Van Remény II. - 3 . fejezet

Játék az érzékekkel



(Lotta szemszöge)

Tegnap este eléggé felhúztam magam Demetri viselkedésén, bár magam sem értem hogy miért. Miért is zavar az engem hogy emberre vadászott tegnap? Mi közöm lenne egyáltalán a dolgaihoz? Hát biztos azért volt ez, mert ugye az én családom vega és... áhh, mindegy. Miért most agyalok ezen? Mindjárt kihívnak a bizonyítványomért, aztán este már Volterrában is leszünk.
- Olyan izgalmas nem? Annyira jó hogy osztálytársak voltunk! Hiányozni fogsz! - ugrott a nyakamba Anette Colt, akivel megjegyezném hogy egész itt töltött suliéveim alatt két szót beszéltem.
- Aha te is Ane. - mekkora hazugság! Innen nekem max csak Kat fog hiányozni, de még vele sem kerültem olyan közeli viszonyba hogy fájjon a hiánya. Majd meghallottam a nevünk.
- Anette Marie Colt és Loretta Anne Cullen. Gratulálunk! - kinek volt az a béna ötlete hogy párosával hívjanak ki minket?! Na mindegy. Szépen kifáradtunk, és átvettük a bizit a diritől. Majd félre álltunk a többiek közé, és Ane izgatottan a fülembe súgott. Miért nem kopik le? Eléggé morcos vagyok, és még itt ingerel.
- Nézd azt a helyes srácot! Pont rám mosolyog. De édes. Szerinted odamenjek hozzá? - kérdezte, én meg követtem a pillantását, és két lila szemmel találtam szemben magam. Mit keres itt Demetri? És ez a kék kontaktlencse elég gáz... Amúgy meg Demetri azt a "mosolyt" nekem küldte... már nem azért mondom, de Ane kicsit kancsal.
- Persze! Menj szólítsd le. - súgtam neki vissza amikor eleresztettek minket. Ő felvette a csábos mosolyát és elindult Dem felé. Magamban már fulladozta a röhögéstől, és csak figyeltem hogy milyen fejet vág majd. Ane odaért, és ebben a nyüzsiben is tisztán értettem hogy mit mond neki.
- Hali, én Anette vagyok. És te? - kérdezte. Óh, tényleg le merte szólítani! Persze ha Emmett vagy Jasper értem jön suliba, meg se mer mukkanni. Ezek szerint Demetri nem olyan félelmetes.
- Öhm. Hello. Én Lotta barátja vagyok. - igen frappáns válasz drága barátom. Úgy döntöttem inkább kimentem szegényt. Elindultam feléjük, és megöleltem Demetrit, majd egy puszit nyomtam az arcára. Egy pillanatig meglepődött, de aztán visszaölelt. Láttam hogy Anette csalódottan odébbáll, és akkor elengedtem Demetrit és elnevettem magam.
- Ha láttad volna az arcod! - nevettem, mire ő morcos képpel újra magához rántott.
- Na most meg látnád a te arcod! - mosolygott rám, mert enyhén szólva meglepődtem a szoros öleléstől. Szinte az egész testünk egymáshoz simult. Aztán a fülembe súgott. - Ki kellene mennünk innen, mert bár jó az önuralmam, de túl sok itt a finom illat. - mondta, mire én felnéztem rá, és a szemei újra élénk vörösek voltak. Ezek szerint pápá kontaktlencse.
- Gyere! - fogtam meg a kezét, és kihúztam a tömegből. Amikor már a kocsimnál voltunk, elengedtem a kezét, de ő megint utánam kapott. Átkarolta a derekam és megölelt. Én a nyakába fúrtam az arcom, és visszaöleltem.
- Bocs a tegnapiért, de én ilyen vagyok. Ezt el kell fogadnod ha jóban szeretnénk lenni. - mondta halkan, és pedig arra gondoltam hogy milyen lenne "nagyon jóban" lenni.
- Semmi baj. Menjünk haza. - mondtam, majd elengedett, de eléggé végigmért.
- Gyönyörű vagy. - mondta mosolyogva.
