Van Remény - 21. fejezet

21. fejezet: Ébredés, mint megrázó élmény...



(Chris szemszöge)



Nem tudom hogy mi történt velem. Mindent körülvett a sötétség, és úgy éreztem mintha hetek, hónapok óta itt gubbasztanék. Homályosak az emlékeim, de arra még emlékszem hogy rosszul lettem. Azt hiszem elájultam, mert az után már semmi. Azóta ülök itt egyedül a sötétben, és szó szerint egyedül, mert már a nagy hasam is eltűnt. Ugyan olyan lapos mint két hónappal ezelőtt. Szinte üresnek érzem magam. De nem olyan régen hallottam egy vékony, mégis nagyon dallamos hangot. Olyan távolinak tűnt, és így suttogás szerűvé vált. Majdnem biztos vagyok benne hogy a kislányom halhattam. Azt suttogta hogy: Anya... ébredj anya. Azért vagyok csak majdnem biztos benne, mert amikor kicsi voltam álmomban mindig viszontláttam anyámat, és állítólag ezt mondogattam. Nem tudtam hogy emlékek, vagy a valóság az ami volt. Hiányzik Emmett, hiányzik Bella és a többi Cullen is. Fogalmam sincs hogy kellene kijutnom innen. Érzem, most is érzem hogy valaki átölel. Nem tudom hogy ki, de van egy sejtésem hogy ki lehet az. Emmett biztosan nem hagyna magamra, főleg egy ilyen helyen nem. Meg kell próbálnom kijutni! Felálltam, és erőteljesen Emmettre és a családomra koncentráltam. Ha másért nem, Lottáért, és Emmettért ki kell jutnom. Egyre jobban éreztem az ölelő karokat, és a puha anyagot amiken feküdtem. Zsibbadt mindenem, de úgy látszik ez működik. Megpróbáltam behajlítani a kezem, és láss csodát... sikerült megmozdítanom legalább két ujjam. Ha így haladok, még legalább két év mire véglegesen felépülök. Hallottam ahogy valaki a fülembe suttog.
- Chris? Ez az kicsim küzdj! Gyere vissza hozzánk, hozzám. Ne add fel! - igen ez Em. Ő soha nem hagyna el. Nagyon meg erőltettem magam hogy tudjak válaszolni, és mintha sötétség ritkulni látszott volna. Nappal volt. Ennyit meg is tudtam állapítani, mivel a szemhéjam belülről világos volt. Ki kell nyitnom a szemem, és válaszolnom. Mivel az első még nem ment, így inkább a hangszálaimat próbáltam bevetni. De mit is mondhatnék? Na jó kezdem a legeslegfontosabbal.
- Szeretlek. - nyöszörögtem. Szinte fájt! Égetett. Bizonyára nagyon szomjas lehetek, mert az egész torkom tüzelt, mart.
- Ahh, kicsim. Én is nagyon szeretlek de ne csinálj többet ilyet! Hiányoztál. - suttogta vissza, és szorosabbra fogta az ölelést.
- Em... - nagy levegő - nagyon... nagyon szomjas vagyok. - mondtam halkan, csukott szemmel.
- Várj egy pillanatot. - mondta, majd megszűnt az ölelés, és hallottam ahogy felkavarodik a levegő ahogy kilép a szobából. Mivel elég jól érzékeltem már, így megpróbáltam az egész házat is áthallgatózni. A lányok mind a konyhában voltak, legalábbis a kaja szagból ítélve mind ott vannak. Egy helyről jött a hangjuk. De jó őket újra hallani. Nevetnek. Bella, Rose, Esme, Alice... és még valaki akit nem ismerek. Csak nem vendég? Mindegy, most úgysem tudnék lemenni. Hallottam Carlislet is, aki valamivel motoszkált a dolgozószobájában, mivel az pontosan alattunk van. Edward és Jazz pedig valamit lestek a tévében és beszélgettek. Hallottam ahogy Em és Carlisle beszélnek valamit, majd a rendelő ajtaja nyitódik és záródik is nem sokkal később. Elköszönt, és elindult hozzám. Végre. Megpróbáltam kinyitni a szemem, de ahogy egy kicsit is résnyire nyitottam majd megvakultam.
- Áu. Húzd be a sötétítőket légyszi. Mindjárt megvakulok. - nyögtem halkan Emmettnek, aki éppen most érkezett. Gyorsan elhúzta majd éreztem ahogy besüpped az ágy mellettem.
- Chris nyisd ki a szemed. - kért halkan. Én pedig, mivel már sötét volt, eleget tettem neki. Lassan kinyitottam, és meglepő látvány tárult a szemem elé. Igaz hogy eddig is sokkal jobban láttam mint egy ember, de most... Csodálatos volt. Ilyen lehet az igazi vámpírlátás. Nem tudom hogy mi történhetett, de teljesen kiélesedett a látásom.Megkerestem Emmettet, aki csillogó aranyszínű szemekkel nézett rám.
