy Anette csalódottan odébbáll, és akkor elengedtem Demetrit és elnevettem magam.
- Ha láttad volna az arcod! - nevettem, mire ő morcos képpel újra magához rántott.
- Na most meg látnád a te arcod! - mosolygott rám, mert enyhén szólva meglepődtem a szoros öleléstől. Szinte az egész testünk egymáshoz simult. Aztán a fülembe súgott. - Ki kellene mennünk innen, mert bár jó az önuralmam, de túl sok itt a finom illat. - mondta, mire én felnéztem rá, és a szemei újra élénk vörösek voltak. Ezek szerint pápá kontaktlencse.
- Gyere! - fogtam meg a kezét, és kihúztam a tömegből. Amikor már a kocsimnál voltunk, elengedtem a kezét, de ő megint utánam kapott. Átkarolta a derekam és megölelt. Én a nyakába fúrtam az arcom, és visszaöleltem.
- Bocs a tegnapiért, de én ilyen vagyok. Ezt el kell fogadnod ha jóban szeretnénk lenni. - mondta halkan, és pedig arra gondoltam hogy milyen lenne "nagyon jóban" lenni.
- Semmi baj. Menjünk haza. - mondtam, majd elengedett, de eléggé végigmért.
- Gyönyörű vagy. - mondta mosolyogva.
- Oh, köszi. - válaszoltam, bár nem kicsit jöttem zavarba. Egy térd fölé érő lila egyrészes ruha volt rajtam ugyan olyan színű topánkával, és a hajam ki volt engedve.
- Mutasd a bizid! - kérte amikor kihajtottam a parkolóból. odadobtam neki, majd mosolyogva nézte át. - Tényleg szar lehetsz énekből. - nevetett.
- Héh, nincs jó hangom, a zenéhez meg semmi érzékem. De a hallásom tökéletes. Ennyi bőven elég. - vettem ki a kezéből, és hátradobtam.
- Hogy hogy nem jött ki veled egyik Cullen sem? - kérdezte.
- Szeretem az ilyesmiket egyedül elintézni, amellett ők már vagy ötven ilyenen voltak. - mosolyogtam. Az út további részében nem sokat beszéltünk, inkább csak vezettem csendben nyugodtan. Majd amikor hazaértünk, kinyitotta nekem a kocsiajtót és kézen fogva húzott be a házunkba. A nappaliban volt mindenki.
- Sziasztok! - köszöntünk, és mindenki a kezeinket figyelte. Zavartan engedtük el egymás kezét, de Jasper érezhetett mindent mert ő szólalt meg először szélesen mosolyogva.
- Na milyen volt tökmag? - kérdezte, én meg a megszólítás miatt, hozzávágtam a bizim.
- Töh-tökmag? - röhögött Demetri.
- Ne röhögj! Utálom amikor így hívnak. Már négy hónaposan is utáltam. - néztem két nagybátyámra szúrósan. Demetrit meg vállba ütöttem. Azonnal pókerarcot húzott, és fenyegetően közelebb lépett. Mármint ő csak azt hiszi hogy ijesztő...
- Te most bántalmaztál egy Volturit! - nézett le rám, és a szemében volt valami ami nekem határozottan nem tetszett.
- És akkor mi van? - léptem én is közelebb és a mellkasunk megint összeért. Erre ő elvigyorodott, és felkapott.
- Majd meglátod! - mondta, és közben kiszaladt velem az udvarra. - Bunyózunk egyet Lotta? - kérdezte izgatottan. Na ez volt az a fény ami nem tetszett...
- Nem vagyok valami jó bunyós. - mondtam bizonytalanul de Edward már nevetett. Kiállt mindenki a teraszra. "Ne röhögj bátyó! Meg akarom szívatni!" Üzentem Edwardnak gondolatban, de ő csak tovább nevetett.
- Nem leszek durva ígérem! - mosolygott rám. Én sem leszek gyengéd! Felvettem a támadóállást, amit ő is rögtön követett.
- Na gyere Dem! - mosolyogtam, és ő nekiindult. Gyors volt, de nem eléggé. Amikor már csak két méterre állt tőlem, felhúztam a pajzsom, ő meg nekiment. Szerencse hogy egy gyengébb kis burokféle volt, de még így is vagy tíz métert taszított rajta.
- Na mi van? Nem jössz? - kérdeztem nevetve amikor feltápászkodott.
- Ez nem ért tökmag. - mosolygott rám gúnyosan.
- Ne hívj tökmagnak! Még Ednek meg Jazznek elnézem de neked nem. Akkor is ha kétszázszor idősebb vagy mint én. - morogtam. Kezdett felidegesíteni.
- Tökmag. Tökmag. Tökmaaag. - ismételgette és nekem itt szakadt el a cérna... Ráugrottam, és lenyomtam a földre. De ő sajna sokkal erősebb, így átfordult, és most ő került fölém. Ráült a csípőmre, és láttam a fején hogy élvezi a helyzetet. Lehajolt, és belesúgott a fülembe.
- Nem ér csalni Lottácska. Tudom hogy erős vagy, de így verj el és ne a képességeddel.
- Nem csalok! Te is megtaláltál tegnap! Mond azt hogy csináltad Dem? - kérdeztem.
- Megéreztelek már mondtam. Nyomkövető vagyok édesem. - mosolygott. Ú de letörölném a képedről. Felemeltem a fejem, és csak centikre volt egy mástól az ajkunk.
- Szóval követtél. Húú ez aztán a tisztességes dolog. - mosolyodtam el.
- Most megint tennék egy-két tisztességtelen dolgot, de akkor asszem apád és a bátyáid is agyonvernének. - suttogta, és közben a számat nézte. De akkor nem figyelt oda, én meg felemeltem a jobb lábam és belerúgtam. Át bukfencezett rajtam, és most én ültem az ő csípőjén.
- Asszem igazad van, de most én nyertem. - másztam le róla, és elindultam a házba. Szinte láttam ahogy fel kell mögöttem és ugrani készül. Megint felhúztam azt a vékony burkocskát és ő meg nekiugrott. Most is visszalökte a pajzsom, és a többiek kitörő tapssal fogadták a győzelmem.
- Lotta! Csalsz! - morgolódott drága Demetrink.
- Nem! De csak az érhet hozzám aki megérdemli. - fordultam meg. Ő erre elmosolyodott, és a szemembe nézve lassan közeledett felém. Odasétált egészen elém, majd megint átkarolt és magához húzott. Az ajkait végighúzta az enyémeken, én pedig mint mindig, persze most is mélyet szippantottam abból a finom fűszeres illatból ami körüllengi őt. Miért nem csókol már meg? Majd meghaltam hogy megcsókoljon.
- Nem édesem. Én nyertem. - engedett el, és elrohant az erdőbe.
- Ez volt a csalás Demetri Volturi! - kiáltottam utána, aztán megfordultam, és szembetaláltam magam az egész családdal. Hoppá...
- Mi az? - kérdeztem amikor megláttam Alice és Bella vigyorát.
- Ó semmi semmi szívem. Bepakoltál már? Nyolckor indul a gépetek. - mondta somolyogva anya.
- Megyek már. - morogtam. Ezt még visszakapod Demetri! Flecsörtettem a szobámba, majd kopogásra lettem figyelmes.
- Szabad! - mondtam, mire anya és apa jöttek be hozzám.
- Kicsim beszélhetünk? - kérdezte apa.
- Persze. Én is akartam veletek. Csak ez olyan nehéz. - nyögtem ki, és lehuppantam melléjük az ágyra. Aztán gondoltam egyet, és inkább átültem apa ölébe. Jól kiröhögött, de azért átkarolt minket és magához húzott.
- Tudjátok igaz? - kérdeztem pár perc néma csend után.
- Igen Alice mondta. Bella egyedül fog hazajönni. Tehát már eldöntötted. - nézett rám anya könnyes szemekkel.
- Igen. - suttogtam, mire apa még szorosabban ölelt.
- Mi mindig szeretni és támogatni fogunk akárhogy is döntesz. Az sem fog minket zavarni ha emberi vért iszol majd, csak gyere el néha látogatóba. Nagyon fogsz hiányozni. - motyogta apa a fülembe.
- Ti is nekem! - öleltem őket magamhoz.
- Ez az én nagylányom! - nevetett apa.
- Hm... nemsokára már Voltur leszek. De biztos hogy kelleni fogok Aronak? Nem valami nagy szám egy pajzs, a vámpírokon meg nem sok gyógyítani való van. Maximum a hegeket tudnám eltüntetni mint Jasperen, meg azt a harapásnyomot ami rajtatok is volt. Ahol átváltoztattak. - méláztam el.
- Éppen ez az. Sok mindenben segíthetsz Volterrában, és a pajzsod még jobb mint Belláé vagy Renataé. A tied fizikai, amibe képtelenség betörni. Nagyon tehetséges vagy kicsim. Talán túlságosan is. - mondta anya.
- Köszi, most be kell pakolnom. - mondtam sírós hangon, de azért készséggel ott hagytak. Összepakoltam a ruháim, és egy nagy családi fényképet is eltettem a bőröndömbe. Felvettem egy fekete hosszú tapadós farmert, hozzá egy fekete garbót, majd ezt megtoldottam az egyik kedvenc fekete tűsarkúmmal. A hajam kiengedtem, így lágy csigákban hullott a hátamra. Készen állok. Egy új élet, új közösség, és új minden. Már csak a Cullen családtól kell valahogy elbúcsúznom...



