Van Remény - 18. fejezet

18. fejezet: Tanya NE!


(Chris szemszöge)


Ott álltunk Bella pajzsa alatt, és vártunk... Hamarosan megláttam Robot és Davet, amint gúnyos vigyorral közelednek felénk. Mögöttük sorakozott fel az a 44 vámpír akikről Alice beszélt. Úgy ötven méterre, előttünk álltak meg. Dave végignézett rajtunk, és undorodó pillantást küldött felém.
- Szia szívem. Jól nézel ki, bár nem gondoltam volna, hogy beállsz ilyen senkik közé. Lehetne több eszed is. Eltiporjuk őket, de most nem fogom figyelembe venni hogy a lányom vagy! Te is meghalsz velük együtt. - közölte velem mosolyogva. Játszunk? Akkor legyen.
- Oh, milyen megható apuci. Nem mintha az elmúlt egy évszázadban figyelembe vetted volna. - válaszoltam hasonló stílusban.
- Hogy tehettétek ezt? Chris? És te Rose? Hogy fordulhatsz a saját férjed ellen? - dühöngött Robert.
- Mi hogy tehettük? Tönkretetted az életünk! Ne merészeld magad a családomhoz sorolni. Számomra egy idegen vagy. - fakadt ki Rose.
- Hé nyugodj meg. Nem támadunk még. - csitította Carlisle, mert úgy tűnt, mintha azonnal neki akarna ugrani a volt férjének.
- Nem támadtok még? - röhögött Dave. - Ez édes. Nem is lesz rá alkalmatok. - nézett a szemembe. Hogy merészeli?
- Majd várjuk ki a végét. - mondtam, mire elfelhősödött az ég, és eltűntek a csillagok. Éreztem hogy Edward ráteszi a kezét a vállamra, mint egy figyelmeztetőleg, hogy ne buktassuk le még az új képességem. Értettem a célzást, és nem engedtem tovább fajulni a dolgokat.
- Nos, Chris, Rose, ha most eljöttük velünk, akkor nem öljük meg a Culleneket. Ti ketten az ő életükért cserébe. Óh, de most látom csak, hogy a Volturi, és Denali klán egyes tagjai is megtisztelnek bennünket a jelenlétükkel. Ennek igazán örülök. Kár hogy most a kis Jane és Alec semmit sem ér.
- Majd meglátjuk Román. Mindjárt megmutathatod mit tudsz! - válaszolt Aro. A hangjából semmi más nem hallatszott, mint a színtiszta fenyegetés.
- Milyen magabiztos! Hiszen ő Aro személyesen! Lehet hogy a Volturinak egyszer sikerült kiirtania a Román covent, de az századokkal ezelőtt volt. Azóta megerősödtünk. - büszkélkedett Robert.
- Akkor tehát mire is várunk még? - csattant fel Marcus. - Bella, Alec, Jane most! - kiáltotta, mire mind a 44 vámpír felhördült. Éreztem hogy Bella pajzsa sokkal vastagabb és erősebb lett, és hogy lassan húzza vissza kizárólag Jane és Alec köré. Ekkor a Romániaiak sorban összeroskadtak a fájdalomtól, vagy épp mint egy tébolyodott, mászkáltak össze vissza. Mi lányok azonnal összeraktuk a máglyát, én pedig meggyújtottam. A fiúk már hozták is őket. Nem sokkal később, már csak öt vámpír volt a réten. Robert, Dave, két fekete hajú férfi, és egy barna hajú nő. Ránéztem a többiekre, de Alec, Jane és Edward arcán semmi mást nem láttam csak bosszúságot. Némán farkasszemet néztünk, és Robert szemében mintha némi félelemet is láttam volna. Ez adott erőt. A szél feltámadt, és ekkor láttuk meg azt ami miatt nem tudták elérni őket a mentális képességek. A nőből kiáramló energia, körülöttük formált egy igen vékony pajzsot. Hasonló volt Belláéhoz, de közel sem olyan erős, és az halványan kéken fénylett, míg Belláé erős narancs színt öltött. Ahogy Bella egyre jobban zihált, egyre vörösebb lett a pajzsa is, és kezdte elveszíteni a fejét. Félix mögé lépet, és a vállaira tette a kezeit. Jasper pedig nyugtatta. Gondoltam hogy elveszti majd a türelmét, főleg hogy érzi hogy egyre gyengébb az erős fizikai pajzs miatt. Ekkor Tanya tűnt fel az erdőszélen, és nekirontott a pajzsuknak. Olyan hirtelen történt minden, hogy szinte az összes figyelmeztető szó későn ért Tanya fülébe. Nekik akart ugrani, de a pajzs visszalökte. annyit legalább sikerült elérnie, hogy megszűnjön Daveék védelme. A barna nő összeesett, és nem is kelt fel. Ezt kihasználva Jane megbénította őket, és összecsuklottak a fájdalomtól. A fiúk nem tétlenkedtek, elintézték a többit. Láttam ahogy Rose nekiront Robertnek és darabokra szaggatja. Davet Edward intézte, míg Félix és Jasper A két fekete férfit. Emmett odasétált az "ájult nőhöz" és már épp nekilátott volna, amikor az hasba rúgta, és Em nekiszállt egy fának.
- NE! - sikítottam, de akkor már ott állt a nő Em előtt. Tanya már megsérült, azt sem tudom mi van vele, nem kell másnak is megsérülnie! Azt sem tudtam mit csinálok, csak az érdekelt hogy Emmett jól legyen. Vörös köd lepte el a szemeim, és már értettem miről beszélt Bella... Aztán már csak annyit lehetett látni, hogy a vámpírnő felsikít és hamuvá ég egy jól irányított vastag villámtól. Azonnal odarohantam Emmetthez, és megkönnyebbülve láttam hogy semmi baja.
