Van Remény II. - 2. fejezet

Nem várt látogató




(Lotta szemszöge)

Ott állt előttem az idegen, és igencsak furán méregetett. Nem úgy mint veszélyforrásra, hanem inkább kíváncsian. Másodpercekig álltunk egymást vizslatva földbe gyökerezett lábakkal amikor rezegni kezdett a telefonom. Csodás... Lassan a zsebemhez nyúltam, és elővettem a kis kütyüt ránéztem a kijelzőre, amin Alice neve villogott. Még mindig a másik vámpíron tartottam a szemem, miközben felvettem.

- Igen? - szóltam bele, mire az idegennek megrökönyödés ült ki az arcára. Tényleg elég bizarr hogy épp most telefonálok.
- Azonnal gyere haza! - hallom nagynéném hangját.
- Miért? - kérdeztem. Elég idegesnek hangzott.
- Mert csak. Itthon várunk. - mondta majd lerakni készült.
- Várj! Ennek köze van egy magas, szőke, köpenyes vámpírhoz? - hadartam bele a kérdést a készülékbe. Nem igazán érdekelt a hatalmas mosoly ami szétterült erre a mondatra a képén.
- Igen! Honnan tu... Jajj ne! Na jó, ha már találkoztatok akkor elkísérhetnéd ide haza. Vigyázz vele és magadra kicsim. Szia!
- Szia! - köszöntem el még mindig kábultan. Alice mindig olyan gyorsan napirendre tér a váratlan dolgok felett is. Hihetetlen... Bedugtam a farzsebembe a telefonom, és tovább néztem az "idegenre". Már nagyon kezdtem unni ezt az egészet, amellett sietnünk kellett.