(Demetri szemszöge)



Ez a lány egyszerűen kikészít. Nem tudom mi történik velem ahogy a közelébe kerülök. A szépsége, a kecsessége, a modora, egyszerűen minden tökéletes. El sem merem hinni hogy egy ilyen lény akár létezhet. És Aroék még őt akarják megölni! Hah. Ha találkoznak vele, el sem akarják majd engedni, és számomra is ez lenne a legjobb. De miket is beszélek? Volterrában vár a menyasszonyom, és én majdnem megcsókoltam! Nem hiszem el. Bár való igaz, Heidit Caius erőlteti rám, mégis el kell majd vennem. Mindenki tudja hogy Heidi és Felix szeretik egymást, mégis hozzám erőszakolják azt a ... . Áh, még a gondolatát sem bírom elviselni hogy elvegyem azt a nőt. Akaratos és egy saját használatra való gyilkológép. Ellenben Lotta határozott, mégis szerény és visszafogott. Már amennyire. Beszélnem kell Aroval, hogy oldja fel a jegyességet. Sokkal szívesebben elvenném Lottát, mert van egy olyan érzésem hogyha Lotta kiköt nálunk Volterrában, Felix feleségeként végzi. Ezt nem fogom hagyni! És ő is vonzódik hozzám. Éreztem, ma a "harcunk" után. Szinte beleremegett amikor majdnem megcsókoltam. Aztán amikor utánam kiáltott, olyan szenvedélyes volt. Na jó inkább dühös, de még annál is gyönyörűbb. A mai akciója is tetszett amit a suliban csinált. Szegény kislány hogy nézett ránk... Nem volt szép dolog, de mintha Lotta kissé birtoklóan ölelt volna. Egyáltalán nem bánom, sőt, ki tudnék ugani a bőrömből. Ezt mihamarabb meg kell oldanom.
- Dem minden oké? - kérdezte Bella, amikor a gépen ültünk. Eléggé elmerenghettem.
- Persze. Lotta hol van? - kérdeztem amikor láttam hogy Bella mellett nem ül senki. Hát ja.. Bellának kellett közénk beülnie. Még mindig durcás rám.
- Szerinted? - kérdezte bujkáló mosollyal.
- Had találjam ki. Elment szerezni még egy hordó kólát, és egy tonna pizzát. - nevettem.
- Valahogy úgy. De téged bánt valami. Elmondod? - miért kell neki mindent észrevennie?
- Öhm. Van egy-két dolog otthon, ami miatt semmi kedvem hazamenni. Például a menyasszonyom. - mondtam kelletlenül, mire Bella rászorított a karfára. Basszus ottmaradt a kéznyoma.
- Demetri... azt ugye tudod, hogy ha megbántod az unokahúgom, én foglak kinyírni? - kérdezte veszélyesen nyugodt hangon.
- Bella! Szerinted nekem sok kedvem van elvenni Heidit? Könyörgöm, hiszen Caius erőlteti rám. Már ezen ügyködik kétszáz éve, és most meg már rám is parancsolt. Vagy elveszem, vagy égni fogok. - morogtam mérgesen.
- De Heidi nem...
- De igen. Félixet szereti. Ez hol érdekli Caiust? Kitalálta hogy a Volturi még jobban együtt dolgozik, ha a klánon belül nagy az egyetértés és az összetartozás. Marha jó. Egy rakás kényszerházasság. - hadartam szomorúan.
- Ez borzalmas. Beszélni fogok vele. Ezt nem teheti. Ezzel nem csak téged tesz tönkre, de Félixet, Heidit és még Lottát is. - jelentette ki enyhén szólva neheztelve.
- Lottát? - kérdeztem izgatottan.
- Azért ennyire ne örülj szegény lány nyomorúságának. Miattad lesz az egész Dem! - morgott rám Bella.
- Úgy érted... - kezdtem bele, de Lotta visszaért és elég mérges volt.
- Nem hiszem el, hogy nincs pizza, csak kaviár meg minden féle sült hal. Mit ér így az első osztály? - huppant le Bella mellé, mi meg küzdöttünk a visszafojtott nevetéssel.
- Ne röhögjetek. Marha jó hogy egy Firenzébe tartó gépen nincs olasz kaja. Bassza meg. - morgott.
- Hé kislány figyelj oda hogy beszélsz. Annyira hasonlítasz apádra hogy az már ijesztő. - szidta meg Bella a vulgáris kifejezésért.
- Jóh. - mondta, de akkor ereszkedni kezdett a gép, és a pilóta felszólított mindenkit hogy készüljenek fel a leszállásra. Hát itt vagyunk. Nem mondhatnám hogy jó újra itthon lenni...



Kritikát kérek!
Puszi <3

Lana. H. D.

Silverwolf - I.

