Rendszeres olvasók

2009. augusztus 11., kedd

Van Remény - 20. fejezet


20. fejezet: Vészhelyzet




(Chris szemszöge)



Amint felébredtem, rögtön vissza is akartam aludni. Úgy éreztem, mintha egy percet sem pihentem volna. Mióta Lottával vagyok terhes, egyre fáradtabb és fáradtabb leszek.
- Szia kicsim. Hogy aludtál - hallottam meg Emmett mormogását a fülemnél.
- Nem jól. Fáradt vagyok. Nagyon. - motyogtam, majd éreztem hogy átkarol, és pocakomat simogatja.
- Chris én tudom hogy még nagyjából két heted lenne, de már Edward is hallja őt. Nem lenne egyszerűbb beszélni Carlisleval? - kérdezi, és tudom mire céloz.
- Nem Emmett. Nem akarom idő előtt, mivel így is nagyon kevés a két és fél hónap. Rendben leszek, csak még egy picit had pihenjek. - motyogtam, és vissza is aludtam. Álmomban mint már olyan sokszor, magam előtt láttam egy fiatal lányt. Magas volt, magasabb nálam, és hosszú sötétbarna haja volt. Arany színű szemei és sápadtsága miatt, kétségem sem volt afelől hogy vámpír. Már vagy tizedjére álmodtam vele. Olyan húsz év körüli volt, és zöld selyem koktélruhát viselt, ugyanolyan árnyalatú tűsarkú cipővel. Mégis, az öltözékén egy valami volt nagyon furcsa. Az éjsötét fekete köpeny... Egy Volturival álmodtam. A lány gyönyörű volt, és nagyon hasonlított rám. Olyan volt, mintha a testvérem lett volna. Mindig ugyan azt láttam egy szőke fiú kezét fogja, akinek nem láttam az arcát, csak a sötétszürke köpenyét. Végigsétálnak egy nagy folyosón, és a végén eltűnnek a sötétben. És most is, mint mindig felébredtem. Ki lehet az a lány, és ki az a fiú? Miért álmodom velük? Rengeteg a kérdés... Egy valami biztos, a jövőben biztos hogy találkozni fogunk...
- Szia. - motyogtam, mivel megéreztem egy kis kezet a vállamon. Beleszippantottam a levegőbe, és megéreztem Bella illatát.
- Hát felébredtél. Chris beszélnünk kell. - mondta komolyan. Felkönyököltem, és ránéztem.
- Miért van olyan érzésem hogy Emmett küldött? - kérdeztem, és elfojtottam egy mosolyt.
- Nem tudom, de ő éppen vadászni van Edwarddal, ezért is jöttem most hozzád. Nem ő küldött, magamtól jöttem.
- Oké, mond csak. - ültem fel óvatosan. - Au. Teljesen elzsibbadtam. - nyavalyogtam egy kicsit.
- Csodálkozol? Két napot átaludtál. - mondta felhúzott szemöldökkel.
- MI? Két nap? Jesszusom. Emmett nagyon megijedt? - akadtam ki.
- Nem. De Carlisle igen. Azért jöttem, hogy megbeszéljük a műtétet. Még a héten esedékes Chris. - mondta nagyon komolyan.
- Tessék? Carlisle ki akarja venni Lottát? De ha átaludtam két napot, akkor ma péntek van, sőt ha jól látom éjszaka. - néztem ki az ablakon. - Vagyis akkor két napon belül? - kérdeztem.
- Igen. Tudod, vasárnap estére gondoltunk, mivel így éjszaka a többiek el tudnak menni vadászni. Tudod ha Carlisle nekiáll műteni, az egész ház vérszagú lesz. Hárman maradunk itt, meg Carlisle. Akarod hogy elmondjak most mindent? - kezdte magyarázni, de közben rájött hogy még bele sem egyeztem.