- Oh, köszi. - válaszoltam, bár nem kicsit jöttem zavarba. Egy térd fölé érő lila egyrészes ruha volt rajtam ugyan olyan színű topánkával, és a hajam ki volt engedve.
- Mutasd a bizid! - kérte amikor kihajtottam a parkolóból. odadobtam neki, majd mosolyogva nézte át. - Tényleg szar lehetsz énekből. - nevetett.
- Héh, nincs jó hangom, a zenéhez meg semmi érzékem. De a hallásom tökéletes. Ennyi bőven elég. - vettem ki a kezéből, és hátradobtam.
- Hogy hogy nem jött ki veled egyik Cullen sem? - kérdezte.
- Szeretem az ilyesmiket egyedül elintézni, amellett ők már vagy ötven ilyenen voltak. - mosolyogtam. Az út további részében nem sokat beszéltünk, inkább csak vezettem csendben nyugodtan. Majd amikor hazaértünk, kinyitotta nekem a kocsiajtót és kézen fogva húzott be a házunkba. A nappaliban volt mindenki.
- Sziasztok! - köszöntünk, és mindenki a kezeinket figyelte. Zavartan engedtük el egymás kezét, de Jasper érezhetett mindent mert ő szólalt meg először szélesen mosolyogva.
- Na milyen volt tökmag? - kérdezte, én meg a megszólítás miatt, hozzávágtam a bizim.
- Töh-tökmag? - röhögött Demetri.
- Ne röhögj! Utálom amikor így hívnak. Már négy hónaposan is utáltam. - néztem két nagybátyámra szúrósan. Demetrit meg vállba ütöttem. Azonnal pókerarcot húzott, és fenyegetően közelebb lépett. Mármint ő csak azt hiszi hogy ijesztő...
- Te most bántalmaztál egy Volturit! - nézett le rám, és a szemében volt valami ami nekem határozottan nem tetszett.
- És akkor mi van? - léptem én is közelebb és a mellkasunk megint összeért. Erre ő elvigyorodott, és felkapott.
- Majd meglátod! - mondta, és közben kiszaladt velem az udvarra. - Bunyózunk egyet Lotta? - kérdezte izgatottan. Na ez volt az a fény ami nem tetszett...
- Nem vagyok valami jó bunyós. - mondtam bizonytalanul de Edward már nevetett. Kiállt mindenki a teraszra. "Ne röhögj bátyó! Meg akarom szívatni!" Üzentem Edwardnak gondolatban, de ő csak tovább nevetett.
- Nem leszek durva ígérem! - mosolygott rám. Én sem leszek gyengéd! Felvettem a támadóállást, amit ő is rögtön követett.
- Na gyere Dem! - mosolyogtam, és ő nekiindult. Gyors volt, de nem eléggé. Amikor már csak két méterre állt tőlem, felhúztam a pajzsom, ő meg nekiment. Szerencse hogy egy gyengébb kis burokféle volt, de még így is vagy tíz métert taszított rajta.
- Na mi van? Nem jössz? - kérdeztem nevetve amikor feltápászkodott.
- Ez nem ért tökmag. - mosolygott rám gúnyosan.
- Ne hívj tökmagnak! Még Ednek meg Jazznek elnézem de neked nem. Akkor is ha kétszázszor idősebb vagy mint én. - morogtam. Kezdett felidegesíteni.
- Tökmag. Tökmag. Tökmaaag. - ismételgette és nekem itt szakadt el a cérna... Ráugrottam, és lenyomtam a földre. De ő sajna sokkal erősebb, így átfordult, és most ő került fölém. Ráült a csípőmre, és láttam a fején hogy élvezi a helyzetet. Lehajolt, és belesúgott a fülembe.
- Nem ér csalni Lottácska. Tudom hogy erős vagy, de így verj el és ne a képességeddel.
- Nem csalok! Te is megtaláltál tegnap! Mond azt hogy csináltad Dem? - kérdeztem.
- Megéreztelek már mondtam. Nyomkövető vagyok édesem. - mosolygott. Ú de letörölném a képedről. Felemeltem a fejem, és csak centikre volt egy mástól az ajkunk.
- Szóval követtél. Húú ez aztán a tisztességes dolog. - mosolyodtam el.