La Push

Újra itt. Bámulok ki az ablakon, és egyszerűen nem tudom eldönteni helyesen cselekedünk-e. Azzal hogy idejövünk mindenkit veszélybe sodrunk. Igen, újra itt. La Push, itt születtem, de aztán anyával és apával elköltöztünk Chicagoba. Ez nagy hiba volt. Fél éve összeakadt apa egy vámpírral aki komolyan megsebesítette. Igen jól olvastátok ez nem helyesírási hiba... vámpírral. Apa Quileute indián, azok pedig képesek az alakváltásra. Aztán múlt héten megint megkeresett minket, de apu egyedül volt otthon. Szerencse hogy anya dolgozott. Apu farkas alakban hősiesen küzdött, de az a szemét erősebb volt. Már nem tudtam megmenteni. Az igazság az, hogy iskolából mentem éppen haza amikor az a rohadék megölte apát. Későn érkeztem. Én is csak mint apám, farkas vagyok. Anya Yakima indián, ezért én csak félig vagyok Quileite, de ez elég volt arra hogy örököljem apám génjeit. Ja! Be sem mutatkoztam... Szóval a nevem Nahimana Sooleawa, a jelentése az hogy titokzatos és hogy ezüst. Apától kaptam a nevem, mivel az ő bundája is ezüst színű volt akár az enyém. Egyébként 18 éves vagyok, és most leszek végzős a gimiben. Itt fogok suliba járni a rezervátumban. Most is épp itt ülünk anyával a kocsiban, és éppen Forksot hagytuk el. Még 15 km és hazaérünk. Menekülnünk kellett, habár én mondtam anyának hogy képes vagyok megvédeni, de erre közölte velem hogy engem már nem tudna elveszíteni és így inkább költözünk. Már lassan egy éve hogy farkas vagyok, így az önuralmam tökéletes. Imádok este kint rohangálni a sötétben, és vadászni egy jót. Igen ez most lehet hogy elég gusztustalanul fog hangzani, de szoktam vadászni... nyers húsra. Anyu szerint gusztustalan, mert egyszer otthon apával a lépcsőn ettünk meg két nyuszit, és anyu majdnem agyvérzést kapott amikor meglátott minket véres pofával. az vicces volt... hiányzik apa. Közben észrevettem hogy éppen bekanyarodtunk abba az utcába ahol apa szülei laktak. Ők két éve haltak meg egy kisebb járványban, így a ház azóta üres. Mivel ma vasárnap van, ezért holnap már mehetek is suliba. Itt már elkezdődött a tanév két hete... remélem itt jobb lesz a a suli mint az előző. Ott igazából eléggé kilógtam a sorból... A hollófekete hajam és a rézbőröm eléggé feltűnő jelenség volt. Másrészt pedig kilométerekről feltűnt mindenkinek hogy indián vagyok. Igazából lány barátaim nem is nagyon voltak. A fiúk persze állandóan körülöttem mászkáltak. Nem is csoda... miután farkas lettem, egy éjszaka alatt vagy 15 centit nőttem, így most közel 180-185 vagyok. Na meg az izmaim... olyan mintha 24 óra alatt egy évi kondizás eredményét pakolnád magadra. Egy hétig nem is tudtam visszaváltozni az első átalakulás után. Annyira izgatott és rémült voltam, hogy apával addig a közeli erdőben futkostunk, míg ki nem fáradtam annyira hogy átváltozzak. Majd még sok mindent mesélek, de most megérkeztünk.
Anyával kiszálltunk a kocsiból, és behordtuk a cuccokat. Én gyorsan összeporszívóztam, míg anya lekapkodta a pókhálókat és tiszta ágyneműt húzott. Miután ezzel kész lettem, anya hívott le a nappaliba.
- Kicsim! Átmegyünk Clearwaterékhez. Sue barátnőm már nem láttam vagy 16 éve. Van két gyereke is, biztos elleszel velük addig amíg mi beszélgetünk egy kicsit. - jelentette be. Csodás... nincs kedvem dedósokkal foglalkozni. Inkább futnék egyet az erdőben...
- Jó sietek. - mondtam majd felmentem ruhát cserélni, mivel nem egy kis koszos nadrágba meg egy kinyúlt pólóba kéne odaállítani. Felkaptam egy fekete csőnacit, és egy piros toppot. Ehhez meg a piros converse cipőm. A hajam kiengedtem, mert imádom amikor a hátamon szétterül. Belenéztem a tükörbe, és nem néztem ki valami jól. Már négy napja nem aludtam, mert anyára vigyáztam éjjel farkasként. Így a szemeim alatt ott húzódtak a sötét karikák, ennek ellenére dobtam oda egy kis alapozót amivel el tudom fedni. A szemem kihúztam, és tettem be egy pici ezüstköves fülbevalót a fülembe. Remélhetőleg nem tépem el sem a ruháim sem semmi mást. Nem volna jó átváltozni....
- Indulunk! - kiabált fel anyu. Na de jó...
- Na itt is vagyok! - ugrottam le a félemeletről anya mellé.
- Jesszus ez vagy öt méter magas! Ilyet ne csinálj többet! Kitöröd a nyakad. - szedte le a fejem.
- Semmiség anya. Menjünk már! - legyintettem. Ő mosolygott és fej-rázva követett. Bezárta az ajtót, majd arrébb mentünk két házzal. Anya kopogott, és egy helyes fiatal srác nyitott ajtót.
- Jó estét! Seth vagyok, segíthetek? - de édes.
- Igen. Én Suet keresem. Úgy tudtam itt lakik. - válaszolt anya.
- Ja igen. Mindjárt szólok anyának! Addig jöjjenek be. - állt félre az ajtóból. Héh, Suenak ilyen nagy gyerekei vannak? Akkor mégsem a dedóba csöppentem. Anyával beljebb léptünk, és mélyet szippantottam a levegőből. Sajna ez rossz szokásom. Szeretem tudni hogy milyen szagok vesznek körül, és ez így farkasként nem nehéz. De akkor hirtelen megtántorodtam. Olyan erős farkas illat volt a házban hogy kis híja volt hogy nem változtam át. Nem! Ezt nem hiszem el. De nem csak egy farkas szagát éreztem hanem kettőét. Egy nőstény, és egy hím. Már csak az a kérdés hogy a hím az Seth vagy az apja? Sajnos ha emberi alakban van akkor nem érzem rajta... Fenébe! Amíg Seth elszaladt szólni a szüleinek, addig próbáltam a remegésem csillapítani.
- Jól vagy? Mitől lettél ennyire ideges? - aggodalmaskodott anya.
- Két farkas szagát érzem a házban anya. Nem tudom hogy kik azok, de egy nőstény és egy hím járt itt. Méghozzá nem is régen. Talán egy órája hogy itt voltak ahol most mi állunk. Még friss a szag. - hadartam el, és közben a fejem fogtam.
- Úgy érted... legalább két olyan farkas van még itt La Pushban mint te? - nézett rám anya.
- Igen úgy. - motyogtam, de a kezem még mindig nagyon remegett. Picit nyöszörögtem is, de azzal leálltam amikor anyu nyakába ugrott egy kissé őszülő asszony. Alighanem Sue...
- Ezer éve Maka! - kiáltotta boldogan.
- Igen tudom Sue! Hadd mutassam be neked a lányomat, Nahimanát. - húzott engem oda mellé anya. Csak a gáz az volt hogy nagyon remegett a kezem.
- Ó örülök kincsem hogy megismerhetlek! Én Sue vagyok, a férjem Harry, és a fiam Seth. - mutatta be akik mellette álltak.
- Nagyon örülök. - mosolyogtam, vagyis próbáltam. Seth a kezemet figyelte egész idő alatt. Igen látod? Remeg... De lehet hogy ő a hím farkas és felismerte a remegésem? A-a nem hiszem...
- A lányom sajnos most nincs itthon, mert öhm... mert le kellett mennie a partra. - mondta Harry Clearwater, de látszott rajta hogy ez kényes téma. Szóval van egy lánya. Ha pedig este sétálgat a parton akkor nem olyan kicsi. Lehet hogy ők ketten Sethtel a farkasok? Meglehet... Harry és Sue meg vannak öregedve, ezért nem hiszem hogy ők lennének azok.
- Nem gond, biztosra veszem hogy Nahi jól ki fog jönni Sethtel arra a fél órára amire átjöttünk. - kedveskedett anyám. Na marha jó...
- Hát persze! - mondtam enyhe gúnnyal mire anya szúrós pillantást lövellt felém, de Seth elnevette magát.
- Tiszta Leah nem? - kérdezte az anyját. Az ki?
- Igen... meglepően hasonlítotok. - mért végig Sue. - Na jól van gyere Maka a konyhába! Ott megbeszélünk mindent. - húzta anyámat Sue.
- Én kimegyek levegőzni jó? - szóltam anya után.
- Menj csak! - intett vissza. Nekem sem kellett több már kint is voltam, és igyekeztem mélyeket lélegezni, hogy ne remegjek annyira. Ez a kedvenc cipőm és nadrágom! Nem akarom szétszakítani. A kerítésnek dőltem és néztem a sötét tengert, innen nagyon jól lehetett látni. Pár fiatal ott is ült lent egy tábortűz körül. Mivel jó a látásom, még sötétben is, ezért kitudtam venni hogy egy velem egyidős lány ül ott négy félmeztelen sráccal. Mindnek rövid haja volt, és nagyon nagyon izmosak voltak. Pont mint apa.
- Jobban vagy? - kérdezte egy kíváncsi hang mellőlem. Mikor is jött ki Seth? Észre sem vettem.
- Ahha. - mondtam és lenéztem a kezeimre, amik már nem remegtek, de olyan erősen szorítottam rá az egyik fára hogy lepattant róla a festék és picit elrepedt. Reméltem hogy nem veszik észre...
- Ez a remegés... érdekes volt. - nézett rám olyan "tudok rólad!" pillantással.
- Nem tudom hogy milyen remegésről beszélsz. - tettem a hülyét.
- Jó mindegy. Én lemegyek Leahékhoz. Jössz? - kérdezte és közben kilépett a kapun.
- Hol is van? - kérdeztem.
- A parton. Néhány baráttal. Na jössz vagy nem? - kérdezte mosolyogva.
- Na jó. - sóhajtottam.
- Azért meg ne erőltesd magad. - vigyorgott.
