Ragyogás - 1. és 2. fejezet

A szavazás alapján, ami bár nagyon szoros volt, nyert a ragyogás. :) Ezért ezt rakosgatom fel először, csak aztán a Volturisat, majd a Mary életét. Köszönöm, hogy ennyien szavaztatok és olvastok! Puszi, Lana

Ragyogás

Ismertető

A Ragyogás című törim, Bella szemszögéből íródik. A balett teremnél kezdődik és folytatódik minden. James megharapja Bellát, ám Edward már nem tudja kiszívni a mérget, mivel elkéstek. Bella ugyan életben marad, de átváltozik, és így kényszerül bele a vámpírok természetfeletti világába. Iskola, szülők, barátok, szerelem, problémák, farkasok, egyszóval izgalmas lesz, persze csak akkor ha nem csapom össze. :D Na szóval, remélem majd elnyeri a tetszéseteket.

1. fejezet: Furcsa Bella

Tűz.

Éget, perzsel, felemészt. Ezt érzem lassan már... kitudja mióta. Szinte magam előtt láttam, ahogy a testem elég, és semmi sem marad belőlem, csak egy kupac hamu.

De... mi történt velem egyáltalán?

Csak nagyon lassan lépett működésbe az agyam, aztán pedig már szédítő sebességgel jöttek elő az emlékek.

A baseball, a nomádok, a nyomkövető, aztán Charlie.... Istenem! Apa! Mi lesz vele, ha meghalok? És Edwarddal? Nem! Nekem élnem kell! Érte, értünk!

Kicsit jobban erőltettem, és eszembe jutott több dolog is.

Jasper és Alice elmenekítettek Phoenixbe. Igen, emlékszem. Aztán én... a szökésem... teljesen megőrültem azt hiszem. Hogy juthatott eszembe odamenni? Hisz átvert az a mocsok! Jó ég! De szerelmem megmentett. Vagyis azt hiszem, mivel én közben már égni kezdtem. Alice és Carlisle hangja...

- Már túl késő - suttogta Carlsile.

- Nincs mit tenni, láttam, hogy megtörténik! - mondta Alice, és a hangja annyira sírós volt. Bár csak megvigasztalhatnám legjobb barátnőmet!

De mihez van túl késő? És akkor eszembe jutott. James, a nyomkövető... megharapott! Akkor én... Istenem! Ez az átváltozás! Alice mondta, hogy olyan, mintha elevenen elégetnék az embert. Kibírhatatlan. Igaza volt. Ez borzalmas, de már annyira kiszáradt a torkom, hogy kiabálni sem tudok. Biztosan be leszek rekedve.

Ekkor viszont megváltozott valami. A testemet átjárta az erő. Legyőzhetetlennek éreztem magam, és ez megijesztett.

Hirtelen törtek be elmémbe a külvilág zajai, és egész testem görcsbe rándult. Olyan furcsa volt az egész. Madárcsiripelést hallottam, autók zúgását, egy patak csobogását, a vadak patáinak és mancsainak hangját. Aztán közvetlenül mellettem egy egyenletes lélegzést, és még hat ilyen hangot nem messze tőlem. Edény csörömpölést, beszélgetést, a tv hangját, ami azt hiszem egy focimeccs zaja volt.

Illatok. Rengeteg finom illat. Közvetlenül mellettem napfény és orgona illatot éreztem. Napfény illat... Edward! Ezt a fenséges, finom illatot még emberként is meg tudtam jegyezni, és száz ember közül is tudtam volna, hogy kié.

Léptek zaját hallottam. Könnyű, légies léptek, és mivel gyors és rövid lépések voltak, gondoltam siet.

- Már csak pár perc! Már magánál kell, hogy legyen! - mondta az előbbi lépések gazdája, akinek a hangjára leginkább a csilingelő szó illet volna. Alice. Tudtam, hogy ő az. Az illata kicsit kókuszos volt, ami igazán kellemes volt.

