Más élet és a Volturi - 5. fejezet

5. fejezet: Telt, múlt az idő

(Edward szemszöge)

Lassan már 25 éve, hogy elrabolták tőlem az én bárányomat. Pontosan emlékszem arra a napra, hát persze, vámpírmemória. Reggel hazamentem átöltözni, na meg a kocsiért, aztán siettem vissza Bellához. Megreggelizett, és aztán vitték el Alicék Seattle-be vásárolni. Boldog voltam, nagyon boldog. Álmaim nőjét készültem elvenni feleségül, aki később „örökre” velem tarthatott volna. Ehelyett, vadászat közben csörög a telefonom… Esme hív…baj van! Ez volt az első amire gondolni tudtam. Azért biztos nem hívnának fel, hogy fekete vagy kék cipőt vegyen Bella. De akkor, amikor Esme nagy nehezen elmondta, hogy ismeretlen vámpírok elrabolták Bellát, hát akkor egy világ omlott össze bennem, a mi világunk, ahol az oroszlán és a bárány boldogan élhetnek és szerethetik egymást. Persze rögtön indultunk, Emmett, Carlisle, Jasper és én félórán belül a lányoknál voltunk, és megkezdtük a keresést. Minden hiába, a szaguk órákkal ezelőtt elszállt, még Bella, számomra erős illatát sem éreztem, csak halványan a sikátorban. Egész Észak-Amerikát felkutattuk, de semmi. Ezek után Bellát halottnak nyilvánították, mivel találtak egy összeégetett testet nem messze onnan, ahol magához tért Esme. Mi tudtuk, hogy nem ő az…de inkább hallgatunk, mivel mégis hogy magyarázzam meg, hogy érzem a szagán?!...Charlie, majd belerokkant, de Alice-vel és Esme-vel még mindig tartja a kapcsolatot. Egy időre elköltöztünk Londonba, de nem igazán vagyunk itthon. Európát is átkutattuk már, egy országot leszámítva, ez persze Olaszország. Az egyik okunk persze a Volturi volt, akik biztosan nagyon berágnának, ha kiderülne, hogy kicsúszott a kezeink közül egy ember, aki ráadásul túl sokat tud. A másik ok pedig az, hogy olaszban csak a Volturi van, nekik pedig minek kellene Bella?! Csak egy emberlány, igaz hogy jó az illata és hogy zárt az elméje, de azért még Aro sem kockáztatna. Ami a családomat illeti, már 25 éve hogy Esme és Rosalie nem tud a szemembe nézni a bűntudattól, Alice pedig azért nem teszi, mert mindkettőnk tekintetében ugyan az csillog, a szörnyű fájdalom. Carlisle, két évtizede nem mosolygott és Emmett-nek sincs azóta egy poénja sem. Jasper pedig legtöbbször elcsalja Alice-t Denali-ba, csakhogy a saját és Alice fájdalmán kívül, már ne kelljen a miénket is elviselnie. Ma indulunk mi is Jasper és Alice után Alaszkába. Egy időre odaköltözünk, hátha Tanya-ékkal jobb lesz. Ők is keresztül mentek egy traumán 30 éve. Kate elhagyta a családot, mert meghalt a szerelme, és elment a Volturi-hoz, a haláláért könyörögni, akik végülis nemet mondtak és bevették maguk közé. Gondolom, azért nem látogatja őket, mert emberi vérrel táplálkozhat. A Volturi biztos nem venne be egy vegát… Lehet, hogy nem mert Tanya-ék szemébe nézni. Azon már én is elgondolkoztam, hogy mi lenne, ha elmennék hozzájuk, és kérném a halálom. Biztos nem állnék be közéjük. De a halál nem oldana meg semmit, mivel bárhol is legyek, mindig vágyódni fogok az én Bellám után.


(Bella szemszöge)

Eltelt 25 év, bele sem merek gondolni, hogy mennyi jó és rossz emlékem van ebből az időszakból. Itt ülök kint a kastélykertben, nézem a naplementét, és azon elmélkedem hogy, hogy mehetett így tönkre az „életem”. Az elmúlt 10 évben a fájdalmon kívül nem igen éreztem mást. Elveszítettem a számomra három legfontosabb emberből kettőt. Az egész a Dél-Amerikai újszülött harcokkal kezdődött. Megint eldurvult a helyzet, és Aro kiküldött egy tízfős csapatot hogy tegyenek rendet. Én ekkor persze Egyiptomba voltam, mert Amun és Kebi meghívtak, na meg a kis Benjamin-t akartam elcsábítani hozzánk. Igen tehetséges vámpír, és Aro imádja az efféle kincseket maga körül. Szóval, éppen vadászni voltam Benjamin-nal, amikor kaptam egy sms-t.

„ Szia édesem! Aro megbízott minket egy kis melóval. Két hét múlva érek vissza Volterrába, addig is vigyázz magadra! Szeretlek. Félix ”