- Jobban bírom mint hinnéd. - néztem rá nevetve.
- Tényleg? Futunk egy versenyt? - kérdezte izgatottan. Most tényleg veszíteni akar? Nem hiszem el...
- Okés. Meddig? - kérdeztem, és már előre kuncogtam a fején amikor majd legyőzöm.
- Innen, addig a tábortűzig ott.. Látod? - intett a távolba a fiatalok felé akik a tűznél ültek.
- Jó. - mondtam, és mintha egy pillanatra meglepődött volna. Most mi van?
- Te komolyan látod azokat akik ott ülnek? - kérdezte. Most hogy jobban megnéztem, egy átlagos ember csak egy kis pöttyöt láthatott volna a tűzből. Basszus elszóltam magam.
- Öhm, nem csak a pislákoló fényt. - hazudtam, és megjegyezném hogy elég rosszul.
- Mehet? - kérdezte. Én bólintottam, mire nekieredtünk mind a ketten. Futottunk ahogy csak bírtunk. Most már biztosan tudtam hogy ő is farkas, de nála is gyorsabb voltam. Apa sem tudott soha legyőzni. Ha futunk akkor én vagyok a nyerő. Élveztem ahogy a hajamba belekap az esti tengeri sós szél, és Seth meg felnevetett mögöttem úgy kb. két méterre. És akkor hirtelen megremegtem. De az egész testemben. Alig álltam meg hogy átváltozzak. Éreztem újra a nőstény farkas illatát és mellette még legalább öt hím farkas szagát. Ez nem lehet igaz! Hányan vannak ezek? Lassítottam, mire Seth belém jött, és ellökött. Vagy húsz métert gurultunk a homokban mert lejtett a part. Amikor felnéztem Seth alól, a tűz mellett voltunk két méterre, és öt döbbent szempár szegeződött rám és Sethre.
- Seth lemásznál rólam? - kérdeztem csak úgy mellékesen.
- Naná. De miért lassítottál? - kérdezte, és legurult rólam.
- Öhm... mindegy. - motyogtam és felállva leporoltam magam. A srácok akkor kezdtek magukhoz térni a meglepődöttségtől.
- Seth ki a fiatal hölgy? - kérdezte a legmagasabb és az aki a legidősebbnek is néz ki.
- A lány, Nahimana Sooleawa. Maka és Nosh Sooleawa lánya. - mutatott be Seth. - Nahi, ők itt a barátaim, Sam.. aki a legidősebb, aztán Quil, Embry, Paul és a nővérem Leah. - mutatott rá sorban az emberekre. Leahval tényleg hasonlítottunk, mint magasság mint izomzat terén, és a ruháján éreztem a nőstényfarkas szagát. Akkor tényleg ők azok. Újra remegni kezdett a kezem, és ez nem kerülte el Sam figyelmét.
- Mi a baj Nahi? - nézett engem átható tekintettel. Jesszus ez a hang! Olyan mintha egy kérdéssel azt mondta volna nekem hogy "mond meg mi a bajod!" . Várjunk csak, mindenki vállán van egy törzsi tetkó, és Leah kivételével rövid a hajuk... Izmosak, erdő és farkas szagúak... Ők egy falka és jézusom! Sam az alfa.
- Öhm... semmi baj. - mondtam de elszorult a torkom a hazugságtól. Remek... máris reagáltam az alfa hangjára. Így meg fogok fulladni.
- Biztos? - nézett a szemembe mélyen.
- A- ha, aha. M-mi is lenne a baj? - kérdeztem de levegőt már alig kaptam.
- Hagyd abba Sam. - mordult fel Embry. - Minek kínzod? Csak kérdezd meg Sethet. - na kösz Embry. Most lebuktam. De Sam még mindig szuggerált a szemeivel, amit már nem bírtam tovább és a ruháimat széttépve nyöszörögve átalakultam. Seth közel állt hozzám, ezért ő inkább hátrébb ugrott. Már farkasként álltam ott előttük, és Sam arcáról le sem lehetett volna törölni azt az önelégült kifejezést. Á lebuktam, életemben először lebuktam. Nem hiszem el!!
- Na mi van kislány? - hallottam a fejemben. Olyan Sethes volt a hangja. Hátranéztem és egy homokszínű farkas állt mögöttem.
- Ó istenem! Nem tudom elhinni! - nyüszítettem. - És még a cipőm is tönkrement a nacimmal együtt. Ezért még megkapjátok a magatokét. - mondtam neki, de farkas módjára kiröhögött. Majd visszafordultam és Leah állt előttem. A nagy pólóját nyújtotta felém, ő rajta meg csak a bikinije volt. Megjegyezném hogy Embrynek majd kiesett a szeme... Elvettem a fogaimmal a pólót, és pufogva arrébb vonultam. Visszaváltoztam és gyorsan felkaptam a pólót. Visszasétáltam, és a cipőm meg a ruháim részeit nézegettem.
- Remek. Mit kezdjek egy fél pár tornacipővel? - kérdeztem Samet.
- Nem tudom... de nem szeretnél mondani nekünk valamit? - kérdezte.
- Öhm... apa Quileute volt. Eddig Chicagoban laktunk. De apát megölte múlt héten egy rohadt vérszopó, és idejöttünk anyával. Bár nem halt volna meg ha jobban sietek. - csordult le egy könnycsepp az arcomon, és éreztem hogy valaki magához húz és megölel. Leah volt.
- Nem a te hibád. Ha idejön, majd elintézzük. Most már te is közénk tartozol. Tök jó, van még egy csaj a falkában. - motyogta Leah a hajamba. Mindenki döbbenten nézte a lányt, és gyanítottam hogy nem az effajta viselkedés volt tőle a megszokott...
- Kösz Leah. - mosolyogtam rá. - Szóval akkor ti egy falka vagytok. - néztem végig rajtuk.
- Nem Nahi. - jött közelebb Sam. - Veled együtt vagyunk egy falka. - ölelt meg ő is.
- Öhm. köszi. Hány fős a falkánk? - kérdeztem, és én is leültem. Seth és Leah közé.
- Veled együtt nyolc. - mosolygott rám Paul.
- Huh, az jó sok. - mondtam. - De akkor valaki most nincs itt. - néztem körbe, heten voltunk.
- Igen. Jacob otthon van, és az apjának Billynek segít. Ő gondozza az apját. Seth is azért volt otthon, mert majd ők ketten mennek őrjáratozni. - avatott be Sam.
- Őrjárat? - kérdeztem. - Az minek?
- Mert egy nyolc fős vámpírcsalád él a város szélén. Van egy határunk és szerződésünk velük. Ők "vega" vámpírok. Állati véren éllnek, és a városba járnak iskolába, na meg dolgozni, mint a normál emberek. De sok erre a nomád, akiket ki szoktunk nyírni. - felelte Sam.
- HOGY MI VAN? - pattantam fel. Annyira elkezdtem remegni hogy csoda hogy nem farkasként álltam ott. - TI KÉPESEK VAGYTOK EGYÜTT ÉLNI NYOLC VÁMPÍRRAL? - járkáltam fel alá.
- Ők nem vészesek meg semmi. Nagyon rendesek. Carlisle orvos és... - kezdte Seth, de ekkor már hangosan felnevettem, és félbehagyta a mondatot.
- Orvos? Egy vámpír orvosként dolgozik? Meg is csapolja őket? - kérdeztem cinikusan. Leah nevetett, a többiek meg nem igazán tudtak mit mondani.
- Tényleg tiszta Leah vagy! Hagyd hogy elmondjam! - csattant fel Seth. Csendbe maradtam, de akkor Leah belesúgott a fülembe.
- Az öcsikém legjobb barátja egy vérszopó. - és elkezdett kuncogni. Már én sem bírtam, és mind a ketten kidőltünk a nevetéstől. Na ez már a csúcs. Mindenki értetlen tekintettel nézett ránk, egyedül Sam őrizte meg hidegvérét.
- Tényleg nagyon megértik egymást. - morogta az orra alatt. Igen, asszem Leah jó fej.
- Szóval ott tartottam hogy Carlisle orvos, és Esme építész. Legalábbis stílustervező. Alice, Jasper, Edward, Bella, Rosalie és Emmett pedig most végzősök. Bella csak egy éve vámpír, de a többiek régóta. Nos Bellának egyáltalán nincs vérszomja szóval ne szólj bele abba hogy egy évesen hogy tud suliba járni. - mondta Seth.
- Tudjátok srácok, ez elég hihetetlenül hangzik, azok után hogy egy héttel ezelőtt az iskolából hazaérve egy szétszaggatott farkast találtam az udvarunkban, aki az apám volt. Én utálom a vérszopókat, és legszívesebben mindet széttépném és tűzre vágnám. Azt azért ne etesd meg velem hogy még sohasem öltek embert. - néztem Sethre. De ő láthatón elnémult a széttépett farkas résznél.
- Öltek már, de nem mind, és nem is az évszázad második felében. Edward, Jasper, Esme, és Emmett már öltek embert, de Carlisle, Bella, Rosalie és Alice nem. Pedig Carlisle már a 4. évszázada felé járhat. Nem tudom pontosan hány évesek. - mondta Quil.
- Jó, most nem Cullenékről kell beszélnünk. Leah, Seth, vigyétek fel Nahit anyudékhoz és majd ők adnak neki ruhát. Én pedig beszélek az anyjával. Azért mégiscsak tudnia kellene hogy a lánya velünk kergeti a vámpírokat.- adta ki az utasítást Sam.
- De én Leahéktól csak két háznyira lakom. Legalább hagy vegyem fel a saját cuccaimat, és addig te beszélhetsz anyáékkal. - kértem meg Samet.
- Jó rendben, Sethék elkísérnek, és majd Jacob oda megy Sethért. - mondta, majd átváltozott farkassá. Hihetetlen mekkora fekete farkas lett belőle. A nadrágját odakötötte a lábához, és homokot kapart a tűzre.
- Mehetünk! - hangzott gondolatban a parancs. Mind a heten átalakultunk, és elindult mindenki haza, kivéve Samet és a Clearwater tesókat, mert ők velem jöttek. Sam levált tőlünk és elballagott Suehoz, Harryhez, és anyához. Kíváncsi vagyok mit fog szólni.
- Hali srácok! Leah, mihez mit fognak szólni anyádék? - kérdezte egy számomra még idegen hang a fejemben.
- Hello Jacob! Nekem semmit, és nem az én gondolataimat hallottad az előbb, hanem Nahiét. Gyere a régi Sooleawa házhoz. Már nyolcan vagyunk egy falka. - avatta be Leah.