- Jól vagy? - öleltem át.
- Hát persze. Ez csak egy kis rúgás volt. De te fantasztikus voltál. Köszönöm. - állt fel velem együtt.
- Bármikor. - mosolyogtam rá. Visszanéztünk a többiekre, és mindenki a párját ölelte. Akinek nem volt, pedig a máglya köré álltak. Odasétáltunk, közben próbáltam eltüntetni a villámokat, kisebb nagyobb sikerrel. Legalább a szél nem fújt már.
- Mindenki jól van? - kérdeztem, de senki sem válaszolt. Oda léptem Kate és Irina mellé, akik a máglya mellett álltak, és a tüzet bámulták.
- Hol van Tanya lányok? - kérdeztem halkan, de Jasper válaszolt mögülem.
- Esme és Carlisle hazavitték. Eléggé megégett, és nem tudni hogy túléli-e.
- Ó, istenem! - Tanya megsérült, és ez csak is az én hibám. - Annyira sajnálom lányok! - öleltem meg őket, majd visszaindultunk a házhoz. Aro és Marcus közölték hogy ők inkább már mennének, mert Volterrában is szükség van rájuk.
- Ne felejtsd el a megállapodásunk Christina. - figyelmeztetett még Marcus, majd legnagyobb megdöbbenésemre megölelt.
- Rendben. Köszönök mindent. - mondtam, majd Arohoz fordultam.
- Örülök hogy megismertelek Aro. - nyújtottam a kezem, de ő magához húzott, és átkarolt. Annyira szokatlan volt. Nem lettünk ennyire jóban...
- Én is Chris. Vigyázzatok magatokra. És egy képet kérünk majd a kicsiről, aztán majd találkozunk! - mondta, majd elengedett.
- Rendben. Köszönöm neked is. - mondtam majd elköszöntem Alectől, Félixtől és Janetől is. Ők is megöleltek, és amikor Jane kibújt az ölelésből, mindenki megdöbbenve nézett rá.
- Mi van? Megkedveltem. Nem semmi a kiscsaj. - morogta, mire mindenki elmosolyodott. Gondolom az ilyen megnyilvánulások nem igazán illenek Janehez. Demetrit hagytam utoljára.
- Hát ennyi volt. Légy jó kislány. - motyogta mikor szorosan megölelt.
- Nyugi nem leszek az. - vigyorogtam rá. - Majd küldök karácsonyra egy rózsaszín inget. - nevettem, mire elfintorodott. - Hiányozni fogsz Dem.
- Te is Chris. Ha Volterrában jársz, keress meg. És küld majd az ingemet. - engedett el közben.
- Rendben. Ah, olyan idióta vagy. - motyogtam megsemmisülten, amire összekócolta a hajam, és nyomott egy puszit a homlokomra. Halk morgást hallottam mögülem, és éreztem hogy valaki a hasamra teszi a kezét és mögém lép.
- Hé nyugi Em. Ezt már ledumáltuk egyszer. Emlékszel haver? - nyújtott kezet Demetri Emmettnek.
- Ja. Maradjon is úgy. - mért egy jelentőségteljes pillantást rá, majd elvigyorodott és elfogadta a békejobbot. A többiek is elköszöntek tőlük, majd eltűntek egy szempillantás alatt a rengetegbe.
- Carlisle? - szólítottam.
- Igen? - felelt.
- Hol van Tanya? - kérdeztem.
- Fent a "rendelőbe". A Denalik is ott vannak. Most tért magához, de iszonyatos fájdalmai vannak. Megégett a jobb oldala, és az arca is. Megitattam vele két-három zacskó donorvért, és most várunk. Elvileg elmúlik majd az összes sebe. Csak felszíni sérülések, és a szövetek nem sérültek. Fájdalom csillapítót meg nem tudtam neki adni, mivel a morfiumra nem reagál a szervezetünk, na meg ha nincs vérkeringés nem is jut el sehova a gyógyszer. És persze a bőrén sem megy át a tű, ezért csak az égett résznél tudnám beadni, de az meg jobban fájna mintha csak várnánk. Ezért várunk hogy hasson a vér. Ha minden jól megy, két nap múlva már egyedül mehet vadászni. Túl fogja élni. Erős lány. - magyarázta Carlisle.
- Hál' istennek! Nem mondta hogy miért jött utánunk? - kérdezte Bella.
- Tényleg érdekel? - kérdezte a lépcső tetejéről Irina.
- Már miért ne érdekelne. Igaz hogy nem vagyunk puszipajtások, de a halálát nem kívánom! - csattant fel Bella.
- Jól van na. Ne haragudj, de tönkretesz ez az egész. Le kellett vágnunk a haja hosszának a felét is, mert megégett. Dühös, és magát hibáztatja. Mondjuk igaza is van! Minek jött utánunk? Erre azt felelte hogy azért, mert látott egy vámpírt a ház körül ólálkodni. Kiment, és elkapta. El is égette, de aztán meghallotta a csata zajait. A pajzsnak nem akart nekimenni, de azt mondta hogy valami odavonzotta mint a mágnes az ellentétes pulzust. - mondta Irina.
- Odavonzotta? - kérdezte Emmett.
- Igen. Valószínűleg ez is hozzátartozott ahhoz a pajzshoz. - válaszolt Kate, aki most ért le.
- Erőtér. - motyogta Bella elgondolkozva.
- Micsoda? - értetlenkedett Edward.
- Nem pajzs volt, hanem egy erőtér. Védelem, és támadás egyszerre. Nem igazán hasonlított az én pajzsomhoz, ezért jutott ez eszembe. - magyarázta meg.
- Ez választ adna minden kérdésünkre. Igazad van Bella. - szólt elismerően Carlsile. Ezután még sokáig folyt a beszélgetés odalent, de én meguntam és elindultam Tanyahoz.