- Bella? Hallasz, kicsim? - kérdezte a világ legcsodásabb hangja. Meggyötört, és fájdalmas volt, és meg akartam őt nyugtatni, hogy semmi baj, minden rendben lesz. Épp válaszolni akartam, amikor észrevettem, hogy az ujjaimból kezd eltűnni a forróság. Kellemesen hűvös volt, és tudtam, a nehezén már túl vagyok. Lassan de biztosan egyre jobban a szívemre húzódott a forróság, és én fájdalmasan felnyögtem. Elviselhetetlen volt, és tudtam, hogy itt a vég. A szívem eszeveszett tempóban dübörgött, és csak távolról hallottam, hogy nyílik az ajtó, és még többen belépnek a szobába. Mellkasom tüzelt, és a szívem ki akarta törni a bordáimat. Aztán amilyen fájdalmas volt, olyan hirtelen lett vége. Még két lassuló dobbanás, aztán semmi. Megállt, és soha többé nem fog újra elindulni.

Érzékeim az eddigieknél is élesebbek lettek, és ekkor éreztem meg, hogy valaki fogja a kezem. Kicsit megszorította, mire én hirtelen nyitottam ki a szemem, és villantottam rá a tekintetem. Edward volt az. Az a lény, akit én a legjobban szeretek a világon.

- Szia - suttogta, mire én rámosolyogtam. Visszamosolygott, és mintha megkönnyebbült volna egy picit. Megdöbbentő volt így látni őt. Annyival élesebben... és a színek! Elképesztő volt. Szerelmem tekintetét figyeltem, amely most korom fekete volt, és tele önváddal és bűntudattal. A kezem felemeltem, és még mindig fekve, megérintettem az arcát. A bőre most nem volt jéghideg és kőkemény. Puhának tűnt és selymesnek, és a bőre az enyémmel egyforma hőmérsékletű volt.

- Hagyd abba az önmarcangolást Edward Cullen! - mondtam halkan, de határozott hangon. Több kuncogás és nevetés félét is hallottam az ajtó felől, mire felültem. Elképesztő gyors voltam, ami nem kicsit lepett meg. Végignéztem a Cullen családon, és majdnem tátva maradt a szám. Mindig is tudtam, hogy szépek, de az új élesebb látásom több mindent észrevett. Carlisle mint egy görög isten. Rámosolyogtam, amit őszintén viszonzott. Emmett hatalmas vigyora sem segített abbahagyni az idióta mosolygást. Alice vidáman és teljesen felpörögve nézett rám. Össze vissza mocorgott Jasper mögött. Jasper... ő... nagyon szép volt, de a rengeteg sebhely a testén meglepett. Észrevehette az érzéseim, mert csak bátorítóan mosolygott rám. Megcsóváltam a fejem, és most Esme-re néztem. Ő a férjéhez bújt, miközben szeretettel nézett engem. Utoljára Rosalie-t hagytam. Nem mertem a szemébe nézni, ám amikor mégis megtettem, meglepődtem.

Sem undor, sem utálat nem volt benne. Inkább együttérzés, és... talán kíváncsiság?

- Eddig is úgy gondoltam, hogy szépek vagytok, de most... - motyogtam, mire Emmett és Jasper felnevettek.

- Mennyire verted be a fejed, húgi? - kérdezte Emmett, mire csak bosszúsan fújtam egyet, amiért rajtam szórakoznak. Jasper azonnal elkomolyodott és engem figyelt. Én pedig csak legyintettem egyet, majd oldalt fordultam és a lábam letettem a földre. Alice szobájában voltam, és a ruhám pedig... Ki a adta rám ezt a selyem cuccot? Lemondóan felsóhajtottam, és most éreztem egy kis égést a torkomban. A kezem odakaptam, de nem volt annyira vészes.