- Óh, te jó isten! Még egy csaj? Leah, ő ugye nem olyan akaratos? - kérdezte a félig nevető hang.
- De bizony tesó! Sőt, már nagyon jól kijönnek. Asszem vigyázz vele. - röhögött Seth.
- Héh, titeket nem zavar hogy én is hallok mindent, egyébként Seth majd akkor fikázz engem ha legyorsulsz. - háborodtam fel.
- Tényleg tiszta Leah. - állapította meg Jacob nevetve.
- Na csak találkozzunk Jacob Black. - morogtam.
- Leharapom a lábad. - mondtuk egyszerre Leahval, és felkacagtunk.
- Uh, túl nagy a női ricsaj. Már itt vagyok, siessetek. Hm, Nahi. Jó illatod van. - jegyezte meg.
- Kapd be. - gondoltam, és ő röhögve kilépett a fejünkből.
- Mindig ilyen? - kérdeztem.
- Nem. Most kivételesen jó kedve volt, már legalább egy éve nem hallottam ilyen felszabadultnak. Mióta Bella vámpír lett, úgy viselkedik mintha meghalt volna valaki. - mondta Seth.
- De hát meg is halt. - mondtam, és Leah helyeslően csaholt.
- Áh, reménytelenek vagytok. - hagyott le minket Seth.
- Hé, Leah ezt nem kéne hagynunk. - mondtam, mire ő is belehúzott. Egyforma gyorsak voltunk, amin meglepődtem. Sethet simán lehagytuk, rég nem akadt ellenfelem futásban. Amikor odaértünk, Jacobb ott állt az ajtóban, és érdeklődve figyelt minket. A mancsommal arrébb húztam a lábtörlőt, és ő meg felvette a kulcsot. Kinyitotta az ajtót, mi meg felsurrantunk Leahval a szobámba. Ő szó nélkül visszaváltozott, hát ha ő nem szégyenlősködik előttem, akkor én se fogok előtte. Követtem a példáját.
- Gyors vagy. - mosolygott rám.
- Te is. Rég nem akadt ellenfelem. - nevettem.
- Nekem sem... Túl sok mindenben hasonlítunk. - nézett rám elgondolkozva. Meglehet.
- Gyere adok ruhát. - mondtam, majd a bőröndjeimhez léptem. Kivettem két bugyit, melltartót, két hát csúnya szóval élve picsanadrágot (farmer). Felöltöztünk, és lementünk. Felsőt nem is vettünk. Majd csak nem esik ki a srácok szeme. Amint leértünk, a nappaliban találtuk két félmeztelen gyereket. Na szép.
- Wáoh, csajok. Felsőd csak azaz egy volt? - kérdezte Seth szemtelenül, mire Jacob is felénk nézett. Itt omlott össze bennem minden. Megtorpantam a lépcső aljában, és csak néztünk mereven egymás szemébe. Gyönyörű sötétbarna szemei vannak, és úgy éreztem nincs már semmi érdemes a világon amiért élhetnék csakis ő. Mintha minden szál elszakadt volna ami a világhoz az anyámhoz a szeretteimhez kötött, és rátapadt volna Jacobra. Csak merően néztük egymást, és nem s tudom hogy mikor sétált elém. Megfogta a kezem, míg én öntudatlanul is végigsimítottam a mellkasán. Seth hangos hahotája szakított ki minket a kis birodalmunkból.
- Ezt nem hiszem el Nahi! Alig vagy itt pár órája, de már van egy új falkád, barátaid, és be is vésődtél! Szép kis Welcome. - nevetett a gyerek. Leah csak megkövülve állt, és a szemét köztem és Jacob között ingatta. Most mi van? Kaptam észbe és levettem a kezem Jacob mellkasáról.
- Apa sohasem mesélt a bevésődésről. - néztem Leahra.
- Öhm... ez egy megszállottsággal határos érzelmi vonzalmat köt a farkas és a bevésődése között. Az meg pokoli nagy szerencse hogy egy farkassal vésődtél be, aki ezt viszonozta rögtön. Nem tudom elhinni. - mondta Leah.
- Én sem. - mosolygott rám Jacob. Most egy picit jobban megnéztem magamnak. Magas volt, legalább Sammel egy magas, és még nála is kicsit izmosabb. Egy fekete térdig érő farmergatya volt rajta, és ő is viselte a törzsi tetoválást. Ahogy pedig rám nézett, a szemeiben a csillogás olyan volt, amit egyszerűen nem lehetett figyelmen kívül hagyni. Ahogy így álltunk az én fekete, és az ő barna tekintete már megint összekapcsolódott. Aztán már csak a kezeit éreztem a derekamon. Magához húzott, és szorosan átölelt. Majd mostmár egy mérges hang pukkasztotta ki a rózsaszín buborékunkat.
- Jacob! Seth! Rég a határon lenne a helyetek. - lépett be Sam a srácokkal. Jéh, Embryék minek jöttek vissza?
- Bocs Sam. - mondta Jacob és rám mosolygott. Ahogy bejött mindenki, úgy is dermedtek le sorban.
- Jacob bevésődött. - nevetett Seth.
- És Nahi is. - mosolygott Leah.
- Pont most? Vár a munka srácok! - mérgelődött Sam, bár mosoly bujkált a szája szélében. Rájuk néztünk, majd Jacob egy nagyot sóhajtott.
- Nahi holnap jössz suliba? - kérdezte Jake.
- Ahha. - válaszoltam, és megint végigsimítottam a mellkasán. Bele is remegett.
- Akkor ott találkozunk. Jó éjt! - nyomott egy puszit az arcomra.
- Neked is. - mondtam, majd elengedett, és vissza sem nézve kiment Sethtel. Van egy olyan érzésem hogyha még lopva rám pillant, tuti nem hagy itt.
- Huh. - huppantam le az egyik fotelbe.
- Na ez jó. Már csak mi vagyunk hátra Leah. - szólalt meg Embry.
- Hogy érted? - kérdeztem.
- Hát, itt már mindenkinek van bevésődése. - ültek le körém a többiek.
- Igen? Kinek ki? - kérdeztem.
- Hát, Samnek Emily, Quilnek Clear aki Emily unokahúga, aztán Sethnek Cloé, Paulnak Jacob nővére azaz Rachel, neked Jacob, Jacobnak meg te. Leah és én még nem vésődtünk be. - magyarázta Embry.
- Hű... tényleg! Sam anyu mit szólt? - kérdeztem meg azt amitől egy picit féltem.
- Kiakadt. Érthető okokból. Várd meg míg hazaér, és majd akkor beszélj vele. - mondta.
- Jó, remélem siet. Négy napja nem aludtam. Csak ma egy picit a repülőgépen. Mióta apa meghalt, anyára jobban vigyázok mint a szemem fényére. - mondtam nagyokat ásítva.
- Négy napja? - szörnyülködött Quil.
- Jól bírom. - vontam vállat.
- Nagyon jól. Akkor te is hétköznapi őrjáratos leszel mint Jacob, Seth, Leah, Paul, és én. A Péntek meg a Szombat akkor Quilé és Embryé. Ők elaludnának az iskolában. - mondta Sam.
- Rendben. Viszont én szeretnék lepihenni srácok. ma már inkább nem megyek vadászni. - motyogtam.
- Fúj. Te szereted a nyers cuccot? - kérdezte Leah.
- Aha. - vigyorogtam.
- Na itt van valami ami nem stimmel velünk. - nevetett.
- Végre valami. - nevetett Embry és a többiek is vele.
- Kicsim? Itt vagy? - kérdezte anyu az előszobából.
- A nappaliban vagyunk! - kiáltottam ki.
- Mi az hogy vagytok? - jött be. - Oh, sziasztok!
- Jó estét Mrs. Sooleawa! - köszöntek kórusban.
- Végre anyu! Mindjárt összesek és még beszélnünk kell! - mondtam szemrehányóan. - Ja egyébként ők itt a barátaim és falkatársaim. - mutattam körbe.
- Szóval ti vagytok La Push védelmezői. - nézett körbe.
- Ahha, és még Jacob is. - mondtam.
- Meg az öcsém Seth is. - mondta Leah.
- Tényleg... - motyogtam, de a többiek megint vigyorogtak. - Szóval ők itt, Leah, Embry, Paul, Quil, és Sam az alfa akivel már beszéltél. - mutattam végig rajtuk.
- Örülök. - mondta anyu kelletlenül. Erre én meg csúnyán néztem rá.
- Azt hiszem ideje mennünk. - állt fel Sam és követték a többiek is.
- Holnap reggel fél nyolckor itt leszünk érted Quil terepjárójával. Addigra legyél kész. - puszilt meg Leah. Fura hogy ilyen közvetlenek...
- Jó értettem. - nevettem. - Sziasztok! - intettem az ajtóból, és Leah a cuccaimat még visszahozta a szájában, majd ő is elfutott. Visszamentem a házba, és anyu ott ült a konyhába. Leültem vele szemben, és ő az asztalt bámulta, én meg őt néztem.
- Anyu, mit tudsz a bevésődésről? - kérdeztem, mire felkapta a fejét.
- Nahi ne kérdezz tőlem ilyeneket, még csak pár órája vagyunk itt, de te máris a védelmezőkhöz tartozol, és úgy beszélgetsz meg viselkedsz velük mint ha ezer éve ismernétek egymást! Nehogy azt mond hogy be is vésődtél! - hadart kétségbeesetten.
- Nyugodj le anya! Semmi szükségem a hisztire, amikor négy napja egy szemhunyásnyit nem aludtam, csak egyfolytában oda-vissza változtam. Légyszi ne kiabálj. - róttam meg, de olyan képpel nézett rám, hogy azonnal bocsánatot is kértem.
- Jól van. Szóval apádnak én voltam a bevésődése. Ez egy olyan dolog, hogy a farkas megtalálja a lelkitársát. Testileg és szellemileg is óriási vonzalom alakul ki köztük. Amikor megpillantod és a szemébe nézel, úgy érzed számodra senki más nem létezik. Apád ezt mondta nekem. - mondta anyu. - Ugye nem vésődtél be? - kérdezte. Nem válaszoltam, így egy nyögés kíséretében felsóhajtott.
- Hogy hívják? - kérdezte.
- Jacob Black. - válaszoltam.
- Pont Jacob? Sue mindent elmesélt róla és Cullenékról. Majd biztosan ő is mesél neked holnap. Hívd el délután a partra és beszéljetek meg mindent. - tanácsolta anya, majd felállt és puszit nyomott a fejemre, aztán elment aludni. Lehajtottam a fejem az asztal lapjára, és Jacobon gondolkoztam. Mi köze van neki a vérszopókhoz? Elegem van! Tudni akarom hogy mi történik vele, de most nagyon fáradt vagyok...