- Rendben. Akkor vasárnap. - simítottam végiig a hasamon. - Mond mi lesz.
- Oké, tehát. Jazz, Alice és Esme elmennek vadászni, amíg én Emmettel lent leszek a nappaliban. Mivel Edwardnak és Carlislenak van a legjobb önkontrollja, ezért ők műtenek. Mondjuk itt az sem utolsó szempont, hogy Carlisle az orvos, és Edward kell a baba gondolatai miatt. Habár ugye mind elvégeztük az orvosit, nekik a legjobb a tűrőképességük. Jazz elaltat majd téged, mivel érzésteleníteni nem tudunk. Annyira emberi azért nem lettél. Aztán Carlisle kiveszi Lottát, és összezárják a sebed. Van kérdés? - magyarázta. Igazából annyi kérdésem van, hogy azt sem tudom hol kezdjem.
- Van. Izé, hogy fogja felnyitni a hasam? - kérdeztem, és a második kérdés pedig a bezárásra vonatkozna.
- Hát igen, ez elég... Furcsa lesz, de majd Carlisle felkarcolja a bőröd azt hiszem. - motyogta Bella. Tényleg kínos téma.
- Úgy érted hogy a fogával? - kérdeztem, mire Bella bólintott. - Jujj, nem lesz kellemes a méreg miatt, de mindegy.
- Neked már került méreg a szervezetedbe nem? - kérdezte.
- Igen, egyszer Dave ki akarta próbálni, hogy méreggel lehetek-e teljesen vámpír. A válasz, nem! Csak napokig szenvednék tőle, de semmi sem változna. Gondolom akkor bezárni is úgy akarja. De öhm, hogyan is?
- Hát izé, asszem hogy majd végignyalja a helyét. Ezt vedd úgy mintha össze varrná. Nem lesz annyira gáz Chris. Ébren sem leszel. Egyébként is ez az egyetlen esély, hogy mind a ketten jól legyetek. - ettől féltem...
- Rendben. A többiek hol vannak? - kíváncsi voltam merre lehetnek.
- Öhm, hát a srácok ugye vadászni, Alice Jasperrel valahol az erdőben, Carlisle éjszakás műszakban van, Esme pedig holnap akar menni az árvaházba, ezért gondolom vásárol a gyerekeknek.
-Értem. Akkor csak ketten vagyunk?
- Aha, és Lotta. - mosolygott rám, majd teljesen bezsongott. - Jajj, már annyira várom hogy babázhassak. És Roseék is. Gondolj bele milyen szuper ez nekünk. - lelkendezett.
- Igen gondolom. Bella? Kimennél egy kicsit? Szeretnék egyedül lenni ha nem túl nagy baj. - kértem meg rá.
- Nem persze. A konyhába leszek, sikíts ha van valami. - mosolygott, majd hangtalanul kilépett a szobából. Egyáltalán nem vágytam most társaságra, és Loretta is mocorgott, ami lássuk be nem túl kellemes egy majdnem teljesen vámpír kicsinél... Hirtelen éles fájdalmat éreztem a jobb bordáimnál, majd ugyan ott bal oldalon is. De ez még semmi sem volt ahhoz képest ami ezután jött. Lotta olyan jól célzott, hogy az egész testem görcsbe rándult. Hangosan felsikítottam, de épp csak hang jött ki a torkomon, máris fulladoztam a vértöl ami feltört belőlem. Nem tudtam mit csináljak, úgy éreztem széttép a fájdalom. Tudtam valahogy jeleznem kell Bellának, így levertem a kristályvázát az éjjeliszekrényemről. A következő pillanatban, pedig már csak azt éreztem hogy a fájdalom megszűnik, és én zuhanok. Zuhanok bele az örvénylő fekete sötétségbe.