- Jól vagy Bella? - kérdezte Edward, miközben egyik kezét az arcomra simította. Én csak bólintani bírtam, mert a fekete, ónix szempár magába szippantott. Arcunk egyre közeledett egymáshoz, mígnem végül ajkaink összeértek. Magához húzott, én pedig örömmel préselődtem hozzá. Sohasem csókolt meg még így. Szenvedélyes volt, bizsergető és sokkal forróbb, mint az eddigi csókjaink. Mindig is szerettem Edward csókjait, de ez most teljesen új volt és váratlan. Mélyebb, szenvedélyesebb. Nyelveink heves táncot jártak, és percek is eltelhettek mire elváltunk egymástól. A szobában már csak Carlisle és Alice maradt, a többiek illatát pedig a folyosóról éreztem. Carlisle odalépett hozzánk.

- Bella mivel túl sok ember van a környéken, egyenlőre csak ezzel tudjuk csillapítani a szomjadat - nézett rám bocsánatkérően Carlisle, majd egy fehér zacskót adott a kezembe. A tetején lévő kis kupakot lecsavartam, és beleszagoltam. Semmit sem éreztem. Édes illata volt, de nem akartam meginni. Olyan semmilyen volt. Elfintorodtam.

- Mégis mi ez? - kérdeztem, miközben visszacsavartam rá a kupakot. Felnéztem, és észrevettem, hogy a többiek visszajöttek. Mind döbbenten néztek rám.

- Ez... biztos jól vagy Bella? Nem vagy szomjas? Ez lehetetlen, nem lennél képes ellenállni az emberi vérnek! - mondta Edward aggodalmasan, mire én meglepődve néztem rájuk.

- Ez donorvér? - jöttem rá, és amikor bólintottak, elfintorodtam.

- Nem kell. Nincs túl jó illata - ráztam a fejem, és többen is levegőért kaptak.

- Biztos vagy benne? - tudakolta Carlisle, de már úgy csillogott a tekintete, mint a gyémánt. Öröm és büszkeség volt benne, ami nagy mértékű reménnyel keveredett.

- Én szomjas vagyok, de ezt nem kívánom - mondtam kissé kétségbeesve. Már megint egy újabb furcsaság.

- Semmi baj Bella. Tulajdonképpen ez nagyszerű, csak nem értjük. Ilyet még nem tapasztaltunk soha. Edward, menjetek el vadászni - mondta Carlisle. Edward felpattant, és én is követtem. Megfogta a kezem, majd kihúzott a házból.

- Valami rosszat csináltam? Carlisle nagyon furcsa volt - kérdeztem, amikor kiértünk a házból. Edward megrázta a fejét.

- Nem csináltál semmi rosszat Bella. Épp ez az! Nem kívánod az emberi vért, ami bár furcsa, mégis nagyszerű. Különleges vagy - simogatta meg az arcom, majd lágy csókot nyomott az ajkaimra. Aztán futásnak eredtünk. Most a sebesség inkább felvillanyozott, mint rosszullétet okozott volna. Amikor már elég messze értünk a háztól, Edward leállított. Izgatottan néztem körbe, és megannyi édes illat szökött az orromba.

- Hm.. mi ez? - tudakoltam kíváncsian. Ő vigyorogva nézett rám, majd elém állt.

- Hunyd be a szemed. Mit érzel? - kérdezte halk hangon, én pedig engedelmeskedtem neki. Kis ideig szaglásztam és füleltem, aztán a szemeim kipattantak.

- Őzek. Talán öten... nem. Négyen vannak - bólintottam, mire mosolyogva intett a fejével.

- Csak kövesd az ösztöneid! - mondta, én pedig futásnak eredtem. A kis csorda még csak fel sem eszmélt, amikor már az utolsó megtermett őz vérét ittam. Finom volt és édes, és csillapította a torkom kaparását. Felegyenesedtem, és megláttam amint szerelmem két fával arrébb figyel engem. A szemei csillogtak, és ő is vadászhatott amíg én el voltam foglalva, mert aranybarna tekintete az enyémbe fúródott. Szemtelenül végigmért, és én pedig tutira elvörösödtem volna, ha még ember lennék. Alice ruhájából csak cafatok lógtak rajtam.