- Most megint tennék egy-két tisztességtelen dolgot, de akkor asszem apád és a bátyáid is agyonvernének. - suttogta, és közben a számat nézte. De akkor nem figyelt oda, én meg felemeltem a jobb lábam és belerúgtam. Át bukfencezett rajtam, és most én ültem az ő csípőjén.
- Asszem igazad van, de most én nyertem. - másztam le róla, és elindultam a házba. Szinte láttam ahogy fel kell mögöttem és ugrani készül. Megint felhúztam azt a vékony burkocskát és ő meg nekiugrott. Most is visszalökte a pajzsom, és a többiek kitörő tapssal fogadták a győzelmem.
- Lotta! Csalsz! - morgolódott drága Demetrink.
- Nem! De csak az érhet hozzám aki megérdemli. - fordultam meg. Ő erre elmosolyodott, és a szemembe nézve lassan közeledett felém. Odasétált egészen elém, majd megint átkarolt és magához húzott. Az ajkait végighúzta az enyémeken, én pedig mint mindig, persze most is mélyet szippantottam abból a finom fűszeres illatból ami körüllengi őt. Miért nem csókol már meg? Majd meghaltam hogy megcsókoljon.
- Nem édesem. Én nyertem. - engedett el, és elrohant az erdőbe.
- Ez volt a csalás Demetri Volturi! - kiáltottam utána, aztán megfordultam, és szembetaláltam magam az egész családdal. Hoppá...
- Mi az? - kérdeztem amikor megláttam Alice és Bella vigyorát.
- Ó semmi semmi szívem. Bepakoltál már? Nyolckor indul a gépetek. - mondta somolyogva anya.
- Megyek már. - morogtam. Ezt még visszakapod Demetri! Flecsörtettem a szobámba, majd kopogásra lettem figyelmes.
- Szabad! - mondtam, mire anya és apa jöttek be hozzám.
- Kicsim beszélhetünk? - kérdezte apa.
- Persze. Én is akartam veletek. Csak ez olyan nehéz. - nyögtem ki, és lehuppantam melléjük az ágyra. Aztán gondoltam egyet, és inkább átültem apa ölébe. Jól kiröhögött, de azért átkarolt minket és magához húzott.
- Tudjátok igaz? - kérdeztem pár perc néma csend után.
- Igen Alice mondta. Bella egyedül fog hazajönni. Tehát már eldöntötted. - nézett rám anya könnyes szemekkel.
- Igen. - suttogtam, mire apa még szorosabban ölelt.
- Mi mindig szeretni és támogatni fogunk akárhogy is döntesz. Az sem fog minket zavarni ha emberi vért iszol majd, csak gyere el néha látogatóba. Nagyon fogsz hiányozni. - motyogta apa a fülembe.
- Ti is nekem! - öleltem őket magamhoz.
- Ez az én nagylányom! - nevetett apa.
- Hm... nemsokára már Voltur leszek. De biztos hogy kelleni fogok Aronak? Nem valami nagy szám egy pajzs, a vámpírokon meg nem sok gyógyítani való van. Maximum a hegeket tudnám eltüntetni mint Jasperen, meg azt a harapásnyomot ami rajtatok is volt. Ahol átváltoztattak. - méláztam el.
- Éppen ez az. Sok mindenben segíthetsz Volterrában, és a pajzsod még jobb mint Belláé vagy Renataé. A tied fizikai, amibe képtelenség betörni. Nagyon tehetséges vagy kicsim. Talán túlságosan is. - mondta anya.
- Köszi, most be kell pakolnom. - mondtam sírós hangon, de azért készséggel ott hagytak. Összepakoltam a ruháim, és egy nagy családi fényképet is eltettem a bőröndömbe. Felvettem egy fekete hosszú tapadós farmert, hozzá egy fekete garbót, majd ezt megtoldottam az egyik kedvenc fekete tűsarkúmmal. A hajam kiengedtem, így lágy csigákban hullott a hátamra. Készen állok. Egy új élet, új közösség, és új minden. Már csak a Cullen családtól kell valahogy elbúcsúznom...