(Bella szemszöge)



Alig hogy kijöttem Christől, két perc múlva egy sikkantást hallottam tőle. Nem gondoltam volna, hogy tényleg sikítani fog ha kell neki valami. Lassan elindultam felfelé, de amikor a lépcső aljához értem, már éreztem a vérszagot is. Hihetetlen gyorsasággal tettem meg az utat hozzá, és amint beléptem szörnyű látvány tárult a szemem elé. Chris egész felsőjét és arcát vér borította, és az ágyon feküdt, görcsbe rándult testtel. Azonnal a fürdőbe szaladtam, és megengedtem a zuhanyt. Tudtam mit kell csinálnom, Carlisle elmondta. Bevizeztem két törülközőt, és visszarohantam hozzá. Szabályosan letéptem a felsőjét, és azonnal felkarcoltam a hasa alját. Belső vérzése is lehetett, mert ahogy ejtettem a vágást, úgy folyt ki még több vér, ami eltér a normálistól. Miután felnyitottam, megláttam mi a baj. Lotta nyaka körül szorosan ott volt a köldökzsinór, valószínűleg emiatt pánikolt be a kislány. Azonnal kivettem, és levágtam róla. Fájdalmasan felköhögött, majd sírni kezdett. Gyorsan beletekertem őt a vizes törülközőbe, és Chrishez fordultam. A másik törülközővel felitattam a vért, majd elláttam. Amikor már mindent rendbe találtam végignyaltam a sebet. A szemem láttára forrt össze, egy másodperc alatt. Felkaptam Christ, és bevittem a zuhany alá. Levetkőztettem, és gyorsan lemostam róla a vért. Úgy ahogy volt, vizesen és meztelenül felvittem hozzánk, majd az ágyunkba fektettem, és betakartam. Azonnal rohantam Lottáért, aki időközben megnyugodott, és nagy narancssárga szemekkel nézett rám. Gyönyörű kislány lett. Rámosolyogtam, mire visszamosolygott. Mosolygott! Alig tíz percesen. Felkaptam és őt is bevittem a fürdőbe. Megtisztogattam, és adtam rá egy kis rózsaszín rugdalózót. Nagyon szomjas lehetett, mert megpróbálta megharapni a karomat, de nem igazán járt sikerrel. Jót nevettem rajta, majd áttettem a jobb karomba, amíg ő a nyakamba csimpaszkodott. Finoman tartottam, miközben serényen takarítottam. Elővettem egy zsákot, és beletettem a véres holmikat. Mindent, az ágyneműt a ruhákat a törcsiket. Majd bezártam a zsák száját, és a matraccal együtt kidobtam a hátsóudvarra. Tudtam hogy Esme nem fog haragudni ha lesz egy kis folt az udvar közepén, ezért meggyújtottam. Visszamentünk a házba, és előszedtem a fertőtlenítőszereket. Előszőr Emmették fürdőjét raktuk rendbe, majd A parkettát mostuk fel a szobában. A biztonság kedvéért elővettem az egyik parfümömet is, és az egész lakást bejártuk Lottával, miközben kifújkáltam az egészet. Miután elpakoltunk, rácsipogtam Carlislere. Lotta már kezdett nyűgös lenni, ezért felmentünk a "rendelő" szerű szobába, majd kivettem neki két zacskó donorvért. Tudom elég bizarr, de beletöltöttem neki két nagyméretű cumisüvegbe. Mohón elpusztította mind a két üveggel, és csillogó szemekkel lesett rám. Felmentünk Chrishez, és leültünk az ágy szélére. Már egész jó színben volt, amellett meg is száradt. Ágyneműt cseréltem neki, majd ráadtam egy készlet tiszta fehérneműt plusz egy sortot és egy nagy pólót. Visszafektettem oda az Edwarddal közös szobánkba, és leültünk az ágya szélére. Lotta gyönyörű kislány lett. Komolyan mondom, még a vámpírok között is a legszebb. Hallottam ahogy dobog a szíve, igaz elég lassan, néha kihagyásokkal de dobogott. Ami viszont nagyon fura volt, hogy nekem langyosnak hatott a bőre. Sokkal melegebb lehet mint a miénk. Igaz, még csak két órás, de a haja gyönyörű volt. Olyan mint az apjáé. A válláig ért, göndör sötétbarna. A hajában lévő kis csigákat piszkáltam, és simogattam a hasát, miközben ő megigézve nézte az anyját. Narancssárga szemei szomorúan és aggódóan csillogtak. Annyi biztos volt, hogy ő egy kis csoda. Még alig pár órája jött a világra, de olyan érett és mély érzelmei vannak, hogy Jasper teljesen el lesz ragadtatva. Elmélázva néztem a kis unokahúgom, amikor a bejárati és a terasz ajtó egyszerre csattant. A többiek...