- Csinos! - vigyorgott rám szerelmem, és amikor zavartan félrenéztem felnevetett. Igazán boldog volt, aminek nagyon örültem. Aztán megkönyörült rajtam, és rám adta az ingét. Bár nem sokat takart, de még mindig többet mint a szétszaggatott ruhám.

- Mehetünk vissza? - kérdeztem.

- Ha nem vagy már szomjas, igen! - mondta, én pedig csak megráztam a fejem.

- Mehetünk - mondtam, majd visszafelé is kézen fogva futottunk. Egy pillanat alatt hazaértünk, és odabent mindenki mosolyogva várt minket.

- Hogy ment? - érdeklődött Carlisle.

- Az állati vérre jobban bukom - mondtam, mire felnevettek. Aztán leültünk a nappaliban, és én kicsit elkomorultam.

- Mi a baj szerelmem? - súgta Edward a fülembe, miközben az ölébe húzott. Felsóhajtottam.

- Haza kell mennem - mondtam, mire mind lemerevedtek.

- Bella, a kockázat... - kezdett bele Jasper, de én közbevágtam.

- Nem is kívánom az emberi vért Jasper! Ha jól számoltam, akkor most vasárnap délelőtt van. Hétfőn suliba fogok menni, és apával még ma beszélnem kell! - mondtam, mire szomorúan néztek rám. Aztán Alice felkuncogott. Mindenki ránézett, még Edward is bosszús képet vágott, mert Alice nem engedte, hogy lássa amit látott.

- Nem lesz semmi baj. Charlie három hét szobafogságra fog ítélni, miközben te éjjel itt fogsz tanyázni nálunk. Aztán majd megyünk vásárolni. Apropó, gyorsan el kell rohannom kontaktlencséért. Ezek a szemek mégiscsak túl feltűnőek! - pattant fel Alice, mi meg csodálkozva néztünk utána, amint elment telefonálni egy közeli optikába.

Aztán kitört a nevetés.

- Csak bízd Alice-re! - csóválta meg Edward a fejét.

- Ritka madárka vagy Belluska! - kötött belém Emmett.

- Ne kezd el könyörgöm! - néztem rá, mire csak vigyorogva megrázta a fejét.

- Csak folytatom! Kár, hogy már nem fogsz felbukni, vagy elesni. Kel valami más, amin szórakozhatok! - mondta, mire csak felnyögtem. Edward a nyakamba fúrta az arcát, és felkuncogott. Ekkor Alice robogott vissza a nappaliba.

- Két óra és elkészülnek, egy fél éves adaggal. Annyi idő alatt már neked is arany színű lesz a szemed - csacsogta, én pedig most először megláttam magam. A hatalmas üvegfal visszatükröződött, és én teljesen öntudatlanul álltam fel, és léptem elé. A bőröm nem sokat világosodott, de már csak fehér volt, és semmi emberi szín nem volt benne. Az arcvonásaim finomabbak lettek, míg a testem vonalai élesebbek. Semmi felesleg, vagy bőrhiba. A szemeim viszont... hátborzongatóan vörösek voltak.

- Mennyit mondtál, fél év? - kérdeztem, mire Edward átkarolt hátulról.

- Gyönyörű vagy! - mormolta, én pedig arany színű szemeibe nézve mosolyogtam. Életemben először úgy éreztem, tartozom valahova.

2. fejezet: Charlie

A telefon lassan és hosszan kicsengett. Egyszer, kétszer, majd apám vette fel.

- Swan rendőrfőnök - mondta, én pedig nagy levegőt véve beleszóltam.

- Szia apa - nyögtem ki, mire egy hatalmas nagy sóhajt hallottam a vonal túloldaláról.