(Tanya szemszöge)


Fájdalom. Semmi mást nem éreztem a fájdalmon kívül. Így is megvisel már száz éve minden nap a tudat hogy az egyetlen szeretett férfi már foglalt, és az anyám hiánya is rátesz még egy lapáttal. Most meg, itt fekszem, mint egy gyenge ember, tele égési sérülésekkel. Nem akarok gondolni semmire sem. Ekkor kinyílt az ajtó, és Chris dugta be a fejét. Ez meg mit akar?
- Bejöhetek? - kérdezi meg félénken.
- Na ná. - nyöszörögtem. Szánalmas hogy csak ennyire vagyok képes.
- Gondoltam megnézem hogy vagy. És beszélgethetnénk is egy kicsit ha van erőd hozzá. - motyogta.
- Hát elég szánalmasan érzem magam, és gyere nyugodtan. Jól esne most a társaság. - válaszoltam.
- Pedig egyáltalán nem nézel ki szánalmasan. Sőt, Carlsile azt mondta, hogy nagyon is erős vagy. Nem minden vámpír élne túl egy ilyet, pláne nem egy nő. Szóval egyáltalán nem vagy az. - győzködött.
- Aranyos vagy Chris. Örülök hogy te is családtag lettél. - mondtam, és ez volt az igazság. Bellát a hátam közepére sem kívánnám, nem hogy unokahúginak. Chrisszel viszont Emmett is jól járt és az összes Cullen is.
- Én is örülök. - sóhajtott, majd elnevettük magunkat. Ez a lány mindig vidámságot teremt mindenhol. A nevetés ötlete nem bizonyult túl jónak, mert így húzódott az oldalamon a seb. Még elég sokáig beszélgettünk Chrisszel, és kiszedett belőlem mindent Edwarddal kapcsolatban is. Elmondta hogy ő örül Edwardnak és Bellának, mert igazán szeretik egymást, de tiszteletben tartja az érzéseim. Beszélgettünk a babáról is, hogy éjszakánként hallja a szívverését ha nagyon koncentrál. Mesélt nekem azokból az időkből, amikor még nem került Romániába, és nem jött ide. Igazán kellemes volt beszélgetnem vele. Másnap már jobban voltam, és fel is tudtam ülni. Mindenki járt bent nálam, legnagyobb meglepetésként még Bella is, igaz Edwardot kísérte csak el. Biztos voltam benne, hogy nem azért mert annyira aggódik. Carlisle kezelésének az lett az eredménye, hogy három nap után már edzettünk a fiúkkal. Egy hétig maradtunk még a Cullen villában, de aztán úgy döntöttünk, ideje hazatérni. Így hát elköszöntünk, és elindultunk vissza Denaliba.



Sziasztok!

Hát nagyjából ennyi lenne a " nagy harc". Igazából nyomós okom volt ilyen rövidkére csinálni. Azért bocsi... meg hát nem is az erősségem a harc. Ennyi tellett tőlem, remélem megfelel nektek legalább egy kicsit.
Puszi, Heidi :)