- Szóval te ki vagy? A nagynéném miattad majrézik, és valószínű hogy már az egész családot hazatoborozta. - kérdeztem kíváncsian, amin mintha halkan elnevette volna magát.
- Évek óta vártam ezt a találkozást. - mondta. Kellemes mély hangja volt, és valahogy hasonló hatást ért el vele nálam mint apa hangja. Az pedig, igazán megnyugtató. - Demetri Volturi vagyok. - mosolygott rám még szélesebben. Volturi? Na neee! Végre valahára találkozhatok egyel! Húúú. Majd kiugrottam örömömben a bőrömből, persze ezt kifelé nem nagyon mutattam.
- Nagyon örülök a találkozásnak Demetri. Én Loretta Cullen vagyok, de nyugodtan hívj csak Lottának ahogy mindenki más. Meg persze indulni is kellene hozzánk, mert anyu kitépi az összes haját. - mondtam unottan, és végre hangosan is nevetett. Tényleg kellemes a hangja.
- Chris előbb ölne embert minthogy kitépje a haját. - válaszolta nevetve.
- Óh, valaki aki ismeri anyámat. Ráadásul ennyire... Esetleg volt valami köztetek? - kérdeztem szemtelenül. Újra elvigyorodott és megrázta a fejét.
- Nem. Anyukád olyan mint az egyetlen igazi barátom. Még a román harcokhoz jöttem én is segíteni, és akkor ismerkedtünk meg. Már terhes volt veled akkor, és Emmett jegyese. Azt hiszem már rég a poraim fújdogálná a nyugati szél, hogyha bármi olyan gondolatom támadt volna Chrisszel kapcsolatban. Jó lesz most újra látni őket majdnem négy év után. - mesélte.
- Értem. - hagytam rá. Valaki a Volturitól... mit is keres itt? Muszáj megtudnom! - Ne haragudj! De miért is jöttél? Sima látogatás, vagy van más célja is a dolognak? - kérdeztem rá, mire megint felnevetett.
- A látogatásnak egyetlen oka van. Az pedig te vagy Lotta. - nézett rám csillogó élénk vörös szemekkel, amibe egy kevés arany is vegyült, közvetlenül a pupillájánál. Emberi véren él... Hogy tud embert ölni? Pedig annyira kedvesnek tűnik.
- Én? De hát miért? - kérdeztem vissza.
- Odabent elmondom! - bökött fejével a magas fehér ház felé, ami hamarosan egész valójában láthatóvá vált.
- Rendben. - nyitottam ki az ajtót, és bevágtattam a nappaliba ahol már mindenki ott volt. Kilenc érdeklődő és féltő szempár szegeződött rám. Jazz érezhette a felháborodásom, mert elnevette magát és higgadtan rászólt a többiekre.
- Hagyjátok. Semmi baja. Ezzel csak felidegesítitek. Ami nem hiszem hogy ennél jobban menne.
- Igaza van. Már pipa vagyok így is. Demetri VOLTURI az előszobában van. - hangsúlyoztam ki a nevét, majd felmentem a szobámba. Elegem van! Egyetlen ország és klán vonz a világon ez pedig az olasz és a Volturi, és erről is csak akkor tudok meg többet amikor egy, gondolom testőrt, rám küldenek. Nagyon jól tudják hogy ez nálam érzékeny téma, mégsem hajlandóak soha semmit sem elmondani. Félfüllel hallgattam a beszélgetést odalent, amire most mindennél kíváncsibb voltam, de dacból már csak azért sem figyeltem. Felálltam az ágyamról, majd a gardróbomba mentem. Előtte kikukkantottam az ablakon, ahol most eléggé fújt a szél. Hű, ez tutira nem természetes, mert ma reggel még