- Bella? Bella! Az isten szerelmére! Már hívtam a phoenix-i házatokat is, de senki nem vette fel. A telefonod négy napja ki van kapcsolva, és anyád is halálra rémült! - fakadt ki, és hallottam a hangján, hogy bizony a könnyeivel küszködik. Annyira elszégyelltem magam.

- Sajnálom apa. A telefonom lemerült, és nem vittem töltőt. És nem mentem haza a házunkba, hanem egy motelben voltam. Ne haragudj, de... én... mindegy. Otthon elmagyarázok mindent. Fél óra múlva Forksban vagyok, mert Edward és Carlisle eljöttek értem - mondtam, és ő megkönnyebbülten fellélegzett.

- Mindent el kell mondanod! - figyelmeztetett, mire felsóhajtottam.

- Szeretlek apu! - mondtam, ő pedig lerakta a telefont. Arcom a kezeimbe temettem, és tudtam, apa nagyon haragszik.

- Majd megbékél - mondta Edward, aki az ajtófélfának támaszkodott, és karba tett kézzel nézett rám. Frusztráltan kifújtam a levegőt.

- Persze, de a bizalmát elvesztettem. Miféle idióta rohan el Phoenixbe azért, mert a barátjával összevesztek?! Biztos egy hisztis libának tart - akadtam ki, mire Edward csak megrázta a fejét. Mellém ült, és megfogta a kezem.

- Nem hiszi azt. Szeret téged, de az aggodalomtól majd megőrült ezen a héten - mondta, majd gyengéden magához húzott. - És ha abbahagytad a hisztit, Alice vár a szobájában - vigyorgott, mire én beleütöttem egyet a vállába. Nem éreztem erősnek, ő mégis elfintorodott.

- Au! Kicsim, vigyázz mert összetörsz - mondta, én pedig teljesen megrémülve néztem rá.

- Oh, nem akartam! - mondtam, és megsimogattam a vállát. Végiglöktem a kanapéján, majd ráfeküdtem. Az ingét félrehúztam, csakhogy a fájó területre adhassak neki pár gyógyító puszit.

- Még... mindig... fáj? - kérdeztem, és minden egyes szónál hozzáérintettem ajkaim a bőréhez. A légzése gyorsabb lett, és a szorítása a derekamon erősebb.

- Bella... - sóhajtotta a hajamba, majd maga alá fordított, és lecsapott a számra. Először a felső, majd az alsó ajkam cirógatta, és amikor elegem lett a kis játékából, gyengéden megharaptam az alsó ajkát. Ő felmordult, majd nyelvét hevesen a számba lökte, csakhogy táncra hívja az enyémet. Mindenről elfeledkezve szenvedélyesen csókolóztunk, amikor egy vaku villant. Elszakadtunk egymástól és az ajtóban vigyorgó Emmettre néztünk.

- Ez valami csúcs lett! Holnapra egész Forks ki lesz plakátolva! - röhögött, mire én morogni kezdtem, és neki akartam ugrani, de Edward erősen ott tartott a kanapéján.

- Huh, de ijesztő! Na gyere Belluska! - mondta, miközben ökleit felemelte. Hatalmas vigyor ült még mindig az arcán, amit én szívesen letöröltem volna.
Alig ismertem magamra.

- Emmett, tűnés! - mondta Edward, mire az a nagy mamlasz egy kacsintás után bevágta Edward szobájának ajtaját.

- Ezért még kapni fog - morogtam, de amikor belenéztem Edward arany színű, nevető szemeibe, kissé sikerült lenyugodnom. - Mi az? - kérdeztem, ő pedig felnevetett.

- Nagyon tetszik ez a vadság Bella. A vámpírok ösztönlények, és kezdem megszokni, hogy nem vagy már annyira törékeny, szerelmem. Nagyon tetszik a dolog - suttogta, mire én azonnal az ajkai után kaptam. Éppen belemerültünk volna egy kicsit jobban, amikor Alice rontott be.