Sziasztok!

Tudom.... ez már a 4. ficem most egyszerre, de nyugiii:) bírni fogom tartani mindet...
Tegnap pattant ki a fejemből.. alakváltós.... és remélem tetszeni fog!
Puszi!! <3
KRITIKÁT!

Lana H. D.

Van Remény II. - 2. fejezet

Nem várt látogató




(Lotta szemszöge)

Ott állt előttem az idegen, és igencsak furán méregetett. Nem úgy mint veszélyforrásra, hanem inkább kíváncsian. Másodpercekig álltunk egymást vizslatva földbe gyökerezett lábakkal amikor rezegni kezdett a telefonom. Csodás... Lassan a zsebemhez nyúltam, és elővettem a kis kütyüt ránéztem a kijelzőre, amin Alice neve villogott. Még mindig a másik vámpíron tartottam a szemem, miközben felvettem.

- Igen? - szóltam bele, mire az idegennek megrökönyödés ült ki az arcára. Tényleg elég bizarr hogy épp most telefonálok.
- Azonnal gyere haza! - hallom nagynéném hangját.
- Miért? - kérdeztem. Elég idegesnek hangzott.
- Mert csak. Itthon várunk. - mondta majd lerakni készült.
- Várj! Ennek köze van egy magas, szőke, köpenyes vámpírhoz? - hadartam bele a kérdést a készülékbe. Nem igazán érdekelt a hatalmas mosoly ami szétterült erre a mondatra a képén.
- Igen! Honnan tu... Jajj ne! Na jó, ha már találkoztatok akkor elkísérhetnéd ide haza. Vigyázz vele és magadra kicsim. Szia!
- Szia! - köszöntem el még mindig kábultan. Alice mindig olyan gyorsan napirendre tér a váratlan dolgok felett is. Hihetetlen... Bedugtam a farzsebembe a telefonom, és tovább néztem az "idegenre". Már nagyon kezdtem unni ezt az egészet, amellett sietnünk kellett.


- Szóval te ki vagy? A nagynéném miattad majrézik, és valószínű hogy már az egész családot hazatoborozta. - kérdeztem kíváncsian, amin mintha halkan elnevette volna magát.
- Évek óta vártam ezt a találkozást. - mondta. Kellemes mély hangja volt, és valahogy hasonló hatást ért el vele nálam mint apa hangja. Az pedig, igazán megnyugtató. - Demetri Volturi vagyok. - mosolygott rám még szélesebben. Volturi? Na neee! Végre valahára találkozhatok egyel! Húúú. Majd kiugrottam örömömben a bőrömből, persze ezt kifelé nem nagyon mutattam.
- Nagyon örülök a találkozásnak Demetri. Én Loretta Cullen vagyok, de nyugodtan hívj csak Lottának ahogy mindenki más. Meg persze indulni is kellene hozzánk, mert anyu kitépi az összes haját. - mondtam unottan, és végre hangosan is nevetett. Tényleg kellemes a hangja.
- Chris előbb ölne embert minthogy kitépje a haját. - válaszolta nevetve.
- Óh, valaki aki ismeri anyámat. Ráadásul ennyire... Esetleg volt valami köztetek? - kérdeztem szemtelenül. Újra elvigyorodott és megrázta a fejét.
- Nem. Anyukád olyan mint az egyetlen igazi barátom. Még a román harcokhoz jöttem én is segíteni, és akkor ismerkedtünk meg. Már terhes volt veled akkor, és Emmett jegyese. Azt hiszem már rég a poraim fújdogálná a nyugati szél, hogyha bármi olyan gondolatom támadt volna Chrisszel kapcsolatban. Jó lesz most újra látni őket majdnem négy év után. - mesélte.
- Értem. - hagytam rá. Valaki a Volturitól... mit is keres itt? Muszáj megtudnom! - Ne haragudj! De miért is jöttél? Sima látogatás, vagy van más célja is a dolognak? - kérdeztem rá, mire megint felnevetett.
- A látogatásnak egyetlen oka van. Az pedig te vagy Lotta. - nézett rám csillogó élénk vörös szemekkel, amibe egy kevés arany is vegyült, közvetlenül a pupillájánál. Emberi véren él... Hogy tud embert ölni? Pedig annyira kedvesnek tűnik.
- Én? De hát miért? - kérdeztem vissza.
- Odabent elmondom! - bökött fejével a magas fehér ház felé, ami hamarosan egész valójában láthatóvá vált.
- Rendben. - nyitottam ki az ajtót, és bevágtattam a nappaliba ahol már mindenki ott volt. Kilenc érdeklődő és féltő szempár szegeződött rám. Jazz érezhette a felháborodásom, mert elnevette magát és higgadtan rászólt a többiekre.
- Hagyjátok. Semmi baja. Ezzel csak felidegesítitek. Ami nem hiszem hogy ennél jobban menne.
- Igaza van. Már pipa vagyok így is. Demetri VOLTURI az előszobában van. - hangsúlyoztam ki a nevét, majd felmentem a szobámba. Elegem van! Egyetlen ország és klán vonz a világon ez pedig az olasz és a Volturi, és erről is csak akkor tudok meg többet amikor egy, gondolom testőrt, rám küldenek. Nagyon jól tudják hogy ez nálam érzékeny téma, mégsem hajlandóak soha semmit sem elmondani. Félfüllel hallgattam a beszélgetést odalent, amire most mindennél kíváncsibb voltam, de dacból már csak azért sem figyeltem. Felálltam az ágyamról, majd a gardróbomba mentem. Előtte kikukkantottam az ablakon, ahol most eléggé fújt a szél. Hű, ez tutira nem természetes, mert ma reggel még nem volt elborulva. Anya eléggé feldúlt lehet, de nem kicsit. Mindegy. Levetkőztem fehérneműre majd körülnéztem valami csinos után. Olyat nem nehéz nálam találni... Alice... Szóval kiválasztottam egy fekete szoknyát ami térdig leért, de combközéptől tele volt fodrokkal és csipkével. Ehhez választottam egy vörös kivágott blúzt, ami ment a fekete-piros csipkéhez a szoknyán, és beleléptem kedvenc fekete, hosszú orrú, tűsarkúmba is. Felkaptam egy kis fekete kézitáskát, amibe beledobtam a mobilom, a bankkártyám az irataimmal együtt, és némi pirosítót, amit az arcomra szokásom rakni. Nem sokat, de éppen annyit hogy emberibb legyen az arcszínem. A táskát vissza ledobtam az ágyra, és berohantam a fürdőmbe. A hajam elől feltűztem, és utána felcopfoztam az egészet. Felraktam egy-két kiegészítőt mint például nyaklánc és karkötő, majd elindultam kopogva lefelé. Amint leértem a nappaliba néma csönd ereszkedett a helyiségre.
- Semmi gond. Nem kérdezek. Nem érdekel. - vetettem oda, majd Jazz elé sétáltam aki a falnál állt és igen frusztrált volt. - Jasper kellene a kocsim kulcsa. Nálad volt utoljára.
- Hova akarsz menni? - kérdezte aggodalmasan.
- Nyugi nem világgá. - mosolyodtam el az aggódásán. - Csak kiszellőztetem a fejem és ehhez kell a 600 pacis Porsche -m, meg vásárolni akarok egy kicsit EGYEDÜL. - használtam megint az előbbi hangsúlyt az utolsó szónál.
- Nem lenne jobb ha veled mennék tudod.... - állt fel Edward.
- Nem! - torkoltam le. - Elegem van belőle hogy gyerekként kezeltek, hol ott nézzetek csak rám! Felnőtt nő vagyok, aki ráadásul annyit tanult és küzdött élete első négy évében, amit egy ember hatvan év alatt sem él át. Szóval kérem a kulcsokat! - fordultam vissza a végére Jasperhez.
- Benne van. - felelete nyugodtan, de kissé bűntudatosan.
- Köszi Jazz bácsi. - morogtam, majd megöleltem. Láttam hogy elmosolyodott ezen a megnevezésen. Erre mindig ezt szokta csinálni. - És tudod hogy nem rád értettem. Melletted öt hónaposan is nagynak éreztem magam. - súgtam neki, és nyomtam egy puszit az arcára.
- Én köszönöm tökmag. - vigyorodott el.
- Utálom amikor így hívtok. - morogtam rá.
- Tudjuk. - nevetett Edwarddal. Szúrós pillantással végignéztem családomon és a vendégünkön. Utóbbi azonban elég feltűnően bámult rám, majd amikor találkozott a pillantásunk, olyan áthatóan nézett hogy tutira elpirultam volna ha tudtam volna.
- Öhm, oké sziasztok! - köszöntem el zavartan.
- Szia kicsim vigyázz magadra! - szólt utánam apa.
- Ok! - szóltam vissza az ajtóból. Majd kiszaladtam a garázsba, és bepattantam a mélykék fényezésű Porscheba, amit két hónapja kaptam kézhez. Imádom azt a kocsit. Megy a szememhez. A narancs és a kék jól mutat a együtt nem? Ráadtam a gyújtást, majd elfordítottam teljesen a kulcsot. A motor halkan duruzsolni kezdett, én pedig kihajtottam a garázsból. Anyának köszönhetően újra napos idő volt, így a lehajtható tető nem volt gond. Csak élveztem az egy délutánnyi szabadságot és a szelet ami belekapott a hajamba.