nem volt elborulva. Anya eléggé feldúlt lehet, de nem kicsit. Mindegy. Levetkőztem fehérneműre majd körülnéztem valami csinos után. Olyat nem nehéz nálam találni... Alice... Szóval kiválasztottam egy fekete szoknyát ami térdig leért, de combközéptől tele volt fodrokkal és csipkével. Ehhez választottam egy vörös kivágott blúzt, ami ment a fekete-piros csipkéhez a szoknyán, és beleléptem kedvenc fekete, hosszú orrú, tűsarkúmba is. Felkaptam egy kis fekete kézitáskát, amibe beledobtam a mobilom, a bankkártyám az irataimmal együtt, és némi pirosítót, amit az arcomra szokásom rakni. Nem sokat, de éppen annyit hogy emberibb legyen az arcszínem. A táskát vissza ledobtam az ágyra, és berohantam a fürdőmbe. A hajam elől feltűztem, és utána felcopfoztam az egészet. Felraktam egy-két kiegészítőt mint például nyaklánc és karkötő, majd elindultam kopogva lefelé. Amint leértem a nappaliba néma csönd ereszkedett a helyiségre.
- Semmi gond. Nem kérdezek. Nem érdekel. - vetettem oda, majd Jazz elé sétáltam aki a falnál állt és igen frusztrált volt. - Jasper kellene a kocsim kulcsa. Nálad volt utoljára.
- Hova akarsz menni? - kérdezte aggodalmasan.
- Nyugi nem világgá. - mosolyodtam el az aggódásán. - Csak kiszellőztetem a fejem és ehhez kell a 600 pacis Porsche -m, meg vásárolni akarok egy kicsit EGYEDÜL. - használtam megint az előbbi hangsúlyt az utolsó szónál.
- Nem lenne jobb ha veled mennék tudod.... - állt fel Edward.
- Nem! - torkoltam le. - Elegem van belőle hogy gyerekként kezeltek, hol ott nézzetek csak rám! Felnőtt nő vagyok, aki ráadásul annyit tanult és küzdött élete első négy évében, amit egy ember hatvan év alatt sem él át. Szóval kérem a kulcsokat! - fordultam vissza a végére Jasperhez.
- Benne van. - felelete nyugodtan, de kissé bűntudatosan.
- Köszi Jazz bácsi. - morogtam, majd megöleltem. Láttam hogy elmosolyodott ezen a megnevezésen. Erre mindig ezt szokta csinálni. - És tudod hogy nem rád értettem. Melletted öt hónaposan is nagynak éreztem magam. - súgtam neki, és nyomtam egy puszit az arcára.
- Én köszönöm tökmag. - vigyorodott el.
- Utálom amikor így hívtok. - morogtam rá.
- Tudjuk. - nevetett Edwarddal. Szúrós pillantással végignéztem családomon és a vendégünkön. Utóbbi azonban elég feltűnően bámult rám, majd amikor találkozott a pillantásunk, olyan áthatóan nézett hogy tutira elpirultam volna ha tudtam volna.
- Öhm, oké sziasztok! - köszöntem el zavartan.
- Szia kicsim vigyázz magadra! - szólt utánam apa.
- Ok! - szóltam vissza az ajtóból. Majd kiszaladtam a garázsba, és bepattantam a mélykék fényezésű Porscheba, amit két hónapja kaptam kézhez. Imádom azt a kocsit. Megy a szememhez. A narancs és a kék jól mutat a együtt nem? Ráadtam a gyújtást, majd elfordítottam teljesen a kulcsot. A motor halkan duruzsolni kezdett, én pedig kihajtottam a garázsból. Anyának köszönhetően újra napos idő volt, így a lehajtható tető nem volt gond. Csak élveztem az egy délutánnyi szabadságot és a szelet ami belekapott a hajamba.