Ahogy elolvastam, rögtön elindultam haza, hátha elcsípem még őket. Mikor visszaértem, Aro-hoz mentem azonnal, és ő elmondta hogy milyen komoly az ügy. Félix-nek mennie kellett, mivel ő olyan erős volt, mint egy újszülött, és Heidi-nek is mert az emberek arrafelé túl sokat láttak és hallottak, nekik ezek nagyon veszélyes információk. Persze megkértem Aro-t hogy had menjek utánuk, a pajzsom megvédene minket és az sem ártana ha egy kicsit lehűteném a felforrósodott kedélyeket arra. Természetesen nem engedett el, hiába hogy jobb voltam mint Jane, Alec, vagy bárki, még mindig nagyon óvtak engem. Három hétig csak vártunk, vártunk és vártunk. Semmi hír nem jött róluk, és kezdtem aggódni. Majd egy napon, két hónapos késéssel megérkezett Jane és Alec akik beszámoltak róla, hogy Félix és Heidi de még Caius is odaveszett. Én nem tudtam, hogy egy vámpír képes-e sírni, de én sírtam. A könnyeim úgy csorogtak végig az arcomon, mintha ember volnék. Hetekig nem vadásztam, végül Kate hozott nekem donor vért, hogy ne gyengüljek le. A hatalmas fájdalom amit a férjem és az egyik legjobb barátnőm elvesztése okozott, szinte megbénított. Csak mi maradtunk Kate-el egymásnak, és az emlékeink. Az emlékeim, az első vadászatomon az első csókunk, az első közös éjszakánk Félix-el, Heidi ruharendelési szokásai, a játékaink, a romantikus esték itt a kertben szeretett férjemmel, aki őrült nagy szerelemmel szeretett de én csak egy töredékével tudtam viszont szeretni, egy másik fontos emlék miatt, ami mára már az éltetőmmé változott át. Kiakartam deríteni, hogy kié lehet az az aranyló szempár, mivel nem tudtam hogy miért, de olyan érzésem volt, hogy ez hozza el majd a boldogságot számomra. A harmadik az a fura emlékem, amit nagyjából 5-6 éve fedeztem fel, hogy tudok egy kis dalt, olyan altató szerűséget. Tisztán feltudtam idézni azt a bársonyos hangot is ami ezt dúdolta nekem. Ennek hatására két év alatt megtanultam zongorázni, és mikor egyedül vagyok, akkor vagy itt ülök a kertben vagy fent játszom a kis dalomat. Imádtam zongorázni, ez megnyugtatott, és segített a hirtelen hangulatváltozásaimkor. Aro szerint az idő segít majd, de felejteni nem fogok. Neki eddig 16 házassága volt, vagyis szinte minden évszázadban eddigi élete során újranősült. De igazából, ő sokkal erősebb jellem volt nálam, én még az elsőn sem tudom túltenni magam. Mikor feleszméltem, már korom sötét volt, ezért felmentem a toronyszobánkba és zongoráztam.


( Kate szemszöge)

Szegény Bella! Rettenetesen megviseli Félix és Heidi elvesztése. Jobban, mint itt bárki mást, pedig Félix lassan 600 éve itt élt, és Heidi is már a harmadik évszázadában volt. Most is fent van a szobájában és játszik. Hallom, megint az az altató. Egyszerűen gyönyörű. Felmegyek és megpróbálom felvidítani. Ahogy megyek fel a lépcsőn, elcsúszik egy hang, és ebből tudom hogy észrevette hogy jövök. Halkan bekopogok…
- Szabad! – szól ki Bella. Óvatosan benyitottam.
- Szia Bella! Nem baj ha bejövök egy kicsit? Annyira hiányzol! – ami igaz is. Szinte soha sincs velem, mindig csak ez a búskomorság.
- Szia Kate! Dehogyis baj! Gyere csak, úgyis beszélni akarok veled. – magyarázza hadarva, és különös fény csillan a szemeiben. Ajajjj! Valamit ki akar szedni belőlem!
- Na jól van, mond csak! – ülök le mellé a zongorapadra a lehető leglazábban.
- Öhm…Kate? Te tudsz valamit Charlie-ról és Renee-ről? A szüleimről…tudod már avgy 25 éve nem láttam őket és nem is hallottam róluk. – ez nem is annyira rázós…mondjuk nem is tudok túl sokat.
- Nos Bella, apád még mindig Forks-ban él, nyugdíjas már ahogy kiderítettük. Anyukád pedig Jacksonville-ben él Phil-el. Ennyit tudunk róluk, és azt hogy még nem haltak meg. – Aztán Bella rám emelte mélyvörös tekintetét, és az a különös fény megint fellobbant a szemében.
- Jajj Kate! Látnom kell apámat! Van egy olyna érzésem hogy Forks-ban megoldást találok mindenre…
- Mi mindenre Bella? – kérdeztem, de már teljesen meg voltam rémülve, tudtam hogy azt akarja majd hogy menjek vele…és menni is fogok, vigyázok rá!
- Hát, tudod…van valami amit még senkinek sem mondtam el. Az amnéziám a baleset óta javult, nem sokat de egy keveset igen. Van két emlékem. Az egyik egy arany szempár, a másik pedig egy bársonyos hang ami az altatómat dúdolja nekem lefekvés előtt! Muszáj kiderítenem hogy kihez vagy kikhez tartoznak ezek. Ugye velem jössz? – elképedtem…tehát innen a dalocska! Forks-ba akar menni! Ajajjj, onnan csak pár száz km Denali. Nem akarok Forks –i vámpírokkal, de még vérfarkasokkal sem összefutni. Elég rizikós lesz, de vele megyek. Bár tényleg elég érdekes volt régen, hogy az egyik pillanatban még Félix-nek nincs felesége, aztán hazajön egy emberlánnyal a karjaiban, aki az egyik legerősebb Volturi katona lesz, és nem mellesleg, kijelentik hogy Heidi-vel kezeljük úgy mintha régről ismernénk és jóba lennénk. Aztán tessék! Tényleg megszerettem, és olyan mintha a húgom lenne.
- Jó rendben van! Beszéljünk a többiekkel, és aztán csomagolunk, ha megkapjuk az engedélyt indulhatunk is!
- Ááá! Kate imádlak! – borult a nyakamba és a légzése felgyorsult. Bizonyára az izgalom hatására, mivel a mi Bellánknak már legalább 25 éve nem dobog a szíve.