Más élet és a Volturi - 12. fejezet

12. fejezet: A „nagy” hazatérés


(Bella sz.)


Egyszer sem gondoltam arra, hogy ez egy sima ügy lesz. Már láttuk a házat. Edward –al Forks –tól együtt haladtunk, futottunk. Szerintem enyhén meg volt lepve a gyorsaságomon. A családban ő volt a leggyorsabb, és a többiek igen nehezen tartották vele a tempót, ami ellenben nekem, lazán ment. Én vagyok a második leggyorsabb. Valamilyen szinten már én is a családukhoz tartoztam, és most éreztem először azt, hogy a Volturin kívül is van életem. Vészesen közeledtünk a házhoz, és én eléggé megijedtem. Mint már mondtam, nem lesz sima ügy. Megálltam, Edward –ot is magammal rántva, mire egy ijedt és kérdő tekintetet kaptam cserébe.
- Valami baj van? – aggodalmaskodik, amin már meg sem lepődöm. Őszinte leszek vele, ennyit igazán megérdemel.
- Ami azt illeti igen. Én azt hiszem hogy félek!?
- Mégis mitől? Nem harapnak. Legalábbis minket biztos nem fognak bántani. –kezdett humorizálni, de a szúrós és egyben kétségbeesett pillantásomat látva inkább komolyra fordította a szót. – Bella, ugyan már. Ne ijedezz kicsim. Ők csak… szóval ők. Nem lesz semmi gond. Már hallom a gondolataikat. Izgatottak hogy hazaérkezünk, már várnak minket. Persze Alice, ő más, repdes a boldogságtól hogy újra egymásra találtunk. – próbál megnyugtatni, de nem nagyon megy. Még mindig segélykérő arccal fordulok el a háztól felé, és nézek mélyen a szemébe. Gyönyörű aranybarnák. – Nem lesz semmi baj. – kacsint rám.
- Ígéred? – bizalmatlankodok még mindig.
- Ígérem, de hol azaz erős Bella, aki idejött és elkápráztatott mindenkit a magabiztosságával?! Így Rose prédája leszel. – na, ettől felment bennem a pumpa.
- Na azt már nem! Igazad van! Ők csak a barátaink és a családunk. Huh, oké mehetünk. – mosolygok, és próbálom összeszedni magam. Továbbindultunk, de kicsit sem olyan gyorsan, mint ahogy eddig jöttünk. Nem telt bele kér percbe, már a veranda aljánál álltunk. Erőt vettem magamon, elindultam fel a lépcsőkön, és csak még erősebben szorongattam Edward kezét. Nyúltam a kilincsért, lassan lenyomtam, majd benyitottam. Mind ott vártak a nappaliban. Carlisle és Esme boldogan mosolyogtak ránk, Emmett fülig érő szájjal vigyorgott, Rosalie pedig még csak felénk sem nézett. Nagyon berághatott. Kate, Irina, Carmen és Eleazar a kanapén ültek, és kedvesen méregettek minket. Tanya, Rose példáját követte. A következő pillanatban Alice ugrott a nyakamba Jasper mellől, és boldogan lelkendezett.
- Ó Bella! Én úgy örülök, és hidd el nagyon sajnáljuk hogy akkor szem elől tévesztettünk téged, te voltál a legjobb barátnőm, és mindig is az leszel. – ezek után már csak suttogott a fülembe. – Figyelj! Csak annyit mondtam el nekik, hogy meglepetésetek van a számunkra. Semmi mást! Bár, szerintem most már mindent megérthettek.
- Alice… javíthatatlan vagy! – sóhajtott fel Edward, és ezen már csak nevetni tudtunk.
- Sziasztok! Úgy hiányoztatok. – ölelt meg minket Esme is Carlisle –val együtt.
- Ti is nekünk hidd el. Jó újra itt lenni. – vigyorogtam elégedetten.
- De ott azért jobb volt mi? – röhögött bele a megható pillanatba Emmett. – Akkor most mégis hogy állnak a dolgok? – hát persze hogy rögtön a lényegre tér… Kicsit félve pillantottam Edward -ra, aki megszorította a kezem, és csak bátorítóan bólintott. Nahát, de jó. Most mondhatok el én mindent! Köszi édesem…
- Hát nem is tudom hol kezdjem… - kezdtem bele ijedten, zavarban voltam. Majd úgy döntöttem, hogy ha nem lesz idejük közbe kérdezni, akkor nem gabalyodok bele az egészbe. Így inkább gyorsan elmeséltem mindent. – Rendben. Egy éjszaka alatt odaértünk, aztán majdnem kinyírtam egy erdészt (vagy inkább vadőr volt?) ezért gyorsan el kellett mennünk vadászni, mert nem akartam Forks –ban enni, meg aztán így Charlie közelébe sem mehettem volna. Szóval vadásztunk, medvére. Most megjegyzem hogy BORZALMAS íze volt és…– valaki halkan kuncogott, azt hiszem Emmett lehetett az - …utána elmentünk a régi házunkhoz. Edward bement, mert nem hallottunk bentről semmit, mikor kijött, elmondta hogy apám négy éve meghalt szívrohamban. Szinte összeestem, de végül is Edward elkapott. Tudnotok kell, hogy két oka is volt amiért Forks –ba akartam menni. Az egyik persze Charlie, a másik pedig az emlékeim voltak. - Valaki ekkor levegőért kapott, amit furcsálltam, de azt hiszem hogy Esme és Carlisle volt közösen - Két emlékem volt az emberi életem utolsó két évéből. Az egyik egy aranybarna szempár, a másik pedig egy altató dalocska, amire úgy emlékeztem, hogy valaki nekem dúdolja lefekvés előtt. Mint kiderült a dolgok középpontjában Edward áll. Az ő szemeire és hangjára emlékeztem. Mivel tudok zongorázni, eljátszottam neki, és ő azonnal felismerte. Ezután elmesélt mindent arról a két évről. Jamest, Viktoriát és az újszülötteket, Laurentet, a régi sulis dolgokat, akkor a vérfarkasokról és Jacob –ról is értesültem, és a családomról, azaz rólatok. De ami a legfontosabb hogy Edward mesélt a vőlegényemről is. - itt kicsit közelebb bújtam hozzá - A találkozásunkról, az ismerkedésünkről, aztán a gyönyörű nyarunkról, a 18. szülinapomról, és a fél év szenvedésről is. – ezt nem akartam felhozni, de muszáj volt, hogy tudják, a rosszak ellenére is szeretem őket. Edward és Jasper fájdalmasan egymásra néztek, de épp csak egy pillanatig. – a látogatásról Aro –ékhoz, a kis szavazásról ami a halandóságom ügyét illeti, és az eljegyzésről, az esküvőről, és mindent elmesélt nekem kettőnkről. Most megint rátaláltam és nem engedem ki a kezeim közül! Még egyszer nem! Szóval, minden szuper, és… - már Edward szemébe nézve mondtam. - …hihetetlenül boldog vagyok ez miatt.
- Szeretlek! – suttogta nekem miközben lágyan megcsókolt ott mindenki előtt.
- Én is, nagyon. – erre mindenki örömujjongásba tört ki, és nevetett. A boldogság, ami ott akkor szétáramlott, tudtam hogy Jasper –től jön, már nem bírta tovább és így csak átfolytak rajta a többiek érzelmei is, kicsit felerősítve. Döbbenten tapasztaltam, hogy egy kevés féltékenységet is éreztem. Csak a szemem sarkából láttam, amikor Tanya és Rosalie szúrós pillantást vetnek szerelmemre, majd felmennek az emeletre. Mi a bajuk? Az mi boldogságunk zavarja őket? Tanya -t még érteném is, mivel mindenki tudja hogy bele van zúgva. De Rose? Hogy utálhat ennyire? Vajon mit tettem akkor, amikor ember voltam? Ezek azok a kérdések amik jelenleg most a leginkább érdekeltek. Csekélységnek tűnik, mivel ki foglalkozna két szőke hisztis vámpír féltékenységének okával? De engem mégis érdekelt, hiszen sohasem lehet tudni hogy mi fog történni. A nagy ünneplésben és ölelgetésben Kate furakodott oda hozzám.
- Bella! Figyelj! Én elhiszem hogy ez most egy csodás pillanat meg minden, de Aro hívott. Iszonyú ideges volt, és azt mondta, hogy hívd fel rögtön amint hazaérsz. Valami nagyon fontos dolog lehet, mert igazán izgatott volt.
- Rendben Kate. Köszönöm hogy szóltál. Fel is hívom most. – a mondatomra mintha kipukkant volna a boldogságbuborékom, és egy lélegzetvételnyi zaj sem volt a helyiségben.
- Jaj ugyan már. Ő az apám, és a mentorom! Fel kell hívnom! Ne nézzetek így rám. – zsémbeltem, de közben már a mobilomért nyúltam. Sebesen beütöttem Aro számát, és éppen hogy egyet csenget ki, már fel is vette.