(Demetri szemszöge)

Lotta felrohant a szobájába, és jól bevágta az ajtót. Mióta visszatértem Volterrába, egyfolytában csak Chris és a kislánya körül forgott az agyam. Persze megkaptuk a képet amit küldött Carlisle egyszer, ezért tudtuk hogy a lány igazi tehetség. Aro kapott egy festményt, ami őt ábrázolta úgy feltüntetve mint valami ördögöt vagy a pokol őrét. A képen fekete köpenyben feszít, és körülötte tűz és lángnyelvek csapdosnak. Először azt hitte Caius ahogy meglátta hogy valami fenyegetés lehet, de aztán elmagyarázta neki Aro hogy a "kicsi" Lottától kapta ajándékba. Ezért is nagyon megörültem amikor Aro szólt hogy jöjjek el Lottáért és Belláért ide Forksba.
- Tehát minek köszönhetjük a látogatást vagy ellenőrzést? - kérdezte Carlisle.
- Nem ellenőrzés, csupán baráti látogatás és védelem. - válaszoltam.
- Védelem? Mégis mi ellen? - kérdezte.
- Nos, Bella és Lotta holnap este velem jönnek Volterrába. Aro látni szeretné a lányt, és Bella is hiányzik neki. Ráadásul Bella szinte legyőzhetetlen, szóval ideális támogató lenne Lotta számára. - mondtam.
- Mennyi időre kellünk? - kérdezte Bella.
- Nem tudom. Ezt Aro nem mondta. Gondolom annyi ideig ameddig Lotta akar. - tettem fel a kezem védekezően.
- Akkor sohasem szabadul meg Volterra Lottától. - röhögött Emmett.
- Hogy hogy? - kérdeztem közbe.
- Mivel Lottácska kicsi kora óta rajong az olasz dolgokért. Olasz kaja, olasz ruhák, olasz nyelv, olasz irodalom, olasz művészetek, olasz vámpírok... és még sorolhatnám. Minden vágya Volterra. - fejtette ki Emmett részletesen.
- Tényleg? Ez érdekes. - suttogtam. Ekkor Lotta vágtatott be a nappaliba. Minden beszélgetés elhalt, de nekem a lelégeztem is elállt. Hihetetlenül gyönyörű volt. Barna haja összefogva, lapos hasát és formás melleit egy mélyvörös szatén felső borította, míg hosszú combjain szűk fekete-vörös csipkés szoknya feszült. Lábára elegáns csinos cipőt vett, és a kezébe fogott egy kis kézitáskát. Az összhatás fájdalmas volt. Szívfájdítóan gyönyörű. Több száz éve nem dobog már a szívem, de érte képes lenne újra megmozdulni. Érzem.
Vitatkozott egy sort Jasperrel, majd mikor elérte amit akart, morcosan kifelé indult, amikor pillantása rám esett. Még mindig leplezetlenül bámultam, mire ő zavarba jött és elkapta az ajtóra a pillantását. Pár másodperc elteltével hallottam ahogy végighajt a kis erdei ösvényen.
- Hé Dem! Az unokahúgom még csak három és fél éves. Vigyázz a gondolataidra! - szólt rám hangosan Edward, mire Emmett nevetni kezdett és Chris, aki az ölében ült, is mosolygott.
- Öhm Edward ne hozz ennél is kínosabb helyzetbe. De be kell vallanom Lotta csodálatos. - a lágy hang amivel az utolsó mondatot kimondtam, még engem is megijesztett. - Elmegyek vadászni. - álltam fel. - Este visszajövök. - intettem az ajtóból. Ledobtam a köpenyem az előszoba szekrényre, majd felkaptam az előre odakészített pulcsit. Alice.... kedves tőle.
Már egy ideje futottam amikor megláttam egy kis olasz étterem előtt parkolni Lotta mélykék autóját. Szuper! Gondoltam. Most majd meglepem. Bementem, de ahogy beléptem láttam hogy nincs egyedül.