- A szemed... - suttogta, és belefúrta az övéit az enyémekbe.
- Sokkal jobban látok. - mosolyodtam el, és közben a kezembe adott egy zacskó vért. Nem kellett kétszer mondani, már le is tudtam. Olyan élvezetes volt ahogy lecsurgott a torkomon, hogy szinte elveszítettem minden valóságérzetem. Mint egy álom, tele színekkel és meleggel. Alig tíz másodperc alatt megittam mind a két zacskóval amit Emmett hozott. Így már sokkal könnyebb volt beszélgetni.
- Segíts kérlek. Fel szeretnék ülni, de még elég gyengének érzem magam. Mindenem zsibbad. - panaszkodtam, mire széles vigyor terült el az arcán.
- Rendben cica, gyere. Átölelt, és feljebb húzott. Nekidöntött az ágytámlának, és egy párnát tett a hátam mögé majd leült velem szemben. Felhúztam a lábaim, és átfogtam a kezeimmel. Így volt a legkényelmesebb, és így tuti nem csúszok szét.
- Szóval, meddig voltam kiütve, mesélj el mindent?! - kezdtem bele.
- Hát nem tudom hogy mennyit tudsz. Mire emlékszel utoljára? - kérdezett vissza.
- Arra, hogy rosszul leszek, majd szét tépett Lotta aztán elájultam. Azóta csak sötétség, és nem igazán érzékeltem semmit. Egy-két hangfoszlányt, és érzést csak. Sokról maradtam le?
- Sajnálom kicsim de nagyon sokról. - nézet rám bűnbánón. - Chris Lottát Bella vette ki, és ő látott el titeket. Gyönyörű kislányunk van. - mosolyodott el. - Majd később beszélünk róla is. Az a helyzet szívem, hogy miután Bella elvégezte a beavatkozást, adott neked morfiumot. Nem sokat, de pont eleget. Nem tudtuk hogy milyen hatással lesz rád, de így legalább nem éreztél fájdalmat. Chris a szülés után kómába estél. Nem tudtuk hogy mit csináljunk, így csak vártunk, vártunk és vártunk. Lotta is itt alszik ebben a szobában, mivel addig nem hajlandó a sajátjában amíg fel nem ébredsz. Chris, Lotta körülbelül 5 hónapos. - nézett mélyen a szemebe.
- Hogy MICSODA? - rémültem meg. - Öt hónap? Annyi ideig feküdtem itt? Csoda hogy teljesen el nem sorvadtam. - mondtam.
- Ezt is megoldottuk. Bella minden nap bejött és megtornáztatott téged egy kicsit, meg lezuhanyoztatott. Igazából én akartam, de Bella azt mondta hogy kiesnének a szemeim. - nevette el magát a végén. Most látszott rajta hogy mennyre megkönnyebbült hogy felébredtem. Istenem, mennyi mindent kellett átélnie miattam.
- Köszönöm. Majd neki is megköszönöm. Nagyon szeretlek. - másztam oda lassan hozzá, és mint egy kiscica belebújtam az erős ölelésbe.
- Én is. nem tudom hogy mihez kezdenénk nélküled. Nagyon hosszú volt ez az öt hónap. - motyogta a hajamba.
- Na és most beszélj a lányunkról! Mindent tudni akarok. Külső, belső, tulajdonságok és minden! Gyerünk Em, majd felrobbanok annyira kíváncsi vagyok rá. - lelkesedtem be, és leültem elé az ágyban törökülésben. Meglepő hogy egy kis vértől mennyire visszatért az erőm.