- Bella!? Hol vagytok? - kiabált Carlisle.
- Itt fent. Az én szobámban. - szóltam vissza félhangosan. Tudtam hogy úgyis meghallják.
- Na kicsi Lotta most meg ismerheted a családot. Jönnek a nagypapiék. - mondtam a kis csöppségnek, mire az ajtó felé kapta a fejét. Én is odanéztem, és Esmen kívül mindenki ott állt megkövülve. Carlisle és Emmett legelöl.
- De gyönyörű. - suttogta a boldog apuka. Lotta azonnal ficánkolni kezdett ahogy meghallotta Em hangját. Felé nyújtózkodott, mire Emmett végre elindult. Óvatosan átadtam neki, és úgy láttam nem tud betelni a látvánnyal. Szélesen vigyorogva néztem őket, és egy könnycsepp csordult le az arcomon. Annyira megijedtem, hogy hangsebességgel töröltem le. A vámpírok nem sírnak! De annyira szép volt a jelenet... Láttam mindenkin hogy a sírással küszködnek, és végtelenül kíváncsiak. Ezért halkan megszólaltam.
- Gyertek menjünk a nappaliba. Elmesélek mindent. Chrisnek adtam morfiumot mielőtt bezártam a sebét úgyhogy nem érez semmit, és még sokáig pihenni fog. - mondtam, majd mindenki bólintott és elindultunk le. Emmett még odament Chrishez és lágy csókot nyomott az ajkaira, majd végigsimított az arcán. Megvártam, és megfogtam a kezét és egy szó nélkül mentünk le. Lent már mindenki ült, és maga elé bámult. Egyedül Carlislenak volt elég lélekjelenléte.
- Igazából nem tudom mit mondjak. Gyönyörű és különleges a kis unokám. Bella, minden elismerésem a gyors kapcsolásért, és kérlek mondj el mindent. - mondta halkan apa.
- Oké. De most már nyugodjatok meg. - vigyorogtam. - Chris jól van, habár elég rosszul nézett ki. Szóval felébredt, és kérdezősködött felőletek, na meg mondtam neki hogy két napja beájult már. Aztán beszélgettünk, és végül megkért hogy hagyjam magára picit. Mondom oké, de sikítson ha kell valami. Alig értem le a konyhába, máris sikított. Azt hittem először hogy csak viccel, de amint a lépcsőhöz értem, már az egész lakásban terjengett a vérszag. Azonnal felrohantam, és Chris ott feküdt ájultan az ágyon, persze csurgott a szájából a vér. A hasa is teljesen lila volt, ezért gyorsan elvégeztem a beavatkozást. Mindent úgy csináltam ahogy mondtad, és kontrolláltam magam. Lotta nyakára volt tekeredve a köldökzsinór, és valószínűleg fulladozott. Gyorsan kivettem, és becsavartam egy törölközőbe úgy ahogy mondtad. Elláttam Christ, és lenyaltam a sebét. Semmi gond nem volt. Megfürdettem mindkettőjüket, majd átöltöztettem őket. De istenem, az a mosoly, amit kaptam tőle... mármint a picitől. Szívmelengető volt. Adtam neki donorvért, két zacskóval le is nyomott. Megharapni is megpróbált, csak nem jött neki össze. Egyébként is, mondtam neki hogy engem hiába harapna meg, attól hogy jó illatom van még egyáltalán nem lennék fincsi. Mosolygott és utána nem is próbálkozott. Majd a karomba vettem, és együtt elégettük a véres cuccokat, és takarítottunk is. - magyaráztam nekik, és szinte tátott szájjal hallgattak.
- Köszönöm Bella. - jött oda Emmett, miközben Lottát már továbbadta Jaspernek és Alicenek. Megölelt, majd egy puszit nyomott a homlokomra.
- Nincs mit bátyus. Ő egy tündérke. - néztem a kislányra, aki most éppen Jasper egyik sebhelyét fogdosta, ami az állán volt. Mindenki mosolygott rajta amiért ilyen kis eleven.
- Látjátok a szemét? - kérdeztem, mire mindenki felém fordult Lottával együtt.
- Nem semmi baj nincs a szemeddel. - nézett Edward a kicsire, mire az érdeklődő arckifejezése egy vidám mosolygósba ment át. Mindenki megütközve nézett Edwardra.
- Most mi van? Ő kérdezte. Annyira fura. Csak azokat a gondolatokat hallom amiket hozzám intéz... - mondta Edward.
- Ő különleges. Viszont olyan élénk az íriszínék a színe mint egy érett narancs. - válaszoltam.