(Lotta szemszöge)

Már vettem pár cipőt néhány felsőt és kiegészítőket amikor visszafelé megláttam kedvenc éttermem. Leparkoltam előtte és bementem. Bent ahogy körülnéztem megláttam Katet amint egy sráccal ül egy asztalnál. Mosolyogva intet hogy menjek oda. Habozás nélkül odasétáltam, és leültem Kat mellé. Amikor jobban megnéztem magamnak azt a srácot, észrevettem hogy az egyik osztálytársam az. Jack Smith a legnagyobb nőfaló rohadék a suliban. Minden csaj megfekszik neki, eddig csak két lányt nem sikerült befognia. Na ki az a kettő? Pont azok, akik most egy asztalnál ülnek vele.
- Helló szépségem. Miben segíthetünk? - kérdezte Jack mézes-mázosan. Erős késztetést éreztem arra hogy most, gyorsan, amíg nem látja senki, eltörjem a nyakát. Tök elégedett lennék magammal.
- Te semmit, ellenben te Kat, - fordultam barátnőm felé - rendelhetnél nekem egy sonkás pizzát és egy nagy pohár kólát. - néztem rá kérlelően mire jókedvűen biccentett nekem.
- Persze Lotta. De ugye tudod hogy túl sokat zabálsz? Egyedül egy egész pizza és mellé fél liter kóla... Csoda hogy bírja még a szíved. - nézett rám rosszallóan.
- Semmi bajom. - állítottam le. Ha tudná hogy mennyire nincs minden rendben nálam... - és mi ez a randi hangulat itt? - kérdeztem.
- Semmilyen hangulat nincsen. - vetette fel dühösen barátném miután leadta rendelésem. - Csak kajálni jöttem meg meginni egy kávét ő meg csatlakozott ha akartam ha nem. - felelte morcosan.
- Ugyan Kathlin! Nem hinném hogy gond lenne itt. - szólt közbe álmodozva a srác. Lehet ennél még jobban elszállva az ember? Majd hirtelen az ablak felé kaptam a pillantásom. Demetri éppen most lépett ki a fák közül, majd elindult ide be.
- Remek. - nyögtem fel.
- Mi van? - kérdezte Jack.
- Semmi, csak nem baj ha a barátom is csatlakozik hozzánk? - kérdeztem, mire Smith felkiáltott.
- Dupla randi ez az! - komolyan olyan mint egy óvodás...
- Na nem. - válaszoltam.
- Miért nem? - kérdezte a kellemes hang mögülem.
- Miért igen? - fordultam felé, és azonnal a szemét vizslattam. Vadászhatott mert az egész szeme borostyánszínű volt. Rögtön megnyugodtam.
- Mert szerintem jó ötlet. - nyomott egy puszit az arcomra amitől totál zavarba jöttem.
- Öhm srácok. - szedtem össze magam, és igyekeztem normálisan viselkedni, mert nagyon figyelték minden mozdulatunk. - Ő itt Demetri... Hart. Egy családi barátunk.
- Hello - köszönt a visszafojtott nevetéssel küszködve.
- Szia Demetri, én Kathlin vagyok. Ő pedig Jack.
- Csá. - lazult Smith. Annyira nevetséges volt ez az egész, de közben kihozták a kajánk, és elkezdtem enni. Már a harmadik szeletet tömtem befelé amikor láttam hogy Demetri azt lesi hogy kajálok.
- Tessék Dem, kóstold meg te is, nagyon finom! - nyomtam a kezébe egy szelet pizzát mire kaptam tőle egy-két gyilkos pillantást.
- Köszönöm Lotta. - morgott, majd beleharapott egy kicsit a szeletbe. Lassan megrágta, majd lenyelte. Láttam rajta hogy küzd vele. Apa azt mondta nekik az emberi kaja olyan mint a homok... Szegény Demetri.
- Na finom? - kérdeztem vigyorogva.
- Aha. - válaszolta és gyorsan két további harapásból letömte a szeletet. Jack és Kathlin ez alatt egymással voltak elfoglalva, míg én igyekeztem nem belefeledkezni Demetri szép szemeibe. Ránéztem az órámra, majd kifelé ahol már korom sötét volt, de persze még így is láttam az utolsó muslincát is kint az étterem előtt.
- Bocsi srácok de nekünk mennünk kell. Carlisle, azaz apa letépi a fejünk. Majd akkor holnap a biziosztáson találkozunk! - pusziltam meg Katet és utána Jacket is, aki közben pofátlanul végigsimított a karomon. Hallottam ahogy Demetri felmordul mögöttem, de nem zúzta be szegény srácot. egyébként is, neki nem sok köze van az ilyen dolgaimhoz... Már ha lennének ilyen dolgok... Cöh.
- Sziasztok! - köszöntek el, majd egy intés után már kint is voltunk az étteremből Demetrivel.
- Hogy kerülsz ide? - kérdeztem.
- Szerinted? Vadásztam, aztán megéreztelek és követtelek. Így. - válaszolta amikor beültünk a kocsiba. Megérzett? Ezt most mire mondta? Nem értek semmit.