- Hát jó. Először is, olyan gyönyörű mint te. Nagyon hasonlít rád, viszont a sötétbarna haja egyértelműen tőlem van. - nevetett. - A mosolya, kétségtelenül az enyém, viszont a hangja teljesen olyan mint tiéd. Állandóan megszívat ezzel. Jó a humorérzéke, és nagyon ravasz lány. Tudod ő nagyon gyorsan fejlődik. Most kb. úgy néz ki, mint egy öt éves kislány. Szóval kb. másfél évesen 17-18 évesen fog kinézni már. Hosszú hullámos barna haja van, és vékony, de ugyan akkor kecses és nem bénázik. Nagyon sok mindenben vámpír és kevés emberi dolog van. Például mindenféle emberi kaját eszik, de anyagcseréje nincs. Felszívódik a kaja és kész olyan mint a vér. Csak energiát ad, de nincs semmi végtermék. Aztán sűrűbben kell vele vadászni járni, olyan 4-5 naponta. És a medve a kedvence. Tiszta apja a gyerek. - nevetett megint hangosan. - Nem alszik, legalábbis még eddig nem sikerült neki... A szeme az viszont narancssárga színű. A születése óta olyan. Élénk narancs színű. Érdekes és nagyon különleges. A bőre teljesen olyan mint a vámpíroké. Gyors, nagyon gyors. Edwardnak méltó ellenfele akadt, pedig még fél éves sincs. Erősnek még nem annyira erős, de ahogy fejlődik úgy lesz egyre erősebb. Egy macit már simán lenyom, de azért ilyenekben még segítek neki. Együtt szoktunk járni vadászni. A többiekkel is jól kijön. Jaspert és Edwardot halálra idegesíti. Csak azokat a gondolatokat és érzéseket hallják és érzik, amit Lotta enged nekik. Ez valami különleges pajzs dolog, Bellával szoktak gyakorolni, bár szerinte ez inkább fizikai lesz majd később. Csak ki kell még fejlődnie a dolognak rendesen. De nem csak ez van. Úgy egy hónapja Alice megsérült. Megégett az alkarja amikor segített Esmenek főzni. Gondolhatod mi volt. Na mindegy. Lotta erősködött hogy had nézze meg ő is, és megfogta Alice kezét. Nagyon hátborzongató volt. Amikor megfogta a kezét, Lotta behunyta a szemét, és az összefogott kezüket aranysárga fény vette körül. Alice sérülése azonnal begyógyult. Nagyon meglepett minket, de még saját magát is. Carlisle és ő sok időt töltenek együtt, és nagyon sok mindent tanulnak. Minden nap 3-4 órát. Edwarddal ugye megy az állandó verseny, amíg Jasperrel inkább sakkoznak vagy társasoznak. Egész jó stratéga a kislányunk. - vigyorodott el megint. Olyan fura ezt így hallani. Mindha éveket hagytam volna ki. - Rosalieval és Alicevel vásárolgatni szoktak, vagy éppen sminkelni. Minden nap megcsinálják a haját, és imádja ha egy nap többször is átöltözhet. Elég hiú, de azért közel sem jár Rosehoz. Esmevel is sok időt tölt, nagyon szépeket szoktak rajzolni vagy festeni. Éjszaka pedig mindig itt fekszünk melletted. Mind a ketten. Kivéve akkor persze ha vadásznia kell, mert akkor éjjel megyünk. Szereti lesni a csillagokat, ezért vadászat közben mindig megállunk egy kicsit valamelyik tisztáson. Ja és tévézni is sokat tévézünk. Ami már kiderült, hogy a zongorázáshoz teljesen béna. Edward és Rose is sokat gyakoroltak vele, de az valahogy nem megy neki. Szerintem úgy igazából nem is érdekli. - nézett rám csillogó szemekkel. - Egyébként megváltozott a szemed. - komolyodott meg hirtelen.
- Mi? Hogy hogy megváltozott? Tény, hogy jobban látok, de ennyi. - értetlenkedtem.
- Nem az, hanem a színe. Nem kék a szemed. Vagyis van benne az is. De inkább szürke mint kék. Az eddigi égszínkék helyett, most olyan szürkéskék. Nem zavar vagy ilyesmi, mert gyönyörű, csak kicsit hideg színe van. Mondjuk amikor így csillog a boldogságtól, akkor nem egészen látszik hidegnek. - magyarázott, miközben végigsimított az arcomon.
- Szürkés? Ez fura. Nem tudom hogy mi változott. A látásom jobb az biztos. De ennyi. Mikor találkozhatunk? - kérdeztem meg a legfontosabbat.
- Amint beszéltem vele. Rendben? - kérdezte, és közelebb húzott magához.
- Persze. - mondtam, majd megcsókolt. Most éreztem igazán hogy milyen nehéz volt neki nélkülem, hogy mit jelentett neki a hiányom. Egyszerűen imádom.
-Szeretlek. - súgta a nyakamba amint szétváltunk.
- Én is. Na menj beszélj vele. - küldtem ki, és lenyomtam az ágyunkról. Nevetve nyomott még egy puszit a számra, majd indult is kifelé. É meg gondoltam addig rendbe szedem magam. Kimentem a fürdőbe, és borzalmas látvány tárult elém a tükörben. Enyhén szólva is nyomott voltam. Gyorsan hajat mostam, és végre lezuhanyoztam rendesen mindenemet átdörgölve. Felvettem egy sötétkék garbót, alá egy fehér toppal, majd egy farmert, és elindultam lefelé. Lesz ami lesz. Bár a szivárványcsíkos zoknimban nem leszek éppen a megtestesült anyai komolyság, de azért remélem hogy elfogad majd olyannak amilyen vagyok.