(Demetri szemszöge)

Lotta felrohant a szobájába, és jól bevágta az ajtót. Mióta visszatértem Volterrába, egyfolytában csak Chris és a kislánya körül forgott az agyam. Persze megkaptuk a képet amit küldött Carlisle egyszer, ezért tudtuk hogy a lány igazi tehetség. Aro kapott egy festményt, ami őt ábrázolta úgy feltüntetve mint valami ördögöt vagy a pokol őrét. A képen fekete köpenyben feszít, és körülötte tűz és lángnyelvek csapdosnak. Először azt hitte Caius ahogy meglátta hogy valami fenyegetés lehet, de aztán elmagyarázta neki Aro hogy a "kicsi" Lottától kapta ajándékba. Ezért is nagyon megörültem amikor Aro szólt hogy jöjjek el Lottáért és Belláért ide Forksba.
- Tehát minek köszönhetjük a látogatást vagy ellenőrzést? - kérdezte Carlisle.
- Nem ellenőrzés, csupán baráti látogatás és védelem. - válaszoltam.
- Védelem? Mégis mi ellen? - kérdezte.
- Nos, Bella és Lotta holnap este velem jönnek Volterrába. Aro látni szeretné a lányt, és Bella is hiányzik neki. Ráadásul Bella szinte legyőzhetetlen, szóval ideális támogató lenne Lotta számára. - mondtam.
- Mennyi időre kellünk? - kérdezte Bella.
- Nem tudom. Ezt Aro nem mondta. Gondolom annyi ideig ameddig Lotta akar. - tettem fel a kezem védekezően.
- Akkor sohasem szabadul meg Volterra Lottától. - röhögött Emmett.
- Hogy hogy? - kérdeztem közbe.
- Mivel Lottácska kicsi kora óta rajong az olasz dolgokért. Olasz kaja, olasz ruhák, olasz nyelv, olasz irodalom, olasz művészetek, olasz vámpírok... és még sorolhatnám. Minden vágya Volterra. - fejtette ki Emmett részletesen.
- Tényleg? Ez érdekes. - suttogtam. Ekkor Lotta vágtatott be a nappaliba. Minden beszélgetés elhalt, de nekem a lelégeztem is elállt. Hihetetlenül gyönyörű volt. Barna haja összefogva, lapos hasát és formás melleit egy mélyvörös szatén felső borította, míg hosszú combjain szűk fekete-vörös csipkés szoknya feszült. Lábára elegáns csinos cipőt vett, és a kezébe fogott egy kis kézitáskát. Az összhatás fájdalmas volt. Szívfájdítóan gyönyörű. Több száz éve nem dobog már a szívem, de érte képes lenne újra megmozdulni. Érzem.
Vitatkozott egy sort Jasperrel, majd mikor elérte amit akart, morcosan kifelé indult, amikor pillantása rám esett. Még mindig leplezetlenül bámultam, mire ő zavarba jött és elkapta az ajtóra a pillantását. Pár másodperc elteltével hallottam ahogy végighajt a kis erdei ösvényen.
- Hé Dem! Az unokahúgom még csak három és fél éves. Vigyázz a gondolataidra! - szólt rám hangosan Edward, mire Emmett nevetni kezdett és Chris, aki az ölében ült, is mosolygott.
- Öhm Edward ne hozz ennél is kínosabb helyzetbe. De be kell vallanom Lotta csodálatos. - a lágy hang amivel az utolsó mondatot kimondtam, még engem is megijesztett. - Elmegyek vadászni. - álltam fel. - Este visszajövök. - intettem az ajtóból. Ledobtam a köpenyem az előszoba szekrényre, majd felkaptam az előre odakészített pulcsit. Alice.... kedves tőle.
Már egy ideje futottam amikor megláttam egy kis olasz étterem előtt parkolni Lotta mélykék autóját. Szuper! Gondoltam. Most majd meglepem. Bementem, de ahogy beléptem láttam hogy nincs egyedül.




(Lotta szemszöge)