(Demetri szemszöge)



Ez a lány egyszerűen kikészít. Nem tudom mi történik velem ahogy a közelébe kerülök. A szépsége, a kecsessége, a modora, egyszerűen minden tökéletes. El sem merem hinni hogy egy ilyen lény akár létezhet. És Aroék még őt akarják megölni! Hah. Ha találkoznak vele, el sem akarják majd engedni, és számomra is ez lenne a legjobb. De miket is beszélek? Volterrában vár a menyasszonyom, és én majdnem megcsókoltam! Nem hiszem el. Bár való igaz, Heidit Caius erőlteti rám, mégis el kell majd vennem. Mindenki tudja hogy Heidi és Felix szeretik egymást, mégis hozzám erőszakolják azt a ... . Áh, még a gondolatát sem bírom elviselni hogy elvegyem azt a nőt. Akaratos és egy saját használatra való gyilkológép. Ellenben Lotta határozott, mégis szerény és visszafogott. Már amennyire. Beszélnem kell Aroval, hogy oldja fel a jegyességet. Sokkal szívesebben elvenném Lottát, mert van egy olyan érzésem hogyha Lotta kiköt nálunk Volterrában, Felix feleségeként végzi. Ezt nem fogom hagyni! És ő is vonzódik hozzám. Éreztem, ma a "harcunk" után. Szinte beleremegett amikor majdnem megcsókoltam. Aztán amikor utánam kiáltott, olyan szenvedélyes volt. Na jó inkább dühös, de még annál is gyönyörűbb. A mai akciója is tetszett amit a suliban csinált. Szegény kislány hogy nézett ránk... Nem volt szép dolog, de mintha Lotta kissé birtoklóan ölelt volna. Egyáltalán nem bánom, sőt, ki tudnék ugani a bőrömből. Ezt mihamarabb meg kell oldanom.
- Dem minden oké? - kérdezte Bella, amikor a gépen ültünk. Eléggé elmerenghettem.
- Persze. Lotta hol van? - kérdeztem amikor láttam hogy Bella mellett nem ül senki. Hát ja.. Bellának kellett közénk beülnie. Még mindig durcás rám.
- Szerinted? - kérdezte bujkáló mosollyal.
- Had találjam ki. Elment szerezni még egy hordó kólát, és egy tonna pizzát. - nevettem.
- Valahogy úgy. De téged bánt valami. Elmondod? - miért kell neki mindent észrevennie?
- Öhm. Van egy-két dolog otthon, ami miatt semmi kedvem hazamenni. Például a menyasszonyom. - mondtam kelletlenül, mire Bella rászorított a karfára. Basszus ottmaradt a kéznyoma.
- Demetri... azt ugye tudod, hogy ha megbántod az unokahúgom, én foglak kinyírni? - kérdezte veszélyesen nyugodt hangon.
- Bella! Szerinted nekem sok kedvem van elvenni Heidit? Könyörgöm, hiszen Caius erőlteti rám. Már ezen ügyködik kétszáz éve, és most meg már rám is parancsolt. Vagy elveszem, vagy égni fogok. - morogtam mérgesen.
- De Heidi nem...
- De igen. Félixet szereti. Ez hol érdekli Caiust? Kitalálta hogy a Volturi még jobban együtt dolgozik, ha a klánon belül nagy az egyetértés és az összetartozás. Marha jó. Egy rakás kényszerházasság. - hadartam szomorúan.
- Ez borzalmas. Beszélni fogok vele. Ezt nem teheti. Ezzel nem csak téged tesz tönkre, de Félixet, Heidit és még Lottát is. - jelentette ki enyhén szólva neheztelve.
- Lottát? - kérdeztem izgatottan.
- Azért ennyire ne örülj szegény lány nyomorúságának. Miattad lesz az egész Dem! - morgott rám Bella.
- Úgy érted... - kezdtem bele, de Lotta visszaért és elég mérges volt.
- Nem hiszem el, hogy nincs pizza, csak kaviár meg minden féle sült hal. Mit ér így az első osztály? - huppant le Bella mellé, mi meg küzdöttünk a visszafojtott nevetéssel.
- Ne röhögjetek. Marha jó hogy egy Firenzébe tartó gépen nincs olasz kaja. Bassza meg. - morgott.
- Hé kislány figyelj oda hogy beszélsz. Annyira hasonlítasz apádra hogy az már ijesztő. - szidta meg Bella a vulgáris kifejezésért.
- Jóh. - mondta, de akkor ereszkedni kezdett a gép, és a pilóta felszólított mindenkit hogy készüljenek fel a leszállásra. Hát itt vagyunk. Nem mondhatnám hogy jó újra itthon lenni...



Kritikát kérek!
Puszi <3

Lana. H. D.