- Szia kincsem! Mi tartott ennyi ideig? Már majdnem megőrültem. – persze, rögtön az aggodalmaskodás. Néha gyereknek érzem magam mellettük.
- Szia! Ne haragudj, de csak most értünk haza Edward –al. Valami baj van?
- - Edward? Edward Cullen? Mit keres ő ott? – enyhén szólva kétségbeesett volt a hangja. Még sohasem hallottam ilyennek…
- Most ők is it élnek Denali –ban. De még mindig nem mondtad hogy miért kerestél.
- Ó, igen! Ne haragudj szívem, de haza kell jönnöd. Most a –volturinak szüksége van rád, és Kate –re is. Csak ti tudjátok megfékezni Benjamin –t.
- Benjamin? Mi történt? Hol van Jane? Vagy Alec, ők is megtudják állítani.
- Ez most nem olyan Bella. Nem tudnak közel kerülni hozzá, mert egy burokban van benne, a képességével hozta létre. Te közel tudsz kerülni hozzá a pajzsoddal, és addig Kate megrázza egy picit. Tennünk kell valamit, és a két legjobb testőröm pedig éppen családi látogatóban van. Nem abszurd ez egy kissé? Üljetek repülőre, és indulás haza. Ami pedig Carlisle -ékat illeti, egy hét múlva meglátogathatnak Volterrában. Rendben lesz így? – váltott át hivatalos hangnemre, amire már én sem tudtam másképp reagálni.
- Igen mester. Holnap délben Volterrában leszünk. – jelentettem ki, és lerakta a telefont.