(Emmett szemszöge)



Vegyes érzelmekkel indultam el lefelé. Nagyon jó sőt egyszerűen fenomenális érzés hogy Chris végre felébredt. Jó volt mesélni neki a lányunkról is, de a legjobb hogy végre velem, velünk van. Eszméletlenül jó elmény volt öt hónap után újra megcsókolni vagy átölelni. Mégis, félek egy kicsit. Itt van Lotta aki egy öt éves kislány bőrébe bújtatott tinédzser, és ráadásul most fog megismerkedni az anyjával is. Nagyon de nagyon remélem hogy nem szedik darabokra egymást. Közben már le is értem a konyhába, ahol Lotta éppen a csajokkal beszélgetett, és csokis pudingot evett.
- Szia. - mentem oda hozzá, és átöleltem hátulról. Azon a magas széken amin ült, így egyszerű volt. Olyan kicsi még, mégis annyira érett.
- Hé apu. Ne szoríts ennyire mert megfulladok. - könyörgött.
- Oké. Egyébként mit csináltok? - kérdeztem elterelésképp. Nem tudtam hogy kezdjek bele.
- Csak röhögtünk. - vigyorgott rám. - Mi van anyuval? Ma még nem voltam bent nála.
- Felébredt. - mondtam nagy nehezen. Meg is volt az eredménye. Esme elejtett egy tál salátát, ami azt eredményezte hogy az egész kint kötött ki a padlón, plusz az üvegtál is összetört. Alice, Bella és Rose is megdermedtek, Lotta pedig kanállal a szájában állt meg.
- Tessék? Ez most komoly? - tért végre magához. letett a kanalat, és már fordult is volna le a székről de megállítottam.
- Hallod? Most zuhanyzik. Fülelj egy kicsit. Nem kellene rá rontani a fürdőbe. - vigyorogtam. - Meséltem neki rólad, és mindenkiről. Kicsit kétségbe van esve hogy kihagyott öt hónapot, főleg úgy hogy már nem egy babát kap, hanem egy ovis korú kislányt. Lotta, kérlek gondold át. Majd ő lejön ha felkészült rá. - kértem, mire könnybe lábadt a szeme.
- Igazad van. Sajnálom. Csak már annyira meg szeretném ismerni. Erre várok már lassan 6 hónapja, mióta először meghallottam a hangját. Értsd meg te is. - nézett rám.
- Jajj tudom. Ne haragudj. Csak azt mondom, hogy egy kicsit legyél rá tekintettel. - öleltem meg újra.
- Rendben. - mondta majd hirtelen megdermedt. - Anyu jön le. Csukódott az ajtótok. Annyira izgulok apa. - ölelt meg szorosan, de végül el is tolt gyorsan. lepattant a székről, és kidobta pudingos poharat a kukába. A kanalat elöblítette, és visszaült a székre. Hallottam ahogy Edward és Jasper letámadják Christ a nappaliban, és megszorongatják. Majd hárman indulnak tovább. Na szép, ráadásul Edward cipeli a hátán. Lehet ilyet egy anyának? - elvigyorodtam a gondolatra, és mindenki a konyhaajtajába nézett. Ott már feltűnt Jazz majd mögötte Edward és hátán pedig a menyasszonyom, aki most önfeledten nevetett. A lányok, ahogy meglátták, odarohantak és megölelgették. Ednek épphogy volt ideje letenni Christ.
- Istenem. Annyira jó megint együtt. - sóhajtotta Alice nyakába Chris.
- Bizony. - mondta Bella, majd átvette Alice helyét.
- Jajj Bella! - kiáltott fel, és olyan szorosan ölelte át, hogy ha Bella ember lenne, már rég szétroppantotta volna. - Köszönöm szépen! Sohasem tudom majd eléggé megköszönni. Örök hála. - mosolygott rá.
- Nincs mit. Már megköszönted nekünk egy igazi kis csodával. - intett Lotta felé. Aki most felállt, és odasétált az anyja elé. Chris leguggolt, és szorosan magához ölelte a kislányát.
- Anya... - sírta Lotta, és Chrisnek is rendesen potyogtak a könnyei.
- Sajnálom hogy így megvárattalak. - mosolygott a lányunkra.
- Oh, semmi gond. - legyintett nevetve. - Volt társaságom. Imádok mindenkit. Majd mutatok egy csomó mindent. Annyira vártam már hogy felébredj. - bújt megint oda az anyjához.
- Én is kincsem. - tartotta szorosan Chris. Intettem a többieknek, hogy hagyjuk őket egy kicsit magukra, és mivel mindenki vette az adást kimentünk a konyhából. Van elég megbeszélni valójuk...