- Ühüm. - adtam a nagyon értelmes választ. Beindítottam a kocsit és már hajtottam is kifelé az országútra. Észre sem vettem hogy mennyivel megyek csak amikor Demetri rám szólt.
- Hova sietsz? - kérdezte cseppnyi aggódással a hangjában. Csak nem fél? Gyorsítottam még egy kicsit de közben nem néztem az útra. Már 280 km/h-val mentünk amikor végül lassítottam és jobbra rántottam a kormányt. Beálltunk egy erdei kis ösvényre majd leállítottam a motort.
- H-hol tanultál te vezetni? - kérdezte idegesen.
- Nyugi Dem. Mindig így vezetek. Egyébként Edward volt a tettes. Tudod ő is akart tanítani nekem valamit, és ez volt az egyetlen dolog amihez értek és ő meg, megtudta nekem tanítani. - vigyorogtam.
- és miért itt álltunk meg. Azt hittem hogy haza akarsz menni. - nézett rám azokkal a furcsán csillogó gyönyörű szemeivel.
- Nem akarok még hazamenni. Beszélgessünk. - mondtam habozva.
- Jól van. Szóval... hallottam hogy nagyon bejön neked olaszhon. Miért? - kérdezte.
- Igazából nem tudom. Mindig is húzott oda valami. Három hónapos korom óta oda vágyom, és nap mint nap elképzelem milyen lenne ott élni vagy dolgozni. Volterra is egy ilyen hely. Rég elakarok jutni oda. - mondtam elmélázva.
- Most lesz rá alkalmad. Egy hónapig legalább ott leszel. - mosolygott rám.
- Micsoda? - alig hittem a fülemnek.
- Igen. Bella, te és én valószínűleg holnap este indulunk. Amint átvetted holnap a minden bizonnyal kitűnő bizonyítványod, és összepakoltál, már indulunk is. Aro nem szeret várni. - mondta jelentőségteljesen.
- Oké. Szuper!! - lelkendeztem, majd beindítottam a kocsit. - De most menjünk haza, mert ha Jazz bácsi utánunk jön abban nem lesz köszönet. - nevettem.
- Oké, menjünk hogy "Jazz bácsi" ne legyen mérges. - röhögött.
- Hé! Ne merj gúnyolódni Demetri Volturi! - fenyegettem meg, mire játékosan kihúzta magát.
- Igenis hölgyem! - udvariaskodott.
- Egyébként a bizivel kapcsolatban Demetri... - mondtam halkan amikor befordultunk a Cullen ház ösvényére.
- Igen édesem? - kérdezte egy kaján vigyorral.
- Az Ének-Zene csak hármas lesz. Nem leszek kitűnő. - nevettem, de enyhén zavarban is voltam az "édesem" megszólítás miatt.
- Az nem baj. Jó éjt! - ugrott ki a kocsiból. - Elmegyek vadászni egy rendeset. Holnap délben itt leszek. - mondta.
- Héh! Várj én is megyek vadászni. - ugrottam utána.
- Most nem lehet édesem. Nem erdőbe megyek. - mondta, és mintha picit szégyenkezett is volna.
- Akkor hova? - kérdeztem megütközve.
- Délben itt vagyok édesem. Légy jó. - simított végig a nyakamon oldalt a fülem alatt.
- Szia. - motyogtam. Majd néztem ahogy eltűnik az erdőben. Emberre fog vadászni... Itt van velünk, de közben elmegy embert ölni. Nem értem... Ráztam a fejem, amikor valaki átölelt hátulról.
- Visszajön nemsokára. - mondta halkan Bella, és a fejét a jobb vállamra támasztotta.
- Még mindig bizsereg a nyakam. - nevettem halkan.
- Ugye milyen jó érzés? Én több mint egy évszázada így vagyok Edwarddal. - rötyögtünk.
- Bírom őt, de most nem esett jól hogy elment embert ölni. - ráztam a fejem.
- Gondolom. De figyelj Lotta, nem viszlek el Volterrába ha ezen kiakadsz. Ott kéthetente vagy ötven turista hal meg, amikor a Volterraiak összegyűlnek "étkezni". Ha a tudatot nem bírod elviselni, akkor az emberi sikolyokat hogy fogod? Nem egy leányálom ott lenni. - suttogott, és egy picit erősebben tartott. Gondolom hogy erőt adjon.
- Nem is értem hogy miért zavar engem ez a Demetris dolog. És Megyünk Volterrába!! - jelentettem ki, majd kibújtam Bella öleléséből, és felmentem a cuccokkal együtt a szobámba.




(Bella szemszöge)

- Én pontosan értem hogy miért zavar ez téged kicsim. - motyogtam bele az éjszakába amikor Lotta bement.
- És mi is, meg ahogy mindenki más is. - mondta Jazz ahogy kilépett mögöttem az erdőből Emmett oldalán.
- Tudjátok srácok... Asszem a lányom hamarosan teljesen felnőtt lesz. Bár neki párként és társként, Demetrinél jobbat el nem tudok képzelni. - sóhajtott fel mackós bátyám.
- Igen. Igazad van Emmett. - mondtuk teljesen egyszerre Jasperrel.



KRITIKÁT Drágáim! <3 Puszi

Lana. H. Dawson