Istenem, Benjamin, mit tehettél? Odamentem a kanapéhoz, és lerogytam rá. Végre visszakapom a családom, és erre elszólít a kötelesség. De mi volt Aro –val? Nem szokott velem így beszélni, és addig semmi baj nem volt amíg Edward –ot meg nem említettem. Edward, most mit csináljak? Nem tudok választani a két családom között.
- Kate! Pakolj! Mennünk kell. Aro –ék nem bírnak Benjamin -nal. – Kate komoran bólintott, majd felrohant az emeletre. Felkeltem, végignéztem a családomon, és a sok féltő és kíváncsi arc között felfedeztem egy fájdalmasat is. Edward, bizonyára azt hiszi hogy most én hagyom el őt.
- Nem kell féltenetek minket. Hallottátok Aro –t ti is. Egy hét. Egy hét és eljöhettek hozzánk. Addig megoldom a Benjamin –os ügyet, és összepakolok otthon. Beszélek Aro –val és ha minden jól megy együtt jövünk haza. – odaléptem Edward –hoz és megsimogattam az arcát. Nem nézett a szemembe hanem a padlót bámulta. Felemeltem a fejét az állánál fogva, így kényszerítettem a szemkontaktusra.
- Nem lesz semmi baj. Nem először sokall be Benji. Lenyugtatjuk, aztán elvisszük Olaszországba. Nem kell aggódnod. Egy hét múlva találkozunk, annyit talán kibírunk. Azután beszélek Aro –val és Marcus –val, hogy engedjenek el. Visszajövünk ide mindannyian, és örökké együtt leszünk. Rendben? – próbálom megnyugtatni, de nem igazán sikerül.
- Nem Bella! Nincs rendben! Te tényleg azt hiszed hogy visszaenged velünk? Ne légy gyerekes! Szerinted ki engedélyezte Félix –nek az elrablásod? Aro ugyan úgy tudott mindenről mint Félix és Jane sőt még Alec is. Kérlek kicsim gondold át! – szinte sokkolt az amit mondott. Igaza van. Aro és Marcus raboltattak el tőle. De mégis, nem tudom gyűlölni őket.
- Igen Edward, képzeld rájöttem! Tudom hogy az eddigi életem egy nagy hazugság volt! Tudom jól! De tudod mit, kösz hogy emlékeztettél. Pedig már épp kezdtem túltenni magam rajta, hogy egy gyilkológépet képeztek belőlem! Igenis vissza fog engedni! Te nem is ismered azt az oldalukat amit én, te csak a rosszat látod bennük. Emberevő szörnyetegek ugye? Én is az vagyok! Soha semmit nem szerettem jobban mint a Félix -vel közös vadászatokat! Nekem ők voltak a családom 27 éven keresztül, te pedig ettől akarnál elszakítani egyik percről a másikra. Engedj el! Ha pedig mégis úgy érzed, hogy egy gyilkossal akarsz tovább élni, akkor egy hét múlva találkozunk. Nekem pedig kötelességeim vannak! – iszonyatosan kiakadtam, és amikor felrohantam a szobába, mindenki döbbent pillantásával kísért. Gyorsan összekaptam a cuccom, és tíz perc múlva már lent is voltam megint. Mindenki ugyan úgy ott várt, csak éppen nem vidámak voltak, hanem pont az ellenkezője. Edward –ot nem láttam sehol sem, bizonyára elment. Utáltam magam hogy így felkaptam a vizet, de nem tehetek róla. Nekem a Volturi olyan mint egy kisebb közösség, ahol mindenki mindenkinek a testvére. Szeretem őket. Még Jane –t is! Imádom felbosszantani a pajzsommal. Szépen elköszöntünk mindenkitől, egy valakit kivéve, aki most nekem a legfontosabb a világon. Kint a repülőtéren nagyon kevesen voltak. Találtunk is egy közvetlen járatot, még csak át sem kell szállni. Már csak pár óra és Rómában leszünk, onnan pedig kocsival még kettő. Még holnap este lerendezzük Benji –t, aztán pedig csak el kell varrnom az ottani szálakat.