- Bella! Elvileg húsz perc múlva otthon kellene lenned! Azonnal gyere! - mondta, majd megfogta a kezem, és elhúzott Edwardtól.

- De Alice... - tiltakoztam, mire csak bosszúsan nézett rám. Felsóhajtottam.

- Rendben - mondtam, ő pedig ragyogó mosolyt villantott fel.

- Először is nézünk neked valami ruhát, aztán megmutatom, hogy sminkeld ki magad kicsit emberibbre. Ha ezzel végeztünk, akkor megkapod a sötétbarna kontaktlencséket is - lelkesedett, majd a szobájába érve, berontott a gardróbjába. Amikor kijött, egy farmer volt nála és egy sötétkék felső. Majd egy tornacipőt is előszedett.

- Ezeket vedd fel! - mondta, én pedig hálásan rámosolyogtam.

- Ne nézz így rám! Kissé feltűnő lenne, ha hazaállítanál valami totálisan szexi ruciban és tűsarkúval, semmiféle koordinációs problémával. Majd elmegyünk vásárolni, és így Charlie-nak sem fog feltűnni, hogy mennyire hirtelen a változás - jelentette ki, mire rögtön leolvadt a mosoly az arcomról. Tehetetlenül felsóhajtottam, majd gyorsan átöltöztem.

- Nem nyerhetek, igaz? És most? - kérdeztem , mire Alice egy szék felé intett a fésülködőasztalánál. Úgy ültetett le a székre, hogy a tükörbe ne lássak bele. Előszedett egy halom cuccot, majd nekiállt kimázolni az arcom. Egy nagyon halvány barna árnyalatú por alapozót tett rám, majd szépen kipirosította az arcom. Ezután a kezembe nyomott egy dobozka kontaktlencsét, amit betettem. Nagyon zavaró érzés volt, és rontotta a látásom, de gyorsan hozzászoktam. Aztán Alice megfésülte a hajam, és egy hajpántot rakott bele, hogy megtartsa a szemembe lógó tincseket.

- Na milyen? - kérdezte, mikor megfordított a székkel. A hajam és a ruhám olyan volt mint a régi Bella, de az arcom még mindig túl szépnek tűnt. Bár az arcom enyhén piroslott, és nem volt olyan nagyon sápadt mint a karom, még mindig túl "cullenesnek" tűntem. A szemem, köszönhetően a sötétbarna kontaktlencsének és a vérvörös íriszemnek, most kicsit vörösesbarnás volt. Majdnem olyan csoki színű mint régen. Alice-re néztem, aki még mindig a válaszom várta. Szó nélkül megöleltem, mire elmosolyodott.

- Köszönöm nővérkém - mondtam, mire felkacagott.

- Semmiség húgi - mondta, majd elkapta a kezem, és kihúzott a folyosóra. A lépcsőhöz érve, felpattant a korlátra, és mint egy igazi légtornász, azon egyensúlyozva lépkedett le. Nem tűnt nehéznek, így én is követtem. Úgy ment mint az 1x1! Csak egymás elé kellett rakosgatnom a lábaim, és egyszer sem billentem meg. Lent a nappaliban mosolyogva vártak minket. A korlát végén Alice egy kecses szaltóval landolt, ám én inkább csak leugrottam róla.

- Ez szuper! - lelkendeztem, mire mindenki nevetni kezdett. Aztán felsikkantottam amikor Edward felkapott, és már kint is ültünk a furgonban. Edward indított, Alice pedig mögöttünk jött Edward kocsijával. Már másodpercek óta a földúton mentünk, mikor kissé idétlenül megszólaltam.

- Lassú... - motyogtam, mire Edward felnevetett. Kinyújtottam rá a nyelvem, mire csillogó szemei a számra tapadtak.

- Én megmondtam, hogy az. De egy új kocsi... - kezdett bele, mire a szájára tettem az egyik ujjam. Ő gyorsan megpuszilta.