Már vettem pár cipőt néhány felsőt és kiegészítőket amikor visszafelé megláttam kedvenc éttermem. Leparkoltam előtte és bementem. Bent ahogy körülnéztem megláttam Katet amint egy sráccal ül egy asztalnál. Mosolyogva intet hogy menjek oda. Habozás nélkül odasétáltam, és leültem Kat mellé. Amikor jobban megnéztem magamnak azt a srácot, észrevettem hogy az egyik osztálytársam az. Jack Smith a legnagyobb nőfaló rohadék a suliban. Minden csaj megfekszik neki, eddig csak két lányt nem sikerült befognia. Na ki az a kettő? Pont azok, akik most egy asztalnál ülnek vele.
- Helló szépségem. Miben segíthetünk? - kérdezte Jack mézes-mázosan. Erős késztetést éreztem arra hogy most, gyorsan, amíg nem látja senki, eltörjem a nyakát. Tök elégedett lennék magammal.
- Te semmit, ellenben te Kat, - fordultam barátnőm felé - rendelhetnél nekem egy sonkás pizzát és egy nagy pohár kólát. - néztem rá kérlelően mire jókedvűen biccentett nekem.
- Persze Lotta. De ugye tudod hogy túl sokat zabálsz? Egyedül egy egész pizza és mellé fél liter kóla... Csoda hogy bírja még a szíved. - nézett rám rosszallóan.
- Semmi bajom. - állítottam le. Ha tudná hogy mennyire nincs minden rendben nálam... - és mi ez a randi hangulat itt? - kérdeztem.
- Semmilyen hangulat nincsen. - vetette fel dühösen barátném miután leadta rendelésem. - Csak kajálni jöttem meg meginni egy kávét ő meg csatlakozott ha akartam ha nem. - felelte morcosan.
- Ugyan Kathlin! Nem hinném hogy gond lenne itt. - szólt közbe álmodozva a srác. Lehet ennél még jobban elszállva az ember? Majd hirtelen az ablak felé kaptam a pillantásom. Demetri éppen most lépett ki a fák közül, majd elindult ide be.
- Remek. - nyögtem fel.
- Mi van? - kérdezte Jack.
- Semmi, csak nem baj ha a barátom is csatlakozik hozzánk? - kérdeztem, mire Smith felkiáltott.
- Dupla randi ez az! - komolyan olyan mint egy óvodás...
- Na nem. - válaszoltam.
- Miért nem? - kérdezte a kellemes hang mögülem.
- Miért igen? - fordultam felé, és azonnal a szemét vizslattam. Vadászhatott mert az egész szeme borostyánszínű volt. Rögtön megnyugodtam.
- Mert szerintem jó ötlet. - nyomott egy puszit az arcomra amitől totál zavarba jöttem.
- Öhm srácok. - szedtem össze magam, és igyekeztem normálisan viselkedni, mert nagyon figyelték minden mozdulatunk. - Ő itt Demetri... Hart. Egy családi barátunk.
- Hello - köszönt a visszafojtott nevetéssel küszködve.
- Szia Demetri, én Kathlin vagyok. Ő pedig Jack.
- Csá. - lazult Smith. Annyira nevetséges volt ez az egész, de közben kihozták a kajánk, és elkezdtem enni. Már a harmadik szeletet tömtem befelé amikor láttam hogy Demetri azt lesi hogy kajálok.
- Tessék Dem, kóstold meg te is, nagyon finom! - nyomtam a kezébe egy szelet pizzát mire kaptam tőle egy-két gyilkos pillantást.
- Köszönöm Lotta. - morgott, majd beleharapott egy kicsit a szeletbe. Lassan megrágta, majd lenyelte. Láttam rajta hogy küzd vele. Apa azt mondta nekik az emberi kaja olyan mint a homok... Szegény Demetri.
- Na finom? - kérdeztem vigyorogva.
- Aha. - válaszolta és gyorsan két további harapásból letömte a szeletet. Jack és Kathlin ez alatt egymással voltak elfoglalva, míg én igyekeztem nem belefeledkezni Demetri szép szemeibe. Ránéztem az órámra, majd kifelé ahol már korom sötét volt, de persze még így is láttam az utolsó muslincát is kint az étterem előtt.
- Bocsi srácok de nekünk mennünk kell. Carlisle, azaz apa letépi a fejünk. Majd akkor holnap a biziosztáson találkozunk! - pusziltam meg Katet és utána Jacket is, aki közben pofátlanul végigsimított a karomon. Hallottam ahogy Demetri felmordul mögöttem, de nem zúzta be szegény srácot. egyébként is, neki nem sok köze van az ilyen dolgaimhoz... Már ha lennének ilyen dolgok... Cöh.
- Sziasztok! - köszöntek el, majd egy intés után már kint is voltunk az étteremből Demetrivel.
- Hogy kerülsz ide? - kérdeztem.
- Szerinted? Vadásztam, aztán megéreztelek és követtelek. Így. - válaszolta amikor beültünk a kocsiba. Megérzett? Ezt most mire mondta? Nem értek semmit.
- Ühüm. - adtam a nagyon értelmes választ. Beindítottam a kocsit és már hajtottam is kifelé az országútra. Észre sem vettem hogy mennyivel megyek csak amikor Demetri rám szólt.
- Hova sietsz? - kérdezte cseppnyi aggódással a hangjában. Csak nem fél? Gyorsítottam még egy kicsit de közben nem néztem az útra. Már 280 km/h-val mentünk amikor végül lassítottam és jobbra rántottam a kormányt. Beálltunk egy erdei kis ösvényre majd leállítottam a motort.
- H-hol tanultál te vezetni? - kérdezte idegesen.
- Nyugi Dem. Mindig így vezetek. Egyébként Edward volt a tettes. Tudod ő is akart tanítani nekem valamit, és ez volt az egyetlen dolog amihez értek és ő meg, megtudta nekem tanítani. - vigyorogtam.
- és miért itt álltunk meg. Azt hittem hogy haza akarsz menni. - nézett rám azokkal a furcsán csillogó gyönyörű szemeivel.
- Nem akarok még hazamenni. Beszélgessünk. - mondtam habozva.
- Jól van. Szóval... hallottam hogy nagyon bejön neked olaszhon. Miért? - kérdezte.
- Igazából nem tudom. Mindig is húzott oda valami. Három hónapos korom óta oda vágyom, és nap mint nap elképzelem milyen lenne ott élni vagy dolgozni. Volterra is egy ilyen hely. Rég elakarok jutni oda. - mondtam elmélázva.
- Most lesz rá alkalmad. Egy hónapig legalább ott leszel. - mosolygott rám.
- Micsoda? - alig hittem a fülemnek.
- Igen. Bella, te és én valószínűleg holnap este indulunk. Amint átvetted holnap a minden bizonnyal kitűnő bizonyítványod, és összepakoltál, már indulunk is. Aro nem szeret várni. - mondta jelentőségteljesen.
- Oké. Szuper!! - lelkendeztem, majd beindítottam a kocsit. - De most menjünk haza, mert ha Jazz bácsi utánunk jön abban nem lesz köszönet. - nevettem.
- Oké, menjünk hogy "Jazz bácsi" ne legyen mérges. - röhögött.
- Hé! Ne merj gúnyolódni Demetri Volturi! - fenyegettem meg, mire játékosan kihúzta magát.
- Igenis hölgyem! - udvariaskodott.
- Egyébként a bizivel kapcsolatban Demetri... - mondtam halkan amikor befordultunk a Cullen ház ösvényére.
- Igen édesem? - kérdezte egy kaján vigyorral.
- Az Ének-Zene csak hármas lesz. Nem leszek kitűnő. - nevettem, de enyhén zavarban is voltam az "édesem" megszólítás miatt.
- Az nem baj. Jó éjt! - ugrott ki a kocsiból. - Elmegyek vadászni egy rendeset. Holnap délben itt leszek. - mondta.
- Héh! Várj én is megyek vadászni. - ugrottam utána.
- Most nem lehet édesem. Nem erdőbe megyek. - mondta, és mintha picit szégyenkezett is volna.
- Akkor hova? - kérdeztem megütközve.
- Délben itt vagyok édesem. Légy jó. - simított végig a nyakamon oldalt a fülem alatt.
- Szia. - motyogtam. Majd néztem ahogy eltűnik az erdőben. Emberre fog vadászni... Itt van velünk, de közben elmegy embert ölni. Nem értem... Ráztam a fejem, amikor valaki átölelt hátulról.
- Visszajön nemsokára. - mondta halkan Bella, és a fejét a jobb vállamra támasztotta.
- Még mindig bizsereg a nyakam. - nevettem halkan.
- Ugye milyen jó érzés? Én több mint egy évszázada így vagyok Edwarddal. - rötyögtünk.
- Bírom őt, de most nem esett jól hogy elment embert ölni. - ráztam a fejem.
- Gondolom. De figyelj Lotta, nem viszlek el Volterrába ha ezen kiakadsz. Ott kéthetente vagy ötven turista hal meg, amikor a Volterraiak összegyűlnek "étkezni". Ha a tudatot nem bírod elviselni, akkor az emberi sikolyokat hogy fogod? Nem egy leányálom ott lenni. - suttogott, és egy picit erősebben tartott. Gondolom hogy erőt adjon.
- Nem is értem hogy miért zavar engem ez a Demetris dolog. És Megyünk Volterrába!! - jelentettem ki, majd kibújtam Bella öleléséből, és felmentem a cuccokkal együtt a szobámba.




(Bella szemszöge)

- Én pontosan értem hogy miért zavar ez téged kicsim. - motyogtam bele az éjszakába amikor Lotta bement.
- És mi is, meg ahogy mindenki más is. - mondta Jazz ahogy kilépett mögöttem az erdőből Emmett oldalán.
- Tudjátok srácok... Asszem a lányom hamarosan teljesen felnőtt lesz. Bár neki párként és társként, Demetrinél jobbat el nem tudok képzelni. - sóhajtott fel mackós bátyám.
- Igen. Igazad van Emmett. - mondtuk teljesen egyszerre Jasperrel.



KRITIKÁT Drágáim! <3 Puszi

Lana. H. Dawson