- Igen, ez valóban különös. Majd meglátjuk hogy alakul. Viszont Emmett... le sem tagadhatnád. A haja és a mosolya ugyan olyan mint a tiéd, és olyan gyönyörű mint Chris. - nézett Lotta felé fogadott apám.
- Igen. Olyan gyönyörű. Én még most is alig jutok szóhoz. Az én kislányom... Imádom őt. Már most, pedig még alig ismerjük egymást. Carlisle megtennéd hogy megvizsgálod? Szeretnék tudni mindent róla. - mondta Emmett, miközben kislányát figyelte Rose öléből.
- persze. Menjetek a konyhába, és a pultnál megvizsgálom, az elég magas lesz... - mondta Carlisle, majd felszaladt néhány orvosi cuccért.
- rendben. - mondta Rose, majd felálltak és mindenki ment utánuk a konyhába. Edward odajött hozzám, majd a derekamnál fogva húzott ki.
- Ügyes voltál szerelmem. - súgta a fülembe, majd belecsókolt a nyakamba. Mire beértünk a konyhába, már mögöttünk jött Carlisle is, egy nagy táskával. gondolom abba dobálta bele a cuccokat hogy ne kelljen többször fordulni... Kitett egy mérleget, egy centit, és persze még egy halomnyi orvosi felszerelést.
- na jól van. Rose rakd ide. - mondta Carlisle, majd leterített néhány vastag kis takarót hogy puhán feküdjön amíg vizsgálja. Persze Rose lefektette és Lotta most is meglepetést okozott nekünk. Magától felült. Mire Edward hangosan nevetni kezdett. Mindenki kérdőn tekintett rá.
- Se-he-mmi. - próbált lehiggadni. - Emmett vagány kiscsaj lesz belőle, vigyázzatok majd vele. Egyébként nem gondolt semmi vicceset, csak tett egy megjegyzést, és váratlanul ért. - vigyorgott még mindig.
- Milyen megjegyzést? - kérdezte Em mosolyogva.
- Azt mondta, idézem: " Ezt kapjátok ki." és utána felült. - nevetett. Majd mindenki csatlakozott hozzá, amíg Carlisle a hőmérsékletét mérte. Nagyjából két-három perc múlva kivette a lázmérőt.
- Hmm... 29,4. Érdekes... Egy emberhez képest nagyon alacsony, de egy vámpírhoz képest nagyon magas. Hihetetlen. Azt gondolom ti is halljátok hogy dobog a szíve, még ha nagyon lassan is. Persze a bőre viszont olyan mint a márvány. Kőkemény.... - magyarázott Carlisle, míg rátette a mérlegre.
- Nos, csoda hogy Chris még elbírta. Lássuk be, hogy Lotta egy túlfejlődött újszülött baba. Most 5890 g, azaz majdnem hat kiló. Kétszer annyi mint egy rendes kisbaba ilyenkor.
- A haja is nőtt. - szóltam közbe.
- Tessék? - kérdezett vissza Carlisle.
- Mondom nőtt a haja is... Legalább is az elmúlt 3-4 órában mióta világra jött. De csak pár millimétert. Carlisle, nagyon de nagyon gyorsan fejlődik. Ha napokon belül nem ébred fel Chris, akkor el sem fogja hinni hogy Lotta a lánya, mert már egyáltalán nem lesz baba szerű. - magyaráztam.
- Igen, igen. Azon sem lepődnék meg, ha még a hétvégén kimondaná az első szavát. - motyogta Carlisle.
- Hát Emmett, minden rendben vele, már amennyire normálisnak nevezhetőek a körülmények. Nem lesz baj vele. Adjunk neki még egy zacskó vért, és majd meglátjuk. - sóhajtott fel Carlisle, miután odalépett új kis családtagunkhoz.
- Lotta kicsikém... - kezdett bele Carlisle, és gyengéden végigsimított a hátán. - Majd szólj Edwardnak ha éhes vagy. Rendben? - mosolygott rá a kicsire.
- Már szólt is. Azt mondja megint úgy kéri mint az előbb. - ráncolta Edward a szemöldökét. - Bella hogy adtál neki? - kérdezett rá Ed nálam.
- Na mit gondoltok? Hát cumisüvegbe. Nem mindegy hogy vér vagy épp tej van benne? - vigyorogtam az enyhén szólva is bizarr helyzeten. Habár velünk kapcsolatban mi nem bizarr?
- Rendben akkor hozok le neki. - mondta Rose, majd már fel is szaladt egy zacskóért. Közben Esme is betoppant, és nem győzött csodálkozni, és szeretgetni a kicsit. Em felment Chrishez, Jasper pedig lefoglalta Lottát. Az ölébe ültette szemben magával, és sorban beszélt mindenkiről neki. A képességekről, a tulajdonságokról, és mindenről ami az anyukájához kapcsolódik. Edward pedig visszajelzett. Fura volt, ugyan akkor csodálatos is.