- Inkább vezess! - fordítottam vissza az arcát az útra. Megint nevetett, mire az én egész belsőm felmelegedni látszott. Még sohasem láttam ennyire felszabadultnak és boldognak. Azt hittem, hogy nagyon maga alatt lesz, amiért nem tudott megvédeni, de mióta megvolt az első vadászatunk és beszélgetésünk, teljesen feloldódott.

- Szeretlek! - szólaltam meg, mire ő rögtön rám nézett. Megsimogatta az arcomat, majd összefűzte az ujjainkat.

- Én is nagyon szeretlek! Örökké! - ígérte meg, majd megpuszilta az ujjaim. Örökké... Határtalan boldogság áradt szét bennem, és a szemem nem tudtam levenni az arcáról. Még akkor is őt néztem, amikor megérkeztünk apa házához. Felsóhajtottam, majd letekertem az ablakot. Edward szorítása erősödött a kezemen, én pedig mély levegőt vettem. A levegőben sokféle szag volt, de a két legjellemzőbb az eső és valamiféle édes illat volt. Attól az édes illattól kicsit kapart a torkom, de rendben voltam. Rámosolyogtam szerelmemre, aki maga is megkönnyebbült, majd kiszállt a kocsiból. Éveknek tűnő másodpercek alatt átért az én oldalamra, és kinyitotta az ajtómat. Együtt sétáltunk fel a verandára, és ekkor rontott ki apa a házból. Szorosan magához ölelt, én pedig igyekeztem a leggyengédebben viszonozni. Kis idő múlva elengedett és nagy kerek szemekkel nézett rajtam végig.

- Észrevette, hogy valami más, de nem tudja mi is az. Örül, hogy lát téged, és szinte könyörögnek a gondolatai, hogy maradj itt vele - suttogta Edward, és észrevettem, hogy apa nem hallotta meg. Hm...

- Sajnálom apa! Mindent amit mondtam! Csak nagyon kiborultam, de soha többé nem fogok ilyet csinálni! - ígértem meg, mire Charlie megkönnyebbülten felsóhajtott.

- Gyere ide te - morogta, majd újra magához szorított. Én arcomat a vállába fúrtam, és mély levegőt vettem az édes illatból. Aztán kifújtam, és semmi csábítót nem éreztem. - Nem haragszom kölyök. Gyere üssünk össze valami kaját, mert Billy és Jacob mindjárt jönnek. Edward! - biccentett neki apám, majd bement a házba.

Edward csak a fejét rázva felsóhajtott. - Nem tudja mit kezdjen velünk - mondta, miközben elmosolyodott, és megcsókolt. Amikor elváltunk csillogó szemekkel néztem rá.

- Majd belenyugszik, egyébként örülnék neki, ha majd Carlisle megbeszélné vele, hogy hagy menjek el veletek én is napos időben kempingezni - mondtam, mire ő elmosolyodott és rábólintott.

- Már gondoltunk erre. És ne felejtsd el, hogy mit mondott Alice és Esme! Pislogás, vakarózás, haj igazítás, kis mozgás, lélegzés... - mondta, én pedig csak a szemeimet forgattam.

- Igen tudom Edward, nem lesz semmi gond! - nyugtattam meg, mire még egyszer megcsókolt, majd beült Alice mellé a volvóba, és elhajtottak. Még ott álltam pár percig, majd bementem apához a konyhába. Odafigyeltem rá, hogy lassan menjek.

- Szóval, elmondod mi volt ez? - kérdezte, a konyhaasztalnál ülve. Én bólintottam, miközben két pizzalapot vettem elő. Kipakoltam az asztalra még a sonkát, a kukoricát, a pizzakrémet és a sajtot is. Nekiálltam sajtot reszelni, és lassan beszélni kezdtem...



Hát ez lett volna a második fejezet. Remélem tetszett, és ne felejtsetek el komizni. Köszi! Lana :)