Sziasztok!
Ne utáljatok nagyon a sok csúszás miatt, itt van a várva várt ("érkezés") friss. Sokat szenvedtem vele, remélem tetszett. Frissíteni ezentúl csak kétnaponta fogok, de remélem így is megteszi majd.
Puszillak titeket! <3
Heidi (Detti)

6 megjegyzés:

  1. Szia Detty!!
    Nagyon-nagyon jó a fejid!!!
    És szerintem senki nem fog utálni, mert nagyon jókat írsz!
    Érdemes rá várni!!
    Sok-sok puszi Petra

    VálaszTörlés
  2. Áhh..ez nagyon nagyon jó lett. Jól írsz és nagyon jól fogalmazol Remélem mihamarabb jön a folytatás. Így tovább!

    VálaszTörlés
  3. Szia!
    nagyon jó lett ez a rész is:)
    és szerintem se fog senkise utálni azért mert csak 2naponta lesz friss,mert nagyon jól irsz:)
    puszi,Rosalie

    VálaszTörlés
  4. Szia!
    Imádom az új fejezetedet :D Alig győztem betelni vele... a kiscsaj pedig nagyon aranyos. Meg szeretném megköszönni, hogy ajánlottad az oldalam. Legalábbis azt mondták, hogy te ajánlottad :)
    Puszi, várom a folytatást!
    Angyal

    VálaszTörlés
  5. Szia!
    Nagyon jó lett alig várom a kövi fejit mert nagyon jó lett a kiscsaj őrítöen cukki alig várom a kövit
    Szia Orsy a hugod!!!:D

    VálaszTörlés
  6. Szia Detti!
    Imádom ezt a részt!!!
    Bella király volt!!
    A kiscsaj meg szuper!!
    "Ezt kapjátok ki" tiszta apja!!!
    Várom a folytatást!
    :)
    Szia

    VálaszTörlés